Cézanne + mínusz tizenkettő…
MúzeumCafé 5.
…a száz évvel ezelőtt alkotó mesterek nem gondolták, hogy gyerekfoglalkoztatónak, étteremnek, múzeumshopnak is helyet kellene szorítaniuk a művészet szentélyében. És arra se, hogy évente akár 750 ezer kabátot akasztanak majd a ruhatárba.
A Szépművészeti Múzeum 2010-re megépülő, kétszintes, hatezer négyzetméteres Látogató és Turisztikai Központja a maga 3,8 milliárdos költségével – amelyből 3,5 milliárd forint uniós támogatás – nemcsak a magyar múzeumi szféra egyik legnagyobb beruházása, hanem jó példája annak, hogyan kell egy nagy presztízsű műemléképülethez tisztelettel, de mégis önérzettel hozzányúlni.
Következetes ember Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója: négy évvel ezelőtt, vezetői pályázatában megígérte a bővítést, hiszen a 19. századi épületből hiányoznak – vagy csak súlyos kompromisszumokkal megvalósíthatók – azok a terek, amelyeket a mai muzeológia megkövetel. A száz évvel ezelőtt alkotó mesterek nem gondolták, hogy gyerekfoglalkoztatónak, étteremnek, múzeumshopnak is helyet kellene szorítaniuk a művészet szentélyében. És arra se, hogy évente akár hétszázötvenezer kabátot akasztanak majd a ruhatárba. Márpedig tavaly éppen ennyien voltak kíváncsiak a Szépművészeti állandó és időszakos kiállításaira. Főleg ez utóbbiakra.
A Szépművészeti egyik legnagyobb gondja – különösen mióta „turbó üzemmódra” kapcsolt –, hogy nem rendelkezik olyan flexibilis terekkel, ahol az egyre nagyobb tömegeket vonzó időszakos tárlatok a lehető legkomfortosabban kaphatnának helyet. Mindezeket a hiányokat orvosolja majd a kétszintes, új, föld alatti „épület”, amelynek alsó szintjén egy több mint ezer négyzetméteres kiállítótér lesz, de ide kerül majd egy intim tér is, a „szentély”, ahol egy-egy kiemelkedő alkotást (például a hónap műtárgyát) lehet bemutatni. A felső szintet pedig a kiszolgálóterek foglalják el: itt lesznek a pénztárak, a ruhatárak, az étterem, a kávézó, és innen lehet majd megközelíteni a múzeum állandó és időszaki kiállításait.
Az új épület nem nyúlik a Hősök tere alá, a múzeum lépcsőjétől a járda széléig tart csupán. De megálmodója, Karácsony Tamás úgy dolgozott, hogy megpróbálta szem előtt tartanai a későbbi fejlődési irányokat. Hiszen nem elképzelhetetlen, hogy a Hősök tere két oldalán elhelyezkedő intézményeket egyszer valóban összekötik a föld alatt, megteremtve ezzel a tér alatt egy 21. századi új kulturális központot: „Úgy alakítottam ki az új részt, hogy az kapcsolódni tudjon majd egy későbbi bővítéshez” – mondja a tervező. Ebben Schickedanz Albert is példája volt az építésznek, aki három különböző időpontban és megbízásnak eleget téve alkotta egységesre a Hősök terét, hiszen ő tervezte a Műcsarnokot, a Millenniumi Emlékművet és a Szépművészeti Múzeumot is.
Természetesen fontos kérdés volt, hogy milyen, a felszínen is látható elemet tesz, tehet hozzá az ország talán legismertebb teréhez az építész. Karácsony Tamás végül két új bejárattal módosította a jól ismert képet. A feltűnőbb az a 10 × 10 × 13 méteres üveghasáb, amely a Dózsa György út felől emelkedik ki a földből – messziről jelezve a látogatóknak az irányt –, a másik pedig, mintegy megkarcolva a régi épületet, a portikusz alatt nyit egy új bejáratot. Ez a két hangsúlyos elem tárja fel a föld alatt húzódó, majd száz méteres passzázst, ahová a sétálók is letekinthetnek majd a járdát szabdaló üvegablakokon. De ennél is fontosabb, hogy a lent éppen a ruhatárra váró, vagy a kávézóban üldögélő látogató is fel-fel tekinthet a görög templomokat idéző schickedanzi múzeumépületre. Így kapcsolja majd össze tekintetünk az újat és a régit.
Hogy egy beruházást akkor is érdemes elkezdeni, ha éppen nem sok remény van a megvalósítására, példázza, hogy a múzeum vezetése már két éve megtette az első lépeseket: az akkori kulturális miniszter megbízta az Állami Műemlékvédelmi és Restaurálási Központ vezetőjét, Szécsi Zsoltot a tervek elkészítésével. Amikor aztán bizonyossá vált, hogy uniós forrásból megvalósulhat az építkezés, a Szépművészeti Múzeum – Szécsivel egyetértésben – úgy döntött, hogy egy ilyen nagypresztízsű beruházásról érdemes volna megkérdezni a magyar építésszakmát. Miután pályáztatásra nem volt sem idő, sem lehetőség – hiszen Szécsit illette meg a tervezés joga –, tervjavaslatokat kértek hét kiváló építésztől, Balázs Mihálytól, Bán Ferenctől, Ferencz Istvántól, Janáky Istvántól, Karácsony Tamástól, Mányi Istvántól és Vasáros Zsolttól, hogy egészítsék ki Szécsi munkáját. Ők februárban valamennyien be is nyújtották elképzeléseiket. A felkért Művészeti Tanácsadó Testület – amelyben helyet foglalt Baán László, Virágos Gábor, a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat főigazgatója, Eltér István, a Magyar Építész Kamara elnöke, Dávid Ferenc művészettörténész, Fegyverneky Sándor országos főépítész és Reimholz Péter építész – végül egyhangúlag Karácsony terveit tartotta megvalósítandónak, hozzátéve, hogy az épületet jól ismerő, annak felújítását tervező építész, Mányi István dolgozza ki a két épületrész kapcsolódásának problémáit. Reimholz szerint kiváló tervek között kellett megtalálniuk az esztétikailag és használati szempontból is a legjobbat.
Baán László szerint példamutató kooperáció született, ami egyszerre szolgálja a magas szakmai színvonalat, a versenyt és a szorító határidőknek is eleget tud tenni, nyáron ugyanis meg kell kötni a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel a finanszírozási szerződést. A nehéz csaták persze csak ezután jönnek, hiszen az EU szigorú szabályainak megfelelő közbeszerzési eljárásokat kell lefolytatni, hogy 2009 első felében megtehessék az első kapavágást a múzeum lépcsői előtt. 2010-re pedig el kell készülnie az épületnek. S mivel a nagyközönségnek nem volna illendő a puszta falakat megmutatni, ezért aztán Magyarország Uniós elnökségét 2011-ben Paul Cézanne képei fogják köszönteni a Szépművészeti Múzeumban. Ott, ahol most még csak járda fedi a földet.