Csak a képeken keresztül!
Galéria a tőzsdeügynökség földszintjén
MúzeumCafé 6.
Nem hiszem, hogy sok olyan pénzügyekkel foglalkozó cég lenne a világon, amelynek irodáiba csakis és kizárólag egy képzőművészeti galérián át, képek, vagy éppen szobrok között lehet bejutni. A budapesti Hamilton Tőzsdeügynökség Zrt. azonban éppen ilyen: a földszintjén működik ugyanis az általa támogatott Aulich Art Galéria. A különös, ám mindkét félnek hasznos „szimbiózis” oka pedig alapvetően egy sajátos szerelem – amelynek gyümölcse nemcsak egy évek óta gyarapodó kortárs magángyűjtemény, egy annak nyomán kialakult alkotói-gyűjtői baráti kör, de az általuk, az ő közös szellemiségükkel irányított bemutatóhely is.
A szerelem Márkus István és a kortárs képzőművészet között szövődött, s gyümölcse egy, nagyjából a kilencvenes évek közepén megszületett műgyűjtemény lett, amely mára már alaposan felnőtt: mintegy háromszáz alkotást számlál, mások mellett olyan művészektől, mint Gaál József, Kovács Péter, Kárpáti Tamás, Szabó Tamás, Gruber Béla, Földi Péter, Ujházi Péter, Szikora Tamás. A privát gyűjtés – és az emellett fokozatosan kialakuló alkotói-műértői baráti kör – hatására aztán Márkus István számára már logikus lépésként adódott, hogy amikor 1999-ben megalapította a Hamilton Tőzsdeügynökséget (amelynek ma tulajdonosa, elnöke és ügyvezető igazgatója), akkor szinte a pénzügyi vállalkozással egy időben új irodái földszinti termeibe egy képzőművészeti galériát is „gründoljon”, ahol nyilvánosan is teret adhat az általa kedvelt kortárs hazai képzőművészetnek.
Így nyílt meg 2000 novemberében, Madarassy István kiállításával az emeleti irodáknak és a földszinti kiállítóhelynek is otthont adó budapesti belvárosi utcáról elnevezve az Aulich Art Galéria, ahol azóta már több mint félszáz tárlatot láthattak a művészetek iránt érdeklődők – illetve mindazok, akik pénzügyeik intézése miatt keresték fel a Hamilton irodáit. Hiszen mindenkinek, aki oda tart, előbb át kell haladnia a művek között. Az elmúlt nyolc évben pedig olyan kiváló alkotók műveivel találkozhattak itt az erre járók, mint – többek között – Schéner Mihály, Würtz Ádám, Kohán György, Gruber Béla, Frank Frigyes, Marosán Gyula, El Kazovszkij, Csíkszentmihályi Róbert, Szikora Tamás, Farkasházy Miklós, Földi Péter, Gaál József, Szüts Miklós, Deim Pál, Váli Dezső, vagy az egyik legutóbbi nagysikerű kiállításon Vojnich Erzsébet (hogy a különböző tematikák köré szervezett csoportos tárlatokat már ne is soroljuk).
És hogy a pénzügyi, illetve a művészeti világ ilyetén keveredésének – már persze a gyönyörködtetésen túl – mi lehet a hozadéka? Például az – meséli az intézményt két éve vezető Beleki Ildikó (maga is művész, „üveges”, 2005-ben végzett az Iparművészeti Egyetem szilikát-szakán) –, hogy a pénzintézetbe betérő ügyfelekből esetenként gyűjtők, a galériába betérő műbarátokból esetenként ügyfelek lesznek. Vagy-is a két cég együttélése mindkettőjük számára hoz – akár a szó szoros értelmében is vehető – nyereséget. Arról nem is szólva, hogy a kiállításokat, a falakon időről időre cserélődő műveket látva a Hamilton munkatársai között is vannak már olyanok, aki maguk is bele-belekóstoltak a műgyűjtésbe.
A pénzügyi és a művészeti szféra közötti kapcsolatfelvételt, illetve a kapcsolatok elmélyítését tovább segítendő a galéria időnként műteremlátogatásokat is szervez kiállítói körében a tőzsdeügynökség érdeklődő ügyfeleinek. De volt már itt nagysikerű könyvbemutató is – Váli Dezső reprezentatív albuma jelent meg itteni kiállításával egy időben.
A galéria további tervei között szeptemberben Barabás Márton tárlata szerepel, majd a Festészet Napján, mint már két éve mindig, itt nyílik a hazai festő-doyenek bemutatója, s a szokásoknak megfelelően ekkor adják át az idei festészeti életműdíjat is. Azután Nádor Tibor, majd Sváby Lajos tárlata következik; utóbbi már jövő februárban. Mindeközben beindul a könyvkiadásuk is: már készül az első huszonöt itteni kiállítást összefoglaló album, és tervezik egyes művészek bemutatását is: elsőként Kárpáti Tamás festőművészét. A kiválasztás joga itt is az alapítóé és köréé, azaz mindazoké a művészeké, műbarátoké, kritikusoké, műgyűjtőké, akiket az idők során Márkus István „megfertőzött” és maga köré vonzott a kortárs képzőművészet iránti szerelmével.