Egy meg nem valósult kiállítás múzeumelméleti hozadéka
MúzeumCafé 36.
A Ludwig Múzeum első állandó kiállításának huszadik, Kortárs Művészeti Múzeumként való megnyitásának tizenötödik évfordulóját ünnepelte, amikor kiderült, hogy költségvetési okokból nem tudnak megrendezni egy kiállítást. A kritikus helyzet pillanatok alatt önkritikussá vált, így a közönség Helyszíni szemle – A Múzeum a múzeumról címmel 2011-ben olyan gyűjteményi kiállítást láthatott, ahol a muzeológia átadta a terepet a hazai és a nemzetközi kortárs művészeknek, helyet és kontextust kínálva intézménykritikus műveiknek. Az időzítés tökéletes volt, az éppen átalakulás előtt álló múzeumi intézményrendszernek égető szüksége volt (van) arra, hogy az elmúlt években megfogalmazott kritikai pozíciók átláthatóvá, összehasonlíthatóvá váljanak. Ebben nemcsak a kiállított művek siettek segítségünkre, hanem a kiállítást kísérő előadás-sorozat is, amely lehetőséget teremtett, hogy a múzeumok történeti, társadalmi, esztétikai és antropológiai nézőpontból is szembesüljenek saját szerepükkel és annak változó tendenciáival. A Ludwig Múzeum most egy kötetben is megjelentette az ott elhangzott beszédeket; a kiadvány ugyanakkor több, mint az előadások nyomtatott változata. Nemcsak a fotók és a kötet végén található, magyarul eddig nem publikált forrásszövegek (Henry Flynt: Tüntetés a MoMA ellen, Allan Sekula: Hangmontázs galériákból, Andrea Fraser: A múzeum legszebb darabjai, vezetés) miatt, inkább azért, mert az időnként eltérő véleményt megfogalmazó szerzők szövegei akaratlanul is összekapcsolódnak, a kiállításban bemutatott művek és a meghatározó elméletek mentén olyan mintázat alakul ki, amely leginkább a jelenkori magyar múzeumtudomány alakzatait követi.
Marosi Ernő: A múzeum születése. A művészeti múzeum előtörténetéhez című tanulmánya az önreflexiót mint a hagyományt és a művészet létét fenntartó elemet vizsgálja. Egy 2007-es művészettörténeti tankönyvet idéz, amely a művészet fogalmát abban a tekintetben vizsgálja, hogyan alakul ki és érvényesül az „érdek nélküli esztétikai látásmód”, miként jelenik meg a nyilvánosság új fogalma, és hogyan változik a műalkotások hozzáférhetősége. Az egyik állomás, a Kunst- und Wunderkammerek története más kontextusban bomlik ki Király Erzsébet: A csodakamrától a nemzet múzeumáig című szövegében. György Péter: Univerzalizmus, kritikai historizmus. A múzeumi paradigma metamorfózisa című írásának példatárából az esztétikai intézmények mellől éppúgy nem hiányoznak a természettörténeti párhuzamok, mint a hatalom megnyilvánulási formái, miközben azt a folyamatot elemzi, amelynek során eltűnik a múzeumi állandóság mítosza. A Guggenheim itt említett franchise-rendszere Mélyi József: A múzeum és a hiány. A hiánytalan gyűjtemény vágya és a múzeumtörténet című szövegében is előkerül – Sztálin és Hitler szupermúzeumai mellett –, de André Malraux könyve a képzeletbeli múzeumról is közös szál a pedig merőben különböző témájú tanulmányokban. Sasvári Edit: Szüksége van-e a (neo)avantgárdnak múzeumra? című írása a „nem hagyományos” művészet bemutatásának problematikáját vizsgálva bontja ki az előző tanulmány egyik gondolatát. Székely Katalin: Helyszíni szemle. Intézménykritika Intézményekkel és intézmények nélkül szövege pedig igazi hiánypótló áttekintése a múzeumok ellen a 20. században „halálos harcot” indító művészetnek.
Helyszíni szemle – Fejezetek a múzeum életéből
Szerkesztette: Turai Hedvig és Székely Katalin
Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest, 2013