Egy műgyűjtő herceg portréja
MúzeumCafé 3.
Az utóbbi évek nagy budapesti kiállításai kétséget sem hagynak afelől, hogy új korszak kezdődik a magyarországi múzeumok életében, a közgyűjtemények és a közönség kapcsolatában. Nemcsak a látogatók száma nőtt meg ugrásszerűen, de kezd átértékelődni a múzeumok szerepe a nemzeti kulturális örökség közvetítésében, népszerűsítésében is. És nemcsak idehaza változik ez a szerep, de láthatóan nemzetközileg is. Példa erre ezúttal Franciaország, Compiegne, és egy magyar főherceg: Esterházy II. Miklós.
Míg korábban a magyar közgyűjtemények többnyire csak mellékszereplőkként vettek részt jelentős nemzetközi múzeumi projektekben, a legújabb időkben egyre többször lépnek fel kezdeményezőként ezekben és válnak egyenrangú partnerré határokon átívelő jelentős vállalkozások lebonyolításában. Ezzel nem egyszerűen csak másféle módon tudják megmutatni a köz- és magángyűjteményekben összegyűlt művek értékét, tudatosítani a tradíciót, de – mintegy helyrerakva az „idő kizökkent kerekét” – maguk is a tradíció részévé válnak.
Mi sem példázza ezt jobban, mint a Nicolas II Esterházy – Un prince hongrois collectionneur (Esterházy II. Miklós – egy magyar műgyűjtő herceg) című kiállítás. A tárlat a budapesti Szépművészeti Múzeum főműveit mutatta be 2007. szeptember 21. és 2008. január 7. között, ami önmagában is figyelemre méltó vállalkozás, ám ennél is többet adott a tárlat: a Szépművészeti Múzeum mellett a kismartoni Esterházy Privatstiftung és a budapesti Iparművészeti Múzeum gyűjteményeinek értékes darabjait is prezentálta, hogy megrajzolja annak az embernek a szellemi portréját, akinek tevékenysége meghatározta a magyar múzeumok sorsát a 19. század második felében.
A fénykorát éppen két évszázaddal ezelőtt élt Esterházy-gyűjtemény bemutatását több szempontból is a nagy találkozások kiállításának nevezhetjük: nemcsak a Szépművészeti Múzeum életében kezdődött új korszak néhány évvel ezelőtt, hanem az Esterházy Magánalapítvány történetében is. Nyilván nem kis részben éppen II. Miklós nagyközönség számára is nyitottá tett, ingyenesen látogatható képtára által inspirálva, az alapítvány vezetői arra törekednek, hogy a Kismartonban, Fraknó várában és másutt őrzött értékeket minél szélesebb körben megismertessék, illetve hogy a képzőművészet és a zene egykor oly fontos központja, Eisenstadt újra a közép-európai művészeti-kulturális találkozások fontos helyszínévé váljon. Az elmúlt hónapokban volt olyan időszak, amikor egyszerre négy fontos bemutatón voltak láthatóak az Esterházy Magánalapítvány kincsei: szerepeltek a budapesti Iparművészeti Múzeum Esterházy-kincsek című kiállításán, Versailles-ban a 17-18. századi ezüstbútorokat bemutató tárlaton, egy római kiállításon Canovának az a portréja volt a főszereplő, amelyet II. Miklós herceg leányáról, Leopoldinéről készített, és persze Compiegne-ben, a II. Miklós életét megidéző kiállításon. Az alapítvány vezetőinek tervei szerint hamarosan Moszkvában is rendeznek egy nagy Esterházy-tárlatot, s tervezik értékes 18-19. századi műtárgyak dél-kelet ázsiai bemutatóját is. Mindeközben egy nagyszabású kortárs művészeti tárlat nyílt a kismartoni Esterházy-kastélyban: a Hegyi Lóránd és a bécsi Hilger Galéria által gondozott kiállításon osztrák, horvát, szlovák és magyar kortárs alkotók műveit mutatták be.
Hogy a II. Miklós előtt tisztelgő tárlatot éppen Com-piegne-ben rendezték meg, az a legkevésbé sem véletlen, és különösen figyelemre méltó dolog. A bemutató létrejötte elsősorban Emmanuel Starcky művészettörténésznek, a kastélymúzeum új főigazgatójának köszönhető, aki korábban a francia állami gyűjtemények igazgatóságában töltött be magas tisztséget, s kulcsszerepe volt abban, hogy Budapesten létrejöhetett a Monet és barátai című kiállítás, amelynek sikere új korszak kezdetét jelentette a Szépművészeti Múzeum, és általában a magyar közgyűjtemények életében. Ez persze nem azt jelenti, hogy a mostani tárlat a kiváló francia szakember néhány évvel ezelőtti támogató figyelmének a viszonzása lenne. A compiegne-i kastély a maga évi százezres nagyságrendű látogatójával igen rangos bemutatóhelynek számít, ráadásul a kiállítás olyan sorozatba illeszkedik, amely a nagy európai főúri gyűjteményeket mutatja be. Ráadásul olyan impozáns épületben, amely egyik fénykorát Napóleon császár alatt élte, tehát maguk a terek, az irigylésreméltó teljességben megmaradt dekoráció, bútorzat is a kiállítás „kortárs” jellegét sugallják.
Akár maga Esterházy II. Miklós is járhatott volna a compiegne-i kastélyban a császár meghívására, hiszen – a kiállítás egyik unikális darabja, Napóleon 1809-es felhívása utal rá – a Bécset elfoglalt francia császár önálló királyság létrehozására biztatta a magyarokat, s ennek a független országnak a királya állítólag nem más lett volna, mint éppen II. Miklós. Így volt-e, vagy sem, a történészek között erről máig nincs konszenzus. Az viszont biztos, hogy II. Miklóst inkább vonzotta a művészetek világa. 1802-es párizsi utazása fontos korszakhatár volt gyűjteménye fejlesztésében, hiszen döntő hatást gyakorolt rá az Európa különböző országaiból összehordott művei révén lenyűgözően gazdaggá vált Napóleon Múzeum, s Párizsban találkozott saját gyűjteménye későbbi gondozójával, az osztrák származású Joseph Fischerrel is. Ekkor ismerkedett meg a híres építésszel, Charles Moreau-val, akit 1803-ban meghívott Kismartonba, hogy a barokk kastély átalakítását megtervezze. A compiegne-i kiállítás tervrajzai, gazdag könyvanyaga, iparművészeti tárgyai jelentik a hátteret ahhoz a portréhoz, amelyet a több mint kétszáz alkotásból álló katalógussal kísért tárlat a műgyűjtő II. Miklósról megrajzol.
Ez a portré már jóval korábban karakteressé formálódott, hiszen a herceg alig néhány hónappal később, hogy apja halála után családfővé, és a hatalmas birtok gazdájává vált, 1794 decemberében hosszabb itáliai utazásra indult, ahonnan a következő év augusztusában ötven festménnyel és számos műtárggyal tért haza Bécsbe. A képek között volt Coreggio, Raffaello, Claude Lorrain alkotása, vagyis megkezdődött a jelentős olasz gyűjtemény kialakítása, amelyben Veronese, Strozzi, Bassano vásznai is helyet kaptak – vagy a tárlat meghívóján, plakátján, katalógusán is reprodukált Bernardo Ballotto-kép, amely az Arno folyót ábrázolja Firenzében. A francia festészet remekei közül Claude Lorrain Róma körüli tájat ábrázoló festményét is bemutatták Compiegne-ben, a német festészetet a többi között Lucas Cranach Saloméja, a spanyolt Ribera és Zurbarán egy-egy vászna, a hollandot a többi között Ruysdael alkotása képviselte. A festmények mellett bő válogatás szerepelt a tárlaton a rajz- és metszetgyűjteményből is, amely a hercegi gyűjtemény különösen értékes részét képezte.
Amikor II. Miklós 1833-ban elhunyt, galériája 1156 festményből állt, emellett 355 rajzot és ötvenezer nyomatot hagyott örökösére; e művek jelentős része, köztük 637 festmény 1870-ben a magyar állam tulajdonába került, s a később létrejött Szépművészeti Múzeum gyűjteményeinek a magját képezte. Ez azonban már egy másik történet, amire a Compiegne-be rendezett kiállítás csak utalhat. Mindenesetre ez is fontos vonásokkal gazdagítja a műgyűjtő-mecénás Esterházy II. Miklós arcképét, akinek természetesen nemcsak szellemi portréja rajzolódik ki a nagyszabású kiállítás jóvoltából. Képei, könyvei, grafikái között megjelenik maga a herceg is, a többi között Josef Lanzadelli festményének, vagy éppen a hercegi gyűjteményeket gondozó, de grafikusnak sem akármilyen Joseph Fischer tusrajzának köszönhetően.