Egy nyelvtörővel kezdődött…
A legendás ibafai pipák története
MúzeumCafé 15.
„A mi időnkben végtelenül megnövekedett a dohány élvezete és valami titkos gyönyörűséggel lett úrrá az embereken. Akik egyszer rákaptak, képtelenek voltak szakítani vele.”
Francis Bacon (1561–1626)
Azt gondolhatnánk, a dohányzás története az egyetemes kultúrtörténetnek csak egy rendkívül szűk területe. De ahogy mondani szokás, az életben minden mindennel összefügg. Ez különösen érvényes a dohányzás történetével kapcsolatban, hiszen a folyamatok, szokások és hagyományok, a technikai színvonal, az ízlés és a divat változásai mind-mind tükröződnek a dohányzás történetének mozzanataiban, a fennmaradt tárgyi világban, ebben az embereket rabul ejtő szenvedélyben.
Ha Ibafára, erre a zselici dombok közt megbújó Baranya megyei kisközségre gondolunk, még ma is a jól ismert rigmus jut eszünkbe: „Az ibafai papnak fapipája van, ezért az ibafai papi pipa papi fapipa”. De honnan, kitől eredt ez a legendás mondat, amely már a múlt században szerepelt iskolás tankönyvekben, mint nyelvtörő. A hagyomány szerint Hangai (Schreier) Nándor, aki 1864-től 1905-ig volt ibafai pap, nagyon szeretett pipázni, s ez adhatta a témát az író-újságíró Roboz Istvánnak – aki egyébként a festőművész Bernáth Aurél nagyapja volt – a mondóka megírásához. Ez azonban – Horváth J. Gyula és Tímár György egykori ibafai plébánosok kutatásai nyomán állíthatjuk – nem bizonyítható. Az viszont bizonyos, hogy 1931-ben megszületett az ismert szöveg zenei feldolgozása is. A nyelvtörő dal formájában vált népszerűvé Komjáthy Károly – Emőd Tamás – Török Rezső: Ipafai lakodalom című operettjében. Az operett nyomán pedig az ibafai pap pipája az érdeklődés középpontjába került. Az akkori plébános (Sarlós Ferenc) bár igen szerette a füsteregetést, szivaros ember volt, viszont egyre többen keresték rajta a nevezetes pipát. Ez adhatta az ötletet a falu lakóinak a fapipa elkészíttetéséhez. A helyi postamesternő férje pesti nagybátyját, Gerber Bélát kérte meg a pipafaragásra, s az alapanyagot is ő küldte hozzá Ibafáról. Így született meg a különleges és egyedi, szokatlan módon teljes egészében, kupakjával együtt körtefából készült, igen nagy méretű pipa, amelyet 1934-ben – valószínűleg a Pünkösd utáni vasárnapon, a falu, illetve a templom búcsúján – ünnepélyes keretek között adtak át Sarlós plébános úrnak. A nevezetes fapipát aztán újabb darabok követték…
Az ibafai egyházi gyűjtemény Pohly János plébános idején kezdett formálódni, majd Kele Pál és Zagorácz István plébánosok is több szép darabbal gazdagították a kollekciót. Rendszerezett, kiállított gyűjteménnyé pedig Tímár György plébános úr tette. Az egyházi dohányzás relikviáinak történetét Horváth J. Gyula plébános összegezte önálló kötetben. A több száz darabos kollekciót a közelmúltban a Pécsi Püspökségen helyezték el. Ibafán azonban a mai napig látható egy gazdag dohányzástörténeti kollekció: a Pipamúzeum kiállítása a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatóságának dohányzástörténeti anyagát tárja az érdeklődők elé. A gyűjteményt Dankó Imre múzeumigazgató hozta létre az 1960-as években. Főként vásárlás útján kerültek Pécsről, Baranya megyéből és az ország más részeiből (többek között Debrecenből, Győrből, Budapestről, Pécsváradról, Szigetvárról) a dohányzás múltját felidéző tárgyak ide. Sok pipát vásároltak akkoriban a Bizományi Áruház Vállalattól, a hazai kőrösi gyökérpipák bemutatásához pedig egy budapesti pipa-szakboltban szerezték be a jellegzetes darabokat. Az 1968-ban nyílt kiállítást 1976-ban, majd 1987-ben B. Horváth Csilla muzeológus vezetésével átépítették, korszerűsítették. Ma láthatók itt szépen faragott tajtékpipák, tömbösítési eljárással készült úgynevezett „hamis tajték” pipák, porcelánpipák egész sora, az „ibafai fapipa” másolata, dohánytartók, tűzgyújtó-szerkezetek, különböző műhelyekből származó, változatos cseréppipák, kínai ópiumpipa, vagy éppen a népi fafaragás szép példáiként különféle gyufatartók is. Egyedi darab az a nagyméretű, esztergályozott, fa „társas pipa”, amelyet Lakatos Boldizsár készített Pécsen. Elmondása szerint hatalmas, fazék alakú kazánját inkább díszként, illetve dohánytartóként használták. Néhány darab történelmi személyiségekhez köthető: Deák Ferenc (1803–1876) és gróf Károlyi Mihály (1875–1955) pipáját is megtekinthetik itt a látogatók. A gazdag kollekcióból szeretnénk felhívni a figyelmet azokra a kisméretű, pipaalakú tajték szivarszipkákra, amelyek a 19. század második felének jellegzetes típusát képviselik, s változatos, aprólékos díszítésükkel tűnnek ki.
Érdemes tehát ellátogatni, vagy inkább „elzarándokolni” Ibafára, de érdemes a könyvekben is kalandozást tenni a dohányzás történetének irodalmában. S mindenképpen tanulságos megismerni, megcsodálni múltunk e ritka tárgyi emlékeit, a dohányzás történetének relikviáit.
Pipamúzeum
7935 Ibafa, Arany János utca 2.
Telefon: +36-73-554-033 (Ibafa Község Önkormányzata)
E-mail: pipamuzeum.ibafa@museum.hu
Nyitva tartás: bejelenkezés a hét minden napján.
Gondnok: Lakatos Sándorné
Ibafa, Kossuth Lajos utca 12., telefon: +36-73-454-093