Egyáltalán nincs is ruha a császáron
Egy vidéki múzeumigazgató gondolatai intézménye kényszerű megújulásáról – Orosházán már hat éve az önkormányzat tartja fent a város múzeumát
MúzeumCafé 30.
Az orosházi múzeum tizenegy éve tért vissza települési fenntartásba, csaknem negyven év megyei lét után. Az elmúlt tizenegy év alatt a múzeum gyűjtőterületén megyei történész, néprajzos nem fordult meg, és régész is csak akkor, amikor nagyberuházásról volt szó. Szakfeladatot ez a múzeum lát el – állami normatívát a megyei múzeum kap(ott). A múzeum – folyamatosan fogyó személyzettel – jelen van a térségben előadások, kiállítások, régészeti feltárások, kiadványok révén. Ez a feladata. A megyei szervezetnek nem is volt kapacitása arra, hogy jelen legyen. Az alaptevékenységét sem tudta itt teljesíteni. Miért is teljesítette volna, amikor az orosházi múzeumban is kiváló szakemberek dolgoznak…
A földrajzi környezet az, ami meghatározza a múzeumot. Tudatot biztosít, lokálpatrióta szemléletet. Az Aranyad-ér egy „folyó” a térképen, de mi jártunk ki tapogatózni oda. Azt rajtunk kívül senki sem tudja, hogy hol lehet a legjobb nádat szerezni a sárkánykészítéshez, vagy melyik az a pont a horgásztavon, ahol biztonsággal lehet korcsolyázni.
Hogy működik egy vidéki területi múzeum? Nincs teremőr, kiállításrendező, takarító. Öt státus van, csaknem száz program évente, összesen húszmilliós költségvetés. Összefog a helyi könyvtárral, civilszervezetekkel, önkéntesekkel és az iskolákkal, közös uniós pályázatokban dolgozva, és közben szolgáltat, szolgálatot lát el.
Az orosházi múzeum hatodik éve teljesen városi fenntartásban működik, a polgármester és a városvezetők politikai pártállásától függetlenül. Minden évben elhangzik a költségvetési tárgyalás során: „noha nem kötelező feladatunk a múzeum, mégis támogatjuk.” És vajon miért nem kötelező a múzeum, és miért kötelező a könyvtár? Elegendő a múzeumügyet ért törvényi változásokat megnézni. Kit érdekel a néprajzos tevékenysége vagy a csigász-bogarász munkája? Ne legyünk képmutatók: senkit. Régi vágyam egy kiállítás: üres falak, üres tárlók, és a fennen hirdetett cím: A császár új ruhája. Felkérném a lehető legmagasabb rangú embert, hogy hosszasan és kimerítően beszéljen a kiállított értékekről. De az az igazság, félek attól, hogy nem lesz egy kisfiú sem, aki bekiabálná: hiszen nincs is ruha a császáron!
Éppen ezért határozott úgy a múzeum, hogy felnyitja a fiatalok szemét. A lehető legjobban összefonódik az iskolákkal, és igyekszik izgalmas, újszerű megoldásokkal közeledni a fiatalokhoz. Az elmúlt években három uniós pályázatot nyert az orosházi múzeum, amelyek segítségével jelentős fejlesztéseket tudott megvalósítani. Miután összesen öt státusa van, partnerekre van utalva. A pályázatok köré szerveződő csapatban a múzeumi alkalmazottak mostanra kisebbségbe kerültek. De ez egyáltalán nem gond, sőt! Rákényszerít a kommunikációra. Rendkívül sokat dolgozik mindenki azon, hogy értsék egymást. Csapat kialakításán fáradoznak, és ez nem működhet másként, mint a kölcsönös bizalom alapján. Sok a teendő még, de jó látni, amikor kreatív egyéniségek képesek a közösség, az intézmény érdekében tevékenykedni. Sőt intézményen túlmutató módon, hiszen a fejlesztéseket városi és kistérségi intézményekkel összehangoltan képzelik el.
A múzeumi lét elvárja, igényli a kreativitást. Többgenerációs kiállításokkal igyekszik a múzeum a közönség elé lépni, amikor gyerekek és felnőttek a maguk szintjén, de együtt mélyülhetnek el az ismeretekben. De nyílt már meg hajnali háromkor az aratásról szóló kiállítás, vagy betyárnak öltözve, karikást csattogtatva jelent meg munkatársunk egy tudományos konferencián. Nagyon szép program volt az a színielőadás-sorozat, amelyben helyi gimnazisták harmincas évekbeli újságcikkeket jelenítettek meg. Életszerűen kell összekapcsolni a múltat a jelennel – ez is kommunikáció. Ma már a nagypapa nem mutatja meg az unokájának, hogyan kell bodzapuskát készíteni, a gyerek pedig egy sajátos újmagyar nyelven kommunikál egy mesterséges világban. Ezt az új világot is meg kell ismerni, és valamilyen szinten használni is kell a modern technikát. De ezek a technikai újítások a mondandók szolgálatába állított eszközök csupán. A mondanivaló pedig témacsoportok köré gyűlik: közösség, környezettudatosság.
A múzeum feladata kettős. Egyrészt kutatásokat végez, másrészt az eredményeit a lehető legtöbb helyre el szeretné juttatni. Elsősorban a helyi fiatalokhoz, az értelmiséghez, mindenkihez, aki meg akarja ismerni, valamint a tudományos világ irányába is. A cél: megteremteni és megismertetni a múzeum saját arculatát. Ez a helyi közösség szempontjából az összetartozás tudatát erősíti. Éppen ezért indította el a múzeum a Mozaikok Orosháza és vidéke múltjából című sorozatot. Rövid, több melléklettel, rekonstrukciós rajzokkal ellátott írásokat adnak közre a kötetek a múzeum munkatársainak új kutatási eredményeivel. Nem a hagyományos, a tudományos munkákban megszokott stílust követik ezek az írások, de a szerzők remélik, hogy az egyszerű ember és a szakma egyaránt tudja értékelni őket. Nagyon nagy szükség van arra, hogy a szélesebb tömegek felé is eljussanak az üzenetek. (Érdemes itt megemlíteni egy hét évvel ezelőtti történetet. 2004 szeptemberében az Árpád-kori Orosháza területén folytattak a múzeum munkatársai feltárásokat. Házfoglaló játékot hirdettek egy szombati napra. Hetven érdeklődő látogatott el a múzeumba, ásókkal lapátokkal, és a kollégák felügyelete mellett minden család kapott egy házat bontani. A régészek haladtak, ők okosodtak.) A Mozaikok sorozat célja éppen az, hogy ezekből a mozaikdarabkákból rakják ki 2015-ben az új várostörténeti összefoglaló munkát.
1965-ben jelent meg a második világháború után elsőként az Orosháza története és néprajza című monográfia, amely mintaadónak számított az országban. Ennek értékeit megtartva egy új szellemiségű munkát tervez a múzeum megjelentetni, maradandót, újabb ötven esztendőre. A munkában részt vesznek a helyi gimnázium humán tagozatos diákjai (a néprajzos–történész muzeológus kolléga a gimnáziumban is tanít), és folyamatosan bővül a résztvevők köre. A múzeum tudományos holdudvara is kezd növekedni. Miként a városon belüli ismertsége és elismertsége is.
És a hitvallás, a manapság oly sokat emlegetett, sőt hamarosan törvényben elvárt múzeumi küldetésnyilatkozat? Bármi is legyen, amit teszünk, azt a legjobban tegyük. Legyél Te a cikk, legyen a Tiéd a projekt, a múzeum! Ezt a magántulajdoni szemléletet kell újból megtanulni. Nehéz, hiszen nem ebben szocializálódtunk az elmúlt évtizedekben. Tanulnunk kell a régi öregektől. A múzeumalapító nagy elődök munkája a mai szemmel nézve óriásinak tűnik – mert óriási munkát is végeztek.