Életmű-kiállítás a régi nappaliban
Kádár György és Túry Mária festőművészek műteremvillája ma sokszínű magánmúzeum
MúzeumCafé 40.
A budapesti Széher út 74. szám alatti, hatalmas üvegablakokkal tarkított műteremház, Kádár György és Túry Mária képzőművészek egykori otthona és alkotóműhelye 2005 óta mindenki számára nyitva áll. A szülői házból kialakított régi-új tereket a művész házaspár lánya időt és pénzt nem kímélve álmodta meg. „Édesapám halálát követően, látva szüleim életművét, a rengeteg festményt, gobelint, szobrot, megszületett bennem a galéria gondolata, ahol bárki megismerheti a két művész műveit és egykori alkotóterét” – mesél a kezdetekről Kádár Katalin. Így született meg a Galéria Lénia, amely egyszerre múzeum, ahol olyan munkákat láthatunk, amelyek örökre hirdetik a két művész életművét, kiállítóhely, amely a művészcsalád képein túl kortársak alkotásainak is helyet biztosít, és persze galéria a szó műkereskedelmi értelmében is. A látnivalók törzsanyagát a művészcsalád itt készült munkái teszik ki. Kádár György (1912–2002) Kossuth- és Munkácsy-díjas festőművész bátran kísérletezett a különböző technikákkal és műfajokkal. A kezdeti expresszív figurális kompozíciókat előbb plasztikus munkásábrázolások, majd a hetvenes évektől absztrakt csendéletek és tájképek váltották fel. A festészet mellett plakátterveket, könyvillusztrációkat, mozaikokat és üvegablakokat is készített, miközben a főiskola megbecsült tanáraként nevelte a jövő tehetségeit. Felesége, Túry Mária (1930–1992) kétszeres Munkácsy-díjas festőművész, Szőnyi István és Domanovszky Endre tanítványa életművét is a festői problémák megoldásának keresése, a műfaji sokféleség jellemezte. Szívesen kísérletezett tűzzománccal, kisebb munkáit ő maga égette ki saját kemencéjében, emellett rengeteg rajzot, festményt, rézkarcot, linómetszetet, gobelint, mozaikot és faintarziát hagyott hátra. „A témát legszívesebben végigpróbálom, végigjátszom más műfajban, különböző technikákkal is. Legjobban az izgat, mit tesz lehetővé a másfajta anyag” – vallotta egykor.
Leányuk, Kádár Katalin (1951) tervező-grafikusként végzett a főiskolán, de a plakátok, a könyvillusztrációk és az autonóm grafikai sorozatok mellett az elmúlt években belekóstolt a festészetbe és a fotózásba is. „A szüleim kezdetben megpróbáltak lebeszélni erről a pályáról, mert ők akkor már látták, hogy mennyire nehéz ez az út, de én kitartottam. A Kisképző elvégzése után egy teljes nyáron át készített fel édesapám a főiskolára, itthon rajzoltunk minden áldott nap. A sikeres felvételit követően végül két éven át én magam is Kádár György tanítványa lettem” – mesél indulásáról a galéria tulajdonosa.
A művészcsalád otthona 1959 és 1961 között épült, Pintér Béla tervei alapján. Az üvegfelületekkel és szögletes formákkal játszó ház a maga idejében nagyon modernnek számított, és ma is kitűnik a többi épület közül.
A műteremház alsó szintjén középen volt egykor a nappali, a baráti összejövetelek állandó helyszíne. A most ide ki-akasztott képeket Kádár Katalin úgy válogatta össze, hogy minden korszakból és minden műfajból legyen itt legalább egy, bemutatva ezzel a szülők munkásságának műfaji sokszínűségét. „Az itt látható képek mindegyike közel áll hozzám valamiért, nem véletlenül választottam ki őket” – avat be a válogatás szempontjaiba a galéria létrehozója. A nappaliban megismerhetjük Kádár György hetvenes években született konstruktív csendéleteinek, olajképeinek, rézkarcainak letisztult, vibráló színeit, de Túry Mária Sci-fi sorozata is ide került, amelynek műveit a régi rádiókban lévő diódák ihlették (a sorozat a kis űrlényeknek, űrhajóknak látszó diódákról kapta a találó Sci-fi címet).
Az innen nyíló kis szoba volt egykor a hálószoba, ahol most a tanítványok és a kollégák munkái láthatók. Kádár György a Képzőművészeti Főiskolán együtt tanított többek között Domanovszy Endrével, Kmetty Jánossal, Bortnyik Sándorral, Barcsay Jenővel és Szőnyi Istvánnal – tőlük is került néhány kép ebbe a szobába. Emellett sok tehetséges művész végzett a mester keze alatt, köztük Gross Arnold, Kiss György, El Kazovszkij; az ő emléküket is az itt elhelyezett mappákban őrzik. A művészcsalád könyvtárának egy részét is ezen a szinten helyezték el annak idején: a polcokon ma is éppen úgy sorakoznak a könyvek, ahogyan Kádár György és Túry Mária használta azokat. Érdemes látogatásunk során az erkélyre is kilépni, mert a kilátás mellett a kertben egy mozaikmedencét is megcsodálhatunk, amelyet Túry Mária a hetvenes évek elején készített az unokáinak.
Szemben nyílik a házaspár lányának gyerekkori szobája, ahol Katalin saját munkáiból rendezett be egy kis válogatást: egy-egy téma köré csoportosuló rajz-, akvarell-, illetve rézkarcsorozataiból láthatunk itt munkákat. „Amikor ügyeletben ülök a galériában, minden kedden és szombaton, hozom magammal a mozgó műtermemet, a ceruzáimat, a csőtollamat, és magamban alkotok” – osztja meg velünk munkamódszerét a Galéria Lénia megálmodója. Kádár Katalin legutóbbi kiállítása Esztergomban, a Duna Múzeumban volt, ahol három termet töltöttek meg víz témájú képei. De, mint mondja, az idén még nem jutott ideje a saját munkáival foglalkozni, a galéria tölti ki mindennapjait, ahol immár kilenc éve ő a galéria kurátora, teremőre, takarítója, „szíve és motorja”. Nagyrészt egyedül készíti a kiállításokat, a katalógusokat, de a családja is mögötte áll. „A férjem érdeme a világítás és a képakasztó rendszer, a fiam pedig grafikusként segít a weboldal és a katalógusok szerkesztésében” – mondja büszkén.
A nappaliból a felső szintre vezető lépcsőházba kilépve a falakról a művészházaspár önarcképei néznek vissza ránk. A korai főiskolai, majd a későbbi, már érettebb önarcképek nem mindennapi látványt nyújtva kísérik végig lépteinket az emeletig.
A ház építése során a felső szinten alakították ki a nagy belmagasságú műtermet. Abban az időben a művészházaspár nagyon sok monumentális műre kapott megbízást: az itt megtervezett hatalmas mozaikok, festett üvegablakok ma az ország legkülönbözőbb pontjain díszítenek épületeket. Székesfehérváron egy óvoda homlokzatát festették meg, Nagykanizsán faintarziát készítettek, míg Szekszárdon a Babits Mihály Művelődési Központ színházterme fölött egy szintén ebben a műteremben született, harminchárom méter hosszú mozaik látható. A műteremben a murális munkákon kívül festményeket, grafikákat és rézkarcokat is készítettek. A művészházaspár hiába dolgozott egy műteremben, mégsem hatottak igazán egymásra, mindkettőjüknek megmaradt a maga jellegzetes, összetéveszthetetlen, egyedi stílusa. A műhelyben látható Túry Mária festőasztala és Kádár György külön kis alkotóhelyisége. „Apu nagyon szerette ezt a helyet, szívesen rajzolgatott az ablak alatt, az utolsó időben pedig itt is aludt” – meséli Kádár Katalin. Kész munkáikkal rengeteget utaztak: többek között volt kiállításuk Rómában, Nürnbergben, Bulgáriában, de adtak el képeket Amerikába, Franciaországba és Hollandiába is.
A műterem különleges belmagassága és a hatalmas ablakokon beáramló fény tökéletes helyszíne az itt megrendezett kiállításoknak. De nem elég a szép, világos helyszín, Katalinnak az évszak kiválasztása is fontos szempont. „Igyekszem többnyire tavasszal vagy ősszel rendezni a kiállításokat, hogy a kiállított alkotások mellett az ablakokon beszűrődő fények játéka és a kerti ősfák látványa további vonzerővel bírjon a látogatók számára” – meséli a galéria tulajdonosa. Nem volt ez másképpen a galéria 2005-ös nyitó kiállításán sem, amelyre Kádár György és Túry Mária munkáiból válogatott. „Látva a sok érdeklődőt, barátot, egykori tanítványt, lelkes látogatót, éreztem, hogy nem hiába dolgoztam ennyit a megnyitásért” – emlékszik vissza a művészházaspár leánya.
Ám idővel egyre kevesebb látogató jött, így Kádár Katalin hamar rájött, hogy folyamatosan frissíteni, színesíteni kell a Galéria Lénia programjait ahhoz, hogy a hely mindig vonzó legyen. A felismerést követően először szülei munkáiból rendezett különböző tematikus válogatásokat. Így született meg a Gobelinek és gobelintervek című kiállítás Túry Mária textiles munkáiból, majd a Száz év, száz név című Kádár György tanítványai és kollégái munkáiból. Később Kádár Katalin a saját kortársainak is elkezdett egyéni és csoportos kiállításokat szervezni a galériába: ilyen volt például Fekete László Kissé romos tárgyegyüttes újrakezdéshez, szerény étkezéssel címet viselő kerámiatárlata, de rendezett kiállítást Romvári Mártonnak és Kalmár Jánosnak is. Most pedig egy különlegességre készül…
Az idei év első kiállítása ugyanis a holokauszt évfordulójához kapcsolódik. Kádár György megjárta a poklok poklát, a hitleri haláltáborokat. A fiatal festő munkaszolgálatos volt, és egy szerencsétlen véletlen folytán az ő szerelvényüket is hozzákapcsolták egy olyan a vonathoz, amelyik Auschwitzba ment. Az egész családja ott maradt, húgát ötéves kislányával együtt rögtön vitték a gázkamrába, bátyját pedig akkor lőtték agyon, mikor már felszabadult a tábor. Ő maga nagyon betegen, mindössze harmincöt kilósan került ki a borzalmakból. Hazaérve az a hír fogadta, hogy a feleségét a távolléte alatt a Dunába lőtték. Bekerült a János kórházba, ahol majdnem fél évig ápolták, mire ismét felerősödött. Ezek a tragikus és szomorú események egész életét, munkásságát végigkísérték. „Nekem nem mesélt erről az időszakról, mert ilyen előzmények után engem a világtól, mindentől óvott” – fűzi hozzá a festő lánya. Később a festő az átélt borzalmakról rajzolt egy rendkívül felkavaró sorozatot. Az ötvenhét rajzból álló kollekciót 1946-ban állították ki itthon, majd 1988-ban az egészet megvette a Nashville-i Vanderbilt Egyetem, és a mai napig ezzel illusztrálva tanítják a holokausztot az egyetem történelem karán. Miután az amerikai egyetem megvette a rajzsorozatot, 1989-ben rendeztek belőle egy kiállítást, ahová a művészt is meghívták. „Miközben édesapám az ottani tévéknek adott interjút, a tolmácsnő sírva jött ki, hogy nem bírja tovább fordítani az elmondottakat, mert megállíthatatlanul potyogtak a könnyei” – emlékszik vissza a festő lánya. A teljes sorozat fotódokumentációjából és a megmaradt tíz vázlatrajzból rendezett kiállítás februártól látható a Galéria Léniában, Kádár Györgynek a képekhez írt magyarázó szövegeivel együtt.
Mint minden kiállítás ez is megjelenik majd egy, a család gondozásában kiadott katalógusban. A könyvben a kiállításon látható képek kronologikusan következnek egymás után, táborról táborra. A fekete-fehér katalógus négy színes oldallal zárul majd, jelezve egy boldog, reménnyel teli új élet hajnalát. A galériában idén még egy kiállítást rendeznek, Kádár György és Túry Mária hatvanas években készült monotípiáiból. Ezt követően ősszel csoportos kortárs kiállítás készül majd az Ars Sacra Fesztiválra.
Kádár Katalin egy darabig önerőből finanszírozta az itt megrendezett kiállításokat, ma viszont alapítványként pályázik a fennmaradásért. „A Galéria Lénia nem a klasszikus értelemben vett kereskedelmi galéria, mert bár a kiállított művek mindegyikének megvan az ára, vannak képek, amelyeket az életmű szempontjából fontos megtartani. Az a célom, hogy a gyűjteményt egyben tartsam, de néha rákényszerülök, hogy elvigyek egy-egy festményt árverésre, mert van, hogy a fűtést sem tudom kifizetni. Ez mindig fájdalmas döntés, kicsit meghalok ilyenkor, de azzal vigasztalom magam, hogy a képeknek is az a jó, ha nézik őket, és nem a falhoz befordítva állnak” – zárja a beszélgetést a Galéria Lénia „szíve és motorja”.