Ha a kép mesélni tudna…
Egy 15-16. századi oltárkép restaurálása
MúzeumCafé 11.
A Mária megkoronázása című, 15-16. századi oltárkép a Csíki Székely Múzeum gyűjteményének reprezentatív darabja, amelyet a szakirodalom az erdélyi emlékanyag páratlan műalkotásaként emleget. Mégis hogyan történhet meg, hogy egy ilyen műtárgy több évtizeden keresztül kallódjon egy templomi padláson, porfátyol mögé rejtve pompáját – tehetnénk fel a kérdést, hiszen a Csíki-medence Mária kegyhelyéről (csíksomlyói Szűzanya) és a katolikus vallásához való ragaszkodásáról (pünkösdi búcsú) híres.
Bármennyire furcsa is, több ezer hasonló műtárgyat őriznek múzeumaink, amelyek ugyancsak sajátos múlttal rendelkeznek. Az egyedülálló művészi érzékkel megalkotott tárgyak önmaguk csodálatosságával elvarázsolják a mai szemlélőt, és okkal feltételezzük, hogy a hozzájuk fűződő értékítélet a századok alatt folyamatos volt. Pedig sajnos a legtöbb műtárgynak nem ez a sorsa. Mindaddig, amíg a kor ízlésének megfeleltek, eredeti állagukat megőrizték, világi és egyházi épületek pazar enteriőrjeit egészítették ki. Mint esetünkben is, az oltárképek több ezer hívő fohászát szolgálták, de amikor lejárt az idejük, javítottak rajtuk, végül újabbakkal váltották fel őket. Ha a műtárgyak mesélni tudnának, sorsukat nem övezné kérdőjelek sora. A rajtuk lévő jelek (karcolások, égésnyomok stb.) is csak feltételezéseket szülnek a tárgyak múltjával kapcsolatosan. Ezeket egybevetve az írott történelmi forrásokkal kialakulhat egy többé-kevésbé teljes kép a műtárgy vonatkozásában. Így a Mária megkoronázása című oltárkép körüli kérdések egy része hosszas vizsgálódás eredményeként válaszra találtak. A restaurálást megelőző dokumentálódás során a táblaképre vonatkozó korábbi kutatásokat próbáltam összegezni.
A Mária-kép eredete
Noha a táblakép eredetére nem derült fény, a fennmaradt írások bizonyítják, hogy az a Csíkszeredától negyven kilométerre, Felcsíkon fekvő Csíkszentdomokos község katolikus templomából származik. A cintermet határoló fal bejárati kaputornyának emeletén talált rá 1929-ben Domokos Pál Péter történész-etnográfus, valamint Boga István, az akkori helyi plébános. Nem véletlen, hogy stílusát illetően páratlan műalkotásként emlegeti a szakirodalom, hiszen a művészettörténeti kutatások szerint kevés, vagy egyáltalán nincs analógiája a környéken. Mindenképpen egy olyan műalkotással állunk szemben, amelynek alkotója nem a vidékünkön szerezte tudását. A festmény stílusjegyei alapján talán a salzburgi festészethez áll a legközelebb, nagyon sok egyéni vonással.
Párhuzamot vonva a történelmi eseményekkel, az is felmerült, hogy az oltárképet a folyamatos török-tatár támadások miatt más vidékről menekítették Csíkszentdomokosra. Akkoriban a csíkszentdomokosi templom, amelyet a 13. században építettek, sokkal kisebb méretű volt, mint a jelenlegi, melyet a 18. század végén alakítottak át barokk ízlésűvé. A megújult stílusvilágba a gótikus jegyeket hordozó oltárkép már nem illett bele, ugyanakkor a templomépítés számadásából tudjuk, hogy a 19. század első évtizedeiben több oltárképfestőt is alkalmazott az egyház. Feltételezésünk szerint a táblakép keletkezésétől, vagy esetleges menekítésétől a csíkszentdomokosi templom oltárát ékesítette, ám az átépítéskor mellőzték a már stílusában nem illeszkedő festményt.
A Mária-kép, mint múzeumi tárgy
Egy fennmaradt levél alapján 1930-ban Domokos Pál Péter írt a csíkszentdomokosi egyháznak, s kölcsönkérte az oltárképet a múzeumalapító kiállításra, amelyet Csíksomlyón rendeztek meg. Több mint száznegyven egyházi, képzőművészeti, népművészeti tárgyat gyűjtöttek össze. A kiállításról fennmaradt tárgymutató őrzi a műtárgyak nevét, címét, de a Mária megkoronázása című oltárképről itt nem tesznek említést. Ezek szerint nem szerepelt volna az alapító kiállításon? Valószínűnek tartjuk, hogy 1950-ben az intézmény újraalapításával, hivatalosításával egy időben, amikor a kallódó gyűjteményt újra összeszedték, aktuálissá vált az oltárkép elhozása. Ezt a feltételezést erősíti meg a szóbeli hagyomány is, amely szerint 1952-ben kerül a múzeum tulajdonába a festmény.
Műtárgy a szakember kezében
Egy ilyen magas színvonalú munka restaurálása nagy szakmai kihívást, komoly előkészítést jelentett. Az aranymustrás hátterű, Mária megkoronázását ábrázoló kompozíció fő alakja a középen fehéres-lilás ruhában térdelő Mária, körülötte hat angyallal, mögötte a három, azonos arcvonással rendelkező fiatal férfi képmásában megjelenő Szentháromsággal. A 160 × 110 centiméteres tábla hét összeragasztott részből áll, merevítő keresztkötés nélkül. Hátoldala egységes, sima felület, hosszanti és harántirányú vésőnyomokkal. Vastagsága körülbelül három centiméter, széleinél egy centiméterre elvékonyodik. Átvételi állapotban a festékréteg majdnem teljesen hiánytalan volt, helyenkénti feltáskásodásokkal, lepattogzások viszont csak a kép sarkainál, illetve a festmény alsó részén, egy szélesebb sávban jelentkeztek. Ezen a részen összecsomósodott a lakkréteg és gyantás szennyeződés zavarta a kompozíció élvezhetőségét, köszönhetően az oltárkép alatt égetett gyertyáknak. A felületen kisebb karcolások, matt foltok, a kép két oldalán középen felfogatásra használt lyukak is mutatkoztak.
A konkrét restaurálási folyamatot megelőzte a festmény felépítő anyagainak meghatározása: a kép táblája jegenyefenyőből készült, latin nevén Abies Alba, közismert nevén ezüstfenyő. Ez az egyetlen olyan fenyőfajta, amelynek nincs gyantajárata, és ez teszi alkalmassá ezt a fát, hogy táblaképek hordozójaként, vagy szobrok alapanyagaként hasznosítsák. A festett felületen alkalmazott technika pedig a tojástempera. Ezt a technikát már a 12-15. században szívesen használták az olasz festők is, megelőzve ezzel az olajfestményeket.
A korábban is többszörösen kutatott táblakép infravörös sugárzással történő vizsgálata a festmény alárajzát tette szemlélhetővé. Megfigyelhető volt a kompozíció alakjainak vázlata, amelyet a festő az alapozásra vitt fel, vékonyabb és vastagabb ecsetvonásokkal. A vázlat és a végleges munka között kisebb nagyobb eltérések mutatkoztak. A legszemléletesebb eltérést Mária kéztartása mutatta, amely a vázlaton imára van emelve, míg a festményen lefele összekulcsolt tartású. Itt tulajdonképpen nem átfestésről van szó, hanem a művész alkotás közben változtatta meg eredeti tervét.
A kutatásokat és a tisztító próbákat a táblakép alsó részén lévő festékréteg enyves megkötése követte. A felületi szennyeződések leválasztása és eltávolítása puha szőrű ecset segítségével történt, a makacsabb, zsíros szennyeződések (különösen a kép alsó részén) pedig vegyszeres, illetve mechanikus módszerek váltakozásával. A festékréteg hiányainak tömítéséhez halenyves, hegyikrétás keveréket alkalmaztam, amelyet ecset segítségével, rétegesen vittem fel a kiegészítendő felületekre. Száradás után ezt az alapozást nagyon finom szemcséjű dörzspapírral kissé szint alá csiszoltam. Az esztétikai helyreállítást akvarellel, trat-teggio retustechnika alkalmazásával végeztem. A fatábla alsó részét szilárdító anyaggal itattam át, mivel ez a rész a saját súlyától megterhelődve meggyengült mechanikai állapotot mutatott. A restaurálás utolsó fázisaként a táblakép egész felülete védő lakkréteget kapott.
Az oltárkép a több hónapos restaurálási munka után hozzá méltó állapotban tekinthető meg a Csíki Székely Múzeum Megmentett szakrális kincseink című tárlatán.