Hau sírjának feliratos architrávja
Egy ókori egyiptomi dombormű történetének és értelmezésének kulisszatitkai – Beazonosították a Szépművészeti Múzeum új szerzeményének eredeti helyét
MúzeumCafé 40.
2013 őszén a Szépművészeti Múzeum Egyiptomi Gyűjteménye a magyar kormány ajándékaként kiemelkedő tudományos jelentőségű műtárggyal gyarapodott: egy mészkőből készült óbirodalmi faltöredékkel. Ez az 1934-ben alapított gyűjtemény történetének eddigi legjelentősebb műtárgyvásárlása.
A műtárgy európai történetét az 1970-es évekig lehet visszakövetni, amikor egy francia galériától előbb egy svájci magángyűjtő, majd újabb francia gyűjtők tulajdonába került. A Szépművészeti Múzeum a londoni Rupert Wace Ancient Arttól vásárolta meg: a darabra Baán László főigazgató figyelt fel a maastrichti Art Fairen. A dombormű 2013 őszén érkezett Budapestre, két hónappal később pedig az Egyiptomi Gyűjtemény újrarendezett, december 12-én megnyílt állandó kiállításának kiemelkedő darabjaként mutattuk be a látogatóknak. A sírfalból származó töredék a kiállítás harmadik, a halottak világát bemutató termében kapott helyet.
A 220 × 46 centiméteres, téglalap alakú sírdombormű bal oldalán egy alacsony támlájú széken ülő előkelő férfi (a sír hajdani tulajdonosa) ábrázolása látható; előtte hieroglif írással írt szöveg olvasható. Az alacsony támlájú széknek csak a két jobb oldali lába látszik, amelyek szokás szerint bikalábakat mintáznak. A férfi vállig érő parókát visel, amely a fülét nem takarja. Az egyiptomi síkművészet ábrázolási kánonja szerint a kőfaragó művész az arcát, orrát és ajkait profilból, szemfestékkel kihúzott szemét és szemöldökét viszont szemből ábrázolta. Félprofilból ábrázolt felsőtestén ruhát nem, csupán egy kör-gallért visel. Az alsótestet a derékon elöl megcsomózott kötény fedi. A férfi jobb kezét kissé felemelve előrenyújtja. A behajlított (a jobbhoz hasonlóan erősen lekopott) bal kézben egy hosszú botot támaszt a földre maga előtt. Az előtte olvasható, hieroglifákkal írt felirat két, egyenként hat-hat soros, egymással szembenéző és egymástól egy függőleges vonallal elválasztott szövegtömbből áll.
A vásárláskor a domborműről annyit lehetett tudni, hogy egy óbirodalmi, 6. dinasztia korabeli elit sírból származó épületelem lehetett, amely egykor minden bizonnyal egy architrávot (szemöldökfa) díszített egy bejárat felett. A felirat azt is elárulta, hogy a sír tulajdonosa egy felolvasópap volt, akinek nevét a felirat Hau formában őrizte meg. A gyűjtemény munkatársai már a tárgy Magyarországra érkezését megelőzően elkezdték a dombormű tudományos vizsgálatát. Bár a darab provenienciája ismeretlen volt, stílusa és a rajta olvasható felirat alapján sikerült pontosabban datálnunk, és azt is feltételeztük, hogy Szakkarából származhat. További kutatásokkal végül azt is sikerült kideríteni, hogy a dombormű melyik sírból származik.
A domborműtöredék feltételezett eredeti sírbeli helye és funkciója
A töredék vizsgálatakor azonnal egyértelmű volt, hogy az eredetileg egy sír valóságos vagy szimbolikus átjárója felett átívelő architráv eleme lehetett. Három lehetőség jöhetett szóba: a sír bejáratát, a sírfelépítmény belsejének egy kápolnabejáratát vagy egy úgynevezett álajtó felső elemét díszíthette. Az óbirodalmi elit sírok általában egy, a sírkamrát és a benne koporsóban elhelyezett mumifikált halottat rejtő föld alatti részből és egy felépítményből álltak. A sír felépítményében, a halotti kápolnában, az úgynevezett álajtó előtt zajlottak a halotti kultusz egyes rituáléi, például a halotti áldozatok bemutatása. Az álajtó is egyfajta átjáró volt tehát, az evilág és a túlvilág közötti átmenet szimbolikus helyszíne. Az ókori elképzelés szerint a túlvilágról idelátogató lélek ezen az átjárón keresztül léphetett kapcsolatba a földi világgal, majd térhetett vissza a halottak birodalmába.
Annak eldöntése, hogy a dombormű a sír kultikus célokat szolgáló felépítményének melyik (valóságos vagy szimbolikus) átjárójáról származhat, nem könnyű. Némi támpontot adott, hogy a töredéken az ülő figura előtt nem ábrázoltak áldozati asztalt. Ez utalhat arra, hogy az átjáró nem kötődött szorosan a halotti áldozatok bemutatásához, így inkább valamelyik valóságos bejárat vagy átjáró jöhet szóba. Ennek a kérdésnek az eldöntésére természetesen abban az esetben volt remény, ha sikerül rábukkanni arra a sírra, amelyből a töredék származik.
Stilisztikai és ikonográfiai vizsgálatok
Az alak kidolgozása, vonásai és a portré stílusjegyei az Óbirodalom végén (az 5. dinasztia végén és a 6. dinasztia első felében, Kr. e. 2400–2200 körül) megjelenő, a három- és kétdimenziós művészetben egyaránt kimutatható, memphiszi eredetű úgynevezett „második stílus” jellegzetességeit mutatják. Edward Browarski amerikai egyiptológus a „második stílusú” arcábrázolásnak az óbirodalmi reliefművészetben kimutatható jellegzetességeit így foglalja össze: 1. alacsony fejtető, 2. a fejen magasan elhelyezett fülek, 3. nagy, tágra nyílt szemek, 4. a belső szemzug hangsúlyozása, 5. a nazolabiális ránc ábrázolása, valamint 6. a jellegzetesen vastag száj. [1] A karcsú, nyúlánk testű alakok ugyanakkor emlékeztetnek a későbbi, az Első átmeneti kor (Kr. e. 3–2. évezred fordulója) és a Középbirodalom (Kr. e. 2. évezred első harmada) idejéből származó ábrázolásokra. [2]
A töredék jobb oldali szélének tüzetesebb vizsgálatakor kiderült, hogy a relief letört jobb oldalán eredetileg egy ugyanolyan alak (pontosabban annak tükörképe) ült, mint a bal oldalon: a jobb oldali alak botjának alsó vége és az alak lábujjának hegye még ma is pontosan kivehető. A két ülő alak ilyen módon szimmetrikus párt alkotva szegélyezte a közbülső szövegeket.
Ilyen típusú szimmetrikus elrendezésű, szöveggel és a sírtulajdonos ülő vagy álló ábrázolásával kombinált jeleneteket jellemzően az óbirodalmi sírok valóságos vagy szimbolikus átjárói (sírbejárat, kápolnabejárat, álajtó) felett alkalmaztak. Yvonne Harpur egyiptológus az óbirodalmi sírok ikonográfiai jellegzetességeiről szóló monográfiájában részletesen tárgyalja a bejáratok és átjárók esetében alkalmazott egyes ikonográfiai megoldásokat. [3] Ezek közül a bal oldalon a sírtulajdonos jobbra tekintő, ülő figurájával bevezetett néhány vízszintes sornyi hieroglif szöveg a leggyakoribb. Az ülő figura gyakran tart a magas udvari vagy hivatalnoki rangját jelképező hosszú botot maga előtt.
Az új budapesti töredék esetében megfigyelhető kettéosztott, két ellentétes irányba futó szövegtömb alkalmazása viszonylag ritkán fordul elő az ismert óbirodalmi magánsírokban. [4] Az a változat pedig még ritkábban, amelyiken a sírtulajdonos páros ülő alakja kívülről fogja közre a szövegeket: úgy tűnik, elsősorban a 6. dinasztia idején, annak is főleg az első felében mutatható ki. Megjelenik például Qar és Idu gizai sírjában, a Kheopsz-piramis mellett fekvő Keleti temetőben, Qar sírjának kápolnabejárata fölött. [5] Mivel az itt olvasható feliratok szerint mindketten az I. Pepi (a 6. dinasztia harmadik uralkodója, kb. Kr. e. 2321–2284) piramisához tartozó, a halott uralkodó kultuszát szolgáló település földbérlői [6] voltak, temetkezéseik datálása viszonylag egyszerű: biztosan nem lehet korábbi I. Pepi – egyébként politikai szempontból meglehetősen zűrzavaros – uralkodásának idejénél, feltehetőleg az őt követő királyok (Merenré és II. Pepi) korára tehető. A jelenet stilisztikai elemzése és párhuzamokkal való egybevetése tehát azt valószínűsítette, hogy a budapesti domborműtöredék is ekkor, Merenrének vagy II. Pepinek az uralkodása alatt keletkezett.
A felirat
A budapesti domborművön mindkét hatsoros hieroglif szövegtömb a középső függőleges elválasztó vonal két oldaláról indul: a jobb oldalit balról jobbra, a bal oldalit viszont jobbról balra kell olvasni. A sorok ugyanis az ókori egyiptomi hieroglif írás szabályai szerint mindig ott kezdődnek, amerre a jelek között szereplő élőlények (istenek, emberek és állatok) tekintenek. Ennek a különleges és viszonylag ritka elrendezésnek az egyik oka kétségtelenül esztétikai: az egyiptomi művészet szimmetriára való törekvése. Fontos szerepet játszik benne azonban az a különleges kapcsolat is, amely a képi ábrázolásokat és a szintén jól felismerhető ábrázolásokat tartalmazó, művészien faragott hieroglif szövegek között az óegyiptomi művészet több ezer éves története során mindvégig fennállt. Az ókori egyiptomi művészet eszköztárának ugyanis fontos eleme volt a hieroglif írás sajátos jellegének tudatos alkalmazása, amelynek jelei – amellett, hogy alapvetően természetesen nyelvi jelek – mind képi szimbólumokként is működnek. Az egyiptomi művészetben a képnek és az írásnak egyfajta különlegesen erős összefonódása, sokszor a köztük lévő átmenet elmosódása jellemzi a kompozíciót: a kép és az írás együttesen hozzák létre a jelentést. Esetünkben a sírtulajdonos ülő figurája a szöveg végéhez csatlakozik egyfajta monumentális determinatívumként [7], arra utalva, hogy az egész szöveg az ülő figuráról szól. [8]
A jobb oldali felirat:
Áldozat, amelyet a király ad Ozirisznek, Buzirisz urának, Abüdosz urának.
Hau felolvasópap mondja: „Kiváló felolvasópap vagyok, aki ismeri a varázsszövegeket. Ismerem az összes hatékony varázslatot, amely hasznos az ember számára a temetőben. Bárki, aki elmozdítja vagy lerombolja a köveket vagy a téglákat ebben a sírban, perre megyek azzal a nagy isten bírósága előtt, és elveszejtik emiatt. A földön élők látni fogják [ezt] és félni fogják a megdicsőült lelkeket. Én a jót mondom, és a jót ismétlem.”
[Adassék] számára halotti áldozat minden újévi ünnepen, Thoth ünnepen, az „év elsője” ünnepen, a wag ünnepen, Szokarisz ünnepén és valamennyi tökéletes ünnepen!
A bal oldali felirat:
Áldozat, amelyet a király ad és Anubisz, aki a hegyén van, aki a balzsamozó helyen van, aki a szent terület [= temető] ura: [Hau felolvasópapnak] legyen tökéletes temetkezőhelye a nyugati sivatagban, miután szép öregkort ért meg! Érjen partot, miután átszelte az eget, és emelkedjék a tökéletes istenhez annak lelkei közé! Karját ragadják meg [= fogadják maguk közé] a tiszteletre méltó halottak! Haladjon [szabadon] a Nyugat [= túlvilág] szent útjain, amelyen a tiszteletre méltó halottak haladnak [szabadon] békében, békében! Nyújtsa feléd karját a Nyugati Sivatag! Így köszöntsön: „Jöjj békében!”
[Hau felolvasópap] mondja: „Megérkeztem városomból, megjöttem nomoszomból. Az igazságot cselekedtem az isten számára. Elégedetté tettem őt, mivel mindenben úgy cselekedtem, ahogyan kívánták. Megöregedtem és szeretetem tökéletes a nagy isten előtt, Ozirisz, Buzirisz elsője, Abüdosz ura előtt.”
A két feliratot több szövegelemből állították össze. Mindkettő egy-egy áldozati formulával kezdődik: a jobb oldali Oziriszhez, a halottak birodalma uralkodójához fordul áldozatért a halott számára, a bal oldali Anubiszhoz, a sakálfejjel vagy sakál formájában ábrázolt halotti istenséghez, akit a temetők és a balzsamozás isteneként tiszteltek az egyiptomiak. A jobb oldali feliratban a sírtulajdonos, Hau földi karrierjét írja le röviden: felolvasópap volt, aki ismerte a rituális szövegeket, amelyek birtoklása a halál utáni, a túlvilágon való létezéshez is hasznos volt számára. Ezt követően a sírját esetlegesen bántalmazókat fenyegeti meg. A szöveg végén a legfontosabb ünnepek felsorolását olvashatjuk, amelyeken a mindennapi áldozatokon túl ünnepi áldozatot kellett bemutatni a halottak számára. Az áldozat bemutatásának kőbe vésése mágikusan biztosította a halott számára annak hatékonyságát.
A bal oldali szövegben az áldozati formulát követően túlvilági kívánságokat olvashatunk, amelyek a halottnak a „temetőbe”, azaz a túlvilágra, a túlvilág társadalmába való befogadását segítették elő. Ezek közül az egyik legfontosabb – más sírfeliratokban is gyakran előforduló – kívánság az, amely a túlvilág útjain való szabad közlekedést biztosítja a halott számára. A szöveget egy rövid közlés zárja, amely a halott morális személyiségét írja le: ezzel Hau azt kívánta bizonyítani, hogy a földi életben betartotta azokat a normákat, amelyek érdemessé tették a túlvilágon való létezésre.
A Hau feliratában megjelenő különböző szövegelemek – az áldozati szöveg, a halott karrierjének és morális személyiségének bemutatása, valamint az élők fenyegetése – eredetileg egymástól független feliratok voltak az óbirodalmi magánsírokban, amelyek csak a 6. dinasztia idejére olvadtak össze egységes szöveggé. [9] Hau feliratának vizsgálata így ugyanazt az eredményt mutatja, mint a képi ábrázolás stilisztikai elemzése: a sír nem keletkezhetett a 6. dinasztiát megelőzően. A felirat néhány paleográfiai jellegzetessége ugyancsak egyértelműen az Óbirodalom végi datálás mellett szól. [10]
Fény derül a sírtulajdonos személyére
A felirat vizsgálata és a kép stilisztikai elemzése – elsősorban a párhuzamok alapján – azt valószínűsítette (bár bizonyítani ezt ekkor még nem tudtuk), hogy a dombormű egy szakkarai sír falát díszíthette eredetileg. Gaboda Péter kollégánk, az Egyiptomi Gyűjtemény egyiptológusa megtalálta a keresett személyt is: egy, a kairói Francia Régészeti Intézet által nemrég feltárt, Dél-Szakkarában található sír tulajdonosát, akit Haunak vagy egyes feliratokban Haunefernek neveztek. Ez a bizonyos Hau(nefer) ugyanúgy felolvasópap volt, mint a budapesti töredék hajdani tulajdonosa, bár némelyik sírfeliratból kiderül, hogy más, fontosabb funkciókat is betöltött életében: például a papi phülé vezetője, valamint az I. Pepi piramisvárosához tartozó település egyik földbérlője is volt [11], ugyanúgy, mint a fentebb már említett, Gizában eltemetett Qar és Idu. [12] Ez egyértelművé teszi, hogy hozzájuk hasonlóan a dél-szakkarai Hau(nefer) is I. Pepi uralkodása végén vagy valamivel azt követően élhetett. [13]
A dél-szakkarai temető elhelyezkedése egyébként is fontos támpontokat ad az itt található sírok datálásához. Dzsedkaré és az őt követő I. Pepi királyi palotái feltehetőleg az eredeti fővárostól (Fehér Fal, óegyiptomi nyelven Ineb Hedzs) délre helyezkedtek el. Valószínűleg ez lehet az oka annak is, hogy ugyanezek a királyok Szakkara déli részén emeltettek piramisokat maguknak, [14] nem messze a 3. dinasztia korában uralkodó Dzsószer lépcsős piramisától. A szomszédos település, Mennofer (vagy későbbi nevén, görögösen Memphisz) éppen I. Pepi piramisáról és a hozzá tartozó piramisvárosról kapta a nevét. Az egykorú udvari elit és hivatalnoki réteg (akiknek nagy része Hauhoz hasonlóan a „felolvasópap” címet is viselte [15]) a nem túl jó minőségű helyi köveket felhasználva sziklasírjait is e piramisok körül, a szóban forgó dél-szakkarai temetőben építtette. [16]
Nagyon is valószínűnek tűnt tehát, hogy a dél-szakkarai Hau(nefer)-sír tulajdonosa azonos a budapesti töredék hajdani tulajdonosával. Annál is inkább, hiszen a sírt megörökítő egyik színes fotón látható átjáró architrávja [17] pontosan ugyanazt a ritka ikonográfiai elrendezést mutatja, mint a budapesti töredéké: a sírtulajdonos ülő alakja két oldalról fogja közre a középen két szövegtömbre osztott ötsoros hieroglif szöveget. Talán még ennél is meglepőbb, hogy az átjáró jobb oldali szárnyán olvasható szövegek egy része úgyszólván jelről jelre pontosan megegyezik a budapesti szöveg egy részével. Ez minden eddiginél izgalmasabbá tette a további kutatást: az előzetes publikációkból kiderült ugyanis, hogy az éppen feltárt sírépítmény egyes darabjai nincsenek a helyükön, azaz sok más, Egyiptomból származó hasonló sírtöredékkel együtt valamikor a 19–20. század folyamán eltávolították őket a sírból. A sír bejáratának architrávja pedig teljes egészében hiányzik, ezért azt feltételeztük, hogy ez lehetett a budapesti dombormű eredeti helye.
Az Egyiptomi Gyűjtemény ezért felvette a kapcsolatot Vassil Dobrevvel, a kairói Francia Régészeti Intézet munkatársával, aki a dél-szakkarai (Tabbet al-Guesh) temetőben folyó ásatásokat vezeti. És bár a Hau(nefer)-sírban és annak közvetlen környezetében folyó munka tudományos eredményei mindeddig jórészt még publikálatlanok [18], az ő szóbeli közlése alapján a hiányzó architráv méretei megegyeznek a budapesti dombormű méreteivel. Így biztosra vehető, hogy a budapesti Hau azonos a dél-szakkarai Hauneferrel. A közös munka kutatási eredményei a dél-szakkarai Hau(nefer)-sír publikációjában jelennek majd meg.
[1] E. Brovarski: A Second Style in Egyptian Relief of the Old Kingdom. In S. E. Thompson–P. Der Manuelian (eds.): Egypt and Beyond. Essays Presented to L. H. Lesko. Brown University 2008, 49–89.
[2] Brovarski 2008, 84.
[3] Y. Harpur: Decoration in Egyptian Tombs of the Old Kingdom: Studies in orientation and scene content, London–New York 1987, 44–48.
[4] Harpur 1987, 45.
[5] William K. Simpson: The Mastabas of Qar and Idu. G 7101 and 7102 (Giza Mastabas 2), Boston 1976, 4, fig. 20, pl. VI (Court C, South Face, Architrave); Harpur 1987, 45–46, no. 37.
[6] D. Jones: An Index of Ancient Egyptian Titles, Epithets and Phrases of the Old Kingdom (BAR International Series 866), Oxford 2000, 693, no. 2535.
[7] A hieroglif írás szavak végén elhelyezett jeleinek (determinatívum) nem volt hangértékük, csupán az volt a funkciójuk, hogy az előttük álló szó jelentését egyértelművé tegyék vagy módosítsák.
[8] Harpur 1987, 44.
[9] M. Lichtheim: Ancient Egyptian Autobiographies Chiefly of the Middle Kingdom, Freiburg–Göttingen, 1988, 5–6.
[10] R. J. Leprohon: The Sixth Dynasty False Door of the Priestess of Hathor Irti, JARCE 31 (1994), 45.
[11] B. Matthieu: Fouilles de l’Institut français d’ archéologie orientale, BIFAO 103 (2003), 568–570; V. Dobrev: A new necropolis from the Old Kingdom at South Saqqara. In M. Bárta (ed.): The Old Kingdom Art and Archaeology. Proceedings on the Conference held in Prague, May 31–June 4, 2004, Prague 2006, 127–131, pl. IV/6; V. Dobrev, Saqqâra-Sud (Tabbet al Geuch), BIFAO 109 (2009), 542–547.
[12] Lásd az 5. jegyzetet.
[13] Dobrev 2009, 545.
[14] J. Malek in I. Shaw (ed.), Oxford History of Ancient Egypt, Oxford 2000, 114.
[15] Dobrev 2006, 129.
[16] Dobrev 2006, pl. III, 4–5.
[17] Dobrev 2006, pl. IV, 6.
[18] Dobrev 2009, 545, fig. 14.