„A hivatal nem fejlesztésellenes, csak éppen fenntartható fejlesztésekben gondolkodik”
Tamási Judit, a KÖH elnöke
MúzeumCafé 21.
„Téves az a vélekedés, hogy az egyedileg nem védett épület értéktelen és elbontható” − jelentette ki alig másfél héttel tavaly júliusi kinevezése után Tamási Judit, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) akkori megbízott elnöke. Az „elvi állásfoglalás”, amelyet a Budapest szívében, műemléki jelentőségű területen tervezett ingatlanfejlesztésről adott ki az új vezető, több mint hatásosnak szánt antré. „Műemlékvédelem címszóval gyakran kifejezetten műemlékellenes, a konzervátori szemlélettel ellentétes folyamatok zajlanak. Ezek láttán szinte szükségszerűen alakítottam ki határozott meggyőződésemet a műemlékek anyagi valóságban való megőrzéséről” – magyarázza. Saját és egyben a megújuló hivatal szakmai ars poeticájaként szögezett le bizonyos általános irányelveket a Bécsi utcai „léghajó” apropóján, mondván: műemléki, régészeti és műtárgyvédelmi elsőfokú hatósági ügyekben nem utasíthatja ugyan a KÖH regionális szerveit, ám a másodfokon döntő és a szakmai felügyeletüket biztosító hivatal elnökeként a vezérfonalat kijelölni nemcsak joga, hanem kötelessége is. Egy ilyen jelentőségű, több telekre kiterjedő, jelentős bontással számoló beruházás kapcsán fontos volt egyértelművé tennie, hogy „a kulturális örökség a nemzet egészének közös szellemi értékeit hordozza, ezért megóvása mindenkinek kötelessége”.
Az állásfoglalás nem annyira szemléletében jelent újat, sokkal inkább maga a gesztus a meglepő. Első lépései egyikeként ezzel ugyanis a széles nyilvánosságnak üzente az elnök asszony: van véleménye a műemléki területeken történő ingatlanfejlesztésekről, és bár ismeri a kompromisszumot, harcolni is kész az örökségért. A KÖH körmendi születésű, december 1-jén véglegesített elnöke huszonöt éve, gyakorlatilag még ELTE-s egyetemistaként kezdte kamatoztatni régész–történész tanulmányait az akkori Országos Műemlékvédelmi Hivatalnál. Harmincöt évesen lett a történettudomány kandidátusa, és bár a Felső-Rajna-vidék és Magyarország kályhacsempeműhelyeinek kapcsolatait németül bemutató disszertációja alapján bárki komoly tudományos karriert jósolhatott volna neki, a középkori régészet és építészettörténet helyett abban az időben már bevallottan a szakigazgatás foglalkoztatta. „Fokozatosan jutottam el ahhoz a felismeréshez, hogy az igazgatás érdekel, és hogy az is tökéletes elhivatottságot, egész embert kíván. Nem lehet abban az illúzióban ringatni magamat, hogy tudós vagyok, s közben a szakigazgatással foglalkozom egy kicsit, vagy fordítva” – mesél döntésének hátteréről a KÖH Örökség című folyóiratának adott bemutatkozó interjúban.
Tamási Judit az ezredfordulón brit mintára kialakított Kulturális Örökségvédelmi Hivatalban lett elnöki tanácsadó. Szakértőként működött közre a 2001-es örökségvédelmi törvény és végrehajtási rendeletei jogalkotási folyamataiban, s tevékeny szerepet játszott a határon túli magyar kulturális örökség, elsősorban az épített örökség megőrzéséért és helyreállításáért indított programban. Ennek újjáélesztését most is céljai között említi. „Figyelembe kell venni, hogy azok a kulturális örökségi értékek, amelyek megmaradtak a környező országok magyarlakta vagy még részben magyarlakta területein, a magyarság őshonos voltának bizonyítékai. Ezek megőrzése nemzetpolitikai cél, amelynek az örökségvédelem az egyik eszköze.”
„Ahhoz, hogy az állami örökségvédelmi intézmények jól működjenek, el tudják látni a jogszabályban leírt alapfeladataikat, nemcsak szervezeti reorganizációra van szükség, hanem a külső feltételrendszerek megváltoztatására is. Ez jelenthet szemléletváltozást, de azt is, hogy a kormányzati struktúrában és a különböző fejlesztési tervekben megfelelő súllyal legyen jelen az örökségvédelem ügye” – vág elébe a szervezeti változásokat firtató kérdéseknek. Hivatalba lépése után javaslatokat terjesztett elő a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnak (Nefmi) az elképzelése szerint három pilléren nyugvó állami örökségvédelmi intézményrendszerről, tárgyalt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel a hivatal vagyonkezelői szerződéseiről és a budai vár tervezett fejlesztési koncepciójáról, de az építésügyért, az energiaügyekért és az otthonteremtésért, a határon túli ügyekért, valamint az egyházügyekért felelős vezetők mellett jutott energiája az Andrássy úti volt balettintézetért tüntető civilekre is. Álmélkodhattak az ÓVÁS! meg az Élőlánc keményebb eszközökhöz szokott civil mozgalmárai, hogy a Facebookon szervezett megmozdulás résztvevőihez írt levelében gyakorlatilag baráti jobbot nyújtott az új KÖH-elnök! „Fontos, hogy ne úgy kezelje az örökségvédelmet a gazdasági szféra, a politika és a közvélemény, mint valamilyen erkölcsi kötelesség alapján, maradványelven finanszírozandó jelenséget, amelyet szükség esetén fel lehet mutatni valami címkeként. Mindenki számoljon azzal, hogy kulturális örökségünk nemzeti erőforrás, ezért a lényeg az, hogy mindenféle ágazati politikában integrált módon jelenjen meg az örökségvédelem” – magyarázza Tamási Judit.
Az „integrált örökségvédelem” és az „örökségbarát jogrendszer” az új elnök szakmai koncepciójának hangsúlyos gondolatai. A KÖH szakszerű, jogszerű és gyors működéséhez szerinte kedvezővé kell tenni az építészeti örökségre vonatkozó jogi környezetet, például különválasztani az egymásra sűrűn hivatkozó építésügyi és örökségvédelmi szabályozást. „A műemlékekre alapvetően az építésügyi jogszabályok vonatkoznak, amelyekre ráépülnek bizonyos örökségvédelmi szabályok. Ha az egyik változik, húzza magával a másikat is, és ez rendszerint a műemlékvédelem rovására megy. Ha függetlenedne az építésügyitől a műemlékvédelmi szabályozás − persze ez középtávú feladat −, akkor minden jogalkalmazó és főleg az ügyfelek számára egyértelművé válna, milyen alapon bírálják el a kérvényeiket.” A tervezett jogszabály-módosításokkal nyerne a beruházó is: ha a műemlékeken mindenféle munkát a KÖH engedélyezne, az tartalmában nem változtatná meg az eljárást, csak a papírmunkát csökkentené: a háromféle engedély helyett elég lenne egy.
Tamási Judit szerint alapvetően egy örökségvédelmi kódexre lenne szükség, hogy már a beruházások, rekonstrukciók, bővítések, hozzáépítések tervezésekor kalkulálni lehessen az örökségvédelem szakmai irányelveivel, vagyis ne csak az utolsó szó jogán, hatósági jogkörét gyakorolva szembesüljön a KÖH a feltételek ismerete hiányában gyakran eleve elhibázott elképzelésekkel. „Nagyon határozottan mondom, hogy a hivatal nem fejlesztésellenes, csak éppen fenntartható fejlesztésekben gondolkodik – reagál a gyakori vádra. − Új értéket mindig lehet, sőt kell is létrehozni, csak az eredeti érték közben nem pusztulhat. A legfontosabb számomra az, hogy a történeti anyag semmiképpen ne sérüljön, de attól még lehet műemléképületeket a 21. század igényeinek megfelelően hasznosítani, akár hozzáépíteni!”
Megfelelő számításokkal pontosan igazolható, hogy nemcsak lehet, hanem meg is éri felújítani műemléképületeinket; az örökségvédelem gazdaságfejlesztő erő – állítja. „Európa egyes részein és Amerikában az örökségvédelemnek komoly közgazdaságtana van. Azt próbálják elemezni, hogyan járul hozzá az örökségvédelem a nemzeti össztermékhez, a nemzeti vagyon gyarapodásához” – magyarázza. Ezt felismerve például – mintegy válságkezelő lépésként – legutóbb Franciaországban célzottan a munkahelyteremtő beruházások támogatására növelték meg az örökségvédelemért felelős ottani tárca költségvetését. „A műemlékvédelemben rengeteg olyan munkafolyamat van, amelynek nagy a humánerőforrás-igénye, az ágazatnak tehát kiemelkedő a munkahelyteremtő potenciálja. Ezt nemcsak az örökségvédők mondják, másfél éve az Európai Parlamentben az ILO, az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezetének képviselője is megerősítette.” A kezdeti lépések itthon is megtörténtek: az elnök és kollégái javaslatokat, kiegészítéseket, illetve egy komplett örökségvédelmi modult fűztek hozzá az Új Széchenyi-terv vitairatához. Bár ezek decemberi beszélgetésünkkor még nem szerepeltek a nyilvánosan elérhető változatban, mint megtudom, rendszerbe foglalva sorolták fel azt, hogy az örökségvédelem „mit tud a nemzeti fejlesztéspolitika számára nyújtani”. A nyolc főbb pontból csak az egyik vonatkozik a humánerőforrás-gazdálkodásra; a történeti városszerkezetek megőrzését célzó városrehabilitáció, a barnamezős beruházások támogatása, a történeti kertek, kastélyparkok fenntartható fejlesztése mellett a turizmusfejlesztés és a határon túli magyar kulturális örökséggel kapcsolatos program szintén az örökségvédők javaslatai között található.
„Arra is vannak számításaink, hogy a turizmusban hogyan működik az örökségvédelem jövedelemtermelő potenciálja” – folytatja az elnök. Az örökségi érték rengeteg területet mozgat: ha egy turista meglátogat egy műemléket, szállást vesz igénybe, étkezik, és más programra is elmegy. Az ebből keletkező bevételeknek azonban csak töredéke, számításaik szerint hat-tíz százaléka realizálódik az adott örökség fenntartóinál. „Nagyon fontos lenne változtatni ezeken az arányokon, ehhez azonban makroszinten kellene bizonyos kiegyenlítődési csatornákat kialakítani” – véli Tamási Judit. A KÖH nemsokára konferenciát rendez, amelyik kifejezetten az örökségvédelem gazdaságfejlesztő, munkahelyteremtő hatásairól szól. „A lehetséges partnereinket szeretnénk megszólítani – mondja Tamási Judit –, megismertetni velük az elképzeléseinket, amelyek reményeim szerint érdekeltté fogják tenni őket az együttműködésben.”
Az új év ugyanakkor más meglepetéseket is tartogat: ha minden a tervek szerint halad, e sorok megjelenésekor már tárgyalja a parlament a világörökségi törvényt. Bár önálló világörökségi jogszabályra világszerte alig akad példa, szerinte nálunk így is érdemes erősíteni a világörökség védelmét. Ha a budapesti zsidónegyedben történt bontásokra, a Szerencsre tervezett szalmatüzelésű erőműre vagy a már említett Bécsi utcai világörökségi helyszínre megálmodott bevásárló- és irodaház tervére gondolunk, pontosan értjük, miért. A KÖH-elnök szívesebben látta volna ugyan ezeket a passzusokat az örökségvédelmi törvényben, de nem idegenkedik az önálló törvény gondolatától sem; a lényeg, hogy a szabályozás értékvédelmi szempontból erős legyen. A jogi megoldásban minden bizonnyal szerepet játszik az is, hogy Magyarországnak ez év január 31-ig kell jelentést tennie a Világörökség Központnak a tokaji és budapesti helyszínek állapotáról. A jelentés mellé csatolt törvénytervezet kellően erős érv lehet az UNESCO-nál.
Feltehetőleg azzal is komoly tekintélyt vívhatnak ki a magyarok Párizsban, ha mindezeket a szabályozásokat alkotmányos védelemmel koronázzák meg az elszánt hazai örökségvédők. Tamási Judit, kihasználva az egyedülálló alkalmat, kezdeményezte, hogy az alkotmányban, a preambulumban és a harmadik generációs alapjogok között jelenjen meg a kulturális örökséghez való jog. És ennek korántsem csak szimbolikus jelentősége van: az alkotmányos védelem hivatkozási alapot teremthetne minden más jogi kérdésben. Beszélgetésünkkor ez az álom megvalósulni látszik: a nyilvánosságra hozott munkaanyagban, amely az alaptörvény szabályozási elveit foglalja össze, már az alapjogok között olvasható az épített és természetes környezet védelme. „Ezen a nyomon szeretnék továbbmenni, hogy ne csak az épített környezet kifejezés jelenjen meg, hanem expressis verbis a kulturális örökség is, mert ezek a fogalmak csak részben fedik egymást. A kulturális örökség a tárgyi és a szellemi örökséget együtt jelenti. Erre az angol szóhasználat a legjobb példa, amelyik a tangible és az intangible, azaz a tapintható és a nem kézzel fogható kifejezéseket alkalmazza a kulturális örökség definiálásakor. A miniszter úrtól megkaptam a felhatalmazást arra, hogy ezt a javaslatot mint a Nefmi álláspontját is képviseljem” – hangsúlyozza a KÖH új elnöke.
Tamási Juditot a kormánytisztviselőkre vonatkozó szabályok értelmében az eddigi hat év helyett már határozatlan időre nevezte ki a KÖH élére 2010. december 1-jén Réthelyi Miklós kultúráért is felelős miniszter. Ugyanakkor az új elnök − legalábbis a szabályozás területén − már megbízott vezetőként is letett az asztalra egy ciklusra valót. Tamási Judit nem is titkolja, határozott célja volt a kormányváltást követő átrendeződést kihasználni: „Látni kell, és ezt a miniszter úr és munkatársaim jelenlétében is elmondtam a beiktatásomkor, hogy ebben az országban most egy életmentő operáció folyik. Nyolc év örökségét kell felszámolni. Ilyenkor baltával operálnak, nem szikével. Mi elkezdünk egy építkezést, és bár hosszú távon nem lehet megspórolni, egyelőre nincs kellő lehetőség a finomhangolásra. Próbálok tehát mindenhol ott lenni, és felhívni a figyelmet a kulturális örökség létére, az örökségvédelemben rejlő lehetőségekre. Ki kell használnunk ezt az időszakot, nehogy néhány év vagy évtized elteltével ébredjünk rá arra, hogy mit vesztettünk most el.”
Tamási Judit 1962-ben született Körmenden. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán 1986-ban történelem–régészet szakon szerzett diplomát. Felsőfokú kulturális menedzseri oklevéllel is rendelkezik, 1997 óta a történettudomány kandidátusa. 1985 óta dolgozik a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnál, illetve jogelőd intézményeinél. Számos szakcikket publikált középkori régészet és építésztörténet tárgykörben, foglalkozott műemléki stratégiai tervezéssel, dolgozott elnöki tanácsadóként, koordinált örökségvédelmi programokat, szakértőként közreműködött a kulturális örökségvédelmi törvény és végrehajtási rendeletei jogalkotási folyamataiban, az örökségvédelem állami intézményrendszerének kiépítésében.