Hogy akkor is tudjuk, ha kérdezik, hogy mi is az a szakrális művészet
MúzeumCafé 30.
„A szakralitás fogalmával egyre inkább úgy vagyunk, mint Szent Ágoston az idővel: ha kérdezik, nem tudjuk, mi az, ha nem kérdezik, tudjuk” – írja Szent és profán a művészetben című tanulmányában (in: Nyitott rítusok. Kortársunk-e a művészet?, Vigília Kiadó, Budapest, 2008) Varga Mátyás OSB pannonhalmi bencés szerzetes-tanár. És bár az ő könyvétől teljesen függetlenül, de véletlenül annak megjelenésével éppen egy időben ebben a lapban mi is megpróbáltuk körüljárni a szakrális művészet fogalomkörét (Martos Gábor: Ars sacra – A szentség erejének sugárzása. Rövid séta a szakrális képzőművészet világában. MúzeumCafé 8., 2008. december–2009. január). Abban a cikkünkben nemcsak bemutattuk, de többször is idéztük Kovács-Gombos Gábor kortárs festőművészt, aki egyrészt maga is különös, 21. századi „oltárképeket” fest, másrészt főiskolai (illetve azóta már egyetemi) tanárként elméleti szinten is foglalkozik a szakrális művészet kérdéseivel. Kovács-Gombos gyakorlati és elméleti kutatásai nyomán azóta megvédte a Képzőművészeti Egyetemen művészdoktori (DLA) disszertációját is – ez jelent meg az elmúlt év legvégén több mint másfél száz illusztrációval „megtámogatva” egy karcsú könyvben, hogy lehetőség szerint minél több érdeklődőt avathasson be a Varga Mátyás fent idézett mondata alapján „hol tudott, hol nem tudott” művészetelméleti problémakörbe.
Hogy Kovács-Gombos könyvének és lapunk cikkének a címében egyaránt szerepel a „felragyogás”, illetve a „sugárzás” szó, az persze nem véletlen: a történetíró Prokopiosz (465 körül–528) ugyanis az egyik elsőként – ő akkor éppen a bizánci falfestészetre vonatkoztatva – akképpen fejtette ki a szakrális művészet legfőbb ismérvét, miszerint „szépségük nem a materiális világhoz tartozik, hanem szellemi eredetű: az idea átsugárzása az anyagon”. És Kovács-Gombos – gyakorló festőként – mi mást is keresne, mint éppen ezt az anyagon, tehát a vászonra vagy a falra kent színfoltokon, festékrétegeken vagy éppen a legkülönfélébb anyagokból készített szobrokon, installációkon átragyogó ideát, ami aztán valamiképpen szakrálissá teszi a saját és az általa elemzett modern-kortárs művészek (többek között Joseph Beuys, Mark Rothko, Barnet Newman, Anish Kapoor, Anselm Kiefer, Deim Pál, Konok Tamás, Váli Dezső, Schmal Károly, Lovas Ilona, Lugossy Mária, Vojnich Erzsébet, Fehér László) bizonyos munkáit.
Kovács-Gombos a szakrális művészetre vonatkozó elméleti kérdések összefoglalása-elemzése után írásában az alkotó embert foglalkoztató gyakorlati kérdésekre összpontosít: mit jelent a művész számára – elsősorban ábrázolási problémaként – a fény, az ezt az alkotásokon gyakran megjelenítő-hordozó arany (például a bizánci ikonokon), a fénynél is fényesebb sötétség (például a csillogó fekete felületek Tölg-Molnár Zoltán munkáin), az árnyék (ami lehet akár fehér is a fekete fénnyel szemben) vagy maga a fény (egy általa épített 1999-es tükör-installációban), az írás vagy éppen a szögek (Günther Uecker esetében), mint a művész által felhasznált anyagok. Anyagok, amelyekben aztán adott esetben felragyog-átsugárzik-felfénylik (!) az idea, ezáltal emelve szakrálissá, valamiféle transzcendensre nyitottá az adott műalkotást.
Úgyhogy ha elolvassuk Kovács-Gombos a témában egyedülálló könyvét, akkor talán, ha kérdezik is tudjuk majd, hogy mi a szakrális művészet. Már amennyire ez egyáltalán tudható.
Kovács-Gombos Gábor: Transzcendencia a művészetben mint az idea „felragyogása” az anyagban
Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest – Nyugat-magyarországi Egyetem Kiadó
Sopron, 2011