Honfoglaló sírok Szeged-Öthalmon
Négy korszak emlékanyaga
MúzeumCafé 15.
Szeged-Öthalom egy körülbelül 75 hektáros kiterjedésű régészeti lelőhely. Az Öthalom nevet viselő dombsor természetföldrajzi szempontból európai jelentőségű, pleisztocén kori maradványfelszín. A terület nem csupán régészeti, de paleoökológiai szempontból is kiemelkedően értékes. Az újabb földtani és őslénytani kutatások tisztázták ezeknek a löszképződményeknek a pontos korbesorolását, illetve azokat az ökológiai körülményeket, amelyek mellett képződésük végbement. A kutatások során mintegy 16 méter vastag pleisztocén üledéksort vizsgáltak. Megállapították, hogy a területet 4-5 méter vastagságban száraztérszíni (eolikus) lösz borítja, alatta a homokbuckákon képződött fosszilis talaj található. Ennek az öthal-mi száraztérszíni lösznek a lerakódására például a csigafauna adatai, illetve a radiocarbon kormeghatározás (C14 adatok) alapján a 18-16 000 BP közötti időintervallumban került sor, amikor a Dunaújváros-Tápiósüly löszkomplexum felső humuszos szintje képződött. Gravetti típusú régészeti kultúra lelőhelyei is ismertek ebből a korból. Ezen adatok modern természettudományos módszerrel is igazolják, hogy az 1935-ben Öthalmon feltárt paleolit lelet is az öthalmi rétegsornak ebből a szakaszából került ki (KROLOPP et al. 1995; SÜMEGI 2005, 188–204).
Az első, több korszakból származó régészeti leletek – köztük temetkezések – akkor kerültek elő Öthalmon, amikor az 1879. évi árvíz után a város körtöltéséhez nagymennyiségű földet hordtak el (VARÁZSÉJI 1880). Az Alföldről ismert első, biztosan őskőkori lelet-együttes 1935-ben vált ismertté, homokbányászás során. A területen ekkor Banner János végzett kisebb ásatást. A paleolit leletek 4,5 méteres mélységben kerültek elő, a löszréteg alatt (BANNER 1936).
Az M43-as autópálya és a Szeged-Nyugati elkerülő út harmadik szakaszának építése során merült fel az igény arra, hogy Szeged V. homokbánya néven a területet művelés alá vonják. A kitermelésre szánt terület elérte a hatvanezer négyzetmétert. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal előírása alapján a terület kitermelése előtt el kellett végezni a próba- és a megelőző régészeti feltárást. A most vizsgált terület az öthalmi dombcsoport középső része, ettől a területtől kelet-északkeletre helyezkedik el a korábbi bányagödör. A tervezett bánya szántott területe, illetve a dombvonulat ettől nyugatra-délnyugatra fekvő része az öthalmi dombcsoport jobb állapotban fennmaradt részei. A régészeti feltárások több ütemben folytak. Az első két szakasz 2009 áprilisában és nyarán zajlott, a harmadik ütem december közepén ért véget. A próbafeltárás alapján már sejteni lehetett, hogy a kijelölt felület újkori beásásokkal erősen bolygatott, ami elsősorban az 1879-es árvizet követő munkálatoknak, illetve a II. világháború utáni szovjet katonai jelenlétnek tulajdonítható.
A feltárások során négy korszak emlékanyaga látott napvilágot. A legkorábbit a körülbelül öt méteres mélységben jelentkező, barna színű, 35-40 centiméter vastag réteg jelentette, amelyet faszénminta keltezett. Jelenlegi ismereteink szerint ez egy mintegy 24 ezer éves felső paleolit réteg, és nem azonos a Banner János által az 1930-as években feltárt 16 ezer éves emberi megtelepedés nyomaival. A következő időszakot egy kora vaskori, úgynevezett preszkíta (Kr. e. 9-8. század) időszakból származó, padmalyos sírban fekvő csontváz és a korszakba tartozó egykori település jelentette. Félig földbemélyített házak, külső kemencék, hamusgödrök, kerítőárkok, tárolóvermek stb. alkották az egykori mindennapi élet emlékeit.
A terület legkésőbbi lakott időszaka a késő középkorra keltezhető. Az objektumok (gödrök, vízelvezető- és kerítőárkok) szórtan jelentkeztek. Közülük kiemelkednek a nagy alapterületet átölelő kerítőárkok. A feltárt objektumok a terület jelenleg legmagasabb pontján, szórtan voltak megtalálhatók. Elhelyezkedésük és a nagyméretű kerítőárkok magas száma alapján úgy gondoljuk, hogy a korszakban itt élők főként állattartással foglalkoztak.
Az öthalmi bánya leglátványosabb leletanyagát az a nyolc honfoglalás-kori sír adta, amelyek szétszórva helyezkedtek el. Öt sírban 170-180 centiméter magas, íjával, tegezével (nyílvesszőkkel), lovával és annak szerszámaival eltemetett férfiakat találtunk. A tegezekre és a nyílvesszőkre a jobb karnál megmaradt vas tegezmerevítő szerelékek és a vas nyílhegyek, reflexíjukra a markolat és az íjvéget merevítő csontlemezek utalnak. Megfigyelhetőek voltak öltözetüknek és mindennapi viseletüknek darabjai is: ezüst varkocsszorítók, gyűrűk, vascsat, pántkarperecek, ruhadíszítő-lemezek stb.
Az egyik sírban veretes tarsolyt tártunk fel. Ez azért egyedülálló, mert veretes tarsolyt a Budapest–Farkasrét–Felső-Tisza-vidék vonaltól délre eddig nem ismertünk. Egy másik férfisírban aranyból készült négyszögletes aranylemezkéket figyeltünk meg, amelyeket a halott szájához helyeztek. A halott szeméhez és szájához tett lemezek honfoglalás-kori szokást jeleznek, amit a Volga-Káma vidékéig lehet visszavezetni. Ebben a sírban találtunk még egy apró, vékony aranylemezből készült, rozettaszerű pitykékkel kivarrt övet is, elhelyezkedése alapján (a jobb felkar mentén és a derék alatt) megoldva kerülhetett a sírba. A sír keltezési idejének beazonosítását az egykori lószerszámra felvarrt ezüstpénzek segíthetik.
Az öt férfi mellett egy nő és két gyermek sírja is előkerült a bánya területén, szintén részleges lótemetkezéssel. A női sír mellékleteiből a bronz ingnyak-vereteket és a csont tűtartót emelném ki. Az egyik gyermeksírban az általában lószerszámveretként ismert, levél alakú szügyelőveretet másodlagos helyzetben dokumentáltunk, azaz a tárgyat más funkcióval, átlyukasztva, nyaklánc díszeként használhatták. A másik gyermeksírban is másodlagos felhasználásra utalnak az esetleg ruhára varrt vékony lemezkék, amelyeket egy korong széléről vághattak ki. Mindegyik sírban történt részleges lótemetés is. Ez azt jelenti, hogy az elhunyt hátaslovát leölték, megnyúzták, feltorozták és tulajdonosának „túlvilági útravalóul” a ló koponyáját és csonkolt végtagjait helyezték a sírba (megfigyeléseink szerint az elhunyt lábához). A hátaslóval sírba került a nyereg is, erre az egyik sírban lelt ezüst nyeregkápa-veretek utalnak.
A temető több szempontból is egyedülálló. A sírok 1-2-3-as csoportokban, egymástól 30-250 méteres távolságra helyezkedtek el. Két-két sír párosával egymástól 200 méterre, egy sír magányosan, három sír pedig egymás mellett helyezkedett el. Ez a furcsa szokás eredeztethető abból, hogy a temető „betelepítése” az első generáció családi kötelékben történő temetkezése után megszakadt, mert a közösség elköltözött, másrészt szándékosan is temethették így az egyes családokat.
Ezzel a nyolc sírral együtt már közel harminc azoknak a honfoglalás-kori síroknak a száma, amelyek Szeged-Öthalomról kerültek elő. Az első két alkalommal először öt (VARÁZSÉJI 1880), majd még tizenhárom (BÁLINT 1968) honfoglaló temetkezést tártak fel, ám ezekről nem rendelkezünk hiteles információval. A második alkalommal a leletek katonai építkezések során láttak napvilágot, így a leletmentést végző Bálint Alajos semmilyen mérőeszközt, fényképezőgépet sem használhatott. A tizenhárom feltárt sír közül nyolcról készülhetett feljegyzés. A meglevő jegyzetek a napi munka befejeztével, utólag készültek. A kérdés azért fontos, mert ezeknek a korábbi ásatásoknak az esetében nincs pontos információnk a temető földrajzi helyéről. Valószínűleg két különálló temetőről van szó. A most feltárt nyolc sír a Varázséji-féle temetőrészlet folytatása lehet, a Bálint Alajos által ásott tizenhárom sír az egykori szovjet laktanya építkezései alatt kerülhettek elő.
Felhasznált irodalom
BANNER 1936 Banner János: Az első alföldi palaeolit-lelet. Dolgozatok 12 (1936) 1–13.
BÁLINT 1968 Bálint Csanád: Honfoglalás kori sírok Szeged-Öthalmon. — Mogili iz epohi zavojevanyija sztrani na Öthalom pri gor. Szeged. MFMÉ 1968, 47–89.
KROLOPP et al. 1995 Krolopp E. – Sümegi P. – Kuti L. – Hertelendi E. – Kordos L.: Szeged-Öthalom környéki löszképződmények keletkezésének paleoökológiai rekonstrukciója. – Palaeoecological reconstruction of formation of the Szeged-Öthalom area loess formations. Földtani Közlöny 125/3–4 (1995) 309–361.
SÜMEGI 2005 Sümegi, Pál: Loess and Upper Paleolithic Environment in Hungary. An introduction to the Environmental History of Hungary. Nagykovácsi 2005.
TROGMAYER 1963 Trogmayer, Ottó: Beiträge zur Spätbronzezeit des südlichen Teils der Ungarischen Tiefebene. ActaArchHung 15 (1963) 85–122.
VARÁZSÉJI 1880 Varázséji G.: A szeged-öthalmi őstelep és temető. ArchÉrt 13 (1880), 323–336.