Időutazások egy palóc kisvárosban
A Pásztói Múzeum Harminc éve
MúzeumCafé 48.
Van egy tízezres lélekszámú észak-magyarországi település, amely 1984-ben frissen nyerte vissza városi rangját. Van egy ambiciózus megyei múzeumigazgató, Praznovszky Mihály, aki úgy döntött, hogy Salgótarján, Balassagyarmat és Szécsény után létrehozza Nógrád megye negyedik múzeumát. Van a természettudományos szakfelügyelő, Kecskeméti Tibor, aki éveken át jár a megyei múzeumigazgató nyakára egy természettudományos muzeológusi státus érdekében. És végül van egy eltökélt és naivitással teli fiatalember, aki belevág az egészbe, és felteszi az életét egy új múzeum létrehozására. Mindemellett egy olyan városról van szó, amelyben elég olyan jelentős érték található, amikből lehet gyűjteményt alapítani, és ennek gondozására, feldolgozására, gyarapítására és bemutatására egy muzeális intézményt létrehozni.
De melyek is ezek az értékek, amelyek így együtt lehetővé tették a múzeumalapítást?
A hatvanas és hetvenes években a Valter Ilona régész vezetésével zajló feltárásokon jelentős középkori műemlék-együttes került felszínre: a kora középkori bencés, később ciszterci apátság, a középkori üveghuta, az úgynevezett Oskolamester háza, a hatszögletű kápolna. Ennyi műemlékre egy jóval nagyobb város is büszke lehetne. A 15. századi Oskolamester háza három-osztatú belső terével, különálló nyeregtetős pincelejáratával, a kamrában egy feltárt gabonaveremmel, a konyhában rekonstruált szabadkéményes tűzhellyel az ország egyik legrégebbi fennmaradt lakóháza. A múzeum épülete az 1134 előtt alapított bencés, majd 1191-től cisztercita kolostor lett, mellette láthatók a templom romjai. A szerzetesek használták egykor a szintén középkori üveghutát, amely európai ritkaságnak számít. Csohány Kálmán kétszeres Munkácsy-díjas grafikusművész értékes kortárs képzőművészeti gyűjteményt hagyott szülővárosára, ezt egy klasszicista épületben helyezték el és mutatják be. Pintér Nándor középiskolai tanár a hetvenes években helytörténeti gyűjteményt állított össze, amelyből 1980 és 1983 között kiállítást is szerveztek.
Jelen sorok írója azzal a feladattal került a Nógrád Megyei Múzeumi Szervezetbe, hogy a Lipthay Béla 1974-ben bekövetkezett halála óta gazdátlan Nógrád Megyei Természettudományi Gyűjteményt átvegye és továbbfejlessze. Az anyag döntő részben Ipolytarnóc és Nógrádszakál közelében gyűjtött ősnövényi lenyomatokból állt. Az 1989-ig tartó időszakot az ideiglenesség, a gyűjtemény városon belüli többszöri költöztetése jellemezte. Összességében ekkor csak egy embrionális állapotú intézmény létezett, amelynek egyetlen kiállítóhelye az Oskolamester háza volt. Ennek ellenére a természettudományi kutatás, az ismeretterjesztő tevékenység, a múzeumpedagógiai munka (kutatótáborok, kerékpártúrák szervezése, ismeretterjesztő cikkek írása) megindult, és az első sikereket is meghozta.
A tudományos kutatómunka keretében a nyolcvanas–kilencvenes években négy bükki barlangban végeztek a múzeum munkatársai őslénytani ásatást: ezek a Pongor-lyuk, a Peskő-, a Kőrös-bérci- és a Lök-völgyi-barlang. A kilencvenes évek közepén tértek át miocén korú nyílt színi üledékek gerinces őslénytani vizsgálatára. Ez a kutatási irány Magyarországon még gyerekcipőben járt akkor, külföldi példák alapján kellett a módszertant megvalósítani. Ehhez alapvető segítséget jelentettek a külföldi tanulmányutak: 1989-ben Ankarában, 1992-ben Athénban, 1995-ben Bécsben. A munkát az OTKA három pályázattal is támogatta. Sámsonháza, Mátraszőlős, Litke és Felsőtárkány környékén végeztek a szakemberek jelentősebb ásatásokat. A felsőtárkányi feltárásokat 2003 és 2005 között a Torontói Egyetem embertani tanszékével közösen szervezték, az eredményeket jelentős hazai és külföldi folyóiratokban tették közzé.
Az intézmény megalakulásától kezdve fontosnak tartja a múzeumpedagógiai munkát, méghozzá sajátos módon: az ásatásokat mindig összekötötték a középiskolások részvételével szervezett kutatótáborokkal. Ezekben a táborokban igencsak nomád körülmények uralkodtak: a résztvevők sátorban aludtak, gázrezsón főztek, forrásvízben mosakodtak, és „az a bizonyos hely” is igen szolid kivitelezésű volt (ma már büntetne is érte az ÁNTSZ). A szakmai munka és az önfenntartás mellett mindig teret biztosítottak a múzeum munkatársai a játékra is. Az idők során harminc ilyen tábort szerveztek.
Ugyancsak középiskolások számára szervezték a kerékpártúrákat. Közülük a legemlékezetesebb az 1987. évi volt, amelynek során egészen Dubrovnikig sikerült eljutni a Montenegrói-karszton keresztül. Az élmények mellett mind a táborok, mind a biciklitúrák számos ismeretterjesztő íráshoz, előadáshoz adtak alapot.
De térjünk vissza Pásztóra. 1989 szeptemberében elkészült a város műemléki negyedében található legimpozánsabb épület, a barokk kolostor rekonstrukciója. A tervek kifejezetten múzeumi célú hasznosítást írtak elő, ennek ellenére az épületbe a városi könyvtár került. A múzeum csak egy irodát és egy raktárhelyiséget kapott itt. A kényszerű társbérletnek 1995-ben az egyházi kárpótlás vetett véget. A régi-új tulajdonos Ciszterci Rend hozzájárult ahhoz, hogy a múzeum a rendházban maradhasson. Ennek eredményeként 1997. szeptember 1-jén a teljes épületet kiürítve átvehették a múzeum munkatársai. Ezt az eseményt négy állandó kiállítás megrendezése követte. 1997-ben a Csohány Kálmán emlékére és a Ciszterci Rend története a középkorban, majd 1998-ban az Évmilliók üzenete Nógrádban és a Mozaikok Pásztó történetéből. A tárlatok megvalósítását a minisztérium és a Soros Alapítvány támogatásai tették lehetővé.
Ugyancsak a négy állandó kiállítás hozta az első országos elismerést: 2000-ben a Pásztói Múzeumot a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a Pulszky Társaság az Év Múzeuma-pályázaton különdíjjal jutalmazta.
2001-ben újabb lépés történt előre. Az intézmény művészettörténész muzeológust kapott Shah Gabriella személyében (aki azóta a salgótarjáni Dornyai Béla megyei hatókörű városi múzeum igazgatója lett). Megvalósult a Csohány Galéria a műemléki negyed egy másik épületében. A kolostorépületben két termet kapott a múzeum időszaki kiállítások rendezésére. Shah Gabriella olyan nemzetközileg is ismert alkotókat nyert meg ahhoz, hogy Pásztón állítsanak ki, mint Péreli Zsuzsa, Jankovics Marcell, Gyulai Líviusz, Sára Sándor. Ugyancsak az ő érdeme a gyermek-éveit Pásztón töltő Kossuth-díjas filmrendező, Gaál István emlékszobájának megvalósítása és a Gaál István-filmnapok megszervezése.
2005 fontos év a múzeum történetében: egy második számú természettudományos muzeológusi és egy tárlatvezetői státust kapott ekkor az intézmény. A lehetőség óriási volt: vége lett az egy-két személyes kismúzeumi létnek, az intézmény vezetője megkezdhette az utódok kinevelését. A két új munkaerő, Pászti Andrea és Zentai Evelin rövidesen megmutatták, mire képesek: önerőből képezték magukat, majd kidolgozták a múzeum múzeumpedagógiai programját, amely országos elismerésben részesült: az Oktatási és Kulturális Minisztérium és a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Oktatási és Képzési Központja a legjobb múzeumpedagógiai kezdeményezés kategóriában a Pásztói Múzeumnak nívódíjat adományozott. A munka 2008 és 2010 között három uniós pályázat kidolgozásával folytatódott. Közülük a legfontosabb a TIOP 1.2.2-09/1-2010-0047: A Pásztói Múzeum tanulmányi raktárának és múzeumpedagógiai oktatótermének kialakítása című pályázat, amely a pásztói ciszterci rendház alatti csaknem kétszáz négyzetméter alapterületű pincerendszer teljes felújítását és hasznosítását tűzte ki célul. Ez a munka sem maradt elismerés nélkül: 2012-ben az Emberi Erőforrás Minisztériuma, a Magyar Nemzeti Múzeum, és az ICOM elismerő oklevéllel tüntette ki az intézményt a „módszeres fejlesztésekért, a gyermekprogramok és színvonalas múzeumpedagógiai kiadványok megvalósításáért”. Az intézmény vezetőjét pedig tudományos tevékenységéért az Emberi Erőforrás Minisztériuma Széchényi Ferenc-díjjal tüntette ki.
Mindez persze nem ment simán és egyszerűen. „Nagy tudású” politikusok és megmondóemberek számtalan alkalommal fejtették ki, hogy ennek az intézménynek nincs jövője, felesleges. Szerencsére mindig sikerült megtalálni a józan partnereket mind a szakma, mind a politika területén. A harminc éve egyetlen kiállítóhellyel induló intézmény ma már tíz állandó kiállítással és rendszeres időszaki tárlatokkal várja látogatóit. Változatos gyermekprogramokkal, múzeumpedagógiai foglalkozásokkal fogadja a diákságot, és időnként a szülőket is. A tudományos munka is tovább folytatódik. A természettudományi gyűjtemény tárgyi anyaga három évtized alatt megtízszereződött. Pásztó és múzeuma, műemléki központja fontos hely lett, olyan, amelynek megtekintésére buzdítva a következő címet adták a turisztikai ajánlók: Középkori időutazás egy palóc városkában.