Keresztény és történeti ikonográfia a falakon – imho
A Szépművészeti Múzeum Román Csarnokának építészeti és festészeti kialakítása
MúzeumCafé 46.
A Román Csarnok, a Szépművészeti Múzeum legreprezentatívabb, legnagyobb összefüggő festett falfelülettel rendelkező tere már szinte a kezdetektől mostoha sorsra volt ítélve. Eredeti funkcióját csupán rövid ideig tölthette be, a múzeum és az épület egészében kialakult marginális helyzete pedig a második világháborút követő bezárásával végképp megpecsételődött.
A Román Csarnok sorsa elválaszthatatlanul összefonódott eredeti funkciójával és a benne elhelyezésre szánt gipszgyűjtemény történetével, helyzetét pedig tovább nehezítette a gipszgyűjtemények korszakonként változó megítélése, ami a csarnok jelenlegi felújítását követően is újabb kérdések megfogalmazására kényszeríti a muzeológia aktuális irányairól és a történeti muzeológiáról gondolkodó szakembereket: hogyan, milyen formában nyerhet új értelmet a múzeum eszmei és fizikai terében egy olyan, funkcióját vesztett kiállítócsarnok, amely hetven éven át „lefokozott” minőségben, raktárként adott otthont a mára csak romos, töredékes állapotban fennmaradt gipszmásolatoknak.
A Román Csarnokot már a kezdetektől beárnyékolta a reflektálatlanság átka, hiszen a 20. század első felének sajtóorgánumaiban sem méltatták önálló bemutatásra. Változást az 1996-ban rendezett Schickedanz-kiállítás [1] előkészítő művészettörténeti kutatása hozhatott volna, annak során azonban sem a Magyar Nemzeti Levéltárban őrzött Schickedanz–Herzog-hagyatékból [2], sem az örökösöknél található egyéb anyagokból nem kerültek elő a Román Csarnok kialakítására vonatkozó érdemi források. 2013–14-ben a kifejezetten a falfestésre irányuló kutatás keretében a Magyar Nemzeti Levéltárban, a Tolna Megyei Levéltárban [3] és a Szépművészeti Múzeum Irattárában kutattam további dokumentumok után. A cél a figurális és ornamentális falfestésre vonatkozó eredeti koncepció rekonstruálása volt. Feltételeztem, hogy a nyomára bukkanok azoknak a Román Csarnok kifestésével kapcsolatos terveknek és színvázlatoknak, mint amilyenek a Dór és a Ión Teremre, valamint a Barokk Csarnokra vonatkozóan az említett hagyatéki anyagban fennmaradtak. A Román Csarnok terének perspektivikus rajzán kívül azonban mindeddig más nem került elő. Az alábbiakban tehát a kutatás eddigi eredményeinek javarészt a múzeum Irattárában található építőbizottsági jegyzőkönyveken és más iratokon alapuló részleges közlésére szorítkozom.
A múzeum tervezésének kezdeti fázisában a csarnok középkori stílusú kialakítása még nem volt napirenden. A tér „román” teremként vagy udvarként (és nem csarnokként) való megnevezése először az építkezés kezdetének évében, 1900-ban tűnik fel az iratokban. Az építőbizottsági jegyzőkönyvek szerint a tervezők az üveggel fedett udvart eredetileg reneszánsz stílusban szándékozták kialakítani. Miután „azonban a megtakarításokban erre fedezet van, elhatároztatott, hogy a román jellegben képeztessék ki” [4]. A drágábbnak gondolt stílszerű, középkorias kiképzés a téralakításon kívül a támaszok jellegének és anyagának megválasztására, az épületplasztikai elemek megformálására, valamint a falfestés figurális és ornamentális elemeire is kiterjedt. A felszabaduló pénzügyi forrásoknak köszönhetően a támaszokat is a középkor stílusához igazítva alakították ki, a diadalívközök tengelyében a falazott pillérek helyett oszlopokat alkalmaztak, a stílusnak sokkal inkább megfelelő szemcsés, besztercebányai homokkőből [5]. A csarnokban elvégzendő szobrászati munkák 1902-ben kezdődtek, ugyanabban az évben, amikor Térey Gábor benyújtotta jelentését a „Szépművészeti Múzeum számára beszerzendő román és barokk gypszöntvények tárgyában” [6]. Mivel az iratnak nyoma veszett, ezért nem lehet pontosan tudni, hogy Térey gyűjteménygyarapítási koncepciója mennyiben volt összehangolva a csarnok plasztikai kiképzésével, de annyi biztos, hogy az épületszobrászati részleteket a magyarországi román kori épületplasztikai emlékekre utalva tervezték meg. A román terem szobrászati munkáira kiírt árlejtési hirdetményben [7] a bizottság 6+2 darab „román oszlopfő-mintát” és nyolc „román oszlop-bázis mintát” rendelt meg gipszből, „a Pécsi bazilikában lévő különféle oszlopfők karakterében az építésvezetőség által adando rajzok és fényképfelvételek alapján egyszerű kivitelben”, továbbá 6+2 darab „román oszlopfőt” és nyolc „román oszlop-bázist” „az építés helyszínén már elhelyezett s bosszírozott Besztercebányai kőből” az előbbi gipszminták után előállítva [8].
Az épületplasztikai elemek román stílusú kialakítása mellett elsődleges szempont volt a festés stílszerű megtervezése is. Kammerer Ernő, a múzeum első igazgatója eredetileg a Parlament díszítőfestési munkáit jegyző Scholz Róberttel és cégével, illetve utódaival, a Steinhausel és Kölber céggel tervezte volna a múzeum dekoratív festésének kivitelezését. Az általuk adott, elsősorban ipari munkára és egyszerűbb díszítésre szorítkozó ajánlat helyett végül mégis inkább a művezető építészek (Schickedanz és Herzog) művészi „ambitioval” gazdagított ajánlata mellett döntött, mivel Schickedanz Albert ezen a téren jelentős tapasztalattal rendelkezett, hiszen éveken át tanított „decorativ festészetet” az Iparművészeti Iskolában [9]. Így 1903 nyarán a múzeum hátsó épületében szükséges dekoratív festői munkálatokról a művezető építészekkel kötöttek szerződést, akik egyes munkákra a Steinhausel és Kölber céget is alkalmazták. Bár a Barokk és a Reneszánsz Csarnokokkal ellentétben a Román Csarnok festéséről eddig nem kerültek elő szignált színvázlatok és grafikai tervek, amelyek a munkálatok elkezdésének előfeltételeként szerepeltek a szerződésben, feltételezhető, hogy a Román Csarnok festésének terve Schickedanz Albert nevéhez köthető. Az 1903-ban kezdődő figurális és díszítőfestési munkálatok 1904 augusztusára fejeződtek be [10].
Vajon egységes festészeti program szerint született-e meg a Román Csarnok falfestése? A körüljáró folyosó restaurált, északnyugati, átjárónak használt részét leszámítva igen romos és egyre romló állapotban fennmaradt falfestés tematikusan három nagy egységből áll, amelyek egymással összefüggésben alkotják a feltételezett koncepció egészét. A festés keretét egy kétpólusú keresztény ikonográfiai program alkotja, amelyben történeti ikonográfiai ábrázolások, heraldikai elemek és román kori díszítőmotívumok együttese jelenik meg. Jézus és Szűz Mária hossztengelyre rendezett ikonográfiai kettőse a csarnok két végén, egymással szemben jelenik meg. Frontálisan ábrázolt alakjuk középkori stílusban megfestett, függönyös építészeti keretben tűnik fel, két oldalt három-három, feliratszalagot tartó angyalfigura kíséretében. Az egykori Aréna (ma Dózsa György) út felőli oromfal legfelső szakaszában sugárnyalábok által övezett medallionban kezében bárányt tartó Jézus félalakja látható, tőle balra és jobbra három-három angyalfigura tűnik fel a Trisagion ősi, Istent dicsőítő énekének latin betűs feliratszalagjaival [11]. Ugyanilyen keretrendszerben látható a szemközti, a Reneszánsz Csarnok felé néző falon Szűz Mária dicsfénnyel övezett félalakja, fején a magyar Szent Koronával (Szent István felajánlásaként), előtte szintén frontálisan a gyermek Jézus országalmát tartó alakjával, a befoglaló medallion keretében pedig Patrona Hungariae felirattal. A két oldalt látható három-három angyalfigura a Boldogságos Szűz Máriát köszöntő loretói litánia egyes sorait megjelenítő feliratszalagokat tartja [12].
A Jézus és Szűz Mária ábrázolásaival kijelölt keresztény ikonográfiai keretbe építészeti és festészeti szempontból is szervesen illeszkednek az Árpád-házi szenteknek a diadalívek két oldalán megjelenő, medallionokba foglalt félalakos figurái. A csarnokot három részre tagoló két diadalív egy-egy oldalán két férfi és két női szent látható. A Szűz Mária-fal felől tekintve a diadalíveken és a szemközti falon sorrendben az alábbi alakok tűnnek fel: Szent Erzsébet – Szent László – Jézus, a Jézus-fal felől nézve pedig Szent István – Szent Margit – Szűz Mária. A diadalívek alatti festett képmezőkben a magyar történelem alakjai tűnnek fel: a Szűz Mária-fal felől tekintve bal oldalon Ozorai Pipo és egy püspökszent, jobb oldalon Szent Imre és Könyves Kálmán. A magyar történelem alakjainak megfestése során a kivitelezők konkrét művészettörténeti előképekre támaszkodtak, ami összefüggésben állhatott a Magyar Történelmi Képcsarnok állománygyarapításával. Így Ozorai Pipo esetében minden bizonnyal Balló Edének az a festménymásolata szolgálhatott példaként, amelyet a festő 1893-ban készített a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium megbízásából Andrea del Castagnónak jelenleg a firenzei Uffiziben található freskójáról [13]. A magyar történelem alakjait a csarnokfalak festett architektúrájának ívmezőibe és a körüljáró folyosó boltozatainak homlokíveibe festett heraldikai elemek egészítik ki. A főtér falainak felső részén magyar állami, valamint társországi és tartományi címerek láthatók [14], a körüljáró folyosók összesen tizenhét boltszakaszának homlokíveiben pedig magyar nemzetségi címerek szerepelnek. [15]
A Román Csarnok keresztény és történeti ikonográfiai elemeket ötvöző falfestése azonban jóval túlmutat a gipszmásolatoknak helyet adó kiállítótér dekoratív díszletfunkcióján. Szervesen kapcsolódik a magyar nemzet honfoglalását ünneplő ezredéves eseményekhez, a Millenniumi Kiállítás Történelmi főcsoportjának programjához és azon belül is a román kori keresztfolyosó kiállítási és festészeti koncepciójához. Mint ilyen, rehabilitációjában fontos szerepet játszhat az a jövőbeni kutatási irány, amely a csarnok történeti ikonográfiáját a millenniumi gondolatkör kontextusában vizsgálja.
[1] Schickedanz Albert (1846–1915). Ezredévi emlékművek múltnak és jövőnek. Kiállítás a Szépművészeti Múzeumban 1996. szeptember 19.–december 31.
[2] Schickedanz–Herzog-hagyaték, Magyar Nemzeti Levéltár, T 7.
[3] Kammerer Ernő hagyatéka, Tolna Megyei Levéltár, Szekszárd, XIV/6.
[4] Szépművészeti Múzeum, Irattár, Jegyzőkönyvek a Szépművészeti Muzeum épitőbizottságának üléseiről. I. Hátsó épület, 1900. december 7.
[5] Szépművészeti Múzeum, Irattár, 496/1900, 1900. október 10.
[6] Dr. Térey Gábor jelentése a Szépm. Muz. Számára beszerzendő román és barokk gypszöntvények tárgyában. Szépművészeti Múzeum, Irattár, 152/1902. [7] Árlejtési hirdetmény. Költségvetés. A Szépművészeti Muzeum építkezéséhez szükséges Fősz (Gyps) szobrász munkáról, Szépművészeti Múzeum, Irattár, 143/1902, 1902. március 4.
[8] Uo.
[9] A Szépművészeti Muzeum decorativ festése ügyében 157253.25 K. erejéig Schickedanz és Herzoggal kötött szerződés jóváhagyás alá terjesztetik. Ministernek. Szépművészeti Múzeum, Irattár, 475/1903, 1903. július 18. Kammerer Ernő a Schickedanz által tanított tárgyat „decorativ festészet”-nek nevezi. A műépítész 1880-tól 1901-ben történt nyugdíjazásáig tanított az Iparművészeti Iskolában, 1884-től mint az építészeti rajz és alaktan kinevezett tanára. Schickedanz Albert (1846–1915). Ezredévi emlékművek múltnak és jövőnek. Kiállítás a Szépművészeti Múzeumban 1996. szeptember 19-től december 31-ig. Szerk.: Gábor Eszter. Szépművészeti Múzeum, Budapest, 1996, 24.
[10] A csarnok festésére vonatkozó utómunkálatok feltételezhetően még 1905-ben is zajlottak, amit több 1905-ös dokumentum is alátámaszt. Jelentés Müller Béla min. osztály-tanácsos úrnak a hátsó épületcsoportban elvégzett decoratív festési munkákról. Szépművészeti Múzeum, Irattár, 721/1905, 1905. augusztus 22. [11] AGIOS / O THEOS / AGIOS – ISCHYROS / AGIOS / … [a szöveg itt nem látható, de ez következik: ATHANATOS]. A két angyalcsoport felett egy-egy egész alakos, tömjént tartó angyalfigura övezi két oldalról Jézus medallionba foglalt alakját.
[12] SANCTA DEI / … [az angyalkéz miatt nem olvasható, de ez következik: GENETRIX] / STELLA – MATUTINA / REGINA / ANGELORUM. A Máriát és Jézust magában foglaló, sugárnyalábokkal körülvett medalliont a szemközti oldal pendant-jaként két oldalon szintén egy-egy egész alakos, tömjént tartó angyalfigura övezi.
[13] „Eredeti másolat”. 19. századi magyar mesterek másolatai a reneszánsz és barokk festészet remekművei után. Kiállítás a Magyar Képzőművészeti Egyetem Barcsay Termében 2004. szeptember 30.–november 20. Szerk.: Révész Emese. Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest, 2004, 59–60, 116, 138.
[14] A festés romos állapota és a falakról nem elérhető fotódokumentáció hiánya miatt csupán hiányos felsorolásban: a magyar állami címerek Zsigmond király és II. Endre alatt, a társországi címerek közül Szlavónia, Horvátország, Dalmátország, a tartományi címerek közül pedig Ráma, Szerbország, Lodoméria, Lengyel-Galiczia láthatók.
[15] A tizenhét boltszakasz tizenkilenc ívmezőjében szereplő címerek: Tomaj, Kemén, Héder, Buzád-Hahold, Ják, Hunt-Pázmán, Osl, Kaplyon, Ják, Guthkeled, Aba, Káta, Ákos, Katisz, Dorozsma, Szent-Mágócs, Győr, Csanád, Hermann. A magyar nemzetségi címerek közül Csoma József tizenkilencet írt le A magyar nemzetségi címerek 1904-ben megjelent alapvető kézikönyvében. A könyv kiadásának dátuma egyúttal a körüljáró folyosó címereinek festési dátumát is meghatározza. Csoma József: Magyar nemzetségi címerek. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1904