A khmerek öröksége: menny a földön
Angkor National Museum, Siem reap, Kambodzsa
MúzeumCafé 10.
Egy tőlünk távoli országban 2008-ban megnyílt egy európai szemléletű – thai beruházásban épült – múzeum. Soha nem volt még előttem ilyen nyilvánvaló a múzeum idősíkjának helyzete. A múzeum, mint intézmény, európai gyökerekkel rendelkezik. Nem is hiszem elsőre el, hogy a khmereknek szüksége lenne Museionra, de az ott áll a dzsungelben, vagy a lapos, vizes területeken, gyönyörű, geometrikus víztározókkal övezve: Angkor több mint nyolcszáz temploma, a khmer királyság aranykora, a világörökség része. De mit tudunk róluk mi, és mit tudnak a helyiek? Ez alapvetően különböző. Valljuk be: mi, turisták, szinte semmit. Lenyűgözve állunk a monumentális épületek előtt, csodáljuk reliefjeit, ahol apszarák, Shiva, Vishnu és a többi számunkra szinte ismeretlen istenség, király, démon teljes attribútumával felvonul, geometrikus szerkezetű, hosszú oszlopcsarnokok falain, amelyek szigorú rendje a főszentélybe fut be, amely az egész épületszerkezet mértani középpontja. Ott áll a linga, a férfi termékenység szimbóluma (amelyet kizárólag férfiak érinthettek meg, amikor a szertartások alatt tejjel locsolgatták). A khmerek számára ez szent hely.
Kérdés, hogy Angkorvat templom, vagy mauzóleum? Ma is vitatkozik ezen „a szakma”. Amikor a birodalom központja Phnompen mellé került, a buddhisták vették birtokba az épületet, és pagodának tekintették. A szobrok eredetileg Vishnut ábrázolták, aki a kambodzsaiak szerint a hely védőszentje. Funkciójuk az elmúlt húsz évben megváltozott, most felöltöztetve, virágokkal és füstölőkkel övezve állnak a zarándokok gyűrűjében, néha meglibben a szürke kövek között egy-egy szerzetes narancssárga ruhája. Nem mindig volt így. Előbb francia régészeknek, építészeknek és felfedezőknek ki kellett szabadítaniuk egy részüket – a legnagyobbakat, mint Angkorvat, Bayon [Bajon], Angorthom, Bantéjszrei – a dzsungelből: a leroskadt kőözönt kirakójátéknak megfelelően elkezdték az anastylosisnak nevezett módszerrel visszarakosgatni a helyére. Akkor jöhetett a helyiek „aha” érzése: ez olyan templom, mint a többi. Bár ezek történetileg a pagodákkal nincsenek rokonságban, de ez a mai híveket nem zavarja.
A történet folytatása ismert. A mozdítható, jobb szobrok vándorlása a 19-20. században megkezdődött – főként európai magángyűjteményekbe és múzeumokba. A legnagyobb gyűjtemény mégis a phnompeni Nemzeti Múzeumé maradt, amelyet franciák építettek 1917-20 között, George Groslier francia muzeológus és művészettörténész hagyományos khmer építészetre támaszkodó ötleteinek felhasználásával. Nevét francia Indokína kormányzójáról, Albert Sarraut-ról kapta az 1920-as évek közepén. A gyűjteményben a teljesalakos szobrok száma nagyobb, mint a párizsi Guimet Múzeumban. Az új kiállítást viszont a királynak köszönhetjük, aki ezzel ajándékozta meg a népét az 1980-as évek közepén.
Angkor története viharos. Az egységes birodalom a 8-9. században jött létre, fénykora a 10-12. századra esett, hanyatlása pedig a 13-14. századra tehető. 1432-ben uralkodói átköltöztek Udongba, amely a mai Phnompentől nem messze található. Miután elmúlt a vörös khmerek 1975. április 17-től 1978. december 24-ig fennállt uralma, a világörökség részét képező angkori romok helyzete is stabilizálódott. A khmerek ingyen látogathatják. A turisták jegye borsos, mivel megélhetési forrás lett az üzemeltetése. Őrzik, este bezárják, ám a tulajdonviszonyok zavarosak, attól függően, hogy kié a terület. Szakszerű vezetés, múzeumpedagógia a templomvárosokban nincs. Mindenki azt lát bennük, amit akar.
Hogyan tud mindebben – intellektuálisan – rendet teremteni Siem Reap Angkor Múzeuma? Mit nyújthat, és kinek? Az Útlevél/Passport nevű, ingyenes, angolnyelvű kiállításvezető szerint: „mindkét típusú látogatónak kellemes időtöltést ígér, annak is, aki jól ismeri a khmer civilizációt, és annak is, aki nem rendelkezik elegendő ismerettel az ősi Khmer Birodalomról”. Belépéskor a kiállítások elhelyezkedéséről és a múzeumépületről láthatunk jó minőségű, több nyelvű (angol, khmer, koreai, kínai, francia, thai, japán) filmet. Az időszaki kiállítás tavaly novemberben nyílt, az Ezer Buddha címet viseli. Pazar berendezéssel, okosan mutatja be a szobrokat, az egészen kisméretűektől kezdve az óriási faszobrokig, a 9. századtól napjainkig. Minden állandó kiállítási egységhez tartozik egy film is; az Angkor előtti időről, a legkiemelkedőbb khmer uralkodókról; a khmerek hitéről; Menny a földön címen Angkorvatról; Angkorthomról, a főváros alapításáról; az írott forrásokról, a szanszkrit epigráfiáról és a páli nyelvről (pálmalevélre írtak ezen a nyelven a buddhisták); az apszarákról és a kövek világáról. A kijárat a múzeumi boltba torkollik, majd megpihenhetünk a szép belső kertekben és a Cultural Hallban.
A baj csak az, hogy szakértők szerint a tárgyakról szóló és a reprezentatív filmekben közölt ismeretanyag legalább ötven éve elavult. Nem mintha nem lennének arra hivatott szakemberek, akik a korszerű, tudományos igényű ismereteket ne tudnák összefoglalni. De a tudósok szerint ehhez nekik legalább tizenöt évre lenne szükségük. Annyit a turizmus évi kétmillió látogató mellett pedig nem várhat. Marad a csábító, autentikusnak ható „rend” megismerése, ami a turisták számára könnyen fogyasztható.
Kérdés: kell-e mégis egy szegény országnak egy ilyen modern magánmúzeum? Onnan nézve a válasz egyértelmű: igen. S mit mutatnak a világörökség részét képező templomok? Azt bizonyítják, hogy az élet olyan kegyetlen a trópusokon, hogy bizonyos rétegeket fel kell szabadítani a munkavégzés alól. Abból születik a művészet, az apszarák tánca, meg a monumentális építészet, amely egyben szakrális. Hit nélkül nem megy. Erre való az istenkirályság, amely Délkelet-Ázsiában ma sem üres szó. A társadalom tartóoszlopa, a buddhizmussal együtt.
És amit nem láttam…
Az Kohker.
Kohker volt a Khmer Királyság első, 921 és 942, esetleg 944 közötti királyi székhelye, IV. Dzsajavarman (921-941) és fia, II. Harsavarman (942-944) uralkodása alatt. Kohker után közel hatvan évvel kezdhették el Angkorvatot építeni. Kohker legismertebb építménye a legmagasabb, homokkőből épült, hétszintes templom-piramis, de emellett a több mint nyolcvan négyzetkilométernyi területen még van hozzávetőlegesen ötven szentély és templom-körzet (végleges számuk a jövő kutatásainak eredményeként minden bizonnyal jóval meg fogja haladni ezt a számot, ám ma „hivatalosan” harmincnégy szentély ismert), egy részük mélyen a dzsungelben. A kevés látogatóra – nagyjából ezer turista évente – az ad magyarázatot, hogy itt nemhogy semmiféle infrastruktúra nincs, út is alig, de az útról letérve ráadásul még aknák is bárhol előfordulhatnak. Ez is a magyarázata, hogy Kohkert miért nem láttam személyesen…
Pedig most Kohker nevétől zeng a magyar média, operettes túlzástól sem mentesen. Mi ehhez képest a valóság? Ezt meséli el Jelen János, az ottani magyar expedíciót kezdeményező és gondozó Angkor Alapítvány elnöke. A hároméves projekt még nem indult el, ez az első év, amely tulajdonképpen az előkészítésé. Utána következik három év munka, majd egy év a program lezárására. Ha minden jól sikerül, a teljes munka a várható eredmények alapján a feldolgozással együtt még legalább húsz évig kitarthat. A program három alappillére: az örökség, a természet és a közösség. Ezen belül négy funkcionális csoport van: az oktatás-képzés, a tudásmenedzsment, az önkéntesek és a marketing/fundraising. Az örökség programpont – a mentés, védelem, hasznosítás jegyében – további projekteket foglal össze, mint például a fotogrammetria, a régészet, az építészet, az örökség hasznosítása, valamint a topográfiai, művészettörténeti, epigráfiai program, amelyek önálló szakmai projektek. A közösség pillérek a természet programban a flora-fauna vizsgálata, a lehetséges talajhasznosítás. A közösség című pont foglalja magában a migrációs kutatásokat, a dialektus-kutatást, a néprajzi és az antropológiai kutatásokat.
Persze felmerülhet – pláne Magyarországról nézve –, hogy nem tűnik-e mindez túlzásnak? Jelen János szerint ma a Siem Reapba utazó turisták egy-két ezreléke látogatja meg Kohkert. Ha a kutatásoknak – és persze az aknák felszedésének – köszönhetően beindul a turizmus, az már ökológiai katasztrófával fenyeget. Ahogy ma már fenyegeti az évente 2,1 millió turistát fogadó Angkorvatot és a közeli – út és csatornahálózat nélkül felépített –, több száz vendégházat és szállodát üzemeltető Siem Reap városát is.
Angkor National Museum
No. 968, Vithei Charles de Gaulle, Khrum 6, Phoum Salakanseng, Khom Svaydangkum, Siem Reap
Telefon: +855-63-966-601
E-mail: info@the-anm.com
www.angkornationalmuseum.com