Kódexhumálás
Budapesten is a legjobb kezekben Az apor-kódex
MúzeumCafé 12.
A negyedik legrégebbi magyar nyelvemlék, az Apor-kódex restaurálása immár Magyarországon, Budapesten, az Országos Széchényi Könyvtárban folyik. Az alábbiakban megelevenítjük a Székely Nemzeti Múzeumból diplomáciai küzdelmek árán átkerült ötszáz éves könyv történetét, lehetőségeit és kilátásait, valamint a helyreállítási, restaurálási folyamat különösen érdekes kulisszatitkait. Annyit elárulunk: ugyanúgy kell pép és fürdőkád hozzá, mint egy kisbabához, csak még annál is több türelmet és figyelmet igényel.
Az első magyar bibliafordítás az úgynevezett Huszita Biblia része, ám a nevével ellentétben valószínűleg ferences szerzetesek keze nyomát viseli – illetve egyéb elméletek szerint premontrei, bencés, sőt világi eredet sem kizárható. A kötést a Nyulak-szigeti apácák készítették Budán – néhány általuk másolt egyházi szöveggel kiegészítve – a 16. század elején, a kódex nevét pedig Szilády Áron adta a tulajdonos báró Apor Péter tiszteletére. A könyv 1877-ben került elő egy leszármazottól, amikor az illető odaajándékozta a Székely Nemzeti Múzeumnak. A 40-es években hasonmás-kiadásban is megjelent kódex éppen Budapesten vészelte túl a második világháborút – a könyvritkaságokat Erdélyből Nyugatra menekítő könyvszállítmányt bombatalálat érte, így sokan megsemmisültnek hitték. A székelyföldi intézmény legbecsesebb darabja 1953-ban került vissza Erdélybe, azóta folyamatosan károsodik a magas savtartalmú tinta miatt, így szükség volt a helyreállításra. Ez azonban nem ment egyszerűen: a rendszerváltás után például két alkalommal is megkísérelték megszervezni a restaurálását, de egyszer sem sikerült. A Nemzeti Könyvtár közben többször felajánlotta a segítségét, de falakba ütközött. – A sepsiszentgyörgyi múzeum sosem kardoskodott a kódex magyarországi kölcsönzése, vagy restauráltatása ellen – meséli Boka László tudományos igazgató. – Elemi érdeke volt, hogy ne hagyja kárba veszni féltve őrzött kincsét, hiszen saját erőfeszítéseik minduntalan kudarccal végződtek. Már a kilencvenes években is szakmai köntösbe bújtatott diplomáciai kifogásokkal élt az állam a határon túli restaurálás ellen, miközben a páncélszekrényben hulltak ki a betűk a könyvből. A háttérben zajló, komoly szakmai és diplomáciai erőfeszítéseink mellett Románia uniós csatlakozásával változtak kissé a viszonyok, így ismét felmerült a kooperáció lehetősége, és ezúttal sikerült az OSZK-nak egy kiállítási kölcsönszerződés keretében kölcsönkérnie egy évre a kódexet – annak teljes körű restaurálásáért és digitalizálásáéért cserébe. A tervek szerint az ősszel nyíló Magyar nyelvemlékek című kiállításon nem csupán a megújult Apor-kódex szerepel majd fő attrakcióként, hanem az egész Huszita Biblia, amely történelme során először kerül együttes kiállításra.
– A Bécsi kódexszel eleve intézményünk büszkélkedhet, az Apor már házon belül van, a Németországban őrzött úgynevezett Müncheni kódex kölcsönzéséről pedig a napokban írtuk alá a szerződést. Nyilván anyagi nehézségek mindig felmerülnek, hiszen a jelenlegi gazdasági helyzetben egyáltalán nem könnyű több külföldi intézményben őrzött felbecsülhetetlen értékű nyelvemléknek a biztosítása és időszakos hazahozatala, de boldogan és büszkén szervezem az első magyar bibliafordítás komplex bemutatását – összegzi Boka László eddigi fáradozásait.
– Mi csak örülünk, hogy a háború körüli helyreállítások meghiúsultak – mosolyog lelkesen Érdi Marianne, az OSZK Restauráló és Kötészeti Osztályának vezetője. – Akkoriban a beavatkozásokat nem dokumentálták, holott a visszakövethetőség elvárás a szakmában, a felhasznált anyagok és az utólag láthatatlanná váló részletek rögzítése miatt. Mostanra fejlődtek a restaurálási módszerek, és az etika szerint sosem avatkozunk be olymódon, hogy az ne legyen visszafordítható. Olyan anyagokat használunk, amelyek nem károsítják a dokumentumokat. Ezen felül pedig nem próbálunk meg olyan problémát megoldani, amit a tudomány jelenlegi állása szerint nem lehet.
Az Apor-kódex háromféle ismeretlen kézírásból és tintából áll össze, így az egyik nehézséget a különböző savtartalom jelenti, amelyek függvényében változó mértékben esik ki a papír az írás alól. Ennek mértékét egy gondosan vezetett táblázat tartalmazza. Egy dobozból hamarosan előkerül maga a középméretű, nyolcadrét alakú könyv is, amelyet Marianne hol gyakorlott, hol féltő mozdulatokkal lapozgat. A sok helyen átlyukadt lapok megsárgult foltjain sehol egy javítás – csak a cirkalmas precízséggel írt zsoltárok, imák, himnuszok és elmélkedések. – Soha nem állítunk helyre, illetve pótlunk szöveget, csak ha arra kifejezett utasítást kapunk a tulajdonostól, és rendelkezésre áll egy hiteles másik példány – kezd bele a munkálatok taglalásába a restaurátor, aki kollégájával, Tóth Zsuzsannával közösen dolgozik a kódexen. – Ebben az esetben szó sincs ilyesmiről, sajnos az ívek egy része több helyen teljesen hiányzik, ezeket üres lapokkal pótoljuk. A papír hiányainak kiegészítését többféle módon végezhetjük: vagy ragasztó segítségével rögzítjük a pótlást a legminimálisabban fedve az eredetit, vagy a papíröntés technikáját választjuk, amihez nem kell ragasztóanyag. Ehhez megfelelő színű és minőségű cellulóz megmunkálásából születik meg az a pép, amelyből kiöntjük a szakadt és hiányos részeket az egyik oldalról. Mivel a papír színezete eléggé változatos, akkor dolgozunk jól, ha az illesztés és a végeredmény szinte láthatatlan – ám ez az utolsó fázis része. Először megtisztítjuk a könyvet szárazon, amivel a felületen található, lazán kötődő szennyeződéseket távolítjuk el. Miután meggyőződtünk róla, hogy a tinta nem oldódik vízben, következhet a nedves kezelés. A sziták közé helyezett íveket egy vízzel teli kádban kimossuk, amivel az oldható szennyeződéseket, foltokat tudjuk eltávolítani, halványítani. Ha a tinta érzékeny lenne a vízre, vannak fixáló anyagaink is.
Közben végigfutjuk a sorokat, amelyek végződését apró tűszúrásokkal jelölték meg a készítők. A pirosas és barnás betűket néhol könnyen összeolvassuk, azonban akadnak mai olvasatban furcsa különbségek: ilyen a „z” és az „s” betű felismerhetetlen írásképe, valamint az „y” tetejére rajzolt pontok. A régies szavak között nem csupán szokatlan írásmódok, hanem ismeretlen, kihalt és ritka kifejezések is találhatóak. Nem véletlen, hogy a fordítás készítőjét az első nyelvújítónknak tekintjük, hiszen egyes szavakon látszik, hogy maga alkotta őket. A sokat látott bőrfedél egy bükkfa-táblára van ragasztva, amely a könyvborítók legkedveltebb fatípusa. A sarkoknál sután levágott bőrdarabok arra utalnak, hogy készítője nem fektetett nagy energiát a belső borítóba. – A fürdőt követi a legfontosabb feladat, azaz hogy megállítsuk a tinta károsító hatásait egy úgynevezett kalcium-fitátos kezeléssel – zökken vissza a fázisok ismertetésébe Marianne. – Az egyik károkozó a már említett savasodás, amelynek gátlására egy puffer-anyagot dolgozunk be, a másik pedig a feleslegben lévő vasionok káros katalitikus hatása, amiket a kezeléssel komplexbe kötünk, hogy megakadályozzuk a papír további lebomlását. A kezelés előtt és után úgynevezett vastesztet végzünk, aminek során feljegyezzük egy táblázatba a könyv különböző lapjain mért vasion-tartalom és pH-értékeket. Ezzel tudjuk nyomon követni a kezelés hatékonyságát. A hiányok kiegészítése után jön a zselatinos után-kezelés, amely visszaadja a papír tartását, komplexben tartja a vasionokat, ezzel a fitátos eljárás tartósságát is biztosítja. Ezután megszárítjuk a lapokat, amelyeket folyamatosan digitalizálunk. Törekszünk arra, hogy minél inkább az eredeti lapokat sikerüljön digitális verzióban megörökíteni, ezért a kezelés után, de még a kiegészítés előtt digitalizálunk. Ezt követően kötjük be újra a kódex íveit. Ebben is természetesen az eredeti kötéstechnikát követjük, valamint kiegészítjük a borítóbőr hiányait. Még a fedél könyvcsatját is újra működőképessé tesszük, hiszen a kódexnek nem csupán műtárgyként, hanem könyvként is érvényesülnie kell. Etikus és kiváló munkát szeretnénk végezni – futtatja végig Marianne lezárásként az ujját a középkori betűkön. Az Apor-kódex októberben lesz kész, hiszen a restaurálás a türelem, az alázat és a precizitás művészete. Miután megtalálják a legjobb módszert a helyreállításhoz, már felgyorsulnak az események, hiszen sok hasonló korú könyvvel volt már dolga az intézménynek – azonban ritka az ennyire dokumentált folyamat.
Ha a reinkarnálódott könyv visszakerül a Székely Múzeumba, külön kiállítást nyitnak a tiszteletére, annak történetével és a restaurálás állomásainak dokumentumaival. Nálunk pedig nemesmásolat és kiállítási verzió készül belőle, hogy a kiállításra látogatók közelebbről megismerkedhessenek nyelvi gyökereikkel.