Közösségteremtő erő
MúzeumCafé 2.
Dr. Anka Mária, a Magyar Nemzeti Galéria főmuzeológusa, kulturális menedzser tanúja és előmozdítója volt, mint vált az elmúlt harminc évben a múzeum a múlt templomából élő szervezetté, amely aktívan tartja a kapcsolatot közönségével. A folyamatból maga is kivette a részét, hiszen ő volt az első olyan munkatársa a Magyar Nemzeti Galériának, aki az addigi tudománycentrikus múzeumi gyakorlat áttörésével és a különböző művelődési alkalmak bevezetésével teret nyitott a múzeum közművelődési tevékenységének.
Ha van valami, amit foglalkozástól függetlenül biztosan mindenki irigyelne Anka Máriától, az a munkahelye. A Budavári Palota épületegyüttesének közepébe ékelődő Nemzeti Galéria ablakaiból látható a Duna és szemben a főváros, a Parlament, a Magyar Tudományos Akadémia, a Bazilika kupolája. A múzeumi szakmában dolgozók azonban azt is tudják, hogy Anka Máriának nem csak emiatt van jó dolga: a Magyar Nemzeti Galéria kulturális menedzsereként jelentős képzőművészeti kiállításokhoz kapcsolódó látogatói programok szervezésében vehet részt, mint a tavalyi nagy Munkácsy-kiállítás, vagy Vaszary János gyűjteményes kiállításának mostani bemutatója. Ezen túlmenően korábban olyan művelődési folyamatokat indított el a Galériában, amelyek azóta is meghatározóak a múzeumi közművelődésben.
Anka Mária családi hagyományai szerint közgazdásznak készült, első munkahelye az akkor még a Könyves Kálmán körúton működő Néprajzi Múzeum gazdasági osztályán volt. Ám, megismerve a múzeumi folyamatokat és a hetvenes évek művelődési lehetőségeit, felismerte, hogy a múzeumban őrzött értékeket a legszélesebb közönség számára is érthetővé és élvezhetővé kell tenni. „Világszerte ez volt a trend a 70-es évektől, hiszen a múzeumok egyre kevésbé a szaktudósok, és egyre inkább a közönség szolgálatába igyekeztek állni – mondja –, ám akkoriban talán az volt más, hogy inkább belülről kifelé gondolkodtunk.” Ezzel arra utal, hogy az új évezredben már a kiállításokat igyekeznek a közönség vélhető igényeire szabni, míg a hetvenes-nyolcvanas években még inkább az volt a vezérelv, hogy a rendelkezésre álló kiállítási anyagból kell kiválasztani azt, ami a látogatók számára érdekes lehet.
Anka Mária jól rálát az elmúlt évtizedek múzeumi folyamataira. Az ELTE-n az első olyan évfolyamban végzett, ahol kimondottan múzeumi közművelődésre lehetett szakosodni, harmincnégy éve pedig a Magyar Nemzeti Galéria közművelődési osztályának első munkatársa volt. „Fantasztikus időszak és lehetőség volt, bár a szakmai elfogadtatásért még a saját muzeológus kollégáimmal is meg kellett küzdeni” – emlékszik vissza. Ehhez képest mára gyökeresen átalakult a munkája: ma már akkor számít jónak egy múzeum, ha látogatóbarát, s a Magyar Nemzeti Galériában neki ebben legalább akkora szerep jut, mint a művészettörténészeknek.
A múzeumok közönségbaráttá válása több évtizedes folyamat volt, ami az utóbbi évtizedben gyorsult fel igazán. Emlékezetes számára 1998-as látogatása az amerikai Getty Múzeumba, ahol tapasztalta, milyen sokrétűen lehet interpretálni a kiállításokat. Ott már akkor nyolc nyelven beszélő audioguide-okat (a kiállítási tárgyakhoz kapcsolódó, előre felvett anyagokat lejátszó tárlatvezető készülékeket) használtak, amelyeken interaktívan lehetett kiválasztani, hogy melyik tárgyról szeretne többet megtudni a látogató. Különböző katalógusok és kiállítás-vezetők voltak, amelyek egy-egy óra alatt bejárható, de akár háromórás útvonalat is ajánlottak. A kiállítási egységek mellett olyan termek is voltak, amelyekben a felnőttek hozzákereshettek a kiállítás anyagához a számítógépeken, vagy rajzolgathattak a gyerekek. A látogatók pihenését, kiszolgálását kertek, büfék és éttermek, különböző kis múzeumi üzletek biztosították.
A Magyar Nemzeti Galéria korábban is indított hasonló közönségorientált programokat: itt működik például 1974 óta a GYIK (Gyermek- és Ifjúsági Képzőművészeti) Műhely. Munkájuk eredményének szétsugárzását a fővárosban és vidéken a művészeti oktatásban ma is tapasztalhatjuk: elmondható, hogy a GYIK Műhely országosan mintegy százezer gyermeket vont be a hatókörébe. Felnőttek számára kezdeményezte Anka Mária a Baráti Kör létrehozását, amely azóta több mint negyedszázados múltra tekint vissza, és sikeres rendezvényeinek köszönhetően folyamatosan mintegy háromszáz tagja van.
Ám ezek az egyes közönségcsoportokat szolgáló „melléküzletágak” a kiállítások témáját és struktúráját, technikáját kevéssé határozták meg. Ma Anka Mária figyelmét és munkáját leginkább a megarendezvények kötik le. Ezek – Londontól Firenzén keresztül Berlinig szerte a világon – olyan esti programlehetőségek, amelyekre a múzeumok a nappali kiállításaikon túlmenően adják bérbe termeiket. Az exkluzív rendezvények bevételi forrást biztosítanak a múzeumnak. Ez a tevékenység átfogja egyrészt a marketing és a közönségkapcsolat területét, másrészt az intézmény egész struktúráját megmozgató szervezettséget igényel. Bevételt biztosító szerepén túl a múzeumnak újabb külföldi és belföldi vendégeket jelent, akik személyükben mértékadó és véleményformáló társadalmi körök tagjai. Számokra lefordítva: évente 13-15 ezer látogató viszi a múzeum hírét szerte a világba az esti tárlatvezetések élményével távozva.
Anka Mária, a Magyar Nemzeti Galéria Baráti Körének alapítója és elnöke, jelenleg a Kör junior tagozatát szervezi. Művészeti és gasztronómiai projektek indításával, a nagysikerű időszaki kiállításokhoz tervezett esti programokkal a huszonéveseket és a harmincasokat igyekszik visszacsalogatni a múzeumba, egy különleges esti vacsorával egybekötött tárlatlátogatásra.
Véleménye szerint napjaink korszerű múzeumának az egyén, valamint az egész társadalom életének részévé kell válnia. Ezt alakítani, animálni, ma már nem egyetlen személy, hanem az egész intézmény közös feladata.