Közvetítők a kultúra és a művészet között
Impresszárióképzés a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán
MúzeumCafé 8.
A művészeti és az üzleti életben egyre fontosabb szerepet kapnak az olyan szakemberek, akik összekötő kapocsként tudnak működni a két szektor között. A kulturális menedzsment-képzésről, az Arts & Business elnevezésű posztgraduális oktatásról Dér Csaba Dezsővel, a szakirány létrehozójával, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) tanárával beszélgettünk – a jövő impresszárióiról…
– Hogy került erre a területre, és mi is az az Arts & Business képzés pontosan?
A kulturális közigazgatásban dolgoztam, egészen pontosan előbb a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában, majd később a Balassi Intézetben, ahol a nagyobb nemzeti ünnepek szervezésével, menedzselésével foglalkoztam egy erre a célra létrehozott titkárságon. Ebben az irányban szerettem volna továbblépni, mert láttam a rendszer hiányosságait, és azt tapasztaltam, hogy ráncba kell szedni a kulturális terepet. Korábban már oktattam a felsőoktatásban, a főiskola pedig 2007-ben kért fel, hogy tanítsak „kulturális menedzsmentet”. Mivel a közigazgatásban már lehúztam hat évet, így kihívásnak tekintettem ezt a dolgot, és érdekelt is a téma. A meglévő oktatás mellett szerettem volna elindítani egy speciális képzést, amely diplomásoknak szólna, és segítene a kulturális-művészeti területen. Így született meg ez a szak a BKF-en. Egyébként vannak Arts & Business szervezetek a világban, létezik egy európai gyűjtőszervezetük is, a CEREC, amelynek egyetlen magyar tagja a Summa Artium, akik művészeti projektekhez keresnek támogatókat. Én pedig őket kerestem meg először az ötletemmel. Aztán továbbmentem a hazai kulturális-művészeti intézményrendszerben, elsőként az Arts & Business szemléletet idehaza először sikeresen megvalósító Szépművészeti Múzeumba. S ahogyan ott, úgy nyitott ajtókat döngettem a többi cégnél, szervezetnél is, mindenki pozitívan állt a dologhoz. Ma sem arra gondolnak, hogy konkurenciát csinálnak maguknak, hanem arra, hogy a művészetekkel, a kulturális élettel foglalkozni kell.
– Miben más ez a képzés, mint a többi?
Nem hagyományos kulturális menedzserképzésről van szó; egyrészt a témában mi elmegyünk a nagyvállalatokig, másrészt pedig az elméleti oktatás mellett leginkább a gyakorlatra helyezzük a hangsúlyt. A művészeti-kulturális „támogató” és a „támogatott” szféra között szeretnénk dolgozni, tehát a végzett hallgatóinknak mind a két oldalon meg kell állniuk a helyüket. Úgy gondoljuk, menedzselni kell a művészeteket, de nem csak művészek tanulnak nálunk ehhez kapcsolódó „technikákat.” Vannak olyan hallgatóink, akik nagyvállalatok marketing vagy kommunikációs munkatársai közül kerülnek ki, de ügyvédek is járnak hozzánk. Olyan embereket keresünk a hallgatóink sorába, akik meg tudják majd értetni magukat mind a két oldalon. Nem azt szeretnénk, hogy az egész képzés arra korlátozódjon, hogy a művészeknek pénzt szerezzünk, hanem inkább próbáljuk megtalálni az összekötő szálakat; értsük-értessük meg, hogy ha valaki befektet a művészetbe, a kultúrába, az bizony hasznos lehet.
– Milyen haszonról beszélhetünk?
Az egyik a társadalmi, a másik a kreativitás és a gazdasági haszon. Nyugat-Európában több nagyvállalat beíratja a munkatársait művészeti oktatásra, attól ugyanis beindul a kreativitásuk. A piacon nagyon fontos, hogy innovatív, kreatív munkatársakkal legyünk jelen. Ma itthon még nagyobb szüksége van a művészeti-kulturális életnek az üzleti szektorra, mint fordítva, ezt el kell ismerni. De ha azt vesszük alapul, hogy általában ugyanannak a tucatnyi nagy kulturális intézménynek ajánlják fel a támogatást a cégek, eljutunk oda, hogy sokkal jobb lenne, ha akár regionálisan is fel tudnánk kutatni a többi, támogatandó művészt, múzeumot, így a vállalatok által erre a célra elkülönített keret tudna olyan jó helyre kerülni, hogy az máris márkaépítésnek minősülne. Ehhez kellenek a jó szakemberek, hogy olyan anyagot tudjunk letenni egy-egy cég asztalára, amivel meggyőzik őket a támogatás érdemességéről. A gazdasági válság miatt a jövőben sokkal kiélezettebb lesz a helyzet, így még nagyobb szükség lesz arra, hogy a cégek bizonyítsák a versenyképességüket, kiemeljék a kvalitásaikat, és erre a művészet és a kultúra remek eszköz lehet.
– Eladható-e a művészet? Különbséget tesznek a képzésben értékes és kevésbé értékes művészeti ág között?
Piaci szempontból tekintve a művészet is termékeket gyárt, így a művészet is eladható, de figyelemmel kell lennünk ugyanakkor a művészeti termékek ez irányú „érzékenységére”. Mindkét oldalról jönnek hozzánk hallgatók, de a művészet szeretete a legfontosabb elvárás velük szemben. Ugyanakkor nem állítjuk rangsorba a táncművészetet, a formatervezést, vagy éppen a zenét. Persze a világ egyre inkább a vizuális dolgok felé megy, de mi azt tanítjuk a hallgatóinknak, hogy nekik mindent el kell tudni adniuk, marketingszempontból ugyanis csakis az a fontos.