A kultúra mint húzóágazat
MúzeumCafé 5.
Nem mecénás, de talán több is annál. A nyolc éve alapított KultúrPont Iroda az uniós pályázásokban segíti a hozzá fordulókat: tanácsokat ad a jelentkezőknek, hogyan teljesítsék a kemény feltételeket. De az iroda a Reneszánsz év alkalmából közös projekteket is indított, a Biblia éve tiszteletére pedig Biblia-kiállítás nyílik a közreműködésükkel ősszel az Országos Széchényi Könyvtárban. Munkájukról Zongor Attilát, az iroda vezetőjét kérdeztük.
– Európai uniós csatlakozásunkat jóval megelőzve hozták létre a KultúrPont Irodát. Ha nem tévedek azért, hogy idejében elő tudják készíteni bekapcsolódásunkat a majdani csatlakozástól remélt pályázási rendszerbe.
2000 márciusában valóban azzal a céllal hozták létre az intézményt, hogy legyen Magyarországon egy olyan iroda, amely koordinálja, segíti az európai uniós pályázatokat. Megalakulásunkkor nemhogy nem voltunk uniós tagok, de még a kulturális pályázatok lehetőségét sem nyitották meg előttünk; erre 2001-ben került sor, csatlakozásunkra pedig 2004-ben. Mégis bölcs döntést hozott az akkori Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, amikor 2000-ben létrehozta az irodát – elsőként a majdan társuló tíz ország között –, nekünk ugyanis, mire a dolog aktuális lett, már kész adatbázisunk volt, bevezethettük a nevünket a piacon, és a köztudatban is gyökeret vert, hogy pályázási lehetőségünk még ugyan nincs, de fölkészülten várjuk.
– Mi változott az uniós csatlakozás óta, milyen feladatok hárultak-hárulnak a KulturPont Irodára?
Ha a pénzeket, a pályázatokat nézzük, voltaképpen semmi nem változott, leszámítva azt a körülményt, hogy az együttműködő partnerek között legalább egy uniós országnak kell lennie. Magyarország a csatlakozás óta bármilyen európai országgal együtt pályázhat, mert az kezdettől kikötés volt, hogy csak három, négy, illetve öt ország közös projektjei indulhatnak támogatásért. Sokkal fontosabbnak látom azonban azt a változást, ami magában az Unióban zajlott le. Nem változott az az alapfeltétel, miszerint végy egy jó ötletet, valósítsd meg három-öt országgal közösen, s a pályázás sikere azon múlik, létrehoz-e majdan a terv valamilyen európai többletértéket. Sajnos ezen a ponton szokott elvérezni a legtöbb pályázó, mert ki gondolná például, hogy ha egy erdélyi, egy felvidéki és egy anyaországi színház közös programot kíván megvalósítani, az az uniós pályázáson nem járhat sikerrel, a zsűri ugyanis az alapkövetelmények szerint ezt magyar projektnek tekinti. Ötletekkel kell előállni, amelyek olyan szellemi fejlesztést igényelnek, amihez több országban felhalmozott tudásra van szükség. Mondok egy példát: pár évvel ezelőtt az Örökségvédelmi Hivatal nyert egy, a víz alatti örökségek védelmére vonatkozó tervvel, a folyami víz alatti örökség védelmére ugyanis nem létezett európai módszer. Cousteau kapitány óta a tengeri örökséget fényképezik, föltérképezik, de a folyamok vize nem annyira áttetsző, folyásirányuk, medrük változik. A Szigetközben volt egy római korinak vélt kikötő, amelyet azzal a módszerrel, amit aztán a franciákkal és a szlovénekkel közösen dolgoztak ki, sikerült beazonosítani, feltárni, s magát a módszert immár Európa-szerte más országokban is képesek hasznosítani.
– A példák arra vallanak, hogy nagyon szűk az a mezsgye, ahol pályázni lehet. Hány pályázat születik évente?
Átlagban hét-nyolcszáz, s ebből kétszáz-kétszáztíz nyer. Nem lenne szerencsés tágabbra nyitni a kaput, mert úgy jóval kisebb támogatási összeghez jutnának a pályázók. A zsűrizés rendkívül színvonalas, a szigorúan független uniós zsűri komoly szakemberekből áll, akik csakis szakmai kritériumok alapján döntenek. Jan Figel uniós biztos hivatalba lépése után tudatosabb és koncepciózusabb kultúrpolitika indult el az Unióban. Sokan ugyan úgy tartják, hogy a kultúrába ne kontárkodjék bele Brüsszel, ez a nemzetállamok dolga, de aztán az egy évvel ezelőtti, európai bizottsági kulturális stratégiai dokumentumból kiderült, hogy a kultúrában sokkal többen dolgoznak, mint például a mezőgazdaságban, és hogy a kultúrán belüli gazdasági fejlődés sokkal nagyobb ütemben nő, mint az európai átlag. Kiderült tehát, hogy a kultúra húzóágazat.
– Annál is inkább, mert jobbára pénzemberek, illetve gazdasági szemléletű politikusok irányítják.
Hát igen, ezt a gazdasági tömörülést a pénz irányítja: a közös piac. Ezért jött létre.
– Nagyságrendileg mekkora a pályázatokon résztvevő magyar közreműködők aránya a nyertesek között?
Mintegy huszonnyolc-harminc pályázatot nyújtanak be évente magyar részvétellel. Aki nyer, az sokat nyer. A kerámiakultúra-innovációs projekt például, amelynek során három éven át több országban végeztek kutatásokat és szerveztek vándorkiállításokat a pályázók, 818 ezer eurós támogatást nyert. A tárlat elsőként a budapesti Iparművészeti Múzeumban volt látható. A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum a szenegáli Afrikai Művészetek Múzeumával közösen nyert 150 ezer eurót az afrikai gyógyítás művészete című projekttel 2004-ben. A határon túli térségek német és szlovák múzeumaival közösen a Savaria Múzeum Kerámia a köbön címen a népi kerámia utóéletét vizsgálta a régióban, s ehhez 99 ezer eurót nyertek.
– Milyen praktikus tanácsokat adna azoknak, akik pályázáson törik a fejüket?
A programokban kétféleképpen lehet részt venni: valaki vagy „vezérként”, úgynevezett főszervezőként adja be a pályázatot, és keres magának hozzá partnereket, vagy – és a tapasztalatlanabbaknak, a kezdőknek inkább ezt javasolnám – úgy, hogy elképzelésükhöz keressenek egy (esetleg külföldi) főszervezőt, akihez kapcsolódni tudnak. A partnerkeresésben, a pályázás technikai megoldásában, a pályázat szabályos megírásában, benyújtásában mi mindenkinek a segítségére lehetünk. Arra is láttunk már magyar példákat, hogy valaki elindult társszervezőként, és évek múlva már főszervezőként vágott bele a sikeres pályázásba, mert menet közben annyi tapasztalatot szerzett.