MAGYAR LÉLEK – IDEGENBEN ÉS OTTHON
ZICHY MIHÁLY MŰVÉSZETE ÉS ÖRÖKSÉGE ZALÁN
MúzeumCafé 78.
„Magyar lélek, magyar hajlandóság, amely idegen földön fejlődik, idegenben munkálkodik és rólunk alkotva és hozzánk szólva is gyakran idegen hatást kelt. Idegenben él és hazafiúi lángolást formál rajzba patetikus allegóriáival; gyökeres magyar ember, mégis kozmopolita témák ragadják őt a legnagyobb alkotásokra. A cárok bizalmasa és forradalmi képeket rajzol magyar fajtája számára” – villantja fel Zichy Mihály összetett emberi és művészi karakterét néhány mondatban Lándor Tivadar a Magyar Művészet 1926/8. számában. Ki is volt valójában Zichy Mihály, és mi maradt tőle örökül magyar földön? Az ő nyomába indulunk, Somogy megyébe.
Zichy Mihály, fotográfia, 1881
¶ Madárcsicsergős tavaszi nap, hullámzó lankák közötti háztetők, csend és nyugalom – a külső-somogyi dombvidéken fekvő Zala falu egy eldugott zuga a Balaton környékének. Nem véletlenül: nincs ugyan messze a tóparttól, de nem onnan, hanem dél felől, a tabi útról érhető el ez a félreeső, kellemes zsákfalu. S ha most eldugott, milyen lehetett két évszázada,
a reformkor idején, amikor az itteni, a mai kiállításnak is helyt adó kúriában, a somogyi erdőségek mélyén megszületett Zichy Mihály?
¶ Messzire vezetett a későbbi grafikus-festőművész útja Zala falucskából. Az 1827-es születésű Zichy Mihály a kiterjedt famíliának ugyan „csak” a köznemesi ágához tartozott, de „hátrányos” helyzetét élénk érdeklődéssel kompenzálta. Szintén Mihály nevű nagyapjának nágocsi könyvtárában olvasta Rousseau és Voltaire műveit, az enciklopédistákat, Schillert – igen, ezek is elérhetők voltak a somogyi végeken a 19. század hajnalán, legalábbis a nemesi kastélyokban. Az ifjú Mihály aztán hamar kitűnt rajztehetségével is, a tolnai Perczel-rokonoknál inspirálódott tovább, és a Zichykkel kapcsolatban álló, később fiatalon elhunyt Tikos Albert festőművész vezette be az alkotás rejtelmeibe. Érdekes egy 1840-es önarcképe: az alig 13 éves Zichy Mihály elegánsan pózoló, cilinderes, hosszú kabátos fiatalúrként ábrázolja magát – kiváló rajzával mintegy megjósolva saját későbbi nagyvilági dandy karakterét.
A Zichy Mihály Emlékház, Zala
¶ De nem csak rajzolgatott fiatal éveiben: komoly iskoláztatásban is részesült, a veszprémi, majd a pesti piaristákhoz járt gimnáziumba (Veszprémből a kötöttségeket nehezen viselő természete miatt tanácsolták el), utána pedig jogi tanulmányokba fogott. A már 15 évesen pesti joghallgató Zichy a Velencéből Pestre elszármazott Marastoni Jakab iskolájában, az Első Magyar Festészeti Akadémián pallérozta tovább tudását. Egy öregkori levelében így írt erről Zichy: „Marastoni szította lángra a pislogó parazsat, melynek melege még most is, bár a hamu elijesztőleg halmozódott fel, éltetőleg hat rám.” Két évvel később pedig – miután elvesztette édesapját, és édesanyja könyörgései ellenére sem hagyott fel a festészettel – már Bécsben tanult Ferdinand Georg Waldmüllernél, a később magániskolájáról híressé vált mesternél. A festői pályára készülő Zichy közölte a családdal, hogy soha többé nem fogad el hazulról pénzt.
¶ Zichy Mihály nagyon fiatalon a siker kapujába ért: romantikus képtémái (Haldokló lovag; Trubadúr) után nagy sikert aratott a drámai Koporsólezárással (1847, Magyar Nemzeti Galéria), amelyet akkoriban hamar megvásárolt a Magyar Nemzeti Múzeum. Vallási tárgyú kompozíciókat is festett ekkoriban (Krisztus a keresztfán, Magyar Nemzeti Galéria; Keresztlevétel, 1847, Magyar Nemzeti Galéria). Az ihletet keresve mesterével 1846-ban itáliai tanulmányutat tett, így húszéves korára már világlátott, képzett festő és grafikus vált belőle.
A Zichy Mihály Emlékház kiállítása
¶ A forradalmak évének előestéjén egész életét meghatározó döntést hozott: a nemzetközi hírű Waldmüller ajánlásával Oroszországba ment, a cári udvartartásban I. Miklós cár unokahúga, Katalin nagyhercegnő rajztanára lett. Az első idők jól alakultak, rögtön több hónapos európai utazást tehetett a cári család kíséretében, Berlinben, Firenzében és Nizzában is járt. Nagy változást hozott azonban 1848–49: az orosz udvaronc rajztanárban feléledt a magyar hazafi, megfestette Batthyány Lajos miniszterelnök arcképét, majd a nemzeti szabadságharcot eltipró orosz intervenció miatt otthagyta a cári udvart. Addigra amúgy is győzött benne nyughatatlansága, hiszen a kalandor természetű festő nem feltétlenül talált kiteljesedést a nagyhercegnő ölebeinek megfestésében. Az udvar otthagyása nem járt ugyan számára fő- és jószágvesztéssel, de mégiscsak elveszítette a biztos megélhetést, miközben épp családot alapított, majd gyermekei is születtek. Három éven keresztül egy fotográfiai műteremben dolgozott, retusálással, színezéssel, alkalmi akvarellportrék festésével megkeresve a kenyeret.
¶ Végül visszakerült a cári család köreibe: 1852-től újra a szentpétervári udvar festője lett, s rajzolta, festette, amit csak kellett, ünnepségeket, bálokat, ebédeket és vadászatokat. Több ezer alkotása született ebben az időszakban – és ekkor alkotta erotikus képsorozatait is. Mindenre kiterjedő grafikai és festészeti szolgálatai révén végül meg is kaphatta a Cár Őfelsége Festőművésze címet 1859-ben. Ekkor már az Orosz Művészeti
Akadémia tagja volt, és 1859-ban megkapta a Sztanyiszlav-
érdemrend harmadik fokozatát is.
Enteriőr az Emlékházban
¶ A még mindig csak 32 éves alkotó ontotta magából a műveket, és mintha próbálta volna az élet teljességét és paradoxonjait is megragadni, a cári udvar világától, II. Sándor koronázásától kezdve az utcán heverő témákig, a hatalom köreitől a lázadás szellemének megörökítéséig, a nyárspolgári zsánerektől a romlás és romlottság megragadásáig. Illusztrációkat készített a krími háborúról, a szentpétervári karakterekről és a magánélet jeleneteiről is. Ahogy Gellér Katalin művészettörténész írja: „A Zichy-életmű mélyen gyökeredző kettősségeit nemcsak a szórakoztató, könnyed hangnemű grafikák és az erkölcsnemesítő, társadalomjavító célokat megfogalmazó művek egymás mellettisége bizonyítja, hanem a kettő keveredése is. Különböző korok kosztümjeibe és különböző történeti helyszínek mögé rejtve, a hivatalos ünnepségek, koronázások, követfogadások, vadászatok és bálok megörökítője a »másik oldalt«, a szabados udvari élet kritikáját is megfestette, és a történeti kép mögé rejtett sikamlós anekdota »műfajában« is otthon volt.” (A rombolás démonától a „femme fatale”-ig – Zichy Mihály és Félicien Rops. Somogyi Múzeumok Közleményei, 2008).
¶ Gondolhatnánk, a dolgos és kalandos évek során Zichy Mihály messzire távolodott egykori hazájától és szűkebb, somogyi pátriájától – még sincs így. 1866-ban, amikor merényletet kíséreltek meg a cár ellen, aggodalmában Szentpétervárról egyenesen Zala faluba költöztette feleségét és gyermekeit, és ő maga is itthon töltött egy kis időt. 1869-ben még újraszerződött a cári udvarral, de mintha feléledt volna benne a kalandvágy: 1871-ben beutazta Európát, Düsseldorfban Munkácsy Mihállyal, Angliában a brit trónörökössel találkozott, de ismét eljutott Zalába is. Végül 1874-ben jött el az ideje annak, hogy elbocsátását kérje a cár udvarától, s elhagyta Oroszországot.
¶ Zichy ekkorra már európai hírű alkotó volt: Párizsban telepedett le, bekerült a francia és a brit elit köreibe, kapcsolatba került Victor Hugóval, az ifjabb Dumas-val és Gustave Doréval is. A Nyugat pezsgő kulturális és politikai élete újraélesztette benne a nonkonformistát is, egyre politikusabb, illetve egyre sötétebb hangulatú képeket alkotott. Nagy botrányt okozott a pusztító török–bolgár háború miatt a nagyhatalmak vezetőit – köztük egykori mecénását, a cárt –, valamint a pápát is elítélő A Rombolás géniuszának diadala című alkotása. Zichy Mihály végül elhagyta Párizst, és 1880-ban kies szülőfalujába, Zalába költözött vissza, s folytatta alkotó munkáját. Itt elkészült műterme is, de nem sokáig maradt a szülőföld és szülőház bűvkörében, újra nagy utazásra indult – valójában az utolsóra, ami 23 éven át, haláláig tartott. Újra elvállalta a cári udvari munkát, immár az új uralkodó, III. Sándor köreiben. Ugyanakkor kései éveiben is kapcsolatban maradt Magyarországgal, számos magyar vonatkozású alkotása született, például a híres Az ember tragédiája-illusztrációsorozata 1885-ben, majd 1897-ben az Arany-balladák illusztrációi.
¶ Az idősödő Zichy Mihály érzékelte a változó korszellemet. A millennium előestéjén azt írta: „Határozottan tudom, hogy Munkácsy, Wagner és Benczúr is, az ezredévi kiállításra nagyméretű új képekkel készülnek. Ily körülmények közt nem illendő, hogy én avult, kikopott tárgyú képekkel legyek képviselve.” Az ifjúkorában még a reformkorban eszmélő művész végül 1906 februárjában hunyt el idegen földön.
¶ Zichy Mihály műveinek és kéziratos hagyatékának egy részét, könyvtárát és egyéb gyűjteményeit egykori szülőháza – nevezik kúriának avagy kastélynak is – őrzi Zalán. Basics Beatrix művészettörténész a ma emlékmúzeumnak helyt adó épületről azt írja: a források többféle dátumot említenek az építés koraként, s valószínű, hogy az 1820-as, 1830-as években készült el az épület (amihez maga Zichy Mihály is hozzátoldatott műtermet). A Zichy-kúria ma is a falu központi helyét foglalja el, kiemelkedve és elkülönülve kissé a mai falusi házaktól – és még dominánsabb lehetett száz vagy kétszáz éve. Elegáns kis kert választja el a főutcától – amelynek túloldalán természeti védettség alatt áll az egykori kastélykert, ami egyidős a Zichyek otthonával. Ottjártunkkor kissé elvadult állapotban volt, de éppen ezért meglehetősen vadregényes hangulatú az ősfákkal teli park, amit egykor osztrák és francia kertészek gondoztak, kiegészülve a kúriához tartozó gyümölcsösökkel, konyhakerttel és üvegházakkal.
¶ A parkhoz hasonlóan kissé megkopott fényű maga a kúria is. Sokkal jobb állapotban van ugyan, mint számos, kevésbé szerencsés sorsú, összeomlás határán álló, elhagyatott kúriatársa szerte az országban és a somogyi végeken, de a külcsínből nem is gondolnánk, mekkora értékek rejtőznek falai között – valahogy túlélve háborúkat, frontokat és a legkülönbözőbb rendszerváltásokat. A zalai Zichy-kúria őrzi ugyanis a kiterjedt família közös örökségének számos értékes elemét, valamint Zichy Mihály több jelentős művét. Az egyszerű, kimért, mértéktartó, L alakú épület bejáratán keresztül jutunk a kiállítótérbe, ahol egy térképen Zichy Mihály kalandos életútjának helyszíneit böngészhetjük végig. Megtekinthetjük a festőművész-grafikus bécsi és párizsi alkotásait, A bor hatalmát és az Autodafé krétarajzait. Igaz, hogy a mostani enteriőrök már nem a háború előtt eredeti állapotokat tükrözik, de az alapvetően korhű belső berendezés nem a véletlen műve: a Zichy család menekítette ide őket a háborúk és a gyűjtők, gyűjtögetők elől. A kiállítás így is gazdag és változatos: láthatunk nagyméretű olajképeket, értékes antik bútorokat, iparművészeti remekeket, valamint archív dokumentumokat és fotográfiákat is. A biedermeier és empire stílusú bútorok között áll itt egy 1620-ból származó, halálfejes órával díszített barokk szekrény is, de külön értéke a gyűjteménynek az orientális bútorok együttese, ami ritkaság a magyarországi kastélyok kincsei között.
¶ Mivel Zichy Mihály áll a kiállítás fókuszában, természetesen számos festmény, grafika, rajz és akvarell is látható tőle: az 1847-ben festett Krisztus levétele a keresztről című olajfestmény a Magyar Nemzeti Galéria letétjeként látható itt, aminek mintájául egy Rubens-oltárkép szolgált. A Koporsólezárás (Az anya fájdalma) című, 1846-ban készült festményt a Pesti Műegylet vásárolta meg a művésztől. Zichy híres Faust-, Madách Imre- és Arany János-illusztrációit is meg lehet tekinteni a kiállításon. A „grúz szoba” berendezése és kincsei Zichy grúziai tartózkodásának emlékeit őrzik: intarziás bútorok, dísztárgyak, szőnyegek, fegyverek és még egy szibériai sámánöltözet is található itt.
¶ Különleges értéket jelent a zalai kúriában elhelyezett Zichy családi könyvtár: a művész nagyapjának könyvgyűjteménye került ide, amit maga a festő is tovább bővített. Látható itt egy 1589-es, nürnbergi Luther Biblia is, gazdagon illusztrálva.
¶ A kastélybeli tárlat az egykori műteremben zárul: itt áll Zichy
Mihály egykorú fotográfiákon is megörökített rajzasztala, és itt látható a hátsó falon hatalmas főműve, A Rombolás géniuszának diadala, vagy másik címén: A démon fegyverei.
Zichy szerint „két géniusz uralkodik az emberiség fölött:
a gyilkos hatalomvágy és a kéjvágy géniusza. A Rombolás géniusza tartja megszállva a királyokat és az uralkodókat, akik állig felfegyverkezve várják a pillanatot, hogy egymást megtámadhassák, s kegyetlen háborúkban az emberek millióit pusztítsák el, tegyék tönkre”.
¶ Mint Basics Beatrix fogalmaz: „Az Emlékház és kiállítása egy olyan sajátos gyűjteményegyüttest őriz és reprezentál, amely egyrészt más hasonló nemesi családi gyűjteményekkel rokon, egyediségét azonban az adja, hogy a 19. századi magyar és európai képzőművészet egy igen jelentős alkotójának életét és művészetét is dokumentálja. Mint ilyen, nemcsak regionális, de országos, sőt európai szinten is a kultúrtörténet egy kiemelten védendő és őrzendő emléke.”
¶ A múzeumot a festő születésének századik évfordulóján, 1927-ben alapította unokája, Zichy Mária Alexandra és férje, Csicsery-Rónay István. A második világháborúban jelentős károkat szenvedett, de 1951-ben a Múzeumok és Műemlékek Országos Központja helyreállította az épületet, a gyűjtemény anyagát múzeumi letétekkel egészítette ki, és Zichy Mihály Emlékmúzeum néven nemzeti érdekű védett magángyűjteményként állami felügyelet alá került. Az újrarendezett kiállítást 1979-ben nyitották meg, majd az újabb felújítást és átrendezést követően 1992-ben adta át Göncz Árpád köztársasági elnök az emlékmúzeum ma is látható tárlatát.
¶ Az épület és a kert részlegesen Zichy Mihály örököseinek magántulajdonában van, illetve a Szépművészeti Múzeum vagyonkezelésében. A múzeum alapító okiratában Zichy Mihály Emlékház néven mint telephely jelenik meg, közérdekű muzeális kiállítóhely szakmai besorolással. Az épület egyébként felújításra szorul, csakúgy, mint a kiállítás, de ez csak
a tulajdoni viszonyok rendezését követően valósulhat meg.
¶ A kies Zala faluban járva, e világpolgár művészre emlékezve, s alkotásaival foglalkozva csak egyetérthetünk az írás elején idézett Lándor Tivadar húszas évekbeli szavaival: „Ez a kiválósága és az eszmevilág, amely lelkében él, amelyet műveiben apostolkodva erős páthosszal kifejezett, általános emberi rajongása és lelkes törhetetlen magyarsága adják meg alakjának rajzát a művészettörténelem számára, amelyben őt mint a szellemi harcosok semmiféle rendjébe sem sorolható, romantikus életű és szeszélyes művészetű embert, részben bölcselő, részben agitátor, részben formaművészet, egészen kivételes hely, egészen kivételes megítélés illet meg”.