Magyar Vadak vándorúton
Nagybányáról Budapesten át vezetett az út Párizsig
MúzeumCafé 8.
„Dél-Franciaország után Északot is lángba borítják a Magyar Vadak” – hirdeti egy kiállítási beszámoló, utalva rá, hogy októberben immár körútjának második állomásához érkezett a Fauves Hongrois 1904–1914 című tárlat. Az első kiállítás májusban Céret-ben nyílt meg, és nem várt sikert hozott: az alig nyolcezer lakosú pireneusi városkában a magyar festményeket több mint hatvanezren látták. Az egyéves körút magyar és francia művészettörténészek együttműködésének gyümölcse. Az indulást a Nemzeti Galéria 2006-os Magyar vadak Párizstól Nagybányáig című kiállítása jelentette, ahová Franciaországból érkeztek a nemzetközi párhuzamot bemutató festmények, köztük Matisse, Derain, Vlaminck és Dufy művei.
Céret, a szomszédos Collioure-ral együtt, a századelőn alapozta meg a hírnevét – akaratlanul. A vidék eredetileg ropogós cseresznyéjére volt büszke, de végül az akkor még semmirekellőknek tartott piktorok tették ismertté. Míg a tengerparti Collioure főként a fauve-ok – Matisse és Derain – tanyája volt, a hegyek ölelte Céret-t elsősorban az École de Paris kubista és expresszionista művészei – Picasso, Gris, Kisling, Soutine – fedezték fel maguknak. Olyan környék ez tehát, ahol helyben gyűltek a remekművek: egykor fillérekért, vagy néhány tányér levesért lehetett mára sokmillióssá vált értékeket venni. A genius loci, és nem utolsósorban a nagyszerű kollekcióval rendelkező Céret-i Modern Művészeti Múzeum ma is sokakat csábít ide, így volt lehetséges, hogy a nyár folyamán olyan sokan nézték meg a magyar kiállítást is.
A belga határ közelében fekvő Cateau-Cambrésis nem kevésbé érdekes hely művészettörténeti szempontból: itt született ugyanis Henri Matisse. Már világhírű művészként alapította meg a helyi képtárat, ahol az ő művei mellett a kubista indíttatású, később főként geometrikus absztrakt képeket festő Auguste Herbin művei képezik ma a fő vonzerőt. Most négy hónapon át a magyar századelő legizgalmasabb alkotásai, mintegy másfélszáz mű lesz a vendége a Matisse Múzeumnak, mielőtt a kiállítás továbbutazna Dijonba, ahol majd márciustól június közepéig lesz látható.
Az egyéves körút indulópontját a Nemzeti Galéria 2006-ban rendezett Magyar vadak Párizstól Nagybányáig című kiállítása jelentette, ahová Franciaországból érkeztek a nemzetközi párhuzamot bemutató festmények, köztük Matisse, Derain, Vlaminck és Dufy művei. A Passuth Krisztina vezette magyar kutatócsoport azzal az igénnyel kezdte a munkát, hogy feltérképezze és a hazai közönségnek bemutassa a magyar századelő művészi törekvései közül a fauve-izmussal rokon alkotásokat. Fiatal magyar festők a párizsi képzőművészeti akadémiákon tanulva, a friss szellemű tárlatokat és galériákat bújva, a kávéházakban vitatkozva kerültek közel az akkor a legmodernebb irányzatként fellépő fauve mozgalomhoz. Közülük sokan szinte kétlaki életet éltek, ingáztak Párizs, Budapest és Nagybánya között, megismertetve az itthoniakkal is az új festészetet. Bár sohasem szerveződtek egységes csoporttá, a nagybányai neósok, vagy a nyergesújfalui Kernstok-villa látogatói – a későbbi Nyolcak – alkotói stílusukat tekintve hasonló megoldásokra jutottak, mint Matisse és társai. A francia fauve-ok fellépésének évétől, 1905-től a magyarok közül is többen állítottak ki a párizsi Őszi Szalonon, vagy a Függetlenek Szalonján, néhányan pedig Matisse 1909-ben induló Akadémiájának is növendékei lettek.
A kiállítást megelőző többéves kutatómunka során jó néhány, korábban ismeretlen, vagy lappangó remekmű került elő. Czóbel Béla, Berény Róbert, Márffy Ödön, Perlrott Csaba Vilmos, Bornemisza Géza, Ziffer Sándor, Galimberti Sándor, Dénes Valéria és társaik szabadon festett, harsányan dekoratív, expresszív vásznai, illetve a részben más művészi indíttatású Rippl-Rónai József, Csók István és Iványi Grünwald Béla ugyancsak színkontrasztokra épülő festményei a közös munka során igencsak felkeltették a párhuzamok bemutatására kiválasztott művek kölcsönzésében segítséget nyújtó francia múzeumok munkatársainak az érdeklődését is, így került sor a magyar bemutató ottani, helyi változatainak kidolgozására és magukra a tárlatokra.
A három francia kiállítás különbözik a Budapesten bemutatottól, de egymáshoz képest is akad eltérés közöttük. Az első két állomáshelyen csak magyar anyag látható, a dijoni Szépművészeti Múzeum azonban a budapesti koncepcióhoz hasonlóan a francia megfelelésekre teszi majd a hangsúlyt. A Céret-i múzeum pedig külön termet szentelt Rippl-Rónai József és Aristide Maillol művészbarátságának bemutatására. Rippl-Rónai 1899-ben időzött Maillol vendégeként a Collioure-hoz közeli Banyuls-sur-Merben. Itt készült képei az életmű talán legkevésbé ismert alkotásai, ezért is jelentett igazi felfedezést – még a magyar nézők számára is – bő válogatásban együtt látni ezeket a képeket Maillol hasonló indíttatású munkájával.
A kiállításokat mindhárom városban szimpóziumok és előadások sora kíséri. A sorozat talán legfontosabb hozadéka, hogy magyar és francia művészettörténészek tanulmányaival megjelent a korszak festészetének monografikus feldolgozását tartalmazó kötet, amely – szemben a hazai gyakorlattal – bekerülve a könyvkereskedelmi hálózatba, Franciaországban minden érdeklődő számára hozzáférhetővé teszi a magyar festészetnek ezt a kevéssé ismert, ám annál jelentősebb korszakát.