Mennyit nyerhet, mennyit veszíthet egy múzeum, ha téli időszakban rövidebb idejű nyitva tartással kényszerül spórolni?

Tóth Imre történész, a Soproni Múzeum igazgatója

Minden attól függ, felismerjük-e a lehetőségeket. Nem kizárólag hazai jelenség, hogy a múzeumok részben vagy teljesen visszavonulót fújnak a késő ősztől kora tavaszig tartó időszakra. Több helyütt szokássá vált nyáron kinyitni, télen zárva tartani, bizonyos kiállítások kapujára ideiglenesen vagy netán végleg lakatot tenni. Mert a fenntartói pénz természetesen mindig és mindenhol kevés. Európa országait nemrég az 1930-as évektől napjainkig tartó időszak legsúlyosabb gazdasági recessziója sújtotta. A válság kezdetétől csaknem mindenhol fájdalmas költségvetési kurtításokat szenvedett el a múzeumi ágazat. Elbocsátásokról, a nyitvatartási idő csökkentéséről, telephelyek bezárásáról szóló intézkedések számos helyen születtek átmeneti megoldásként. Mi történik azonban – amire mutatkozik esély –, ha ezek a változások tartósak lesznek, a központi finanszírozás később sem nagyon fog javulni, a fenntartók pedig a korábbi gyakorlathoz később sem fognak tudni visszatérni? Hosszú távon kell új megoldásokat, finanszírozási politikákat és gyakorlatot kialakítani, és új funkciót kell adni az átmenetileg, esetleg tartósan bezárásra ítélt múzeumi tereknek. Erre jó esélyt teremt, hogy miközben a kultúra iránti igény láthatóan nem csökken, átértékelődnek a múzeumok hagyományos fogalmához kötődő képzetek. Bevett gyakorlattá válik a pár évtizede még elképzelhetetlen tematikák beemelése, olyan témáké, amelyek korábban a látókörünkön kívül estek.

Egy olyan múzeumban, mint a soproni, amelynek látogatói elsősorban a városba érkező hazai és külföldi turisták köréből kerülnek ki, fontos kérdés, hogy az intézmény mihez kezdjen a kiállítóhelyeivel a turistákban szegény téli hónapokban. Ahogy fogynak a vendégek, csökken a kihasználtság, úgy válik viszonylagosan és abszolút értékben is egyre költségesebbé a kiállítások üzemeltetése. Hagyjuk sorsukra az épületeket, a bennük őrzött műtárgyakkal, hogy a téli hibernálás után tavasszal újból életet leheljünk beléjük? Vagy próbáljuk meg valahogy biztosítani a folyamatosságot ezekben a hónapokban is, fenntartva a közérdeklődést, védve a műtárgyakat, eleget téve azoknak a céloknak, amelyek miatt létrehozták (létrehoztuk) a kiállításainkat? Ugyanakkor a látogatók elmaradása mellett az is komoly „téli” probléma, hogy sok múzeumi épület ezekben a hónapokban fizikailag is alkalmatlan látogatók fogadására. A Soproni Múzeum műemlék épületeit sem múzeumi célokra tervezték, több kiállítást a fűtetlensége miatt „téliesíteni” kell. Ezeken a helyeken a műtárgyak sorsa is mostohább. Mit kezdjünk tehát ezekkel a kiállításokkal?

Az első, amihez szoktatnunk kell magunkat, a rugalmasság. A látogatószám ugyanis a tapasztalatok szerint nem folyamatosan és egyenletesen csökken, illetve növekszik. Vannak időszakok, amikor az általános csökkenő tendencia ellenére egyszerre mégis többen is kedvet kapnak a múzeumlátogatáshoz. Az úgynevezett „hosszú hétvégék”, az adventi időszak programjai vagy akár egy váratlanul érkező kedvezőbb időjárás napsütéses napjai is kimozdíthatják az embereket a lakásukból, és rövidebb-hosszabb kirándulásokra csábíthatják őket, reaktiválva egyúttal a kulturális programok utáni igényeket. A múzeumok nem engedhetik meg maguknak, hogy ezeket a finom mozgásokat figyelmen kívül hagyják, és egyetlen döntéssel kizárják az érdeklődőket kiállításaikból, programjaikból, egyszersmind elzárják magukat a látogatóktól származó bevételektől. A Soproni Múzeum nemrég újranyílt kiállítóhelyén, a város szimbólumának számító Tűztoronyban is hasonló rugalmassággal próbál megfelelni a rövidebb távú trendek alapján várható látogatói igényeknek. Ennek feltétele a szállásadókkal, turisztikai cégekkel és intézményekkel kialakított kapcsolat, és – különösen az első időkben – a „real time” információk gyűjtése és hasznosítása. Előzetes tervezés nélkül persze ez mit sem ér, hiszen ennek hiányában a szükséges átcsoportosítások, az ad hoc döntések csak nehezen történhetnek meg.

Mint az előzőekből is látszik, Sopron múzeumai elsősorban a város vendégeire alapozzák jegybevételeiket. Márpedig a turisták száma novembertől február–márciusig bizony nagyságrendekkel kevesebb, mint a nyári és a kora őszi hónapokban. Kérdés, hogy ezt tudomásul véve lemondjunk-e egyúttal a látogatókról? Vannak-e olyan látogatói csoportok, amelyek kevésbé igazodnak a turisztika szezonális széljárásához? Természetesen vannak. A turizmus elcsendesülése idején sokkal nagyobb figyelmet kell fordítanunk a lokális érdeklődés kiszolgálására. A Soproni Múzeum állandó kiállításainak helyi látogatói kevesen vannak, ami érthető is, hiszen az állandó tartalom – legyen az bármilyen gazdag – nem vonz visszatérő tömegeket. Éppen ezért a helyiek bevonására építő stratégia főleg rendezvénycentrikus. Különlegességük és alkalmi jellegük miatt ezek a rendezvények (szabadegyetemi előadások, könyvbemutatók, irodalmi rendezvények, foglalkozások stb.) számára nagyon alkalmas helyszínek az egyébként télen folyamatosan nem látogatható kiállítóhelyek. Ezek olyan sajátos atmoszférával rendelkeznek, ami egyedivé tehet bizonyos alkalmakat, miközben a kiállítóhelyek iránti érdeklődést is napirenden tudják tartani, a zárva tartó intézményrészek a köztudatból még időlegesen sem törlődnek. Nyilvánvaló, hogy ezekhez a rendezvényekhez a szükséges infrastruktúrát biztosítani kell. (A Soproni Múzeum most próbálkozik azzal, hogy a tartósan zárva lévő kiállítóhelyeit is felhasználja különleges kiállításokra, rendezvényekre. Az olyan múzeumi épület, amely régebb óta bezárásra ítéltetett, alkalmasint jól hasznosítható igazán formabontó események helyszínéül. A nyers, komfort nélküli vagy a spontaneitás benyomását keltő tér jelentősen fel tud erősíteni bizonyos mondanivalókat, célba tud juttatni üzeneteket. Ezekben az esetekben arra kell ügyelni, hogy a helyszínkihasználás ne váljon öncélúvá, az üzenet valóban szülessen meg, és jusson el az érintettekhez.)

Ha szétnézünk magunk körül, látjuk, hogy a téli álom nem csupán a múzeumokra jellemző. Magyarország az utóbbi időben a fesztiválok országává vált. Az üzleti megfontolások tagadhatatlan léte mellett retorikai semmitmondásból valósággá vált az önszerveződés fogalma. Ez mozdítja arra a kisebb és nagyobb közösségeket, hogy megmutassák magukat, közösségi tradícióikat, művészeti, esztétikai, gasztronómiai élményt nyújtsanak a turistáknak és önmaguknak egyaránt. A fesztiválok „szezonja” azonban a késő ősz beálltával elmúlik (különösen az évkezdet hónapjai telnek ebben a tekintetben szürke egyhangúságban).

Lehetőség ez az olyan intézmények számára, amelyek folyamatosan képesek a lokális közösség által létrehozott értékeket, tradíciókat felmutatni. Intimebb közegben, személyesebb interakciók révén, kevesebbeket megszólítva, de van mit mutatniuk nyáron is, télen is. Utóbbi ebben a tekintetben a lehetőségek évszaka.

Összefoglalva tehát: igyekezzünk kooperatív viszonyba kerülni saját korlátainkkal, és rugalmassággal, rendezvényközpontú szemlélettel, különleges élménykínálattal őrizzük meg kiállításaink, kiállítóhelyeink árfolyamát. A válság nagy barátunk: használjuk ki, hogy néha jön, és hagy magából emléket a konszolidált időkre is.

Ódor János Gábor régész, a szekszárdi Wosinsky Mór Múzeum igazgatója

A hatályos jogszabályok és a muzeológia alapjai felől megközelítve a kérdést a következőket szögezhetjük le: minden látogató fontos, a tárlatok nyitva tartását az előírások szerint kell megoldani. Amennyiben ezt szem elől tévesztjük, rövid távon kevés pénzt nyerhet egy intézmény, hosszú távon pedig elveszítheti látogatói egy részét.

A muzeális intézmények működési engedélyéről szóló 2/2010-es OKM-rendelet múzeumtípusokként határozza meg a kereteket. A szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeumhoz hasonló, megyei hatókörű városi múzeumoknak és egységeiknek egy évben 312 napot kell nyitva tartaniuk, napi nyolc órában. Ez a 2011-ben bevezetett szabályozás már elmozdulást jelent a korábbi kötöttséghez képest, hiszen a fenntartóra bízza, hogy az adott naptári éven belül milyen elosztásban teljesítik ezt a szolgáltatást az egyes múzeumok. Tehát például nyáron a heti hét napon át tartó nyitva tartás lehetővé teheti, hogy télen akár több hétre is bezárhasson egy intézmény a nagyközönség előtt. A jogalkotó változtatási szándéka méltánylandó volt, hiszen a keretszámok megadásával figyelembe kívánta venni a helyi idegenforgalom mértékének ingadozását és szezonális jellegét.

Ha a pénzügyi szükségszerűség, magyarul a hétköznapjainkat megkeserítő folyamatos kényszerű takarékosság felől vizsgáljuk témánkat, elmondhatjuk, hogy az élet néha felülírta a jogszabályokat. A múzeumok nem profitorientált cégek, de ha ez lenne a fő elvárás velük szemben, akkor azt is meg kellene állapítani, hogy mi az a minimális látogatószám, amely miatt megéri még fizetni a személyzetet és a múzeum rezsijét. Bizonyára sokan hallották azokat a sajtóban megjelent híreket, hogy nagy múzeumainkban elvonások és zárolások miatt muzeológusokat osztottak be a kiállítások teremőreinek. Teljesen érthető az a szakmai érvelés, hogy egy-egy leépítés során nem a képzett, nagy tapasztalatokkal rendelkező, szakmai tudományos munkát végző muzeológusokat, gyűjteménykezelőket áldozza fel az intézmény, hanem az egyébként bizalmi állást ellátó, de könnyebben pótolható, alacsonyabb bérű teremőröket. Amennyiben a múzeum működése érdekében végeztetjük a szükséges munkákat magasan kvalifikált kutatókkal, akkor felvetődik a kérdés, hogy mindeközben ki látja el a szakszemélyzet munkáját?

Félreértés ne essék: nagyon fontosak a látogatók és a belépőkből származó bevételek. A múzeumok bevételteremtő képessége azonban más és más. Függ a látogatószám nagyságától, ezt viszont meghatározza a település turisztikai potenciálja. A gazdasági válság múzeumokra gyakorolt negatív hatásának a felmérése nem feladatom, de tény, hogy a turistaforgalom visszaesése mindenhol érződött ennek következményeként. A napi megélhetési gondok szaporodása a múzeumba járó, fizetőképes közönség számának megcsappanását és a kultúrára fordítható szabadidejük elapadását hozta magával. Erre a kihívásra minden intézmény igyekezett megfelelő választ találni – új, elsősorban ingyenesen látogatható programok, rendezvények beiktatásával. A negatív hatások a kisebb látogatottsági mutatókkal rendelkező múzeumokban erőteljesebben jelentkeztek. A látogatószám, ha radikálisan nem is csökkent, a közönség összetételének belső arányai megváltoztak.

Az elmúlt két évben átélt fenntartóváltások nem könnyítettek a helyzetünkön. A szekszárdi múzeum esetében különösen a 2012. év, a közvetlen állami fenntartás időszaka volt nehéz. Az év közbeni többszöri zárolások sokszor megakadályozták a számlák határidőre történő kifizetését, így minden rendelkezésre álló forint felhasználásához rangsorolni kellett a feladatainkat. Takarékoskodni kellett – jobb híján a nyitvatartási idő csökkentésével is. Az így megtakarított pénznek más helye lett.

Múzeumunkban a nyitvatartási idő csökkentése nem új keletű. Első alkalommal az intézményvezetés hét éve kényszerült a folyamatosan csökkenő fenntartói támogatás miatt a téli időszakban „lefaragni” a látogatható napok számát heti hatról ötre. A statisztikák azt mutatták, hogy október végétől március végéig mintegy kétszáz fő keresi fel a kiállításainkat vasárnaponként, ez éves viszonylatban látogatóink nem egészen egy százaléka. A látogatók kénytelen-kelletlen elfogadták, és talán meg is értették a helyzetet, és alkalmazkodtak is hozzá. Két éve visszaállt az intézmény az egész évben hatnapos nyitva tartásra, de a látogatószám továbbra is alacsony maradt vasárnaponként, sőt alacsonyabb lett, mint a korábban mért időszakban.

Az okokat boncolgatva néhány szót kell ejteni adottságainkról. Szekszárd lakossága a legkisebb megyeszékhelyként 37 ezerről 33 ezerre apadt az elmúlt bő két évtizedben – ez tízszázalékos csökkenés az országos három-négy százalékkal szemben. A város közvetlen, húsz kilométeres vonzáskörzetében további 35 ezer ember él. A helyi lakosok ismerik és szeretik múzeumukat, ezt az is bizonyítja, hogy a Múzeumok Éjszakája rendezvény látogatottsága a lakosságszám arányát tekintve magasabb az országos átlagnál. A helyi és a környékbeli oktatási intézményekkel jól kiépített és működőképes a kapcsolatrendszerünk, múzeumpedagógiai foglalkozásaink teltházasak. Ismeretterjesztő előadásaink, bemutatóink, kiállításnyitóink sok érdeklődőt vonzanak. Tehát elmondhatjuk, hogy programjaink hívószava és üzenete elér a helyi lakosokhoz – ők azonban elsősorban a nem fizető rendezvénylátogatók csoportját erősítik. Külföldi látogatóink az érdeklődők néhány százalékát teszik ki, ez nem meglepő, hiszen a Szekszárdon éjszakázó külföldi és belföldi turisták száma is alacsony. Szomorú tapasztalatunk, hogy az iskolák anyagi feltételek híján egyre ritkábban szerveznek osztálykirándulásokat távolabbra, vagy ha mégis, inkább a több látnivalót kínáló nagyobb városokat (Budapest, Pécs) veszik célba. Azt tapasztaljuk, hogy idén immár több szekszárdi iskola is csupán helyben bonyolította le az osztálykirándulását, és ennek keretében nézték meg tárlatainkat. A turisztikai helyzet romlásához még egy adalékot említek. A napokban zajlott városunkban a Magyar Turizmus Zrt. által rendezett, a dél-dunántúli terület ez évi teljesítményét értékelő beszámoló. A három érintett megye települései közül Szekszárd a 17. a rangsorban. Pécs részesedése a turizmus bevételéből csaknem 24, Szekszárdé 1,1 százalék (!). A turizmussal foglalkozó szakemberek 2014-ben is a magas vendégágyszámmal rendelkező települések teljesítményében (a régiónkban például Harkány ilyen) bíznak elsősorban, megyeszékhelyünk helyzete sajnos rövid távon nem fog javulni.

A fentieket azért részleteztem, mert úgy vélem, fontos kiváltó oka az alacsony hétvégi látogatószámnak, és ezáltal közvetve hozzájárult ahhoz, hogy egyáltalán felmerült indokként a nyitvatartási idő szűkítéséhez. Minden marketinggel foglalkozó szakember a turizmus fejlesztésében érdekelt szereplők összefogásában bízik, ebben természetesen a múzeum mindig is partner volt. A településen belüli, turistákat kiszolgáló magánszemélyek és intézmények közötti koordináció elemi érdekünk, szállodát azonban nem tudunk építeni, és ez nem is lehet a feladatunk.

Összességében tehát: amennyiben mérlegelem a nyitvatartási idő csökkentésével elért nyereséget és a veszteséget, eszembe jut az összehasonlíthatatlan körte és alma esete. Meg lehet takarítani némi pénzt a rövidebb nyitva tartással, de ez hosszú távon csak veszteségekkel jár: a látogatók elszoknak a múzeumoktól (nincs nyitva munka után vagy hétvégén, amikor ráérnek), alulmaradunk az egyre vékonyabb kultúrafogyasztó rétegért vívott küzdelemben. Így a múzeum nem tudja maradéktalanul ellátni egyik alapfeladatát, az értékek közvetítését. Ezt csak stabil gazdasági háttér biztosításával és az intézmények ésszerű működtetésével küszöbölhetjük ki, aminek alapfeltétele az önálló gazdálkodás.

Aczél Eszter Krisztina, a BTM közönségkapcsolati főosztályának vezetője; Kurucz Katalin közönségkapcsolati munkatárs; Perényi Roland történész, a kiscelli múzeum igazgatóhelyettese; Sziray Zsófia közönségkapcsolati munkatárs; Zsidi Paula régész, az aquincumi múzeum igazgatója

A Budapesti Történeti Múzeum minden intézménye évek óta rövidített nyitva tartással működik télen. Mivel azonban főbb kiállítóhelyeink nagyon is különböző adottságokkal rendelkeznek, így természetesen a feltett kérdést is eltérő módon ítélik meg.

Vármúzeum

A BTM Vármúzeuma az egykori királyi – mai nevén Budavári – palota E épületében kapott otthont az 1960-as évek végén. A múzeum alapvető adottsága, hogy az úgynevezett palotaszinten találhatók a középkori magyar királyi rezidencia feltárt, illetve rekonstruált épületrészei. A második világháború után a megsérült barokk-historizáló enteriőröket azonban nem állították helyre, hanem az akkori „modern” felfogásban újították meg. Természetesen az akkor készült épületgépészeti rendszerek (fűtés, elektromos hálózat stb.) mára már elavultak, az ablakok ugyancsak cserére várnak. Az utóbbi években folyamatosan újultak meg az állandó kiállítások. November végén nyílik meg a legújabb kiállításrész, amely régi igényt elégít ki: az újkori királyi palota épületét mutatja be a látogatóknak.

A Vármúzeum hétfő kivételével 10 és 18 óra között tart nyitva, ám a téli hónapokban (november elejétől február végéig) ezt délután 16 órára rövidítjük. A Vármúzeum látogatottsága szorosan összefügg a főváros turisztikai helyzetével: nyáron a látogatóknak több mint a fele külföldi. A szezonális csúcsidők a téli hónapokban is jól érzékelhetők a látogatószámban. Mindemellett az időszaki kiállítások is erősen hatnak az érdeklődők létszámára. Népszerű időszaki kiállítások esetében kísérletet tettünk a hétvégi hosszabb, 18 óráig tartó időleges nyitva tartás alkalmazására, jó eredménnyel. Ugyanakkor ennek kommunikációja eddig nem volt elég intenzív, tehát sok helyre nem jutott el az információ. Az utóbbi években azonban felmerült egy hetente egy nap hosszabb időtartamú nyitva tartás is, hiszen hétköznap télen is munkaidő után tudnának a potenciális hazai látogatók eljönni hozzánk. Ráadásul hétvégén nem érdemes hozzánk elindulni ebéd után, hiszen a látogató így 15 óra körül érkezik, és 16 órakor már távoznia kell. Tapasztalatunk, hogy télen a korai sötétedés miatt is hétköznap késő délután már alig érkeznek látogatók, ezért a korábbi zárás mind a világítás, mind a teremőrökkel kapcsolatban indokolt, csak a szabályozhatatlan fűtést nem befolyásolja a nyitvatartási idő.

A Budavári Palota megközelítése is problematikusabb télen: a gyalogos közlekedés a palota területén használt kövezeten száraz időben sem egyszerű, nemhogy nedves, havas burkolaton. Amennyiben a Várkertbazár-rekonstrukció 2014. tavaszi átadása eredményeként lehetővé válik a turistabuszok parkolása a Duna-parton, és onnan mozgólépcsőkkel és liftekkel könnyebbé válik a feljutás a palotához, új külső bejáratot is nyitunk az új lift érkezése mellett az úgynevezett Királypincében. Ebben az esetben a várható látogatottságnövekedés miatt újra át kell majd gondolnunk a nyitva tartás meghosszabbítását a téli időszakban.

Aquincum

A Budapesti Történeti Múzeum Aquincumi Múzeuma a római ásatások bemutatására alakult intézmény 1894-es fennállása óta szabadtéri múzeum, májustól novemberig tartó nyitva tartással. Ebben a rendben nagy változást hozott 2006, amikor a múzeum birtokba vette a Budapesti Elektromos Művek áramelosztójának egykori épületét, ahol az átalakítások és az új állandó kiállítások létrehozása óta télen is tudjuk fogadni látogatóinkat.

Ugyanakkor az is tény, hogy a látogatók „kicsábítása” a téli időszakban a hagyományosan szabadtéri múzeumba nem kis kihívást jelent a muzeológusok számára. Bár egyre többen tudnak a téli nyitva tartásról, a vonzerőt, a teljesebb élményt még mindig a „klasszikus” romterület megtekintése jelenti. Ne feledjük továbbá, hogy a szokásos turistaútvonalakon kívül esik Aquincum. Télen az időjárás miatt nehézkesebb a megközelítése is.

A téli szezonban az egyébként is korlátozott számú (200-250 fő) látogató befogadására alkalmas kiállítótér a programok szervezéséhez is visszafogottabb tervezést igényel. Ezért ilyenkor olyan csoportos programokat, múzeumi órákat igyekszünk biztosítani a közönség különböző célcsoportjainak, amelyek téli múzeumlátogatásra ösztönöznek. Így ebben az időszakban jellemzően az előre kijelölt időpontra szervezett, csoportos programok résztvevői adják a közönség nagy részét. Ezekhez a programokhoz nyújtott jelentős segítséget az Európai Unió által is támogatott, 2012-ben lezárult úgynevezett Pannónia Provincia Program, amely a turisztikai attrakciót megcélzó interaktív elemeivel új lehetőségeket nyitott, és emlékezetes élményeket nyújt a téli szezonban idelátogatóknak is.

A 2006 óta bevezetett téli nyitva tartás első néhány szezonjának tapasztalatai azt mutatták, hogy egyéni látogató a sötétedés után (16 órát követően) már nem vagy csak nagyon ritkán látogatja a múzeumot, a programok pedig az igények szerint általában a 16 óra előtti időpontra összpontosulnak. Ennek tapasztalatai nyomán vezettük be a téli rövidített, 18 óra helyett 16 óráig tartó nyitva tartást. (Természetesen előre bejelentett csoportok számára a nyitva tartási időn kívüli, vezetéssel egybekötött múzeumlátogatás lehetősége továbbra is fennáll.) A rövidített nyitva tartással a rezsiköltség egy részét nem lehet megtakarítani, mivel a múzeum új kiállítási épületében nem különíthető el az irodák és a kiállítóterek fűtése. Takarékoskodni a világításon, valamint a látogatófogadó személyzet (teremőrök, pénztáros) költségén lehet. Ugyanakkor a szezononkénti változó nyitva tartás megzavarja a belföldi, visszatérő látogatókat, és a külföldi látogatók számára sem követhető.

Kiscelli Múzeum

A Kiscelli Múzeum – amely az Óbuda feletti egyik dombon, az egykori kis-máriacelli búcsújáróhelyen épült barokk trinitárius kolostor épületében működik – autóval könnyebben, tömegközlekedéssel, illetve gyalog nehezebben közelíthető meg. A múzeumban a sajátos fekvés és a nehezebb megközelíthetőség miatt télen főleg hétköznap sokkal kevesebb látogatóra számíthatunk a délutáni korai sötétedést követően. A két órával rövidebb nyitva tartás a téli időszakban ugyanakkor nem jelent számottevő rezsicsökkenést az intézmény számára, mert az épület sajátosságai (rossz hőszigetelő képesség), a korszerűtlen fűtési rendszer (nem szabályozható fűtés), illetve a műtárgyvédelmi szempontok szem előtt tartása miatt a kiállító- és a raktárterekben nem ingadozhat jelentősen a hőmérséklet. Néhány kiemelt fontosságú időszaki kiállításunk idején viszont hétvégén gyakran jelentkezett látogatói igény a 16 órán túli nyitva tartásra, hiszen sokan délután érkeztek a múzeumba. Emiatt időszakosan próbálkoztunk a csak hétvégi hosszabb nyitva tartással, ezt viszont nehéz volt megfelelően kommunikálni, hiszen az adott kiállítás zárása után vissza kellett térnünk a rövidített hétvégi nyitva tartáshoz.

Reznák Erzsébet történész, a ceglédi Kossuth Múzeum igazgatója

A ceglédi Kossuth Múzeum három alkalommal zárt be az utóbbi időben; az időszakos bezárás mindannyiszor februári szünetet jelentett. Az itt leírt tapasztalatokat és érveket elsősorban az idei téli „vakáció” alapján fogalmaztam meg, de a két korábbi esztendő tanulságairól sem feledkeztem meg.

Ebben az évben a kényszer vett rá bennünket az egy hónapos szünetre: a korábban felhalmozott tartozások miatt ugyanis a szolgáltató leszerelte a múzeumban a gázórát. Ebben a helyzetben minden eddiginél világosabban megláthattuk a takarékosság eredményét és következményeit. Különös szerencse, hogy az ilyenkor megszokott zord időjárás ezúttal enyhébb arcát mutatta, de a fűtetlenség így sem tett jót az épületnek. A téli hideg miatt lehűlt ház falai csak körülbelül egy héttel a fűtés újrakezdése után melegedtek át annyira, hogy a munkavégzés elkezdődhetett a múzeumban. A műtárgyak számára sem volt ideális a hőmérséklet, és a kiállítások látogatói sem érezték jól magukat ebben a helyzetben. Az előre bejelentett csoportoknak ugyanis nem könnyű megmagyarázni ezt az állapotot; a Kossuth Múzeum a város tekintélyes intézményei közé tartozik, az érdeklődők megbíznak benne, a helyi iskolák számítanak a múzeumi órákra.

Ugyanakkor azt is tudni kell: a Kossuth Múzeumba nem csak a tárlatok miatt járnak az érdeklődők. A fent említett időszakban például az alábbi témákkal kapcsolatban kerestek meg bennünket a ceglédi fogolytáborról szóló múzeumi kiadvány szerzői, a ceglédi klarisszákról szakdolgozatot író egyetemista, egy ceglédi képzőművész életéről szóló cikk írója, a helyi érdekű vasút történetével foglalkozó kutató… és a sort még hosszan lehetne folytatni. A helyi és az országos média tudósításai, a Turini Százas Küldöttség Múzeum-baráti Kör tisztújítása, a márciusi múzeumi rendezvény előkészítése, a hivatali ügyintézés és a múzeumi gyűjteményekhez kötődő szakmai munkavégzés – a bezárt, hideg épület nem könnyítette meg mindezek megszervezését. Megtapasztalhattuk viszont (és nem először!) a múzeum barátainak szolidaritását: nemcsak együttérző szavakkal, hanem sok kézzelfogható segítséggel is bátorítottak bennünket a városlakók. Cegléden ez az egyetlen közgyűjtemény, az emberek és az illetékes fenntartó figyelemmel kísérik a programjait és a sorsát.

Az előző két februári bezárás ideje alatt a fűtés folyamatosan működött, így a halaszthatatlan feladatok elvégzése a látogatók nélküli múzeumban jóval kevesebb akadályba ütközött. A múzeum egyébként korszerű fűtőberendezése működés közben azonban mindenképpen használ áramot és gázt; ezt a számlát tehát akkor is ki kellett végül fizetni. A takarékosság váratlan következményei közé tartozott/tartozik ugyanakkor, hogy a februári bezárás olykor még júniusban is téma volt a közbeszédben. „Még mindig zárva van a múzeum?” – állítottak meg gyakran a város lakói, hiszen nem várható el mindenkitől, hogy ne csak a bezárásról, hanem az újranyitásról szóló hírt is meghallja.

A Kossuth Múzeum nemcsak kiállítóhely, nemcsak közgyűjtemény és nemcsak munkahely. Semmihez sem hasonlítható kulturális tér, pótolhatatlan találkozóhely, közösségformáló erő, felbecsülhetetlen helyi érték, nemzeti kincs; ehhez a tényhez érdemes mérni a költségeket és az ésszerű megtakarításokat.