„Minden, ami A-val kezdődik és dy-vel végződik, a gyűjtőkör része”
Gazdag István tanár, Ady-kutató és emlékőrző tárgyai
MúzeumCafé 37.
Gazdag István magyar–történelem–rajz szakos tanár Ady Endre költészetének rajongójaként gimnazistakora óta gyűjt minden, a költővel kapcsolatos emléket, dokumentumot, tárgyat. Mostanra tízezer tételt meghaladó gyűjteményében megtalálható valamennyi Ady-kötet első kiadása, sok példány dedikációval ellátva, a költőre vonatkozó, csaknem teljes magyar és idegen nyelvű irodalom, valamint fotók, versillusztrációk, kisplasztikák, megzenésített versek kottái és számtalan be nem sorolható relikvia. A kollekció – jóllehet elsősorban nem egyedi műtárgyakból áll – páratlan a maga nemében, és ugyanúgy alapjául szolgál kiállításoknak és ismeretterjesztő előadásoknak, mint a tudományos kutatásnak. Gazdag István a Vér és Arany Ady Baráti Társasággal összefogva elérte, hogy 2000 novemberében az egykori Liget szanatóriumban, Budapesten, a Benczúr utca 47. alatt – ahol Ady Endre életének utolsó óráit töltötte – gyűjteményének felhasználásával múzeumoktól ajándékba kapott tárlókba rendezve emlékszoba nyíljon.
– Hogyan írná körül, miket gyűjt pontosan, és mekkora a gyűjteménye?
Úgy szoktam mondani, hogy minden, ami A-val kezdődik, és -dyvel végződik, a gyűjtőkör része. Nem számláltam meg, de több mint tízezer tételről van szó, ám ennek itt, az Ady-emlékszobában nyilván csak a töredéke látható. Gimnazistakorom óta folyamatosan gyűjtök. Nálunk a családban Ady költészete nagyon népszerű volt, ezért 17 évesen beneveztem az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyre: Ady hatása a közgondolkodásra – ez volt a választott témám. 1968-ban szerencsére még éltek Ady életének tanúi, felkerestem például Dénes Zsófiát, Dutka Ákost és Lukács Györgyöt. És akkor, bohó diákként, mintegy mellékesen, papírt toltam eléjük, hogy írják alá.
– Ezek voltak tehát az első szerzemények?
Igen, illetve Dénes Zsófia levele, hogy a szigligeti alkotóházban tudna fogadni.
– Milyen sikere lett a dolgozatnak?
Azt hiszem, 19-es sorszám van az oklevelemen. Aztán magyart és történelmet tanultam az egri tanárképzőn, amihez hozzávettem a rajzot is, majd a magyart az ELTE-n is elvégeztem, továbbá van egy közoktatási vezetőképző diplomám. Egész életemben tanítottam, mind a három szakot, így művészettörténetet is.
– A tárlaton is kitett ars poeticában egyebek mellett ez olvasható: „Gimnazistakorom óta gyűjtöm, rendszerezem és tudományosan feldolgozom mindazt, amit a kortársak és az utókor Adyról »összehordott«. A tanítványaimnak azt szoktam mondani, hogy az általános iskolában 20, a középiskolában 200, az egyetemen valamennyi, a közel kétezer Ady-verset illendő ismerni.” Összehasonlítva a mostani középiskolásokat a saját gimnazista éveivel, vajon ugyanúgy megfogja őket Ady költészete, személyisége?
Lohad a lelkesedés, ami elsősorban annak köszönhető, hogy sokkal több információ éri a maiakat, másfelől egyre inkább csökken az olvasás szeretete, értése, becsülete. De ha a tanár veszi a fáradságot, elviszi a gyerekeket a tárlatra, megáll egy-egy tárgy előtt, és élményszerűen beszél róla, az felkelti a diákok érdeklődését.
– Az ön kezdeményezése volt, hogy itt, a Benczúr utca 47.-ben, ahová egykor Czigány Dezső is festett falképet, Ady-emlékszoba legyen?
Az épületnek hosszú története van. Ez volt a Park Szanatórium, ahol Ady Endre 1919. január 27-én meghalt. Pontosabban ez az épület a Liget szanatórium, ami az idők folyamán összenőtt a Parkkal. Az a háborúban súlyosan megsérült, abból lett később a SZOT-székház. De valamikor közös gazdasági irodájuk volt. Sokáig nagy volt a találgatás, hogy Ady melyik szárnyban halt meg. Az Ady-centenárium évében, 1977-ben találtak olyan helytörténész szemtanút, aki pontosan meg tudta mutatni azt a második emeleti lakást, amely egykor a 30-as kórházi szoba volt. A második világháború után ugyanis már bérházként használták az épületet. A kilencvenes években eljöttem ide, ebbe a csodálatos, Komor Marcell és Jakab Dezső által tervezett házba, és csak romhalmazt találtam. Minden össze volt törve-verve… A rádióban hallottam, hogy egy vállalkozó szellemű ember szeretne ebből közép-európai és erdélyi kutatóközpontot és kiállítótermet csinálni. A műsor után rögtön felhívtam, és el is helyeztük az alapkövet. Itt volt az akkori Ady-kutatók és -imádók zöme. Hamarosan ez a jóember meghalt, az épület meg romlott tovább, még az akkori emléktáblát is leszerelték és elvitték.
– Annak az elődjét, amit most az utcai fronton láthatunk?
Igen, de az bent volt, a lépcsőházban. Végül újra kiírták a pályázatot, ekkor találtam néhány társat a Vér és Arany Ady Baráti Társaság tagjai közül, és megkerestük az új tulajdonost, Vida Istvánt, egy szlovéniai magyar vállalkozót. Nem kellett sokat győzködnünk, azonnal elfogadta, hogy ez irodalmi emlékhely. Legyártatta a lépcsőházi Zsolnay kerámiákat, újrakovácsoltatta a karfákat, és felajánlotta nekünk a földszinti szobát.
– A jelenlegi emléktáblát a Vér és Arany Társaság állíttatta. Ők a fenntartók?
Nem, a szoba a ház tulajdona, a gyűjtemény az enyém, de ők is igen sokat segítettek. 1999-ben nagy elánnal indult ez a szervezet, a mozgatórugója a költő unokaöccse – akit szintén Ady Endrének hívtak – és a felesége voltak. Baranyi Ferenc költő, Kassai Franciska előadóművésznő, Losonczi Miklós irodalomtörténész, valamint műkedvelők voltak a tagjai, leginkább műsoros esteket szerveztek. A szobát a gyűjteményem válogatott darabjaiból rendeztük be, a tárlókat a Magyar Nemzeti Galériától és másoktól kaptuk ajándékba. Végül 2000 novemberében nyílt meg az emlékszoba a kiállítással.
– Ha jól értem a kiállítás koncepcióját: a jobb oldali falon dokumentumokon keresztül, átfogó módon mutatja be Ady élettörténetét, míg bal oldalt az Adyra vonatkozó gazdag irodalom van kitéve. Mi az, amit nem állított ki? Például dedikált Ady-kötetet nem látok a tárlókban. Talán állományvédelmi okokból maradtak ki?
Inkább a helyhiány miatt. Ezért vannak minikönyvek és plakettek, minél kisebb tárgyak, hogy elférjenek. Egy nagyobb helyen talán más szempontot követnék.
– Végül is pontosan mi mindent tartalmaz a gyűjtemény?
Több nagy egységből áll. A magját Ady Endre valamennyi művének első kiadása jelenti – ezek közül néhány dedikált. Érdemes lenne egyszer feldolgozni Ady dedikációs szoká-sainak témáját is, tudniillik ezzel „fizetett” orvosoknak, barátoknak.
– Beszerez olyan aláírt kötetet is, ami már megvan, egy másik dedikáció kedvéért?
Pillanatnyilag nincs duplumom, de a dedikálás kedvéért megtenném. Aláírás nélkül újabb első kiadást legfeljebb cserealapnak szerzek be. Ugyanígy teljességre törekszem az Ady Endrére vonatkozó irodalomból is, ez több mint kétszáz kötet. Tanulmányok, monográfiák, közöttük is sok a számozott, aláírt példány. Az egy kezem elég a hiányok összeszámolására, de kifejezetten csak az első kiadásokat gyűjtöm, ami persze nem jelenti azt, hogy Bölöni György sok kiadást megért Ady-életrajzából ne lenne meg több is.
– Melyik a legkorábbi darab?
Itt a tárlóban az első kötet: Halmi Bódog: Őszi termés. Budapest, 1928. Szerzői kiadás. Azért került az első helyre, mert az irodalomtörténet számon tartja, hogy Máramaros-szigeten, 1909-ben adta ki a könyvet Halmi először, de az eredeti példányból egyetlenegy sem maradt fenn, úgyhogy ezzel az 1928-as második kiadással vagyunk kénytelenek beérni. A sorban a második kötet már ilyen értelemben a legrégebbi: Horváth János: Ady s a legújabb magyar lyra, Budapest, 1910. Aztán Szirbik Antal, Rákosi Jenő munkái – ezek még Ady életében jelentek meg – és így tovább napjainkig. Pontosabban itt a kiállításon csak 2000-ig, az emlékszoba megnyitásáig megjelent könyvek találhatók.
– Azóta érintetlen a tárlat?
Igen, nem bontom meg. De van itt például három térkép. Az elsőn azok a helyek vannak jelölve, ahol Ady a történelmi Magyarországon valaha megfordult. A másodikon, ahol Budapesten lakott vagy gyakran időzött: főként szállodák, szanatóriumok, kávéházak, kocsmák. A harmadikon pedig külföldi utazásainak helyszínei. Az ötletet Ady Lajosnak a bátyjáról írt könyve adta, ő publikált az első térképhez hasonlót 1923-ban, de én körülbelül a kétszeresére egészítettem ki a helységek számát. Itt minden fel van tüntetve, amiről a jelenlegi kutatás tud. Ezt a három térképet el szoktam vinni kiállításokra.
– A könyvekre visszatérve: csak magyar nyelvű műveket gyűjt?
Nem, dehogy. Itt csak a magyar nyelvűek van kitéve, de van idegen nyelvű Ady-irodalmam is, több mint ötven nyelven. Aztán része a kollekciónak a „verseskötetek gyűjteménye”, amelyben olyan versek találhatók, amelyeket Ady Endréhez írtak, vagy róla szólnak. Ennek alapján adtuk ki Maróti Istvánnal a Petőfi Irodalmi Múzeum égisze alatt az Adyra gondolok című kötetet. A költő születésének 125. évfordulója alkalmából jelent meg, és 125 Adyhoz írott vers van benne, mindegyik más-más szerzőtől. Gyűjtöm továbbá az Ady-versek megzenésített kottáit, és van egy cikk- és lapkivágat-kollekcióm is.
– Csak eredeti példányok, vagy másolattal is kiegészíti?
Döntően eredetiek, csak akkor kérek fénymásolatot, ha végképp lehetetlenség megszerezni a korabelit. A teljes napilapot, hetilapot elteszem egyébként. Van természetesen ikonográfiai anyag is. Az éremgyűjtemény mintegy negyven plakettet számlál, ezek zömmel itt láthatók a tárlókban. Sok köztük igen kvalitásos: Beck Ö. Fülöptől Pátzay Pálon át Melocco Miklósig. Ez a szobor pedig Fekete József Ady-emlékművének eredeti példánya 1941-ből. Ennek nyomán készült az a kőváltozat, amelyet az érmindszenti udvaron 1977-ben állítottak fel. Nekem tíz Ady-szobrom van. Vannak halotti maszkjaim is, összesen hét.
– Mennyi készült vajon belőle?
Sok készült utólag, mivel az iparművészeti főiskolán vizsgadarab volt. Aztán olyan maszkok is ismertek, amelyek nem az eredeti levételről készültek, hanem másolatok, utánérzések. Vannak továbbá fotóim, amelyekből négy olyat tudtam adni publikálásra Csorba Csilla teljességre törekvő Ady-portrékönyvéhez, amelyek ismeretlenek voltak korábban. Vannak még hanglemezek Ady-versekkel, dalokkal. A perifériát képezi továbbá az Ady családra, Lédára, Csinszkára vonatkozó irodalom, emlékek. Viszont a gyűjtemény törzsállományához tartoznak még – amire nagyon büszke vagyok –, a korabeli képeslapok. Túl azon, hogy magam is lefotózom az emlékhelyeket, mindenhonnan igyekeztem beszerezni eredeti képeslapot, de lehetőleg úgy, hogy a dátumbélyegzőn olvasható évszám minél közelebb essen ahhoz az időponthoz, amikor Ady ott járt, vagy a verset írta az adott helyről. Tehát hogy abszolút kordokumentum legyen. És nem elégedtem meg pusztán azzal, hogy, mondjuk, egy nagyváradi látkép legyen, hanem a Sas-palota, ahol fellépett. Ady verseivel, azok témáival is párosítom a lapokat.
– Ez azt jelenti, hogy a Párizsban járt az őszhöz korabeli Szajna-parti fotó társul?
Pontosabban a Bouelvard Saint Michel vagy A Gare de l’Estenhez egy korabeli pályaudvarfotó. Persze ennek soha sincs vége, hiszen rengeteg műemlék van a világon, és szerencsére sok képeslap készült.
– Ebből igazán szép könyv születhetne! Milyen végső tervei vannak a gyűjteménnyel?
Most megyek nyugdíjba, így több időm lesz a dokumentációt rendezni, feldolgozni, hogy mind többen kutathassák, profitálhassanak belőle. És remélem, hogy a gyűjtemény később egyben marad, hiszen van két fiam, akik némiképpen értékelik az apjuk „mániáját”.