Mindörökké… Volt egyszer egy Budavári Kárpitműhely
MúzeumCafé 7.
Dobrányi Ildikó (1948–2007) 60. születésnapja alkalmából emlékkiállítást rendeztek Esztergomban, a Keresztény Múzeum Szent Adalbert épületében. Amikor a Nemzetközi Kárpit2 kiállításon és versenyen 2005-ben beszélgettünk, Ildikó így fejezte be az interjút: „A szövés szenvedély. Ha az ember egyszer belekezd, nem bírja abbahagyni, amíg csak él.” A jelenlegi kiállítás szép, a kárpit melegséget, harmóniát áraszt, történeteket mond el. Tanulságos, ahogy a hetvenes években Ferenczy Noémit követve egy erőteljes generáció feltámasztotta a magyar kárpitművészetet, amelynek van is, nincs is hagyománya Magyarországon. Ez nem Brüsszel, nem Párizs és nem Gent.
Létezett a szocializmus évei alatt az Iparművészeti Vállalat Gobelin Műhelye – amúgy éppen a budai várban, a jelenlegi házasságkötő-terem Országház utcai épületében. Ildikó mesélte, hogy gimnazista korában betévedt oda, és amikor meglátta a cégtáblát, szinte elájult izgalmában. Nem mert bemenni, pedig annyira vágyott rá; megérezte, hogy ez lesz élete igazi célja. Meg is szerezte a három leselejtezett, hatalmas gobelin-szövőszéket a megszűnt műhelyből, és bevitette a Magyar Kultúra Alapítvány 2000-től bérelt helyiségébe a Szentháromság térre.
Dobrányi Ildikó és barátai a klasszikus párizsi gobelin-műhelyek haut-lisse technikáját alkalmazva újrateremtettek egy műfajt, és létrehoztak egy „céhet”, a Magyar Kárpitművészek Egyesületét a rendszerváltás után, 1990-ben. A céh első munkája a Szent István kárpit volt, amelyet Esztergomba készítettek, 2000-ben. Ez a kárpit a Keresztény Múzeum tulajdona, s a jelenlegi kiállításon is látható. Nagyon jó, hogy együtt állította ki Kontsek Ildikó kurátor a többi Dobrányi-művel, mert így el lehet azon gondolkodni, mi ér többet: a közösen alkotott mű, vagy az egyénileg tervezett és leszövött munka. Hiszen a Magyar Kárpitművészek Egyesületének tagjai művészek, akik maguk tervezik és saját kezűleg szövik le műveiket. Ez Ferenczy Noémi legtiszteletreméltóbb öröksége.
A másik közös munka a szinte botrányba fulladt Corvin kárpit lett, amely az Országos Széchényi Könyvtárba készült a Mátyás-évfordulóra, 2006-ban. Ma is ott látható a háromrészes mű, egy kissé riasztó zöld falon, amely nem is illik a kék-bíbor-arany alapszínű kárpithoz, amelyen Mátyás és Beatrix látható. A kárpit időre elkészült, pedig Ildikó már beteg lett a készítése közben. A kifizetése késett. Pedig a művészek nagyon számítottak a honoráriumra, hiszen tudni kell, hogy az évekig tartó munka alatt nincs fizetés. Mindenki maga teremti meg az élethez szükséges kiadások fedezetét, amíg szőnek. Mivel ez kézimunka, egy négyzetméter kárpit ára egymillió forint. Első hallásra nagy szám. Azzal vigasztalták magukat a Kárpitműhely tagjai: majd megérkezik a pénz. Arra senki sem számított, hogy a bérleti díjjal tartoztak a Magyar Kultúra Alapítványnak, és ezt a pályázaton nyert pénzből fogják behajtani. Később Ildikót néhány művésztársa feljelentette. Döbbenten álltunk. Hogy Ildikó, aki maga a szelídség és becsületesség – sikkasztott? Csúnya szó. Még újságcikkek is jelentek meg erről. Per lett. Dobrányi Ildikó a pert – halála után – megnyerte. Becsülete tiszta. A szövőszékek összecsomagolva, egy raktárban, a Magyar Kultúra Alapítvány felmondta a bérleti szerződést, az Egyesület tagjai otthon dolgoznak, és készülnek a következő kiállításra: a Magyar Nemzeti Múzeumban a Corvin-kárpit bemutatására. Az új elnök Lencsés Ida kárpitművész.
Az egyéni művek játékossága, derűje mellett meglepő Dobrányi Ildikó két legutóbb készült kárpitjának domináns fekete színe, a 2001-es Mindörökké címűé, és a díjnyertes, különleges technikával készült Alternatív reneszánszé 2004-ből.
Dobrányi Ildikó kárpitjai közgyűjteményekbe és kulturális intézményekbe egyaránt kerültek. Az Iparművészeti Múzeum, a Keresztény Múzeum, az OSZK, a Szombathelyi Képtár gyűjteményét gyarapítják, de az OKM, a Környezetvédelmi Minisztérium, a berlini magyar kulturális intézet, vagy az MTA Miskolci Székháza is magáénak mondhat egy-egy darabot. Művésztársaiból, barátaiból, családtagjaiból megalakult a D. I. Emlékbizottság, akik a jelenlegi kiállításhoz egy kétnyelvű, magyar-angol szakkatalógust is megjelentettek.