A Mintarajztanoda műlapjaitól a digitális archívumig
Művészképző egyetemeink gyűjteményei
MúzeumCafé 35.
A magyar képzőművészet felsőfokú oktatásának kezdete 1871-re nyúlik vissza. Ebben az időben még nem volt olyan múzeum Magyarországon, ahol a hallgatók egy a tanulmányaikhoz kapcsolódó művészeti gyűjteményt megnézhettek volna, ezért az Országos Magyar Királyi Mintarajztanoda és Rajztanárképezde megalakulása után egyre sürgetőbbé vált egy önálló művészeti gyűjtemény kialakítása. Már az intézet alapításának évében megindult a mai Képzőművészeti Egyetem saját anyagának gyűjtése a könyvtárban, amelynek berendezése is ehhez igazodott: a mai napig grafikai lapok tárolására alkalmas szekrények sorakoznak a termekben. „Itt aludták Csipkerózsika-álmukat a műlapok, miközben az idő, a háború és a nemtörődömség okán számuk a harmadára csökkent. A megmaradt darabok azonban az elmúlt száz év alatt felbecsülhetetlen értékű műtárgyakká váltak” – avat be a gyűjtemény történetébe B. Majkó Katalin, a könyvtár igazgatója. A tanárok is nagyon büszkék voltak a gyűjteményre, ezért gyakran saját munkáikat ajánlották fel, vagy külföldi útjaikról hoztak különböző ajándékokat a könyvtárnak, így nem meglepő, hogy a falakon Székely Bertalan, Lotz Károly, Vaszary János, Ligeti Antal vagy Barcsay Jenő képeit is megcsodálhatjuk. Szintén ajándékba kapta a könyvtár Giovanni Battista Piranesi 18. századi olasz rajzoló, rézkarcoló, építész metszeteit 1180 lapon, 27 kötetben. Ugyanis Stróbl Alajos – aki az iskolában szobrászatot tanított – egy olaszországi tanulmányútja során teljes Piranesi-metszetsort vásárolt, amit az iskolának adományozott, sőt külön szekrényt is csináltatott hozzá. Mindemellett a hallgatók is két forint beiratkozási díjat fizettek, és ezt az évi több mint kétezer forintot is a gyűjtemény további gyarapítására fordították.
A gyűjtemény akkortól szaporodott meg igazán, amikor 1906-ban az egyetem egyik tanára, Olgyai Viktor megalapította a sokszorosító grafikai tanszéket. Ettől kezdve aki a tanszéken tanult vagy tanított, az itt készült metszetekből egyet köteles volt a könyvtárnak adni. Varga Nándor Lajos pedig – aki szintén itt tanított – korabeli művészekhez vagy azok özvegyeihez fordult, hogy segítsenek gyarapítani az iskolai gyűjteményt. Ennek a kezdeményezésnek köszönhetően 260 művésztől érkeztek lapok, így Mednyánszkytól Egryig vannak rajzai, akvarelljei, metszetei a könyvtárnak. 1920 után azonban egy oktatási reform miatt beszüntették a mintalapok gyűjtését: egyrészt az impresszionista művészetoktatás nem a „másolásra” épült, hanem a „gyerünk ki a szabadba” elvre, másrészt már voltak múzeumok, így nem látszott szükség az itteni gyűjtemény további gyarapítására.
A metszetek mellett az iskola fontos gyűjteménye a többi között nyolc Mucha-művet is magába foglaló plakátok gyűjteménye, amelyet feltehetően az 1900-as párizsi világkiállításra kiutazó magyar művészküldöttség hozott haza magával. „Sokkal több plakát érkezett ekkor a gyűjteménybe, egy részük azonban elveszett vagy megsemmisült; azok, amelyek megmaradtak, nagyrészt a szekrények mögül vagy azok mélyéből kerültek elő” – jegyzi meg B. Majkó Katalin. Többször is kiállították már ezt az anyagot, ami nemzetközi szinten is nagyon népszerű: megfordult már Bécsben, Genovában, Rómában is. Ugyancsak egyedülálló a könyvtár japán gyűjteménye, különös sérülékenysége miatt ezt azonban nem szívesen mutogatják. Történetéről annyi mindesetre biztos, hogy már 1883-ban rendelkezett az egyetem japán „képes-könyvekkel”. Az egykori Mintarajztanoda tanárainak jóvoltából emellett jelentős fotógyűjteményt is őriznek, ők ugyanis oktatási segédanyagként alkalmazták az új technikát, és módszeresen gyűjtötték a fényképeket hazai és külföldi fotográfusoktól, kiadóktól. Így kerültek a csaknem nyolcezer darabot számláló együttesbe a mára világhírűvé vált Wilhelm von Gloeden képei vagy Felix Bonfils 1870-es évekből származó sorozatának darabjai. Az iskola aktfotógyűjteménye is nagyon népszerű, most éppen a Ludwig Múzeumban rendezett férfiakt-kiállításhoz kértek kölcsön belőle.
A könyvtár igyekszik ezeket a kincseket minél szélesebb körben megmutatni, éppen ezért az egyetem saját kiállítótermében, a Barcsay Teremben minden évben rendez egy kiállítást, ahol az iskola történetének bizonyos szakaszát mutatják be az itt készült hallgatói munkákból. Miután a képek lekerülnek a falakról, hozzálátnak a kiállítást megörökítő könyv megírásához is. Emellett minden év május közepétől augusztusig úgynevezett év végi kiállítások vannak, ilyenkor az egész épület kiállítóteremmé válik, a folyósok és a termek megtelnek a diákok munkáival. Minden kiállítást hosszú kutató-szervező munka előz meg, a könyvtár egy munkatársa mást sem csinál, mint szerződéseket ír és segít válogatni az alkotásokat. „Ugyanúgy szerződéseket és biztosítást kell kötnünk, mint a múzeumoknak, azzal a különbséggel, hogy bár a felügyeletünket nekünk is a közgyűjteményi osztály látja el, viszont a fenntartónk a felsőoktatási államtitkár” – magyarázza B. Majkó Katalin.
Mivel erőforrásaik végesek, már nem vesznek új alkotásokat, csak a helyben készült műtárgyakat gyűjtik dokumentálási céllal. Ajándékokat viszont most is kapnak: legutóbb Varga Nándor Lajos grafikus, festő, az egyetem egykori tanszékvezetője hagyatéka került a könyvtárba. Ezért is volt akkora öröm, hogy 2002-re sikerült elég pénzt gyűjteni egy műteremraktár kialakításához, ami azonban máris „csordultig van”. „Minden, ami ide kerül, azt feldolgozzuk, lefotózzuk, és teljesen szakszerű, a múzeumi igényeknek megfelelő leírást készítünk róla. Emellett rendszeresen tartok órákat, bemutatom a gyűjtemény egyes részeit” – hangsúlyozza a könyvtár igazgatója.
Más a helyzet a Képzőművészeti Egyetemnél alig tíz évvel fiatalabb Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (Mome), amely a Mintarajztanoda keretein belül jött létre Országos Magyar Királyi Iparművészeti Tanoda néven. Az út innen az akadémiáig, majd a főiskoláig, majd az egyetemig, végül pedig a mai Moméig vezetett. Ám hiába tett meg ilyen hosszú utat az intézet, itt nincs titkos raktár, ami a múltat őrzi, nincs vasajtó, amit elhúzva az egyetem 133 évének legjavára bukkanhatnánk. Ennek egyik oka, hogy itt főleg alkalmazott művészeti oktatás folyik. A dizájn, a média, az építészet és az elmélet területén végzett oktatási tevékenységek során évente több mint kétezer terv, alkotás vagy munka születik, és az egyetemnek sajnos nincs lehetősége ezeket nagy mennyiségben tárolni. „Ráadásul a komoly szakmai gyűjtemények létrehozása és gondozása túlmutat a felsőoktatási intézmény profilján és lehetőségein, erre a nagy közgyűjtemények sokkal inkább alkalmasak” – fűzi hozzá Petri Zsolt, a Mome nemzetközi és kommunikációs igazgatója. A munkák digitális dokumentálását, archiválását azonban az utóbbi évtizedben minden szak elvégzi, sőt vannak olyan szakok, ahol a lehető legjobb minőségben mentik a diplomamunkákat, és segítik a hallgatókat, hogy eljussanak a különböző kiállításokra és fesztiválokra. Továbbá az egyetem vezetésének alapvető elvárása, hogy minden szak próbálja magát nemzetközi kontextusban értelmezni, és keresse meg, hozza létre azt a kapcsolatrendszert, ami ehhez elengedhetetlen. „Természetesen az egyetem is aktívan keresi nemzetközi partnereit, de az érzékelhető, hogy a legtöbb hatékony szakmai kapcsolódás első körben emberi szinten jön létre. Más intézményt, nemzetközi irodát vagy egy kapcsolattartót beiktatni nem érdemes, mert az csak lassítaná a folyamatot, és közben sok információ letöredezne, ami egy közvetlen kapcsolatnál nem történhet meg” – fejti ki Petri Zsolt.
Az egyetem könyvtára elsődleges feladatának tartja az itt folyó oktatás során létrejött szellemi tartalmak összegyűjtését és szétsugárzását. Ennek egyik mozzanata a diplomamunkák hosszan tartó megőrzése és elérhetővé tétele a belső hálózaton keresztül. „Mire az idei diplomamunkák elkészülnek, miden bizonnyal kész lesz ez a felület” – fűzi hozzá Lévai Klára, a könyvtár igazgatója. Ezen kívül szeretnék digitalizáltatni a könyvtár állományában található, szakmailag fontos folyóirataikat, amelyekből később tematikus online kiállításokat rendeznének. Szintén a diplomamunkák mind szélesebb körű bemutatását célozza Kopek Gábor rektori programja, amelynek köszönhetően 2007-ben megszületett egy diplomahonlap, ahol elérhetők a diplomázók, névvel, elérhetőséggel, szakdolgozatuk rövid leírásával és képekkel. Innentől kezdve tehát van egy visszakereshető, évente frissülő online gyűjtemény. Ezekből a diplomaanyagokból az egyetem évek óta ad ki úgynevezett diplomakönyveket, illetve diplomakiállításokat rendeznek a Ponton Galériában.
A Mome Ponton Galériája az egyetem korábbi kiállítótermének, a Tölgyfa Galériának az örökségét viszi tovább. A csaknem háromszáz négyzetméter alapterületen és kétszáz négyzetméter reprezentatív kiállítótéren a galéria a diplomamunkák bemutatásán túl a többi között tematikus, összegző kiállításokat vagy éppen életmű-kiállításokat rendez. „Az itt folyó munka legfőbb célja, hogy az egyes művészeti ágak szektorikus elkülönítése helyett a közös pontokra, az átjárhatóságra, a kölcsönösen megtermékenyítő gondolatokra, vagyis a nagy egységre helyezze a hangsúlyt” – osztja meg Halasi Rita Mária, a Ponton Galéria igazgatója. Viszont vannak olyan kiállítások, projektek is, amelyek térben, kommunikációjukban vagy egyszerűen szakmailag túllépnek a galéria dimenzióin. Az is előfordul, hogy a kiállításaik csak az adott helyen működnek, mint például a Bajor Gizi Színészmúzeumban a Mome és az ELTE hallgatóinak közreműködésével megálmodott tárlat, ahol a legmodernebb technikai eszközöket használták fel a hallgatók, például élővé varázsolt képeket vetítettek a falakra a Microsoft Kinect technológia használatával. A Ludwig Múzeumban kiállított xy – emberi méltóság és a mome generáció című tematikus fotó-videó installáció kiállítás szakmai szempontból lépte túl a galéria kereteit. A kiállításon csaknem negyven fiatal alkotó több mint száz munkája szerepelt. Ugyanez volt a helyzet a Mome Laboratoryban Gryllus Ábris Syntonyms című kiállítással, amelynek a helye sokkal inkább a Design Terminálban volt. A jelenleg Berlinben látható interaktív médiainstalláció hat euró-pai városnak az azonosságát és a különbségét mutatja be egészen különleges módon, egy hihetetlen izgalmas, új építészeti minőséget képviselő befoglaló burokban.
„Ha van rá lehetőség, és megfelelők a feltételek, kis túlzással mi bárhol hajlandók vagyunk kiállítani, megmutatni magunkat, a lényeg a bemutatkozás minősége és színvonala. Így 2010-ben a Blickfang nevű vásárra is kijutottunk, ahol több mint száz négyzetméteres standunk volt, és kivittük a hallgatókat, hogy munkáikat bemutathassák a közönségnek. A kísérlet bevált, hiszen nagy sikere volt a magyar designtárgyaknak” – osztja meg velünk Petri Zsolt, a Mome nemzetközi és kommunikációs igazgatója. Részt vettek már a frankfurti Heimtextil kiállításon is, amit trendbarométernek is szokás nevezni. Az évenként megrendezett kiállítás és vásár ugyanis egész esztendőre meghatározza a lakástextilpiac alakulását, „itt dől el, milyen elképzelések szerint készülnek a szövetek, kárpitok Milánótól Tokióig, Los Angelestől Moszkváig”. Idén dizájnkiállítással ünnepelte egy évtizedes együttműködését a Mercedes-Benz Design és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem a Művészetek Palotájában. A jubileumi kiállítás méretarányos modellekkel az elmúlt tíz évben született munkák visszatekintő értékelése volt.
Az egyetem minden szinten próbál bekapcsolódni a speciális, újszerű kezdeményezésekbe. Erre példa a Mome Laboratory, amelynek célja, hogy „a jövőben itthon és külföldön láthatóvá tegye, gondozza és kiteljesítse azokat a kiemelkedő értékeket és alkotásokat, amelyek az egyetem szellemi terében születnek meg” – hangsúlyozta a Ponton Galéria igazgatója a Mome Laboratory megnyitóján. A tudomány, a művészet és a technológia metszéspontján elhelyezkedő Mome Laboratory a Syntonymshez hasonló „összművekkel” igyekszik a hazai közönség normakészletét tágítani. „De ez egy drága műfaj, és meg van kötve a kezünk; sajnos mi is az erőforrásaink rabjai vagyunk” – zárja le a beszélgetést Petri Zsolt.
Az a típusú vizuális nyelv, amelyet a hazai művészképző intézetek használtak és használnak, egy mindig naprakész, kortárs nyelv, amelynek segítségével könnyedén megmutatható a magyar kultúra. Az itt született alkotások olyan értéket és tudást közvetítenek, amit másképpen elmondva sokkal nehezebb lenne megérteni. Éppen ezért a technológiát alkotó módon használni tudó művészek képzése kihívás, de egyben nagy lehetőség is. Ezt az elvet vallja a jóval rövidebb múltra visszatekintő Kaposvári, illetve a Pécsi Egyetem Művészeti Kara is, ahol festő-, grafikus-, szobrászművész, kerámia- és látványtervező, valamint fotóriporter-képszerkesztő szakok indításával új vidéki művészeti képzési bázishelyek kialakulása körvonalazódik.
És hogy mi ma egy művész feladata, mi a művészet, arra Moholy-Nagy László adja meg a választ, aki szerint „a művészet nem más, mint a legösszetettebb, legélhetőbb és a civilizációt legjobban előmozdító emberi tevékenység, ezért biológiai szükséglet”.