Működhet-e múzeumként a budapesti állatkert?

Nagyjából másfél esztendeje, hogy a MúzeumCafé Posztamens rovatában a hazai állat- és növénykertekről esett szó, mégpedig elsősorban abból a célból, hogy kiderüljön, megfelelnek-e ezek a közgyűjteményi normáknak, azaz tekinthetők-e tulajdonképpen akár múzeumoknak is? (Berényi Marianna: Madagaszkár és szavanna: rács helyett kifutó. MúzeumCafé 35. – a szerk.) Akkor a válasz valahogy így hangzott: egyes tevékenységek rokoníthatósága ellenére az állatkertek sem jogi, sem gyakorlati oldalról nem kezelhetők közgyűjteményként. A megállapítás perdöntő érve szerint a kétféle intézmény gyűjteményi bázisa, a „holt”, illetve „élő” anyag között olyan nagy a minőségi eltérés, hogy ez eleve determinálja az éles különbséget.

De vajon tényleg megállja-e a helyét ez a minden Zoo-ra kiterjesztett sarkos vélemény? Vagy inkább olyan általános megállapításként kezeljük, amely azért eltűri a kivételeket? Érzékelhető tendencia ugyanis a világban, hogy a különböző kulturális intézmények – közöttük az állatkertek és a közgyűjtemények is – szakítanak profiljuk zártságával, és fokozatosan szélesítik tevékenységi körüket. A jelenségnek egyaránt vannak szakmai és a társadalmi elvárásokban gyökerező okai, hiszen miközben egy-egy szakterület művelésének színvonala mindinkább más tudományok iránti nyitottságot feltételez, egyre fokozottabb a közösségi igény is a tudásanyag társadalmi hasznosulására.

Közhelyszerű, mégis igaz megállapítás, hogy „ahány ház, annyi szokás”, amit az állatkert típusú intézményekre adaptálva ekképpen fogalmazhatunk át: ahány állatkert, annyi sajátos arculat és annyi fejlődési lehetőség. Az egyik megfigyelhető alternatíva a közgyűjteményekre jellemző feladatok részbeni átvétele: emiatt ma már számos példa található a világban arra, hogy egy állat- és növénykert múzeumi rangú intézményként működik. Általában az a jellemző, hogy ezek a kertek egyedi fejlődésük következtében elérik azt a szakmai szintet, ami a szervesen kialakuló közgyűjteményi funkciók egyre céltudatosabb ellátásához vezet. Mindebben szerepet játszik a kor változása, a helyspecifikus társadalmi elvárásrendszer bővülése, és természetesen az adott intézmény missziója, történetiségének alakulása, a saját múltat megőrző-megidéző szellemi és tárgyi értékek tisztelete.

Egyik érdekes példaként említhetjük az Arizona-Sonora Desert Museumot, amely az arizonai Tucson leglátogatottabb látványosságai közé tartozik. Ez egy különleges sivatagi park, amely elsősorban állatkert, de természettudományi múzeum, botanikus kert és művészeti galériát működtető intézmény is egyben. 1952-ben alapították, és küldetése, hogy a társadalom széles rétegeivel megértesse a természetet, és elősegítse az ember harmonikus együttélését az élővilággal. Szintén tengerentúli példa az 1926-ban alapított Bermuda Aquarium, Museum & Zoo (Egyesült Államok, Bermuda-sziget), amely természettudományi múzeumi és állatkerti feladatokat egyszerre ellátó intézményként az óceá-nok és tengerek élővilágára koncentrál. Kiállításaival, képzési programjaival és élményszerű bemutatóival elsősorban a fiatal generációk körében népszerű. Szerény hazai rokonként hozhatjuk fel a balatonedericsi Afrika Múzeum és Állatkertet: az élő állatokat is bemutató helyet Nagy Endre (1913–1994) Afrika-kutató és neves vadász létesítette a család régi kúriájának környezetében. Az élővilág bemutatását trófea- és néprajzi kiállítás gazdagítja, ennek nagy részét az alapító 1984-ben hozta Balatonedericsre.

A másik oldalon, a múzeumok világában ugyancsak számos példa mutatja, hogy közgyűjtemények, speciális múzeumok bővítik ki tevékenységüket alapvetően az állat- és növénykertekre jellemző feladatkörökkel. Egyik tipikus példája ennek a Boonshoft Museum of Discovery (Dayton, Egyesült Államok). A felfedezés élményének széles körét kínáló intézmény története a 19. század végére nyúlik vissza, elődje az 1893-ban létrejött Museum of Natural History volt. Csaknem száz esztendő telt el, míg a folyamatos fejlesztések következtében az intézmény profiljába a részleges állatkerti karaktert is felvették. Ma már múzeumként, állat- és növénykertként, élményparkként rendkívül kedvelt intézmény. Közelebbi érdekesség az ausztriai Schlosshofban lévő Savoyai-kastély múzeuma: az egykor a törökverő Savoyai hercegek, majd az osztrák császári család pazar barokk rezidenciáját és a hozzá tartozó kertet 2002-től kezdték el helyreállítani, és bár a munkálatok még ma sem fejeződtek be teljesen, a kastély 2005-től megnyitotta kapuit. A múzeumként, botanikus kertként működő együtteshez hagyományos állattartó majorság és a 18. század divatját felelevenítő történeti állatkert is tartozik, utóbbiban különféle egzotikus állatokkal. Észak-Európában az 1891-ben elsőként alapított stockholmi skanzen egyszerre néprajzi múzeum, állatkert, vidámpark és egy hagyományos vurstli keveréke. A városi életet bemutató egységén túl népi építészeti és néprajzi gyűjteményeit háziállatokkal egészítette ki, állatkertjében pedig a Skandináviában őshonos állatokat mutatja be.

Ez a néhány példa is alátámasztja, hogy az állatkertek perspektivikus fejlesztési lehetőségei közül nem zárható ki a közgyűjteményi irányultság, sőt a folyamat fordított előjellel is lejátszódhat. Messzire vezetne, és meghaladná a jelen írás kereteit, ha részletekbe menően vennénk górcső alá az állatkerti és múzeumi funkciók közös pontjait, ezért megmaradunk a legfontosabbnál, a múzeum működésének alapjául és bázisául szolgáló muzeális gyűjtemény fogalmánál.

A gyűjtemény a muzeális értékek tárháza, amelyet az intézmény szisztematikusan gyarapít, feldolgoz, gondoz és közkinccsé tesz. Az általános nézet szerint a valóság muzeális bizonyítékaiként túlnyomórészt mozgatható, szemléletes-konkrét, tehát érzéki módon felfogható tárgyi vagy képi formában létező tárgyak szolgálnak. A muzeália fogalmi határai azonban nem kiforrottak, az pedig, hogy ez a klasszikus valóság- és tárgyfogalom tágítható-e, és ha igen, mennyire, a mindenkori társadalmi megegyezéstől függ. A muzeália fogalma ugyanis messze átnyúlhat a műemlékvédelem és a természet-védelem területére is, azaz a kastélymúzeumok, a múzeumfaluk, a szabadtéri néprajzi múzeumok, vagy a természetvédelmi területek, az öko-múzeumok, a tájházak, az állat- és botanikuskertek tevékenységi körébe.

A muzeológia korszerű értelmezésében az épületek (vár, kastély, palota, gyár, lakóépület, gazdasági épület stb.) és a szabadtéri bemutatóhelyek (régészeti park, ásatás, vadaskert, állat- és növénykert, tanulóösvény, emlékpark, természeti emlékmű stb.) jellemzően nem mozgatható egységek ugyan, de muzealitással is rendelkezhetnek, ezért sajátos és magas komplexitású muzeális tárgyaknak kell tekinteni őket. Ebből fakadóan bizonyos esetekben a „paramuzeális” intézmények közé tartozhat például a másolatmúzeum, a műcsarnok, az állatkert, az akvárium, a vadaspark vagy azok a bemutatási formák, amelyekre jelen pillanatban még nincsenek is megfelelő magyar meghatározások (Site Museum, Heritage Interpretation Center, Urban Studies Center, Living History Farm).

Nem szándékunk a múzeum fogalmának parttalanná tágítása, de nem nehéz belátni, hogy ezzel a filozófiával az állat- és növénykertek gyűjteményeit is megközelíthetjük, ideértve akár az élő organizmusokat is. Ám utóbbiaktól most tekintsünk el, és csak azokon a gyűjteményfajtákon fussunk végig, amelyek ezzel a szemlélettel sajátjai lehetnek az állatkerteknek.

Az állatkertek élővilágának változása logikusan, az idő természetes előre haladtával hozza létre például a természettudományi gyűjtemények bizonyos típusait, és ezek éppúgy beilleszkednek a kutató- és feldolgozó-tevékenységbe, mint a pedagógiai és művelődési programokba. Óhatatlanul kialakulnak és kiforrott rendszerbe sorolódnak az úgynevezett naturafaktumok (anorganikus ásványok és kövületek, preparált növények és állatok stb.), amelyek gyarapítása éppúgy táplálkozik a belső élő állomány változásából, mint a tudományos érdekekből gyűjtött külső anyagból. Törvényszerűnek mondható az állatkertekben a sajátos történeti- és kultúrtörténeti gyűjtemények létrejötte is. A történeti tárgyi kollekciók alapvetően két forrásból táplálkoznak: egyfelől az intézménytörténet révén megőrződő emlékanyagokból, amelyek zöme idővel kultúrhistóriai értékűvé nemesedik, másfelől a munka során tudatosan gyűjtöttekből, amelyek – például – tudósok hagyatékából és a bemutathatóság információs gazdagításának szándékából származnak. Ezen túlmenően ide sorolhatjuk a természeti környezetben élő közösségek életmódjáról valló tárgyi anyagokat és a néprajzi jellegű tárgyakat is. A harmadik potenciális gyűjtemény a grafika, a festészet, a szobrászat, az iparművészet, a dizájn, az építészet, a fotográfia, illetve az új médiumok és más kortárs alkotótechnikák területéről származó anyagokból alakulhat ki, és idővel izgalmas művészeti kollekcióvá válhat. A művek témája magától értetődően az intézmény fő tevékenységéhez kapcsolódhat: állat- és növényábrázolások, a természeti környezet és jelenségek művészi eszközökkel megfogalmazott motívumai, a természettudományok történetében meghatározó tudósok portréi stb. Végül érdemes utalni még arra, hogy a muzeália fogalmának tágabb értelmezése alapján olykor az egyedi építészeti értékek is alkothatnak különleges együttest, hiszen ha a műemléki érték korszerű, a hazai jogban is értékalapon rögzült fogalmát idézzük fel, akkor nyilvánvaló, hogy a műemlékek sajátos műtárgyakként, történeti dokumentumként is felfoghatók. A világban nem egy nagy tradíciójú állatkert esetében – például Schönbrunnban, Londonban – fordul elő, hogy a bázisul használt, gondozott épített örökséget és annak tartozékait (plasztikák, üvegablakok stb.) is védik.

A fentiek tükrében vizsgálva a Fővárosi Állat- és Növénykertet, azt tapasztaljuk, hogy az a gyűjtemények vonatkozásában megfeleltethető a múzeumi kritériumoknak: évszázados története során létrejött egy ma már tudományosan sem megkerülhető természetrajzi gyűjtemény, amelynek két pillérét a zoológiai és a botanikai anyag adja. Hasonló a helyzet a történeti tárgyi anyagokkal (legfőképpen kultúrhistóriai és néprajzi emlékek, illetve újabban a vidámparki műemlék játékok) és a művészet kategóriájába sorolhatókkal (tematikus autonóm és beépített művek). Kevéssé ismert a dokumentumgyűjtemény gazdagsága: a saját történetírásos emlékein és nyomtatványain túl megtalálhatók itt kisebb irathagyatékok és személyi irattárak, valamint a kapcsolódó területek (oktatás, tudományos kutatás stb.) forrásértékű anyagai is. Megemlíthetjük a napjainkra tízezres nagyságúra duzzadó fotóarchívumot és az „élő” gyűjteményhez kapcsolódó információs bázist, amely lényegében egy múzeumi adattárnak felel meg. És az már csak „hab a tortán”, hogy az Állatkertnek különleges „építészeti gyűjteménye” is van: bő száz éve emelt patinás épületei 1999 óta műemléki védelem alatt állnak, és ezek magas esztétikai/művészeti színvonala teszi az intézményt Európa egyik legszebb állatkertjévé.

De mi a helyzet a gyűjteményeken túl? A múzeumok anyagainak legszuggesztívebb bemutatási, ismeretátadási eszköze a kiállítás. Az ismérvek szerint a muzeális intézménynek rendelkeznie kell „állandó” kiállítással, és rendszeresen szerveznie kell „időszaki” bemutatókat is. Az Állatkert mindkét formát megvalósítja, sőt kínálata évek óta olyan gazdag, hogy nem is célszerű részletesen elmélyednünk a sokrétű tartalmakban. Az „állandó” kiállítás fő jellemzője, hogy az élő állat- és növényállomány bemutatása természetes módon összekapcsolódik az élettelen gyűjteményi anyagokkal; utóbbi kiegészít, kontextusba helyez, modellez, megmagyaráz, olykor az élők környezetét is adja (élőhely-rekonstrukciók). Az „időszaki” kiállítási tevékenység pedig a témákat illetően rendkívül széles skálán mozog. Megtalálhatók közöttük a földkerekség egy-egy vidékét bemutató vagy a természeti népek kultúráját feldolgozó tárlat, a fotóművészeti, a klasszikus képzőművészeti vagy a gyermekek világából merítő kiállítás is.

Az Állatkert folyamatosan pezsgő életében – a múzeumokhoz hasonlóan – a másik széles kulturális kínálatú szolgáltatásnak nevezhetők a műfajilag különféle és minden korosztály igényeit kielégítő rendezvények. Szinte képtelenség felsorolni a sokféle programot, ezért csupán egy állatkertben szokatlannak számító rendezvénytípust, a zenei alkalmakat említjük: a Zenés Állatkerti Esték koncertsorozat egy sok évtizedre visszatekintő hagyományt teremtett újjá, és a Nagytó partján felcsendülő igényes muzsika az ezredforduló óta több ezer zenekedvelőt csábított a nyár esti koncertélményekre. Kimondottan erőssége az Állatkertnek – és a prioritások között is előkelő helyen áll – a fiatalokat és felnőtteket egyaránt megmozgató oktatási, nevelési programok széles választéka, amit az andragógiának és a múzeumpedagógiának feleltethetünk meg. Az állatkerti oktatás-nevelés olyan pedagógiai lehetőség, ami segíti az óvodapedagógusok, tanítók, tanárok egyéni és csoportos módszertani fejlődését. Az intézmény több évtizede foglalkozik főiskolai, egyetemi hallgatók és gyakorló pedagógusok szakmódszertani képzésével. A legfiatalabbak számára pedig az Állatkert olyan egyedi helyszín, ahol a gyermekek érzelmileg is közelebb kerülhetnek a természeti világ értékeihez. Az oktatási programok segítik a tudományos gondolkodásmód kialakulását és a természettudományos kompetencia fejlesztését, valamint kapcsolódnak más műveltségi területekhez (földrajz, fizika, kémia, matematika, magyar nyelv, rajz, testnevelés, művészetek, néphagyományok).

Számos más irányt, területet vagy éppen követelményt említhetnénk még, amelyek az Állatkert rokonságát bizonyíthatnák a múzeumokkal. Szólhatnánk a nyilvántartási rendszerről, a tudományos munka sokrétűségéről, a kiadványozásról, a látogatói komfortról vagy akár a műhelymunka funkcionális tereiről és eszközeiről, de talán ennyi is elég már papírra vetni egy összegző megállapítást: a Fővárosi Állat- és Növénykert komplex feladatkörű intézménnyé emelkedését alapvetően a százéves fejlődés (tudományosság, gyűjtemények kialakulása, közművelődési funkciók stb.) és a konkrét helyi adottságok/elvárások (kulturális javak gondozása, oktatómunka igénye stb.) determinálták. Ennek keretében egyre nagyobb hangsúly került azoknak a szakterületeknek a részbeni vállalására is, amelyeket jellemzően múzeumi szervezetek látnak el. (Olyannyira egyébként, hogy a közelmúltban az intézmény Alapító okiratában a szakmai alapfeladatok között is rögzítették a legfőbb múzeumi tevékenységeket.)

Most pedig arra a kérdésre, pontosabban két lépésben arra a kérdéscsoportra próbálunk meg néhány összefoglaló „táblázat” segítségével választ adni, hogy először is a Fővárosi Állat- és Növénykert működése a vonatkozó jogszabályok fényében (az 1997. évi CXL. törvény a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről) vajon megfelel-e a muzeális intézményekkel szemben támasztott követelményeknek, és ha igen, akkor második lépésben vajon milyen típusú múzeumi besorolásnak? (A szövegben a törvény minden egyes pontja után egyenként adjuk meg a választ, hogy a Fővárosi Állat- és Növénykert [FÁNK] működése jelenleg hogyan viszonyul az adott ponthoz.)

A törvény szövege szerint

37/A. § (2) a muzeális intézmény

1. a) a társadalom szolgálatában áll – FÁNK: igen
2. b) a közösség számára nyilvános – FÁNK: igen
3. c) a közösségekkel, településsel aktív kapcsolatot tart – FÁNK: igen
4. d) alaptevékenysége körében nem gazdasági haszonszerzés céljából jön létre – FÁNK: igen
5. e) a kulturális javakhoz széles körű és egyenlő hozzáférést biztosít – FÁNK: igen

(3) a muzeális intézmény rendelkezik a szakmai besorolása szerinti követelményszint biztosításához szükséges tárgyi és személyi feltételekkel, amely által ellátja az e törvényben meghatározott feladatokat – FÁNK: igen

37/A. § (4) A muzeális intézmény a kulturális javakhoz való hozzáférés biztosítása érdekében:

1. a) a kulturális javak egységes szaktudományos szempontok szerint, tudományos szaktevékenység keretében kialakított, nyilvántartott és dokumentált együttesét őrzi, gondozza, és kiállításon bemutatja – FÁNK: igen
2. b) biztosítja a kulturális javakhoz kapcsolódó kutatási tevékenység lehetőségét – FÁNK: igen
3. c) kultúraközvetítő, közművelődési tevékenységével hozzájárul az egész életen át tartó tanulás folyamatához – FÁNK: igen
4. d) közművelődési rendezvényeket és egyéb programokat rendez – FÁNK: igen
5. e) együttműködik a nevelési-oktatási intézményekkel, és múzeumpedagógiai programjaival segíti az iskolai és az iskolán kívüli nevelés céljainak elérését – FÁNK: igen
6. f) elvégzi a kulturális javak múzeumpedagógiai célú feldolgozását, folyamatosan megújuló múzeumpedagógiai és múzeumandragógiai programkínálatot biztosít – FÁNK: igen
7. g) az intézmény turisztikai vonzerejének felhasználásával, a látogatóknak nyújtandó szolgáltatásokkal helyi és országos szinten elősegíti a gazdaság élénkítését – FÁNK: igen

(5) a muzeális intézmény a kulturális javakhoz való hozzáférés feltételeit a működési engedélyében meghatározott szakmai besorolásnak megfelelő követelményszint szerint biztosítja – FÁNK: később kiderül

(6) a muzeális intézmények feladataik ellátásában – fenntartójuktól függetlenül – együttműködnek egymással és a kulturális örökség más értékeit gondozó intézményekkel, így különösen a könyvtárakkal, a levéltárakkal és a közművelődés intézményeivel, továbbá a tudományos köztestületekkel, a köz- és a felsőoktatás, valamint a szakképzés intézményeivel – FÁNK: igen

Az (5) pont ma még értelemszerűen nyitva hagyott sorát nem számítva megállapíthatjuk tehát, hogy a Fővárosi Állat- és Növénykert mindenben megfelel a muzeális intézményekkel szemben támasztott követelményeknek és az azoknak megszabott feladatoknak.

A következő lépésben azt nézzük meg, hogy a muzeális intézményeken belül a FÁNK megfelel-e a múzeumi szervezetekkel szemben támasztott szigorúbb követelményeknek:

42. § (2) A múzeum feladata – a 37/A. §-ban meghatározottakon túlmenően – a működési engedélyében meghatározott gyűjtőkörébe tartozó kulturális javak
43. a) gyűjtemény gondozása – FÁNK: igen

ennek keretében azok

1. aa) gyarapítása – FÁNK: igen
2. ab) nyilvántartása – FÁNK: igen
3. ac) állományvédelme – FÁNK: igen
4. b) tudományos feldolgozása és publikálása

– FÁNK: igen

1. c) hozzáférhetővé tétele – FÁNK: igen

ennek keretében

1. ca) állandó és időszaki kiállítások rendezése

– FÁNK: igen

1. cb) közművelődési és múzeumpedagógiai programok és kiadványok biztosítása – FÁNK: igen
2. cc) a kulturális javak digitalizálása – FÁNK: igen
3. cd) a kutatási tevékenység biztosítása – FÁNK: igen
4. § (4) Az állam és a települési önkormányzat fenntartásában működő múzeum:
5. a) szabad kapacitásai terhére kiállítások megrendezésével, kulturális javak kölcsönzésével, valamint tudományos, állományvédelmi és közönségkapcsolati tevékenységgel kapcsolatos szolgáltatást nyújthat – FÁNK: igen
6. b) a fenntartó által jóváhagyott múzeumi küldetésnyilatkozattal rendelkezik, amely alapján szakmai tevékenységét folytatja – FÁNK: igen
7. c) feladatait éves szakmai munka- és pénzügyi terv alapján végzi, tevékenységéről éves szakmai munkajelentést és pénzügyi beszámolót, valamint teljesítményértékelést készít – FÁNK: igen (bár jelenleg természetesen ezt még nem a múzeumi szempontok szerint készíti el)

A fentiek konklúziójaként tehát azt is megállapíthatjuk, hogy az összetett feladatkörű múzeumi kategória minden követelményének a Fővárosi Állat- és Növénykert is megfelel.

A fentiekből fakadóan már csak egy utolsó kérdés marad: az tudniillik, hogy az elvárások finoman hangolt, ám annál kardinálisabb részleteit tanulmányozva az intézmény munkája melyik múzeumtípusnak feleltethető meg. Nem részletezve itt az általánosabb vizsgálódás eredményeit, aligha kétséges, hogy egyetlen kategória jöhet szóba, mégpedig a „tematikus múzeum”.

Ez a múzeumtípus a jogszabály szerint

47. §:
48. a) a kulturális javak egy meghatározott csoportját, illetve egy témát érintő gyűjtőkörrel, országos vagy korlátozott gyűjtőterülettel, vagy
49. b) egy muzeológiai szakterületet (szakágat) felölelő gyűjtőkörrel, korlátozott gyűjtőterülettel rendelkező intézmény.

Mármost a Fővárosi Állat- és Növénykert misszióját és szakmai profilját alapul véve nyilvánvaló, hogy mind tematikailag, mind a szakterületet tekintve a törvényben maghatározott célzott gyűjtőkör (természettudomány és annak kiegészítéseként történeti és művészeti) és a behatárolt gyűjtőterület (saját terület, egyes irányokban országos) egyaránt jellemzi az intézmény munkáját. Szintén egyfajta (az előzőekhez hasonló felépítésű) „táblázatba” rendezve a tematikus múzeummal szembeni elvárásokat, a következő képet látjuk:

A tematikus múzeum működési engedélyének kiadása iránti kérelemben a fenntartó a 3. §-ban meghatározottak teljesítéséhez igazolja, hogy:

1. a) a múzeum használatában álló épületben állandó és időszakos kiállítás bemutatására alkalmas kiállítóhelyiségeket, gyűjteményi raktárt, előkészítő raktárt, állományvédelmi feladatok ellátására alkalmas helyiséget, könyvtárat, adattárat, valamint elkülönítetten vagy a kiállítótérben múzeumpedagógiai foglalkoztató teret és a közönség fogadását szolgáló helyiséget alakított ki, továbbá az épületet elektronikus és mechanikus védelemmel látta el – FÁNK: egyértelműen igazolható
2. b) a múzeum a gyűjtőkörének megfelelő állandó és időszaki kiállításokat mutat be, amelyek évente legalább 260 napon át – beleértve minden hónap egyik hétvégéjének az intézmény által meghatározott napját, továbbá a Magyar Köztársaság nemzeti ünnepeit – naponta legalább négyórás nyitva tartás és a d) pontban meghatározott valamely munkakört betöltő alkalmazott szakmai felügyelete mellett látogathatók, valamint a kiállításokhoz kapcsolódó közművelődési és múzeumpedagógiai szolgáltatásokat nyújt – FÁNK: egyértelműen igazolható
3. c) a muzeális intézmény hetente legalább egyszer négyórás időtartamban kutatószolgálatot működtet – FÁNK: egyértelműen igazolható
4. d) a múzeumban a gyűjtőkörébe tartozó szakáganként muzeológus, műtárgyvédelmi munkatárs és múzeumi közművelődési szakember munkakört létesítenek, amelyet külön jogszabályban meghatározott képesítéssel rendelkező szakember tölt be – FÁNK: részben igazolható
5. e) az arra jogosult a kérelem alapjául szolgáló kulturális javakat hitelesítés nélküli alapleltárba vagy külön nyilvántartásba vette – FÁNK: egyértelműen igazolható

Az Állatkert viszonylatában a kritériumok között az egyetlen magyarázatra szoruló pont a „szakágankénti muzeológus” és a „műtárgyvédelmi munkatárs” alkalmazása. Az első esetben a három szakág (természettudomány, történet és művészet) közül a természettudomány területén áll alkalmazásban képesített szakember, de kétségtelen, hogy a történeti és művészeti gyűjtemények egyre tervszerűbbé váló gyarapítása, az előírásoknak megfelelő nyilvántartása és a szükséges műhelymunka elvégzése érdekében hamarosan legalább egy részmunkaidős vagy megbízásos szakembert kell alkalmazni. A „műtárgyvédelmi munkatárs” feladatköre a természettudományi vonalon munkamegosztással (több alkalmazott részfeladatain keresztül) biztosított. A történeti és művészeti kollekciók, valamint a dokumentum- és adattári anyagok szakszerű gondozása a későbbiekben racionálisan összevonható a szakági feladatokat ellátó szakember munkakörével.

Összefoglalva: a Fővárosi Állat- és Növénykert tevékenységének elemzése alapján nyilvánvaló, hogy az intézmény fejlődésében kimutatható tendenciák egyike a muzeális intézményekre jellemző funkciók és feladatkörök egyre tervszerűbb felvállalása, azok erősödése. A FÁNK megérett arra, hogy „tematikus múzeumi” besorolást és az ezt rögzítő múzeumi működési engedélyt kapjon. Ettől az intézmény küldetésében változás nem történne, hiszen a múzeumi rang inkább csak egy már amúgy is bekövetkezett tevékenységbővülés szentesítését jelentené. Ugyanakkor ez az elismerés megnyitná a kaput a közgyűjteményi funkciók további erősödése előtt, és segítené a hozzáférést a múzeumi státust feltételként állító céltámogatásokhoz.

És végül egy „ellenérdekű” utóirat: ha a FÁNK múzeum lenne, akkor bizony rá is vonatkozna az 194/2000. XI. 24. kormányrendelet a muzeális intézmények látogatóit megillető kedvezményekről. Ez azonban olyan bevételkiesést okozna az Állatkertnek, ami miatt nem éri meg meglépnie ezt a lépést… Kérdés tehát: vajon mit lehet tenni, ha egy adminisztratív szabályzó válik a szakmai továbblépés akadályává?