A múlt bányájának múzeuma
Rózsaszentmárton, a mátraaljai lignitbányászat bölcsője
MúzeumCafé 11.
Heves megye délnyugati részén, a Nyugat-Mátra dombjai között fekszik Rózsaszentmárton község, amelyről kevesen tudják, hogy itt hat évtizeden keresztül komoly bányászati tevékenység folyt. Minderre emlékeztet a falu határában álló hatalmas E-330-as kanalas kotrógép. A monstrumot 2008. szeptember 19-én avatták fel, csakúgy, mint a falu közepén álló Lignitbányászati Emlékházat és az udvarában található szabadtéri kiállítást. A faluban nincs ember, aki ne lenne büszke a bányászat emlékeire.
„Mezőgazdaságból és szőlőművelésből élő település volt a miénk a 19. század derekáig, amikor is geológusok felfedezték, hogy hatalmas szénvagyon rejtőzik itt a föld mélyén. Az iparszerű kitermelést Rády Andor királyi tanácsos indította el 1908-ban, majd az I. világháború idején szünetelt a bánya. 1918-ban a Mátravidéki Szénbányák Rt. élén álló Fóris Vilmos folytatta tovább a bányaművelést. Többszöri gazdasági átalakulást és tulajdonosváltást követően a felfutott termelési adatokra és további geológiai kutatásokra alapozva 1940-ben Budapest vezetése a Székesfővárosi Elektromos Műveken keresztül szerződést kötött a céggel a főváros energiaszükségletének biztosítására. Ez a hatvan évre szóló – elméletileg 2000-ig tartó – szerződés a felépítendő Mátravidéki Erőműre és a rózsaszentmártoni lignitvagyonra alapozódott. A II. világháborút követően 1945. október 11-én kezdődött újra a termelés a bányában, míg az erőművet 1949-ben indították újra. Az 1950-es évektől kezdődően az ország egyre növekvő elektromosáram-igényére alapozva komoly fejlesztések kezdődtek, s tartottak egészen 1968-ig. Ekkor
a párt által megfogalmazott eocén-programra hivatkozva megszüntették a mélyművelésű bányákat, és a külszíni fejtések miatt elcsendesedett a mátraaljai lignitbányászat bölcsője.”
Sipos Jánosné polgármester gazdaságtörténeti bevezetője pontos és tömör. Ezt egészíti ki Fáczán József, a helyi Nyugdíjas Bányász Szakszervezet titkárának összefoglalója, amely szerint „a hat évtized alatt kilenc lejtős aknában folyt a termelés a község területén, és kilencmillió tonna lignitet bányásztak ki a föld alól. A bányászat az 1920-as, 30-as években idénymunkának számított, és tavasszal, amikor csökkent az országban a szénigény, a bányászok 3-5 holdas földjüket művelték, gazdálkodtak. Majd csak az aratás után indult meg a bányában újra a munka, akkor elkezdték a téli tüzelő kitermelését. Napi szinten egy bányásznak hatvan mázsa szenet kellett normában kitermelnie. Háromméternyi frontfejtés jutott egy-egy emberre, hárman dolgoztak egymás mellett. Nincs még egy olyan szakma, amelyik ennyire közel hozná egymáshoz az embereket, hiszen egymásra voltak utalva, egymástól függött az életük.”
Az 1930-as években a Delelőn már 74 lakásos bányászkolónia épült, majd bolt az ellátásra, és az orvosi rendelő és a művelődési ház is az idő tájt készült el. Kétmedencés strand is volt itt, iskolát is építettek. Aztán mindennek vége szakadt. Bezárták az utolsó aknát is, és a szakemberek egy része követte a Petőfibányára, majd Gyöngyös-Visontára települt, immár nyíltszíni külfejtéses bányát. 1968-ban, a termelés megszűntével más munkát kerestek az itt élők, de kötődésük a bányához a mai napig megmaradt. Jól példázza ezt a 270 fős Nyugdíjas Bányász Szakszervezet, szépkora ellenére az egyik legaktívabb közösség. Amikor 2005-ben financiális okokból veszélybe került a bányászati kiállítás fenntartása, az önkormányzat vállalta magára ezt a feladatot. „Elhatároztuk, hogy a könyvtár épületéből kiköltöztetjük, és a régi iskolát felújítva méltó helyszínt teremtünk a kibővített kiállításnak – mondja Sipos Jánosné. – Ám a nemes elhatározáson kívül szinte semmink sem volt. Amikor 2007 őszén beadtuk a pályázatot a százéves iskolaépület felújítására, még csak reméltük, hogy 2008-ban lesz annyi rózsai ember, aki hisz az ügy fontosságában, és önként vállalja, hogy kétkezi munkájával segít. Összehívtuk a településünkön működő civil szervezeteket a művelődési házba, és amikor elmondtuk a tervünket, egy emberként mellénk álltak. Ez volt az a pont, amikor egy kicsit félve, de elhittem, hogy ez a mi kis faluközösségünk képes lesz a feladat megoldására. Sikerült némi pályázati pénzt is szerezni, amely szűken az anyagköltséget kiadta, és belefogtunk a munkába. Egy kockás füzetbe írtuk azoknak a neveit, akik vállalták, hogy szaktudásukat, munkaerejüket adják, beosztottuk őket 6-8 fős brigádokba. Minden nap megvolt, hogy mit kell csinálni: vakolatleverés, szigetelés, rabichálózás, tetőerősítés, ablakcsere, pucolás… Beosztottuk, hogy aznap ki lesz a kőműves, ki a sitnyik. Mi álltuk az anyagot, ebédet főztünk az idősek napközi otthonában, de fizetni nem tudtunk a munkáért. Meszeltek, festettek az önkéntesek, élükön az egykori bányászokkal, és elmondhatom, hogy a burkoláson kívül minden társadalmi munkába készült. Ez a kaláka összehozta a fiatalabbakat is, akik szintén kivették a részüket a feladatok megoldásában. Ezer műszaknyi társadalmi munkát végeztek; nyolcezer órában, vagyis több mint 333 napban mérhető mindaz, amit elvégeztünk itt közösen.”
Az önkormányzat 2008-at a Bányászat Évének nyilvánította, és úgy építették fel az éves programjukat, hogy méltó módon ünnepeljék az évfordulót. Pályázatok révén sikerült megjelentetniük egy monográfiát, megörökítve a régmúlt eseményeit, emlékérmet verettek a jeles alkalomra, korsókat készíttettek a bányászhagyományoknak megfelelően. 2008. szeptember 19-én, az átadási ceremónián a bányászat szakmai és a hivatali szervei, szervezetei, szövetségek és közösségek teljes országos vezetése, a jogutód Mátrai Erőmű Zrt. vezérkara, valamint az ország bányásztelepüléseinek vezetői mellett a régió gazdasági, társadalmi és civilszférája is képviseltette magát. „Meg is jegyezte valaki a Bányászati Szövetségtől, hogy bár hivatalosan az Országos Bányásznap Komlón volt, de a krónikák úgy jegyzik ezt a napot, hogy Rózsaszentmártonban volt az ünnep – mondja büszkén a polgármester. – Aki ellátogat közénk, az meggyőződhet róla, hogy ebben a házban a szívünk-lelkünk benne van. Itt mindazt közkinccsé tettük, ami a múltunkat
eghatározta, és a jelenünket is átfogja. Bízom benne, hogy ez a bányász öntudat a jövőnket is áthatja majd, és gyermekeink, unokáink ugyanolyan büszkék lesznek egykori elődeinkre, mint mi.”
Mátraaljai Lignitbányászat Emlékháza
Rózsaszentmárton, Apci út 2.
Nyitva tartás: hétfőtől péntekig: 13-19 óráig
Információ: +36-37-384-153