Munkácsy-csoda Békésben
A Kis Jeanne nagy közösségformálása
MúzeumCafé 3.
Szatmári Imre, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum igazgatója átlagosan két-háromhetente kap olyan telefonokat, leveleket, amelyekben valaki arról számol be neki, hogy egy eddig nem ismert Munkácsy-művet, vagy relikviát talált. Az esetek túlnyomó többségében persze a hír nem igaz, legfeljebb hamisítványokról van szó. Az igazgató azonban minden bejelentést komolyan vesz, fényképet, dokumentációt kér, majd megindul a „nyomozás”, annak vizsgálata, valóban eredeti-e a műtárgy.
Előfordult már, hogy valaki azt állította: az ócskapiacon fedezett fel egy Munkácsy-alkotást, más Aradon bukkant egy „igazi” nyomára – azonban egyik kép sem bizonyult eredetinek. Ám szinte minden évben akad olyan megkeresés is, amelynek köszönhetően tovább bővülhet a békéscsabai múzeumban a világ legnagyobb Munkácsy-relikviagyűjteménye. Nemrég került a közintézménybe a festő egy hajtincse, vagy egy, az egykoron Békéscsabán asztalosinasként dolgozó festő által készített intarziás ládika.
Szatmári Imre tavaly nyáron éppen a ládika ügyében adott interjút a megyei napilap tudósítójának, amikor újabb e-mailt kapott. A levélben ez állt: egy svájci úr százezer euróért szívesen eladná a mester nevét viselő közgyűjteménynek azt az eddig a széles közönség számára ismeretlen Munkácsy-festményt, amely egy fiatal lányt ábrázol. A múzeumigazgató az újságíróval folytatott beszélgetésben be is számolt a friss hírről, de félig lemondóan hozzátette, hogy a csabai közgyűjtemény ennyi pénzt nem tud összeszedni. A lap munkatársa visszatért a szerkesztőségbe, ahol elmondta a múzeumban hallottakat Varga Ottónak, a Békés Megyei Hírlap főszerkesztőjének. Ezt követően fogalmazódott meg az ötlet: a múzeum és a helyi lap indítson közös adománygyűjtési akciót a kép megszerzése érdekében.
Az elképzelés több szempontból is merésznek tűnt. Korábban még sehol az országban nem gyűjtöttek ilyen nagyságrendben pénzt egy műtárgyért, másrészt a mozgalom elindításakor abban sem lehettek biztosak, hogy a tulajdonos tartja-e a szavát, és valóban eladja a festményt.
Az hamar kiderült, hogy a Kis Jeanne című alkotás valóban eredeti, erről Svájcban meggyőződhetett Szatmári Imre és a Munkácsy-kutató művészettörténész, Boros Judit. Az augusztusi svájci út során állapodtak meg a tulajdonossal, Alexis Brasseurrel, hogy két hónap alatt, október végéig megpróbálják összeszedni a megvásárláshoz szükséges 27 millió forintot.
A 85 éves öregúr dédnagyapja unokatestvére volt Munkácsy feleségének, A kis Jeanne pedig nem más, mint a tulajdonos nagymamája, aki a festmény készítésekor, 1888-ben lehetett 18 éves. Alexis Brasseurt a nagymama nevelte fel, ezért is ragaszkodott eddig a festményhez. Túl a nyolcvanötön döntött úgy, hogy szeretné egy olyan közgyűjteménynek eladni a művet, amely kimondottan Munkácsy Mihály emlékét ápolja.
A festményről korábban semmilyen szakmai kiadvány nem tett említést, a művészettörténet-kutatók sem tudtak róla. A család sem állította közszemlére soha. A szakirodalom egy, az 1920-as években megjelent katalógusnak köszönhetően ismeri ugyan a Flört című képet, amelyen szintén szerepelnek Jeanne arcvonásai, de az a mű jelenleg lappang.
Szatmári Imre nem tagadja, rengeteg kétely motoszkált benne, de tudta, meg kell próbálni, hátha sikerül az adománygyűjtő-akció. Az első óriási segítség a békéscsabai kötődésű könyvkiadó, a Munkácsy-vándorkiállítás magyarországi koordinátorának, Szemenkár Mátyásnak és feleségének, Szemenkár Erikának kétezer eurós felajánlása volt. „Egyre jobban terjedt a hír az adománygyűjtésről. Aki hallott róla, újabb ötletekkel állt elő. Olyan magánemberek, intézmények közötti megyei összefogás jött létre, amely önmagában legalább akkora érték, mint maga a festmény” – mondja Szatmári Imre.
A Békés Megyei Hírlap folyamatosan napirenden tartotta az ügyet, közel harminc tudósítás jelent meg a gyűjtés két hónapja alatt. Beindult a gyerekek akciója is: az egyik iskolában egy- és kétforintosokat gyűjtöttek nagy dunsztosüvegekben. Végül az edzett testnevelő-tanárok is alig bírták megemelni az aprópénzekkel megtöltött üvegeket: a forintosokból 107 ezret sikerült összeszedni. Volt, ahol az iskolai büfében Munkácsy-szendvicset készítettek, és minden eladott darab után húsz forint ment a Munkácsy-alapba. A helyi élelmiszer-áruházlánc Munkácsy-napot tartott, s a forgalomból befolyt összeg egy bizonyos százalékát utalták át az adománygyűjtő-számlára. Mesterszakácsok egy hétvégén hozott anyagból kétezerötszáz adagos Munkácsy-levest főztek, de volt a festményvásárlás érdekében ékszerárverés és műtárgy-aukció is. Később az állam is a kezdeményezés mellé állt: a kultusztárca öt-, a Nemzeti Kulturális Alap hárommillió forintot adott. A magánszemélyek adományai átlagosan ezer és tízezer forint között mozogtak. A fenntartó megyei önkormányzat a közpénzből biztosított egymillió forint mellé még hozzátett 3,5 milliót, ami a képviselői tiszteltdíjakból és a hivatali munkatársak felajánlásaiból jött össze. Adott pénzt a városi önkormányzat, illetve cégek, közintézmények és bankok sokasága. A legnagyobb magánfelajánló egy leszármazó nélküli nyugdíjas, Dobroczki Mihály László volt, aki – mivel senki nem viszi tovább a családnevét – szerette volna, ha neve felkerül arra az örök időkre megmaradó réztáblára, amely a legnagyobb adományozók nevét őrzi a múzeum falán.
A páratlan összefogásnak köszönhetően időben összejött a szükséges százezer euró. Szatmári Imre azonban nem is gondolta, hogy a neheze még hátravan: ekkor derült ki, hogy a műtárgy külföldi megvásárlása után nyolc napon belül be kell fizetni az államnak ötmillió forintnyi áfát. Volt néhány óra, amikor úgy tűnt, hiába volt minden, a magyar kultúrtörténet példátlan adománygyűjtése elvérzik az adó- és vámjogi problémák labirintusában – s vele együtt a Kis Jeanne is.
A múzeumigazgató és az ügy iránt elkötelezettek jogszabályokat, nemzetközi szerződéseket bújtak annak érdekében, hogy tisztába jöjjenek azzal, miként hozható be az országba a legegyszerűbben a műtárgy. A megoldás esélyét egy szerencsés időpontban meghozott adótörvény-módosítás teremtette meg: az áfát be kellett ugyan fizetni, de januárban a múzeum ezt a pénzt visszakapta, vagyis csak előlegre volt szükség, amit a megyei önkormányzat és a közgyűjtemény biztosítani tudott.
A Kis Jeannet a felújított Munkácsy Mihály Múzeumban bárki megtekintheti. Szatmári Imre a napokban újabb vélt Munkácsy-műről kapott tájékoztatást, a vizsgálat folyik. A szakemberek szerint több száz Munkácsy-alkotás lappanghat a világban. Bármikor előkerülhet egy eddig ismeretlen mű. A békéscsabai csoda bárhol és bármikor megismétlődhet?!”