Művészet és Olimpia
MúzeumCafé 6.
Ma már nem az olimpia a legnagyobb érdeklődést generáló sportesemény a világon – a labdarúgó világbajnokság és a Forma–1-es vb-sorozat is megelőzi –, érzelmi töltetében, közösségteremtő hatásában, múltunkra, jelenünkre gyakorolt erejében azonban semmi sem fogható az olimpiai játékokhoz. Az olimpia messze túlmutat a sport keretein, kézzel tapintható lenyomatot hagyott az épített környezetünkön, a kultúránkon, a mindennapi életünkön.
Az ókori Görögországban valamely istenség tiszteletére rendeztek ünnepségeket, a történészek szerint sok százat, talán ezret is a szétszórt görög világban, s ezek pompája attól függött, hogy helyi jellegűek voltak-e, vagy pánhellén rangra emelkedtek. A programjaikban sem a testi erőt és ügyességet próbára tevő sport dominált, a vallási ünnephez kapcsolódott a kórus-, tánc-, dráma- és atlétikai verseny. Jószerével az számított szokatlannak, hogy az éliszi Olümpiában a Zeusz tiszteletére tartott ünnepség műsora a sportra korlátozódott. A római korszak elején az olyan szónokversenyek, amelyeknek tárgya a császárok, vagy a vendéglátó város isteneinek dicsőítése volt, felkerültek egyebek közt a püthói, iszthmoszi és a Panathénaia-játékok programjára.
A történeti források szerint Olümpiában Kr. e. 776 és Kr. u. 393 között négyévente tartották a sportversenyeket, összesen 292-t. Az olümpiai játékok a négy eseményből álló pánhellén játékok részét képezték, amelyeket 2-4 évente rendeztek meg, és amelyek közül az olümpiai ünnep volt a legfontosabb, a legnagyobb presztízsű. A stadionfutásból, majd távolugrásból, diszkoszvetésből, gerelyhajításból, birkózásból, ökölvívásból, négyesfogat-hajtásból, pankrációból álló vetélkedők győztesei Kr. e. 724 után a szent olajfáról aranykéssel levágott ágból font koszorút kaptak, életnagyságú szobrot készítettek róluk és teljes ellátásban részesültek városállamukban. A versenyszámok győzteseit gyakran örökítették meg más tárgyakon is – például azokon a híres, olajat tartó vázákon, amelyeket az athéni Panathénaia-ünnepen négyévente rendezett játékok győztesei kaptak meg. A Pana-thénaia-amforák egészen a Kr. e. 2. század végéig megőrizték feketealakos díszítésmódjukat, és a hagyományt, hogy egyik oldalukra Pallasz Athéné istennő lándzsás-pajzsos alakját, a másikra egy-egy versenyjelenetet festettek.
A minden bizonnyal legismertebb ókori atlétaábrázolás a Düszkobolosz, a diszkoszvető, amelyet Kr. e. 450 körül formázott meg Mürón athéni szobrász, eredetileg bronzból. A ruhátlan iú – egy, a szobrot ábrázoló antik gemma felirata alapján talán Hiakinthosz, Apollón kedvence, akit az isten diszkoszvetés közben véletlenül halálra sebzett – hátralendített karral, egyensúlyi helyzetének megtalálása után áll, s éppen arra készül, hogy a következő pillanatban előrelendüljön a dobáshoz. A valaha készített leghíresebb és legtöbbet utánzott atlétaábrázolás eredetije, Mürón üreges öntésű bronzszobra régen elveszett, de több mint húsz római másolata (torzók, fej- és karrészletek) és számtalan gemmaábrázolása ismert. Az egyetlen teljes példány a Római Nemzeti Múzeum tulajdona.
A sportjátékokról beszámoló irodalmi művek közül a legelső és leghíresebb Homérosz Iliászában olvasható: a szerző itt hosszasan ecseteli a kocsiverseny, a futóverseny, a birkózás, az ökölvívás, a dárdavetés mikéntjét – az Akhilleusz szervezte játékokat, amelyek közeli barátja, a Hektór által Trója kapuja előtt párbajban legyőzött Patroklosz temetési szertartásának részét képezték. Ahogy az ókori görögök sem húztak éles határt a vallási ünnepek, a kórus-, tánc-, dráma-, illetve a sportversenyek közé, az Olympia kifejezés évszázadokkal később sem társult kizárólag a sporthoz. Gondoljunk Liszt Ferenc megfogalmazására, aki a 19. század közepén – a város Goethe utáni kulturális életét fellendítendő – „egy modern szellemi Olimpia” helyszínévé akarta tenni Weimart.
A Liszt halála után tíz évvel, az 1896-ban útjára indított újkori olimpiai mozgalom értékrendjéhez is természetes módon kapcsolódott a kulturális versengés: az 1912 és 1948 közötti időszakban szellemi olimpiákat is rendeztek. A szellemi olimpiák magyar aranyérmese dr. Mező Ferenc sporttörténész, aki Az olimpiai játékok története című irodalmi művével az 1928-as amszterdami ötkarikás versengésen találtatott a legjobbnak. De Hajós Alfréd, a „magyar delfin” volt az az ókori görög ideált megtestesítő, fantasztikus felkészültségű ember, aki a sport- és a szellemi ötkarikás játékok történetében is kiemelkedőt alkotott. Hajós nyerte a legelső újkori olimpiai játékokon, az 1896-os athéni találkozón Magyarország első és második ötkarikás aranyérmét 100 és 1200 méteres úszásban. Játszott a magyar labdarúgó-válogatott első hivatalos nemzetek közötti mérkőzésén is, 1902. október 12-én Bécsben, majd 1906 őszén két összecsapás erejéig a válogatott szövetségi kapitányi tisztét is ellátta. Építészmérnökként Alpár Ignác irodájában, majd Lechner Ödönnel dolgozott, végül önálló irodát nyitott. Mint sportújságíró és a Magyar Olimpai Bizottság tagja továbbra is sportközelben maradt, s az 1924-es párizsi olimpia szellemi versenyében Lauber Dezsővel közösen benyújtott stadiontervével ezüstérmet nyert (aranyérmet nem adtak ki). Építészi munkái közül a legismertebb a nevét viselő margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda, de ő tervezte az Újpest Megyeri úti stadionját, a Millenáris Sportpályát, a miskolci, a pápai, a kaposvári, a szegedi sporttelepet és uszodát, a debreceni Aranybika Szállót. Tárgyi és szellemi hagyatékának ápolására alakult a Hajós Alfréd Társaság, amelynek folyamatban lévő projektje a szellemi olimpiai program kiírása az európai kortárs képzőművészeknek. Dr. Mező Ferenc és Hajós Alfréd után egyébként dr. Földes Éva A fiatalság forrása című irodalmi alkotásával a harmadik helyen végzett a művészeti versenyben az 1948-as londoni olimpián – az utolsón, amelyen a szellemi versengés is a programhoz tartozott.
Ha nem is az ötkarikás játékok hivatalos részeként, de a sportműsort kísérő kulturális fesztivál a 2000-es sydney-i és a 2004-es athéni olimpián is óriási sikert aratott. A 2008-as pekingi nyári találkozó szervezői persze, ahogy minden másban, e tekintetben is felül akarják szárnyalni az eddigi 21. századi házigazdákat, és a kínai fővárosban húszezer színésszel, kettőszázhatvan előadással, százhatvan kiállítással készülnek a világ elkápráztatására. A grandiózus programban a látogatók betekintést nyerhetnek a helyi operastílustól kezdve az ősi népművészeten át a bábjátékig Kína teljes művészeti örökségébe.
Film és olimpia
Az 1936-os berlini ötkarikás játékokról forgatott Olympia című film technikai és esztétikai újításai korszakos hatással voltak a filmkészítésre. Alkotója, Leni Riefenstahl balettáncosnőként és színésznőként kezdte karrierjét az 1920-as évek közepén, első filmszerepét Korda Sándortól kapta a Tragédia a Habsburg-házban című műben. Filmrendezőként a Balázs Bélával közösen írt és rendezett Kék fény című mozival debütált. Az 1930-as évek elején közeli kapcsolatba került Adolf Hitlerrel, akit külseje és tehetsége is lenyűgözött, s Riefenstahl a náci párt, a Harmadik Birodalom és személyesen a Führer propagandafilmesévé vált. Első, A hit győzelme című alkotását (1933) követte Az akarat diadala című filmje, amely az 1934-es nürnbergi náci pártkongresszust örökítette meg. A filmtörténet ezt, valamint az 1936-os berlini olimpiáról készített Olympia című alkotását is remekműnek minősíti. Riefenstahl innovatív ötleteinek köszönhetően ebben az utóbbi filmben jelenik meg először a követőfelvétel, az atléták mellett haladó, guruló alapra helyezett kamera, a légi felvétel, a teleobjektív, és számos kamerakezelési mód.
Szintén óriási hatással volt a filmművészetre a legismertebb, megtörtént eseményeket feldolgozó sporttémájú film, az 1981-ben forgatott Tűzszekerek (Chariots of Fire) című brit alkotás. A Colin Welland írta, Hugh Hudson rendezte mozi az 1924-es párizsi olimpiára készülő brit atlétacsapat, közülük is két, később aranyérmet nyert futó útját követi végig, a Párizsban a 100 méteres síkfutásban nyerő angol Harold Abrahamsét és a 400 méteren győztes „repülő skót” Eric Liddell-lét. A lenyűgöző, sodró erejű alkotást 1981-ben hét Oscar-díjra jelölték, s az amerikai filmakadémia tagjai négyre érdemesnek is tartották: elvitte a legjobb operatőrnek, a legjobb eredeti forgatókönyvnek, a legjobb jelmeztervezőnek, és a görög Vangelis örökzölddé vált melódiái révén a legjobb filmzenének járó arany szobrocskát. Ennyi Oscar-díjjal még egyetlen sport-, vagy olimpiai témájú filmet sem tüntettek ki, igaz, film sem készül sok ebben a témában.