Múzeumidő Közép-Európában
MúzeumCafé 47.
Az elmúlt huszonöt évben Közép-Európában a kortárs művészeti múzeumok olyan mértékű átalakuláson mentek keresztül, ami már egyfajta „jelenségként” is felfogható. Katarzyna Jagodzińska lengyel művészettörténész az ezen a területen folytatott kutatásainak eredményeit tárja az olvasók elé egy 599 oldalas, 147 képpel illusztrált könyvben. Kiinduló tézise szerint Közép-Európa országai – ami alatt ő elsősorban a Visegrádi Négyeket és azok szomszédjait érti – az átalakulás folyamán egyértelműen nyugati példákat követnek, azokat sokszor egyszerűen másolva, mivel a térség több évtizedes lemaradásának lefaragása a fejlettebb példák átvételével tűnik a legegyszerűbben megoldhatónak.
Az elmúlt negyedszázadban létrejött vagy átszervezett gyűjteményeket a szerző több csoportra osztja. Az újonnan megépült múzeumok és galériák mellett külön tárgyalja az egykori rezidenciális, egyházi, ipari és hadi célokat szolgáló épületek újrahasznosítását, kitérve a kulturális és múzeumi városnegyedek kialakítására is. Jó néhány magyarországi példa is szerepel a kötetben: a Ludwig Múzeum, a debreceni MODEM vagy a pécsi Zsolnay Negyed mellett olyan kisebb intézmények is, mint a Paksi Képtár vagy a veszprémi Vass-gyűjtemény. Utóbbi kapcsán is figyelemre méltó a magángyűjtők galériaépítészeti tevékenységét tárgyaló fejezet, bár a szerző a magántőke szerepét a kortárs művészet finanszírozásában az összes közép-európai országban elenyészőnek látja. (Érdekes tény, hogy a magántőke aránya a múzeumi beruházásokban a legkisebb visegrádi országban, Szlovákiában a legjelentősebb.) Jagodzińska szerint általában is a pénz hiánya az egyik oka annak, hogy a nyugati példák nem tudnak megvalósulni nálunk az ottanira jellemző színvonalon: a gyűjtemények nem rendelkeznek olyan forrásokkal, amelyek lehetővé tennék a legnevesebb művészek munkáinak megvásárlását vagy sztárépítészek felkérését múzeumi épületek tervezésére. Így a térség a nyugati világ múzeumi térképén továbbra is fehér foltként jelenik meg, ott a könyvben leírt átalakulások eredményeit rendszerint meg sem említik.
Pedig a művészeti gyűjtemények regionális karaktere akár lehetőségként is felfogható lenne – ez a megállapítás a könyv talán legérdekesebb tanulsága. A nyugati példák átültetése helyett a közép-európai művészetre való összpontosítás tudatosan megválasztott fejlődési pálya lehet. A szerző pozitív példaként említi a Ludwig Múzeumot, amelynek gyűjtési és kiállítási programja tudatosan erre irányul. Hasonló koncepció jellemzi Lengyelország egyik legjelentősebb múzeumi beruházását, a most épülő Varsói Kortárs Művészeti Múzeumot is, ami Kelet-Közép-Európa művészetének egyik legfontosabb központjává szeretne válni.
Katarzyna Jagodzińska: Czas Muzeów w Europie Środkowej. Muzea i centra sztuki współczesnej (1989–2014)
International Cultural Centre in Cracow, 2014
Angol nyelvű összefoglaló: Museum age in Central Europe:
Museums and centres of contemporary art (1989–2014), 547–552.a