Növekedhet-e a közeljövőben a kortárs kiállítóhelyek iránti érdeklődés?
MúzeumCafé 8.
Einspach Gábor a Kieselbach Galéria és Aukciósház műtárgypiaci szakértője
A kortárs művészet az utóbbi időben sokkal közelebb került a hétköznapokhoz; lassan leszámolhatunk az érthetetlen, megközelíthetetlen, elefántcsonttoronyba zárkózó művész képével. Kortárs művészetet gyűjteni, vagy csak tárlatokat látogatni folyamatos izgalmi állapotot jelent, főleg ha a mai művészet kritikai vonalát tekintem. A művészek azonnal reagálnak a politika, vagy akár a gazdaság legfrissebb történéseire, teljesen új utakat járva. Nem véletlen, hogy például a graffiti már a legrangosabb aukciósházak kínálatába is bekerült. A sokszor az ismeretlenség homályába burkolózó művészek azonnal érthető, szellemes művei akár dollár-százezrekért kelnek el. Véleményem szerint az érdeklődés mindenképpen növekedni fog: az elmúlt időszakban nemcsak Nyugat-Európában, vagy Észak-Amerikában, de Magyarországon is egyre erőteljesebben fordul a közönség a háború utáni művészet, azon belül is a kortárs irányába. Ez nagyon jól lemérhető a kortárs művészeti vásárok látogatószámának exponenciális növekedésében, vagy az árverési anyagok összetételének változásában egyaránt. A piacvezető aukciósházak már évek óta egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a kortárs művészetre, megkérdőjelezhetetlen értékek közé helyezve legitimálják, közelebb hozva a maiakat a klasszikus művekhez. A múzeumok mai művészetet bemutató kiállításai sokszor nagyobb közönséget vonzanak, mint egy impresszionista, vagy avantgárd anyagot bemutató tárlat. A legjobb magyar kereskedelmi galériák kiállításai izgalmasak, nagyon jó minőségűek, és az utóbbi időben sokkal nagyobb betekintést engednek a nemzetközi művészetbe is. Sokan dolgoznak külföldi művészekkel, állnak kapcsolatban külföldi kurátorokkal: ha lassan is, de Magyarország „felkerül a térképre”. Pedig a kultúra a mindenkori elosztórendszerek mostohagyermeke, és nézve a nagyvilágot, különösen nehéz sorsa lesz az elkövetkező időszakban. Ezért ami a kiállítóhelyek számát illeti, azt gondolom, hogy a nonprofit szféra nem fog tudni több kiállítóhelyet fenntartani a közeljövőben, sőt, a most működő intézmények közül is néhányat be kell majd zárni a fenntartási költségek előteremtésének nehézségei miatt. A forprofit szféra, vagyis a kereskedelmi galériák rendszere azonban az elmúlt néhány évben robbanásszerű fejlődésen ment keresztül; nem gondolom, hogy a régóta a piacon lévő galériák fenntartása egy akár erőteljesen változó gazdasági környezetben is nehézségekbe ütközne. Azon galériák közül viszont, amelyek a kortárs művészet konjunktúráját kihasználva, elsősorban profitszerzés céljából, és nem feltétlenül megfelelő szakmai felkészültséggel jöttek létre, jó néhány nem fog tudni fennmaradni. Ugyanakkor még mindig több olyan kiváló művész van – akár a fiatalokat, akár a középgenerációt, akár az idősebb korosztályt tekintjük –, akik nem kötődnek egyetlen galériához sem. Az ezekkel az alkotókkal foglalkozó, hiteles szakemberek által vezetett galériák számára még lenne hely a piacon.
Petrányi Zsolt a Műcsarnok igazgatója
A kortárs művészet, illetve az őket bemutató kiállítóhelyek, intézmények iránti érdeklődés növekedése a mai művészet elfogadásának a függvénye. A közönség körében általános idegenkedés tapasztalható, ami a művészek kifejezési formái, újító szándéka és kísérletei miatt alakult ki az elmúlt 150 évben. A szépség és az érték eldöntése a kortárs művészetben viszonylagos, bizonytalanságot keltő, aminek feloldásán rengeteg intézmény és program fáradozik.
A kortárs művészet sokat változott az elmúlt két évtizedben. Új korszak kezdődött, az elszigeteltségből elege lett művésznek és művészettörténésznek egyaránt, rendre keresik azokat az összefüggéseket és kapcsolódási pontokat, amelyekkel a társadalom jelenségeihez, problémáihoz kapcsolódhatnak. Ezért a mai művészet sokkal elemzőbb, empatikusabb és kritikusabb, mint a korábbi évtizedekben. Ma rendre találkozunk olyan alkotásokkal, amelyek igyekeznek bevonni olyan személyeket is a mű alkotási folyamatába, akik alapvetően nem művészettel foglalkoznak, vagy igyekszenek olyan történetekre és hangulatokra ráirányítani a figyelmet, amelyek alapvetően a művészeten keresztül ismerhetőek meg. Még ha mi, a „művészeti szolgáltatóiparban” dolgozók meg is vagyunk győződve arról, hogy a művészet a mai életről és problémákról szól, ezért mindenkié, rengeteget kell tennünk azért, hogy ez nyilvánvalóvá is váljék. Sohasem elég a pedagógiai programokból, a tájékoztató-szövegekből, a reklámokból, mert amíg egy ismert klasszikus esetében nem kell megnyernünk a látogató bizalmát, egy kortárs sztár esetében mindenképpen.
Bár ez a meggyőzés Magyarországon hosszú folyamatnak ígérkezik, már beszámolhatunk eredményekről is. Egyre több gyűjtemény és gyűjtő érdeklődik a mai alkotók tevékenysége, munkái iránt. Galériák nyílnak, aukciók foglalkoznak mai alkotásokkal, ami a kortárs kultúra megbecsüléséhez nagymértékben hozzájárul. A nagy intézmények mértékadó, véleményformáló kiállításaikkal tudnak arról beszélni, hogy mik a művészet fő tendenciái és viszonyítási pontjai, illetve kik napjaink legérdekesebb alkotói. A közönség összetétele is változik ezáltal. Ma nemcsak az újdonságokra érzékeny fiatalok, a „humán” beállítottságúak járnak kiállításokra, hanem azok is, akik a gazdasági szférában dolgoznak, és érdeklődnek a gyűjtés, a mai művészeti értékrend iránt. Sokan felismerték, hogy a művészet által másfajta információ szerezhető meg a világról, ami érzékenyen egészíti ki mindazt, amit egy újságból, vagy egy dokumentumfilmből megtudhatunk. Bízom abban, hogy a változások oda vezetnek, hogy a kortárs kiállítások iránti érdeklődők száma növekedni fog. Az utóbbi években Magyarországon is megjelent kiemelkedő múzeumi kiállítások már látható eredményt hoztak a látogatószám növekedésében a klasszikus művészet területén. A kortárs művészet közönségének a megnyeréséhez más stratégiák szükségesek, összetettebbek és szerteágazóbbak. De egy folyamat kellős közepén vagyunk, a pozitív változás már érzékelhető.