Párizsi tanácsadók is részt vesznek a múzeumi negyed tervezésében
MúzeumCafé 40.
„Az igazi kulturális különbség Európában nem a régiók között mutatkozik meg – ezt válaszolja első kérdésemre Laure Confavreux Colliex, majd a mellette ülő két kolléganőjére pillant; egyikük sem tűnik többnek harmincévesnél. – Az igazi különbség a generációk között van.” A budapesti Szépművészeti Múzeumban ülünk, a Baán László főigazgató és Rostás Zoltán építész, projektigazgató vezetésével a Liget Budapest tervein dolgozó csapatnál, hivatalos nevén az Új Nemzeti Közgyűjteményi Épületegyüttes Projektirodában. Laure a párizsi LordCulture ügyvezetője, kollégái közül Aline Mandai építész, Carolyne Krummenacher pedig a tervezőosztály irányítója. A kanadai alapítású Lord Cultural Resources képviseletében érkeztek, amely a világ legnagyobb, kifejezetten a kulturális, örökségvédelmi és múzeumi szektorra specializált tanácsadó cége.
A LordCulture nagy utat járt be, amióta harminchárom évvel ezelőtt Barry és Gail Dexter Lord megalapították kétszemélyes cégüket Torontóban. Bár a házaspár mindig is együtt dolgozott, Barry vált igazán ismertté a kanadai művészvilágban, először mint a Marshall McLuhan nevével fémjelzett Canadian Art magazin szerkesztője és megreformálója. Miután Gaillel megírták a kanadai festészet első, történeti szemszögből összegző monográfiáját, a hetvenes évek végétől Barry a közszférában dolgozott: a National Museums of Canada egyik vezetőjeként felügyelte az új kiállítások létrehozását, valamint a felújításokat és bővítéseket. Ekkor tűnt fel neki, hogy a jó szándék, a remek gyűjtemény, az újításra nyitott dolgozók, sőt a nagyvonalú állami dotáció sem elegendő a múzeumfejlesztések sikeréhez, ha hiányzik a gondos igényfelmérés és tervezés fázisa. Miután elképzelései süket fülekre találtak a minisztériumban, Barry felmondott, és 1981-ben saját céget alapított, majd két évre rá feleségével megjelentették a tudományterület első szakkönyvét Planning Our Museums címmel.
Ezt azóta több, világszerte a szakemberek közkedvelt kézikönyveiként forgatott kiadvány követte, a LordCulture pedig hat metropolisban (így Párizs mellett New Yorkban, Pekingben és Mumbaiban is) működő, globális céggé fejlődött, amely szolgáltatások széles skáláját kínálja az üzleti tervek és megvalósíthatósági tanulmányok készítésétől a kulturális és örökségvédelmi stratégiai tervezésen át az építészekkel való konzultációig, a kiállítástervezésig és a projektmenedzsmentig. „Ez a specialitásunk: integrált szolgáltatásokat nyújtunk, míg a hasonló cégek jellemzően egy-egy területre specializálódnak – fejtegeti Laure. – A párizsi iroda tizenöt főből és több külső szakértőből áll.
A projektekhez önálló csapatokat állítunk össze, saját menedzserrel. A tervezési folyamatban az egész iroda részt vesz, a szűk csapat azonban az, amely mélységében foglalkozik a megbízással, és személyes kapcsolatot alakít ki az ügyféllel. Ez fontos, hiszen jellemzően hosszú távú, évekig tartó projektekről van szó.”
Amikor arra kérem, említsen néhány, személyesen fontosnak tartott projektet, Laure szemmel láthatóan felvillanyozódva említi a bordeaux-i Centre Culturel et Touristique du Vin nevét. A világhírű borvidéken a tervek szerint 2016-ban megnyíló kulturális és turisztikai központ nem kis feladatot jelentett a LordCulture-nak, amely öt éve kapcsolódott be a munkába. „Egy múzeum a borról – rendben, de hogyan teszed ezt vonzóvá például a gyerekeknek? Hogyan mutatod be azokat a borokat, amelyek nem bordeaux-iak? Milyen tartalmat prezentálsz műtárgyak, gyűjtemény nélkül?” – sorolja Laure a bökkenőket. Bár a múzeum ötletét 1995 óra dédelgették a helyiek, a LordCulture-nak az alapoktól kellett kezdenie: a küldetésnyilatkozattól a lehetséges kiállítási és múzeumi alternatívák felvázolásán át egészen a precíz üzleti tervekig. Laure következő példája a történelmi pénzverde, a Monnaie de Paris számára tervezett múzeumi tér: itt egy alapvetően a kulturális közegtől távol álló, korábban kifejezetten zárt intézményt vált szükségessé újraszervezni és kinyitni az érdeklődők számára. A Nagy-Párizs északi részén 2010 óta tervezett új, multifunkcionális beruházás, a Europa City esetében pedig arról is meg kellett győzni a beruházót, hogy a kultúrának van helye egy komplex, kimondottan belvárosi sűrűséggel számoló projektben – mi több, kifizetődő. „Mindig az ügyfél a projekt kulcsa. Nemegyszer előfordul, hogy elvárják: mindent mi találjunk ki. Csakhogy ez nem a mi gyerekünk, hanem az övék, ezt nyilvánvalóvá kell tenni – jegyzi meg az építész Aline, majd továbbfűzi. – Az építészek gyakran elfelejtik, hogy milyen igényeket kell kiszolgálniuk. Először mindig ezt kell tisztázni. Lehet nagyon jó egy épület, de ha a benne működő intézménynek nincs tiszta víziója, akkor hiába.”
A LordCulture nem idegenbe érkezett: Budapesten korábban a Művészetek Palotája programtervezése során működtek közre, de szerepel az ügyféllistájukon a Budapesti Történeti Múzeum is. A mostani azonban kétségtelenül a legátfogóbb itteni megbízásuk: a Városligetbe tervezett két legnagyobb komplexum, a Néprajzi Múzeum, valamint az Új Nemzeti Galéria és a Ludwig Múzeum közös épületénél segítenek a program kidolgozásában, és együttműködnek a nemzetközi tervpályázat lebonyolításában is a projektirodával. „A tervezési konzultációkon szükség lesz a tervek kritikai elemzésére, valamint a részletes specifikációk ellenőrzésére, különösen a múzeumi funkciók, a berendezések és a múzeumtechnológiai rendszerek terén – sorolja a jövőbeni feladatokat Rostás Zoltán projektigazgató. – A tervezés lezárását követően pedig főként a múzeumtechnológia beszerzési, költöztetési, kiállításépítési munkái lehetnek az együttműködés területei.”
Bár a LordCulture képviselője már 2012 őszén tárgyalt Budapesten a lehetséges együttműködésről, a projektiroda több hasonló profilú angolszász céggel is egyeztetett, illetve 2013 tavaszán képviselői ellátogattak a londoni Museums + Heritage Show rendezvényére, Nagy-Britannia legfontosabb kulturális „kirakodóvásárára” is. Csak ezt követően döntöttek végleg Lordék mellett. „A magyar múzeumi szakemberek általában felkészültek, szeretik és magas szinten művelik a szakmájukat, ezért is voltak alapvetően hazai tagjai azoknak a munkacsoportoknak, amelyekben az egyes múzeumok igényeit feltáró és jövőbeli életét leíró programdokumentumok készültek – szögezi le Rostás Zoltán. – Van azonban néhány dolog, ami miatt szükséges a nemzetközi tanácsadók segítsége. Az első a tapasztalat. Minden múzeumi fejlesztés más, de az ezekben való részvételből leszűrt tapasztalatokat semmi sem pótolja. A második egyfajta távolságtartás, a közvetlen érdekektől mentes, objektív szemlélet. Ezt csak kívülállóktól remélhetjük. És volt még egy szempont. A 2000-es évek elején már készítettünk elemzéseket, javaslatokat a magyar múzeumi rendszer, illetve egyes múzeumok fejlesztésére. Már ekkor a Lord házaspár által szerkesztett The Manual of Museum Planning volt a »bibliánk«. Azóta ez megérte az átdolgozott, fenntarthatósággal kiegészített harmadik kiadást, amelyből mi – és ajánlásunk szerint a nemzetközi tervpályázat résztvevői is – dolgoztunk, illetve dolgozni fogunk.”
A Liget Budapest tervpályázatát a Városligetbe kerülő öt új épületre idén februárban írta ki a Szépművészeti Múzeum és az állami tulajdonú Városligeti Ingatlanfejlesztő Zrt., a park vagyonkezelője. A LordCulture nem az egyetlen nemzetközi közreműködő: a kétfordulós, nyílt és titkos tervpályázat, amelynek angol nyelvű kiírásához módosítani kellett a hazai közbeszerzési törvényt is, többségében külföldi zsűrivel, az Union Internationale des Aarchi-tectes útmutatása alapján zajlik. Ezért nyilvános eredményeket az első forduló után még nem is várhatunk: csak a második forduló lezárultát követően, 2014 végén derül ki, mely építészirodák tervezik majd az új múzeumokat.
A LordCulture addig is folyamatosan együttműködik a múzeumok munkatársaival. Amikor a jövőre terelődik a szó, a Néprajzi kapcsán a párizsi Musée du quai Branly példáját említik. „Abszolút hasonló a helyzet. Van egy kissé ódivatú intézményünk óriási és értékes gyűjteménnyel, aminek az átalakulásához szükség van egy konkrét jövőképre. Mi lesz a küldetése egy etnográfiai múzeumnak tíz év múlva? Hol és milyen kontextusban, milyen tárgyakat érdemes bemutatnia? Mit lehet és mit kell a jelenlegi helyzetből átörökíteni, és hol kell új eszközökhöz nyúlni? – Laure egy pillanatra elhallgat, majd folytatja. – Amikor először láttuk a Néprajzi Múzeum 1991-ben készült állandó kiállítását, eléggé meglepődtünk. De aztán a múzeum munkatársaival egyeztetve kiderült, hogy egy rendkívül tettre kész és friss csapattal dolgozhatunk, amely szeretné minden értelemben kihasználni a kínálkozó lehetőséget a megújulásra. Ha minden intézmény esetében sikerül ilyen mederben tartani a tervezést, nincs kétségünk a Liget Budapest sikere felől.”