Régészeti légi fotózás távlatai
A felderítő repüléseken a régész néhány száz méteres magasságból figyel
MúzeumCafé 7.
„Ebből a magasságból olyan jelenségeket is észlelhet, amelyek a felszínen nem mutatkoznak, hiszen ott elvész a részletekben, míg felülről összefüggéseiben láthatja a lelőhelyeket. Mindez jól hasznosítható a bonyolultabb telepfeltárásokon is.”
Az első régészeti célú légi felvételeket 1900 és 1910 között készítették légballonokról (például Stonehenge-ről). Hazánkban Neogrády Sándor térképész katonatiszt nevéhez fűződik ennek a kutatási módszernek a megindulása az I. világháború utáni években. Neogrády térképészeti célú felvételek készítése közben figyelt fel egyes, még jó állapotban levő régészeti objektumokra (például földvárakra, sáncokra) és ezeket le is fényképezte. Sajnos az általa készített fotók nagy része a II. világháború során elpusztult.
A világháború utáni évtizedek nem kedveztek ennek a tevékenységnek: csupán az 1970-80-as évektől vált lehetővé, hogy megrendelésre, illetve egy-egy kutatási témával kapcsolatban a honvédség, vagy maga a kutató rögzítsen régészeti lelőhelyeket. Az 1990-es évektől lényegesen enyhültek a légi fotózással kapcsolatos korlátozások, ezáltal lehetővé vált több – a légi fotózást is alkalmazó – régészeti kutatási program megvalósítása.
Mire is jó a légi fotózás?
A térképezési célú légi fotózások általában 2-3000 méteres magasságból történnek, függőleges tengellyel, rögzített kamerával. Ezeket is jól lehet használni a régészetben, hiszen jó áttekintést nyújtanak egy-egy területről. Kisebb lelőhelyek észlelésére, részletek megfigyelésére azonban ezek a felvételek általában nem alkalmasak.
Az utóbbi években terjedt el Magyarországon is az űrfelvételek alkalmazása. Sajnos a régészeti kutatásban ez a technika csak részlegesen használható: a felvételek feldolgozottsága, felbontása változó, egyes helyeken szinte élvezhetetlen. Más területeken viszont – erős nagyítással – viszonylag részletes képet kaphatunk akár egy-egy lelőhelyről is. Arra kiválóan alkalmasak, hogy felhívják a figyelmet egy-egy objektumra (például földvárra, településre), de a felbontás korlátai miatt ezek a képek nem helyettesítik a repülőgépről, kis magasságból készült légi felvételeket.
A kimondottan régészeti célú felderítő repüléseken a régész néhány száz méteres magasságból figyelheti meg a kutatásra kijelölt területet, erről fényképeket, videót is készíthet. Megválaszthatja a fotózás szögét (ferde, illetve függőleges), a repülés időpontját stb. Ebből a magasságból olyan jelenségeket is észlelhet, amelyek a felszínen nem mutatkoznak, hiszen ott elvész a részletekben, míg felülről összefüggéseiben láthatja a lelőhelyeket. Mindez jól hasznosítható a bonyolultabb telepfeltárásokon is: egy-egy objektum körvonalai 200-300 méter magasságból szépen kirajzolódnak, elválnak a környezettől. Az ásatási felszínen, „békaperspektívából” lehet, hogy tévesen ítél meg a régész egy-egy jelenséget, elszíneződést.
A régészeti légi fotózásokhoz ma már elég sokféle légi járművet lehet igénybe venni: jól beváltak a két-, illetve négyszemélyes Cessna egymotoros repülőgépek, és használhatók a motoros sárkányrepülők, valamint a motoros siklóernyők is. Minden típusnak megvan az előnye és a hátránya. Mindenesetre hosszabb felderítő repüléshez feltétlenül a Cessnák a legalkalmasabbak.
Lássuk ezek után, hogyan lehet felhasználni a légi fotózást a régészetben.
Néhány száz méteres magasságból – bizonyos körülmények között – a már teljesen szétszántott, több száz, vagy több ezer éves házak, gödrök, sáncok, árkok nyomai is megmutatkozhatnak. Az egykor kiásott gödrök, árkok az eltelt időben általában humusszal temetődtek be, ezáltal ott termékenyebb a talaj, mint a közvetlen környezetükben. Mindez például egy szántásban úgy jelentkezik, hogy a betemetődött objektumok színe ott sötétebb barna, mint a közvetlen környezetüké. A 27. és a 28. oldalon látható képeken az úgynevezett növényjeleknek köszönhetően kibontakozik előttünk egy középkori mezőváros (Bikács-Belsősziget) szinte teljes alaprajza, utcákkal, házakkal. A talaj változásait a növényzet jelzi: ezeken a humuszban dúsabb helyeken a napjainkban vetett növények (elsősorban a gabonafélék) erőteljesebben tudnak fejlődni, mint máshol. Tavasszal, a növényzet zöld állapotában (lásd 27. oldal) sötétebb zöld szín utal az egykori objektumokra, az aratást megelőző időszakban (lásd 28. oldal) pedig egyrészt a növények nagyobb magassága, másrészt a környezetüktől elütő színe jelzi az egykori emberi tevékenység nyomait. Ennek a folyamatnak a fordítottját észlelhetjük a valamikori kőfalak felett: ezeken a helyeken a kőtörmelék miatt humuszban szegényebb a talaj, ezért itt gyengébben fejlődik a növényzet, s ez az árnyékokról is jól látható. Természetesen jól hasznosítható az árnyékhatás télen, a hóban is (lásd a 89. oldalon lévő felvételt), hiszen – megfelelő súrolófény mellett – az árnyékok lehetővé teszik a bokros, erdős területeken is a tájékozódást, vagy akár például egy-egy egykori földvár nyomainak a felfedezését.
Összességében megállapítható, hogy egy-egy terület kutatásához (például egy-egy megye erődítéseinek teljes felderítéséhez) ma már nélkülözhetetlen a légi felderítés, a légi fotózás. Segítségével olyan objektumokat is felfedezhetünk, amelyek hagyományos módszerekkel már nem kutathatók a szinte teljes pusztulás miatt. Ugyanakkor néhány száz méteres magasságból akár egy-egy település teljes felületét is dokumentálhatjuk, a házakkal, árkokkal, gödrökkel.