Rómaiaktól a kortársig, avagy minden egy helyen
Bodó Sándor, a Budapesti Történeti Múzeum régi-új főigazgatója
MúzeumCafé 24.
A Budapesti Történeti Múzeum (BTM) a legösszetettebb közgyűjteményeink közé tartozik. Az országos múzeumi besorolású, de fővárosi fenntartásban működő intézmény három különböző profilú és eltérő kihívásokkal küzdő nagy múzeum, valamint öt kiállítóhely gazdája, amelyek közös vonása, hogy a Budapest mai területén élt és élő emberek százezer éves történetét, kultúráját hivatottak reprezentálni. A Vármúzeumot, az Aquincumi Múzeumot és a Kiscelli Múzeumot, a Fővárosi Képtárat, a Fürdőmúzeumot, a Hercules Villát, a Táborvárosi Múzeumot, a Középkori Zsidó Imaházat és a Gül Baba Türbét – kimondani is sok! – koordináló intézmény ráadásul a főváros döntése nyomán 2011. július 1-jétől a Budapest Galériát is magába olvasztja. Így az évek óta költségvetési gondokkal küzdő múzeum a fővárosi régészeti örökségvédelmi program, a várostörténeti emlékek gondozása, a fővárosi képzőművészet dokumentációja és reprezentációja mellett már a hazai és külföldi kortárs művészet bemutatására, művészcsere-programok szervezésére is koncentrálhat. A kihívás nagy, hiszen a magyarországi régészeti feltárások ötödét bonyolító intézmény 2004 óta több lépcsőben igyekszik megvalósítani átfogó fejlesztési koncepcióját. 2012-re az Aquincumi Múzeumban be kell fejezni a Pannonia Provincia Projekt 300 millió forintos turisztikai célú beruházását, miközben idén ősszel a Vármúzeumban új állandó várostörténeti kiállítás nyílik. A BTM feladatairól Bodó Sándorral beszélgettünk, akit 1996 óta idén negyedszer bíztak meg az intézmény főigazgatói feladatainak ellátásával.
– A múzeumunk soha még ilyen helyzetben nem volt: minden erőnket össze kell szednünk, hogy egy-egy célkitűzést teljesítsünk. A személyi állományunkat már nem tudjuk tovább csökkenteni. Először a 2007-es fenntartói intézkedések rendítették meg az intézményt: ekkor csoportos létszámleépítésre került sor, mintegy negyven munkatársunktól kellett megválnunk. Azóta minden évben történt kisebb-nagyobb elvonás. Korábban a főváros némi dologi ellátmánnyal még visszasegítette a költségvetésünket, de idén már egyetlen fillér ilyen támogatást nem kapunk. A BTM három nagy múzeumának és öt kiállítóhelyének fenntartása több mint 240 millió forintba kerül, amiből csak az energiafogyasztás meghaladja a 60 millió forintot. Nagyon sok bevételt kell gyűjtenünk ahhoz, hogy az intézmény normális életfeltételeit megteremtsük, a szakmai feladatokat elvégezhessük. Most viszont olyan helyzetbe jutottunk, hogy jelentősen csökkentenünk kell a közönségnek szóló programok, kiállítások számát. Szerencsére egy TÁMOP-pályázat eredményeképp 2011-ben csak a budai várban mintegy száz programot rendezhetünk, amelyekkel részben növelhetjük bevételeinket.
– Milyen rendezvényekről van szó?
– Tudományos előadásokat, „szabadegyetemet”, gyermekfoglalkozásokat, klubesteket hirdetünk, és olyan összetett programokat, amikor egy-egy szombaton a barokk vagy a reneszánsz jegyében várjuk a vendégeket. A BTM-nek mindig erőssége volt a múzeumpedagógiai munka, de hol vagyunk ma már attól, amikor a hetvenes–nyolcvanas években múzeumi busszal fővárosi és vidéki csoportokat, osztályokat hozhattak fel a budai várba foglalkozásokat tartani, kiállításokat megtekinteni! Ahhoz, hogy produkciót – többnyire kiállítást – tudjunk a látogatóinknak nyújtani, különböző pályázatokon kell eredményesen szerepelnünk. 2011-ben viszont jelentősen beszűkültek a pályázati lehetőségek. Közismert, hogy nagyságrenddel csökkentek az Nemzeti Kulturális Alap támogatási keretei, így egy kivételtől eltekintve csupán minimális összegeket nyertünk a korábban benyújtott pályázatainkra.
– Ezek a programok gazdasági szempontból rentábilisak? Hogyan alakulnak a múzeum bevételei?
– A BTM költségvetése 2010-ben és 2011-ben is megközelítőleg másfél milliárd forint. A fenntartói támogatás összege korábban meghaladta a költségvetés ötven százalékát, de 2011-ben a Fővárosi Önkormányzat az alapvető működési kiadásoknak valamivel kevesebb mint a felét biztosítja. Saját bevételeinket a múzeumi belépőjegyek ára, a teremkiadások díja, a régészeti feltárások költsége, a kiadványok értékesítése, a műkincsek közlési díja biztosítja. Múzeumunk a bevételi tervét a nehezülő körülmények ellenére is 94 százalékban, 613 millió forinttal teljesítette. 2010-ben tucatnyi kiállítási célú pályázatunk mintegy 32 millió forintot, a 200 lépcsőn a történelembe című TÁMOP-pályázatunk tízmilliót nyert, a kulturális tárca Alfa programja állandó várostörténeti tárlatunkat 35 millió forinttal segítette. A legjelentősebb múzeumfejlesztési célú támogatást a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől kaptuk a Pannonia Provincia Projektre: 300 milliót, amelyhez a Fővárosi Önkormányzat 33 milliós összege társult. 2011-ben eddig öt kiállításunk kapott pályázat keretében szerényebb segítséget, s egy tárlat jelentősebb összeget.
– A nehézségek ellenére a Budapesti Történeti Múzeumban ősszel több újdonságra is számíthatunk.
– Van két programunk, amelyek viszonylag jól haladnak. A már említett Alfa program keretében a minisztérium támogatja az új budapesti várostörténeti állandó kiállítást: ennek első ütemét 2011 szeptemberében nyitjuk meg, a következő ütem támogatásáról később születik döntés. A másik nagyobb kiállítási projektünket az NKA-tól nyert támogatásból valósítjuk meg: december közepén nyílik a budai várban a biedermeier kultúrát, a korszak enteriőrművészetét bemutató tárlatunk.
– A BTM legnagyobb beruházása jelenleg Aquincumra vár. A Pannonia Provincia Projekt turizmusfejlesztési beruházásnak már 2010 áprilisában el kellett volna kezdődnie. Meddig kell a programnak megvalósulnia?
– A beruházás záró dátuma 2012. március 31. Sokszínű és a tartalmat rendkívül korszerűen megoldó projekttel indultunk, amelyet maximálisan meg is kívánunk valósítani. Az eredeti tervek szerint az infrastrukturális háttér egy részét az egykori római városfal vonalát követő úgynevezett Fogadófal és információs központ biztosítaná. A látogatók számára újdonság lesz a korábbi dokumentációk, kutatások alapján teljesen rekonstruálható római lakóépület, a Festőház, valamint a Római játszótér. Lesz majd egy, az antik kultúrát reprezentáló kert is. De tervezünk egy olyan Virtuális élményteret is, amelyben ókori témájú interaktív virtuális játékok segítségével közvetítjük a római kor életét és kultúráját minden korosztály számára. A fejlesztési program a hagyományos romkerttől délre fekvő területen igyekszik majd az érdeklődő közönség komfortérzetét szolgáló projektelemeket megvalósítani, megőrizve a terület antik hangulatát.
– Jövő időben fogalmaz: mit jelent a „majd”? A határidő mindjárt itt van, de még nem látjuk, hogy bármilyen átalakítás is elkezdődött volna a múzeum területén.
– A „majd” jelen esetben ott tart, hogy technikai okok következtében ütemeznünk kellett a projekt megvalósítását. Amikor a tervet jóváhagyták, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 300 milliós pályázati összeggel támogatta az elképzelést, az önrészt pedig a főváros biztosította. A pályázatunk alapján kiírt közbeszerzési eljárás azonban eredménytelen volt, így az élményelemek megtartása mellett újra kellett gondolnunk a projektet. Ez azonban rendkívül nehéz, hiszen a koncepció minden eleme lényeges. A fogadófal nagyon sokba kerül. Fontos lenne viszont, mert ez hívná fel a Dunakanyar felé utazó vendégek figyelmét arra, hogy érdemes Aquincumban megállniuk. A néhány éve sikeresen megszerzett és felújított volt Elmű-épület már önmagában múzeumi hangulatot teremt, mellette pedig van egy nagy tér, amely lehetőséget nyújt a közfigyelem felkeltésére. A finanszírozás problémái miatt arra kényszerülünk, hogy átgondoljuk ennek a területnek a szerepét. Az bizonyos, hogy a vendégek számára itt autóbusz- és személygépkocsi-parkolót létesítünk. Most, az első közbeszerzés keretében csak a római lakóházat, a játszóteret, a területrendezést és a parkolót valósítjuk meg. A fogadófalra, a virtuális játéktérre új tervet kell készíteni, majd annak nyomán új közbeszerzési eljárást kell indítanunk. Borotvaélen táncolunk, de bízom abban, hogy a program két ütemben megvalósítható.
– Rossz volt a költségvetés vagy kevesebbet nyertek a szükségesnél?
– A pályázat benyújtásakor csak úgynevezett engedélyes tervek álltak a rendelkezésünkre, míg a közbeszerzésre már a kiviteli tervek kidolgozása után került sor. Emellett az időközben lezajlott régészeti feltárások nyomán is változtatni kellett a korábbi alapozási technikán.
– Az Aquincumi Múzeum munkája pedig meggyőző: sikeres választ adtak a kérdésre, hogyan lehet egy romkertet, egy régészeti múzeumot a 21. század számára érdekessé, fogyaszthatóvá tenni. A mostani beruházás után milyen feladatok állnak még a múzeum előtt?
– Amikor megpályáztam a BTM főigazgatói posztját, tisztában voltam azzal, hogy a Kiscelli Múzeumban és a várban nem számíthatunk lényeges beruházásokra. Ahol fejlesztési lehetőség volt, az Aquincum. Azóta ott egy olyan központi épületet hoztunk létre, amelyben korszerű raktárunk van, a munkatársaink jó körülmények között dolgozhatnak. Sikerült megvásárolni és átalakítani az Elektromos Művek épületét, amelyben kiállítócsarnok működik. Az Elmű az épület legalsó szintjéről 2011 júniusa végéig telepíti ki a még mindig ott működő transzformátorházát. A mostani beruházás befejezésével persze csak a problémák egy része oldódik meg. Utána a tulajdonos MNV Zrt. és a fenntartó Fővárosi Önkormányzat segítségével folytatnunk kell a romkert és a 19. század végén megépült bemutatócsarnok épületének rehabilitációját. Másrészt nem hagyhatjuk abba a múzeum területének egyesítését, amelyből már csak egyetlen „kiharapott” rész hiányzik: a Szentendrei út és a Záhony utca sarkán található vendéglő, valamint egy hétlakásos lakóépület megszerzéséért régóta küzdünk. Budapest egyik fontos turisztikai vonzereje a római kor emlékei lehetnének. A nagyságrendekkel magasabb látogatószámhoz azonban – amelyet megérdemel – meg kell teremtenünk a tárgyi feltételeket!
– A BTM intézményei között van egy rossz infrastruktúrával, de annál több romantikával bíró hely: a Kiscelli Múzeum. A barokk trinitárius kolostor templomterében van Budapest egyik legkülönlegesebb kiállítótere, amely a kortárs művészet szempontjából megkerülhetetlen. (Például itt állították ki először Németh Hajnal Összeomlás című művét, amely a Velencei Biennálén Magyarországot képviseli). Az épület azonban nagyon rossz állapotban van.
– Az utóbbi időben a világ muzeológiájában uralkodóvá vált az a nézőpont, amely szerint egy intézményt a látogatószámmal minősítenek, és az eltérő feltételeket nem veszik figyelembe. A Kiscelli Múzeum, az itt működő várostörténeti főosztály és a Fővárosi Képtár látogatottsága számszerűleg valóban nem túl magas. Nehéz változtatni ezen, mert a kies fekvés és a nehéz megközelítés nem segíti a hely programjait. Van viszont egy törzsközönség, amely hálás a különleges szellemi, történeti, művészeti, zenei élményekért. Magával az épülettel és a gyönyörű parkkal kellene törődni, teljes felújításuk és az infrastrukturális feltételek megteremtése hozhatna változást az intézmény népszerűségében. Kezdeményezéseink itt is voltak. Kérésünkre a főváros pályázatot is írt ki egy működőképes vendéglő üzemeltetésére. A volt kolostorépületnek több olyan része van – köztük a kripta, amelyet soha nem használtak temetkezési helyként –, ami erre alkalmas lenne, a konyhai rész pedig a dombba lenne belerejthető. Két alkalommal hirdettek pályázatot, de a nyertes vállalkozó nem élt a lehetőséggel. Nehezebb ügy az épület állapota. Az elmúlt tíz évben a tető javítása megtörtént. Felújítottuk az egyik melléképület több részletét is, ahol a restaurátorműhely és a bútorgyűjtemény helyezkedik el.
– Hogyan lehetne a gyönyörű műemlék épületet és a körülötte lévő parkot továbbfejleszteni?
– Schmidt Miksa Bécsből áttelepült bútorgyáros, aki számos magyarországi kastélyt rendezett be, 1935-ben azzal a feltétellel hagyta végrendeletében az épületet a fővárosra, hogy az benne iparművészeti jellegű kiállítást működtessen. Teszi is ezt a BTM a jövőben is, az épületet azonban fel kell újítani. Korábban voltak tervek, amelyek szerint a gyűjteményt ne a törzsépületben helyezzük el, azaz a barokk épület csak kiállítóhely legyen. Szükséges lenne egy különálló kiszolgálóépület, amelyben a raktárak és a munkahelyek lennének, de ez csak a parktól elvett területen valósulhatna meg, ami elfogadhatatlan. A jövőben a törzsépület tetőterének beépítésével és a pinceszint használhatóvá tételével léphet tovább a Kiscelli Múzeum.
– Ahhoz, hogy a városi térben a Kiscelli Múzeum méltó helyet foglaljon el, nemcsak az épületet kell rendbe hozni, hanem az intézményt is láthatóvá kellene tenni.
– Nem hiszem, hogy a feltételek javítása nélkül jelentősebb közönséget tudnánk vonzani. Abból kell kiindulnunk, hogy Kiscell varázslatos hely, ahol fontos és érdekes programok zajlanak, de csak megfelelő marketinggel és a megközelíthetőség fejlesztésével növelhető az érdeklődők száma. De mindennek alfája és ómegája a feltételek javítása. )
– Van valamilyen konkrétum, amibe kapaszkodhatnak?
– Ezekben a hetekben két projektet készítenek elő a kollégáim. Az egyik Óbuda-Békásmegyer szervezésében a kiscelli park rehabilitációját célozná meg; ebben a parkban egy vendéglő is helyet kapna. Egy másik pályázatot pedig a BTM kíván beadni, amelyben az épület felújítására készít tervet. Nagy kérdés azonban, hogy lesz-e lehetőségünk uniós támogatásra pályázni!
– A két óbudai múzeummal szemben kifejezetten központi helyen van a Vármúzeum. Hiába van azonban sok látogatója, valahogy mégis kiesik a budapestiek látóköréből.
– Látogatóink több mint hatvan százaléka külföldi; való igaz, a főváros lakóit nagyon nehéz rávenni, hogy a budai vár lankáin felkapaszkodjanak. Pedig 2010-ben a Budai bürger, pesti polgár kiállítással vagy a Házmán Ferenc, az utolsó budai polgármester tárlatokkal pontosan őket kívántuk megszólítani, de a fővárosiak közül kevesebben nézték meg, mint szerettük volna. Igyekszünk Budapest polgárai számára olyan programokat nyújtani, amelyeken keresztül saját múltjukat, gyökereiket ismerhetik meg, társadalmi problémákra, különböző korszakok kuriózumaira világítanak rá, de – mi tagadás – különösen programjaink reklámjánál, marketingjénél folyamatosan forráshiánnyal küzdünk. Úgy tűnik, hiába törekszünk a főváros távoli, közelmúltbeli vagy jelenkori kérdéseivel foglalkozni, mindezt színvonalasan bemutatni, ha nem tudunk hírt adni magunkról. Pedig tárlatainkon a célzott pályázatok elnyerése révén korszerű múzeumtechnikai eszközökkel élünk. A Magyar zene ezer éve kiállításon például minden hallható és látható volt, ami fontos, ugyanúgy, mint a Búcsú a „hangos” 20. századtól tárlaton, amelyet a Magyar Rádió és más hangarchívumok segítségével hoztunk létre.
– Van-e szó a múzeumban arról, hogyan lehetne nagyobb közérdeklődésre szert tenni?
– Egyrészt nagyon más a képzőművészeti és a történeti érdeklődést felkelteni a közönség körében. Másrészt a marketing hatékony eszközeit kellene alkalmaznunk, amire nincsenek érdemi forrásaink. A programomban megfogalmaztam jó néhány olyan elemet, amivel eddig nem éltünk. Alapvetően az e-világot kell hasznosítanunk, főleg azért, mert eredményesnek tűnik, és nem elérhetetlen. Ezt a vonalat folyamatosan bővítjük, de a fővárosi közönség elérésében ez is csak egy irány. A potenciális múzeumlátogató réteget még mindig több sikerrel lehet elérni a hagyományos médiákon keresztül, ami, ugye, megint csak pénz…
– Tavaly a már említett Budai bürger, pesti polgár kiállítás marketingje viszonylag széleskörű volt: megjelent a lapokban, az interneten, a rádiókban és a televízióban is hallottunk róla. Ha ez a viszonylag komoly marketing sem hozta meg a kívánt eredményt, önök a múzeumban elemzik-e a folyamatot, kiértékelik-e az elvégzett munkát?
– Nem volt eredménytelen a kiállításhoz kapcsolódó marketing, de igazán eredményesnek sem mondható. Persze más kérdés, amikor egy intézmény tízmilliókat költhet erre a célra, és más, mint amikor aprópénzt fordíthatunk rá. Egy-egy kampány felépítésében törekszünk a célközönség elérésére, az eszközök célcsoportonkénti differenciálására, de kérdés: mikor, milyen pénzügyi háttérrel. 2008-ban, a „reneszánsz év” keretében például a Mátyás-kiállítás esetében jelentős összegű kampányt folytathattunk, s ennek a látogatói statisztikákban meg is volt az eredménye. Tevékenységünk hatékonyságát kérdőíves módszerrel, valamint belső értékelő, egyeztető munkával mérjük, a tárlatok szakmai előkészítését pedig múzeumpedagógusok és kommunikációs szakemberek segítik.
– Már többször szóba került a BTM bonyolult intézményi struktúrája. Most ez még szerteágazóbb lesz: a Budapest Galéria a közgyűjtemények számára eddig ismeretlen tevékenységet vonz be az intézménybe. A BTM-nek ezentúl nemcsak a főváros képzőművészeti múltjának, jelenének a gyűjtése, dokumentálása, őrzése, tudományos feldolgozása és bemutatása lesz a feladata, hanem a kortárs művészetben is aktívan részt kell vennie.
– A főváros 2010-ben döntött úgy, hogy 2011. július 1-jétől csatlakozik hozzánk a Budapest Galéria, amelynek a Szabadsajtó úton van a fő kiállítóhelye. Emellett működik egy kiállítóháza a Lajos utcában, és Óbudán található a Varga Imre Gyűjtemény. A Klauzál téren két lakást tart fenn, amelyek segítségével a Budapest Galéria európai művészcsere-programot bonyolít le. A galéria három nagy feladatot lát el: kiállítások rendezése mellett a művészcsereprogram keretén belül évente 15-20 vendég képzőművész jön hozzánk, és ugyanannyian mennek tőlünk európai művészeti központokba. A galéria feladata még a fővárosi köztéri szobrok kérdése, ami eddig is sok nehézséget okozott a rongálások, lopások, nemesfémtolvajok miatt. Ezt mind át kell vennünk: olyan feladatokat kapunk meg, amelyek a gondjainkat szaporítják.
– Ezek a feladatok hogyan illeszthetők be a meglévő, már eddig is bonyolult intézményi struktúrába?
– Meg kell oldanunk! A Budapest Galéria feladatait tekintve az intézmény egészében szakmailag önálló egység marad, éppúgy, mint Aquincum és Kiscell, ez utóbbin belül a képtári és a várostörténeti részleg. Ebben az intézményi körben sajátos helye lesz a Budapest Galériának, magával hozva mindazokat a feladatokat, amelyeket a főváros, mint fenntartó, igényel.
– A finanszírozásról lehet már tudni valamit?
– A Budapest Galériának is megvan a maga költségvetése, de ez is mínusszal indult 2011-ben. Nem tudok mást mondani, mint hogy bízom abban, hogy segítséggel megoldjuk pénzügyileg ezt az évet. Nagyon nehéz feladat, ugyanis ha kevés a produkció, kevés a bevétel. Ha a költségvetési támogatásunk csökken, akkor valamivel ellentételezni kellene, úgy, hogy több bevételt termelhessünk. Ha azonban a szakmai feladatok megoldására a külső támogatás lehetősége is kisebb – például az NKA-ra utalok –, akkor minimális esélyünk marad bevételek révén a megfelelő feltételek megteremtésére.
– Ilyen körülmények között hogyan tudja kivitelezni, számon kérni a gyakorlatban, amit az egyetemeken megtanít a muzeológia szakos hallgatóknak?
– A kép annyira azért nem sötét; nem mondhatjuk, hogy eredménytelen az elvégzett munka. Minden kolléga érzi, hogy a feltételek nehezednek, így intenzívebb munka folyik. Több sikeres pályázatunk volt, a nehézségek ellenére a kiállításaink mégis csak elkészülnek. Igaz, 2011-ben vagy a következő egy-két évben kevesebb tárlatunk nyílik. A szakmai munka változatlanul magas színvonalú, sok kitűnő, fiatal munkatárs dolgozik az intézményben, közülük tucatnyian szereztek az utóbbi években PhD-címet, illetve nyertek a Máriazell- és a Mátyás-kiállítással Opus mirabile díjat.
Bodó Sándor idén lesz 68 éves. Miután Debrecenben, a Kossuth Lajos Tudományegyetemen történelem szakos tanári és etnográfus diplomát szerzett, a szolnoki Damjanich Múzeumban helyezkedett el. Rövid idő után a miskolci Herman Ottó Múzeumban (1966–1979) folytatta munkáját, ahol történészként, igazgatóhelyettesként dolgozott. Ezt követően egészen 1989-ig a Heves Megyei Múzeumi Igazgatóság igazgatójaként tevékenykedett. Utána a Művelődési és Közoktatási Minisztériumban a múzeumi osztály vezetője, majd 1990-től a közgyűjteményi főosztály irányítója volt. 1996. január 1-jétől pályázat útján került a Budapesti Történeti Múzeum élére. Tudományos munkája, szakmai szervezetekben betöltött meghatározó szerepe mellett kiterjedt szerkesztői tevékenységet is folytat. 1994 óta a Miskolci Egyetem Művelődéstörténeti és Muzeológiai Tanszékén címzetes egyetemi tanár, emellett több egyetemen is óraadó.