Sokféle nemzetiség együttélésének múzeumi kutatása a völgységben
MúzeumCafé 22.
A bonyhádi, illetve völgységi helytörténeti kutatások a 18. századi tájleíró honismereti ismékig, Bél Mátyásig nyúlnak vissza. Az első szociográfia Bonyhádról a tudós plébános Egyed Antalé, Vörösmarty Mihály költőtársáé és barátjáé. A 20. század első felében ennek folytatója Knábel Vilmos tanító, régészeti és helytörténeti munkásságával. A múlt század második felében Kolta László tanár helytörténeti iskolateremtő működésével alapozódik a bonyhádi helytörténészek köre: Steib György és Tarcsay István üzemtörténet-írásban, Solymár Imre a Völgység-kutatásban, László Péter a jelenkor témáiban végzett eredményes munkát. Mindezekhez a megyei kutatóhelyek, a múzeum és a levéltár adta a stabil hátteret. A Kolta-tanítvány Szita László regionális műhelyt alakított ki Pécsen a nemzetiségi kutatásokban. Ehhez kapcsolódott a bukovinai székelyek forrásainak feltárásában Solymár Imre és Szőts Zoltán, majd a németség tekintetében Solymár Imre.
A Völgységi Múzeum 1987-ben nyílt meg, mint a megyei múzeum kiállítóhelye. Előzményei az éppen a mai múzeumépületben működő, Herepei János vezette Bonyhádi Székely Múzeum kísérlete 1947-ben, majd a Bonyhádi Márton nevéhez fűződő Bonyhádi Tájmúzeum az 1950–60-as évek fordulóján. Az intézmény 1992 óta Bonyhád Város Önkormányzata fenntartásában működő tájmúzeum, gyűjtőköre helytörténet, néprajz, nemzetiségi néprajz a város környékére kiterjedően. Három szakalkalmazott: történész, néprajzos muzeológus és adattáros alkotja a szűkebb stábot.
A Völgység története és néprajza a 18–20. században című állandó tárlatunk főépületünkben látható. Az időszaki kiállítótérben olyan tárlatok rendezésére törekszünk, amelyek szem előtt tartották a tájegység népeinek, meghatározó személyiségeinek, intézményeinek és szervezeteinek a bemutatását. Figyelmet fordítunk a Völgység kisgyűjteményeire és a nyári idegenforgalom számára is vonzó-látványos tárlatokra. 2010. május 7-én múzeumunk kapcsolódott a kistérség napja révén a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programjához. Három tárlatot nyitottunk: Élő népművészet a Völgységben, A Völgység látnivalói, illetve Lebet wohl im Ehebunde – Sok boldogságot! címmel. Együttműködünk a helyi német kisebbségi önkormányzatokkal, a Völgységi Kistérségi Társulással, a hagyományőrző csoportokkal és a tájházakkal; ezek a kapcsolatok a rendezvényekre és a nemzetiségi oktatásra is kiterjednek.
Saját anyagunk kiemelkedő gyűjteményi irányai a helyi ipar és kisipar, illetve a német, bukovinai székely és a felvidéki magyar viseletek és textilek. Néprajzi törzsgyűjteményünk gerince, több mint nyolcvan százaléka német; a néprajzi csoportok egyre pusztuló anyagának felgyűjtése a jövőben is kiemelt feladat marad.
Kiadványaink eddigi 16 füzete, négy völgységi konferenciakötete és négy egyéb kötet kiadása húszezer darabra rúgó példányszámot, 3100 oldal terjedelmet jelent. Már az első völgységi tanácskozáson a 26 előadásból 17 érintette a nemzetiségi tematikát (Szita L.–Szőts Z. szerk.: A Völgység két évszázada. 1991). A másodikon két külön néprajzi és történeti fejezet 23 előadása foglakozott ezzel a 41-ből (Szita L.–Szőts Z. szerk.: A Völgység ezeregyszáz éve. Bonyhád, 1996), és a harmadikon is külön néprajzi és történeti fejezet érintette: 11 előadás a 25-ből (Szita L.–Szőts Z. szerk.: A Völgység huszadik százada. 2001). A negyedik – régészeti-építészeti témaköréből fakadóan – nem tárgyalt kifejezetten kisebbségi kérdéseket.
- november 25-én rendeztük meg immáron az V. Völgységi Konferenciát Kultúrák találkozása a Völgységben címmel. Ez az összejövetel egy regionális szakmai együttműködés gyümölcse: a Magyar Történelmi Társulat regionális szerve, a Pécsi Akadémiai Bizottság Hely- és Várostörténeti Munkabizottsága, a megyei Wosinsky Mór Múzeum, a Tolna Megyei Önkormányzat Levéltára, a Tolna Megyei Egyed Antal Honismereti Egyesület és a Völgységi Tájkutató Alapítvány is magáénak érezte ezt a tudományos fórumot.
Andrásfalvy Bertalan előadásában az őslakos magyarok és a nagyjából a „Sváb-Törökországnak” (Schwäbische Türkei) nevezett területen új hazát talált németek értékrendjének összevetésére vállalkozott a 19. század közepétől a 20. század közepéig tartó időszakban.
Nagy Pál előadásában hangoztatta, hogy „a 17. század végétől kimutathatók a ma ismert, elsősorban foglalkozási különbségekkel jellemezhető etnikai alcsoportok”. A 18–19. századi cigány népesség rétegződését kettős mércével tartja értelmezhetőnek, „melynek egyik eleme a magyarországi társadalom egészében elfoglalt hely, másik komponense pedig a cigány közösségeken belüli tagoltság. A kulturális fejlődésük alapvonásának tekintette a saját kultúrájának elvesztésével járó másik kultúrába való beilleszkedést, az akkulturációs folyamatot, „amelybe a cigány közösségek más-más időben és nem egyforma módon, nem egyforma mértékben kapcsolódtak be.”
Klein Rudolf tanulmányában a bonyhádi nagy zsinagógát helyezte el építészeti- és kultúrtörténeti szempontból „a korabeli Magyarország, illetve a Habsburg Birodalom összefüggésein belül és az egyetemes askenázi zsinagógatörténet kontextusában”. Tárgyalta a zsinagógának a városban elfoglalt helyét is, amelyből a korabeli zsidóság társadalmi pozíciójára is következtetett.
Dobosyné Antal Anna megállapította, hogy „a fachwerk épületek népi építészetben való keleti, déli elterjedését nagy vonalakban azonosíthatjuk a német nyelvterület határaival… e nyugat-európai gerendavázas szerkezet országunk közepén való felbukkanása magára a háztípusra és ezen túlmutatva az azelőtt jobbára feldolgozatlan Völgység, tágabb értelemben a Schwäbische Türkei falvainak építészetére irányította a figyelmet.”
Zentai Tünde előadása Hidas hajdani magyar református templomáról szólt. A ma is álló vallási emlékhelyek története egybefonódott a 18. századi betelepítésekkel, az erre a tájra érkezett németek és zsidók történetével. A további ez irányú tanulmányok közül Jelenszkyné Fábián Ildikó Lengyel és környéke vallási emlékhelyeinek – kápolnák és keresztek – történetét és hagyományait mutatta be, Szász Gábor egy példás értékmentést vázolt fel a népi vallásosság építményeiben gazdag Závod falu esetében, Farkas Noémi a bonyhádi katolikus plébániatemplom festészeti örökségét vizsgálta, Stefán György pedig Hőgyész község zsidó szakrális építményeiről készített leltárt. V. Kápolnás Mária a képeslapokat kezelte forrásként a völgységi faluképek megrajzolásában. Csibi Krisztina az 1945-ben a Völgységbe telepített bukovinai székelyek sajátos térfoglalásának szimbolikus jeleivel: temetői fejfákkal, köztéri emlékművekkel, székely kapukkal, szakrális építményeken és középületen is előforduló jelképes tartalmakkal foglalkozott.
A szellemi örökség szekció munkálataiban Balázs-Kovács Sándor a református váraljai magyar hagyományőrzést a Gyöngyösbokréta mozgalom történetétől napjainkig húzott íven foglalta össze. Kreiner József a váraljai hagyományőrzésben meghatározó szerepet betöltő Jánosi György váraljai református lelkész portréját vázolta fel. Rónai Józsefné a cikói katolikus németek énekeiről, éneklési szokásairól nagyobbrészt saját gyűjtése alapján számolt be. Hadikfalvi Istvánné Az élet sorsfordulói a nagymányoki németeknél címmel a születéshez, a házassághoz és a halálhoz kötődő szokásokat foglalta össze, kitérve napjaink megújuló hagyományőrzésére is.
Illés Éva az 1930-as évekbeli bonyhádi zsidó életet rekonstruálta Izraelben élő bonyhádiak szájhagyománya alapján. Az Elizabeth Long–Rudolf László szerzőpáros a bukovinai székely anyakönyvek adatbázisának hazai és nemzetközi tudományos jelentőségéről beszélt. Rudolf Lászlónak lassan az egész világot behálózó Bukovina-adatbázisa az öt székely falu anyakönyveit tartalmazza körülbelül kilencvenszázalékos feldolgozottsággal, Elizabeth Long néhány éve Budapesten élő amerikai kutatónak pedig már több bukovinai székely család erdélyi származási helyét sikerült azonosítania genetikai módszerrel. Vizsgálata arra is fényt derített, hogy a bukovinai székelység a magyarságra jellemzően sokféle embertípusból áll.
A történeti szekcióban Toronyi Zsuzsanna a bonyhádi nagyzsinagóga kulturális célú hasznosításának lehetőségeit fogalmazta meg a szakmuzeológus szemével. Csekő Ernő témája a Leopoldok, egy zsidó család felemelkedése a Tolna megyei elitbe volt, Szőts Zoltán mikrovizsgálata a legtöbb adót fizetők 1877-es, 1880-as és 1939-es listái alapján mutatta be az ebben az időben német–zsidó–magyar népességű Bonyhád nagyközség helyi társadalmának változásait. Bai József egy 1722-es határvizsgálati jegyzőkönyv alapján Lengyel falu és Tézsla puszta esetében jelenítette meg a korabeli betelepítések viszonyait. Aradi Gábor a Tolna megyében 1876 és 1927 között működött öt, a görögkeleti egyház által fenntartott szerb népiskola közül a völgységi tájegységhez tartozó hárommal foglakozott előadásában. Steib György a bonyhádi mozi hőskorát vázolta fel, Nagy István pedig a gimnázium és Bonyhád kapcsolatát boncolgatta a multikulturális közegben.
Az előadások szerkesztett változatait kötetben kívánjuk megjelentetni (a kiadvány tervezett megjelenése 2011 májusa). Remélhetőleg szolgálni fogja küldetésünket: a magyar, az egyetemes és a táji kultúra kincseinek megismertetését.