„Száguldó gondolkodó”
MúzeumCafé 46.
Az Ünnepi tanulmányok… típusú kötetek szövegei alapján általában akkor is következtethetünk az ünnepelt által művelt tudományágra, ha pályája amúgy kevéssé ismert a számunkra. Nem úgy a György Péter hatvanadik születésnapjára összeállított kötet esetében, ugyanis ebben vagy egy tucat tudományág képviselői tisztelegnek a professzor előtt. Radnóti Sándor bevezető esszéjében találóan nevezi kollégáját „száguldó gondolkodónak”, hiszen őt mindig az aktuális foglalkoztatja, legyen az művészettörténeti, kultúrantropológiai vagy médiatudományi probléma, építészet, történelem vagy múzeumügy. Talán a kulturális emlékezet lehet az a közös pont, amelyikre érdeklődésének minden elágazását illeszteni lehet, akár az általános felől indul a konkrét felé, akár a személyesből von le az egész társadalomra vonatkoztatható következtetéseket.
Ha a kötet ránk, vagyis egy muzeológiai szaklapra vonatkozó szövegeit nézzük, mindegyik egy-egy olyan esettanulmány, amelynek jelentése messze túlmutat az „eseten” – és persze már maga a múzeum is a kulturális emlékezet kérdésének kiapadhatatlan tárháza. A budapesti állatkert múzeumként való elképzelése (Frazon Zsófia) arra a hipotézisre alapoz, hogy a benne található műemlék épületek jelentősége felülírja (és már építésük idején is felülírta) az állatok puszta elhelyezésének és a látogatók kiszolgálásának kérdését, egyértelműen a polgári reprezentáció eszközeként működött, és ezt a örökséget tartja ma is. Ébli Gábor a göteborgi Világkultúra Múzeumának tíz évvel ezelőtti alapítását a kollektív lelkiismeret produktumának tekinti, amelyet a nyugati civilizációk érezhetnek a Nyugaton kívüliekkel szemben, egyben felveti azt a szakmai közvéleményben is megfogalmazott problémát, hogy egy kizárólag időszaki kiállításokban gondolkodó intézmény tekinthető-e még egyáltalán múzeumnak. Fejős Zoltán írása szintén a múzeumfogalom átértékelésével foglalkozik, és ehhez a mindennapi tárgyak gyűjtésének gyakorlatát hozza fel példaként. Szerinte az a kérdés, hogy egy tárgy automatikusan „örökséggé” válik-e azáltal, hogy közgyűjteménybe kerül, vagy ezek a tárgyak csak archívumot alkotnak – hiszen a kettő korántsem ugyanaz.
Nem múzeumelméleti, hanem történeti fejtegetés Teller Kataliné, aki a Műcsarnok fordulatokban gazdag történetének egyik kevéssé nyilvánvaló szeletére hívja fel a figyelmet: az épület hadikórházként működött 1914 augusztusától, ám ez sem akadályozta meg abban az Országos Magyar Képzőművészeti Társulatot, hogy folytassa a rendkívül gyenge színvonalú, szemle jellegű kiállításokat. Havasréti József dolgozatában a magyar pop-art befogadástörténete kapcsán azt a különleges helyzetet elemzi, hogy egy alapvetően a fogyasztói társadalom kritikájaként fellépő irányzat hogyan vert gyökeret egy olyan társadalmi környezetben, amely távolról sem hasonlított a fogyasztói társadalomhoz.
Emlékkerti oroszlán
Írások György Péter 60. születésnapjára
Szerkesztette: Orbán Katalin és Gács Anna, ELTE BTK, 2014