Közösségben vagyunk: tíz mai történet fotókon
Szent Márton-év Pannonhalmi a Főapátságban
MúzeumCafé 53.
A Pannonhalmi Főapátság az idén ünnepli Szent Márton születésének ezerhétszázadik évfordulóját. Géza fejedelem a keresztény ókor és középkor e kiemelkedő szentjét választotta 996-ban az ország első bencés apátsága védőszentjének. Ez a választás a Karoling-kori királyi hagyományokra, valamint arra az eleven tradícióra megy vissza, amely Szent Márton szülőhelyét Pannónia Szent Hegyéhez, Pannonhalmához kötötte: „István a Szent Hegynek mondott helyen, ott, ahol Szent Márton, amikor még Pannóniában élt, imádságra helyet jelölt ki magának, az ő nevére monostort épített” (Hartvik-legenda, 12. század). Az ő személyéről szóló legismertebb legenda, amelyben egy pogány koldussal megosztja katonai köpenyét, valamint az emlék-év jelmondata – Közösségben vagyunk – adja a gondolati alapját az Osztás 10 × 10 című kiállításnak. A tárlaton tíz tízképes fotósorozatban osztjuk meg olyan magyar emberek történeteit, akikben újra megjelenik Szent Márton cselekedete; akik sokszor erőn felül segítenek, szinte a logikának ellentmondó igyekezettel vállalnak felelősséget másokért, túllépve előítéleteiken, munkakörükön, társadalmi és kulturális beágyazottságukon. Az érzékeny befogadó rajtuk keresztül megérezheti, hogy valóban közösségben vagyunk nemcsak az ötven generációval ezelőtt itt élt katonával, püspökkel, de egymással is. A kiállítás tervezésének legelejétől fogva fontos volt számunkra, hogy ez a közösség ne csak a kiállítás témájaként, de a kiállítás készítésének minden fázisában eszközként is jelen legyen, és hisszük, hogy ez a közös erőfeszítés és együttgondolkodás formálta a tárlatot Pannonhalma közismert nyitottságához hasonlóvá.
A dokumentarista fotográfia kínálta azt a primer tartalmában egyszerűen dekódolható, ugyanakkor több jelentésréteggel operáló mesteri eszköztárat, amelyen keresztül – az évi nyolcvan-százezer látogatót fogadó monostor apátsági vezetésének végén található időszaki kiállítótérben – a Szent Márton-i gondolat leginkább megelevenedhet. Fontos szempont volt az egyszerű, sallangmentes fogalmazásmód a kiállítás tartalmánál és formájánál egyaránt. A tíz sorozat három fő egységre tagolódik, a fotósorozatok közül négyen többnyire gyermekeknek és kamaszoknak, négyen főként felnőtteknek, kettőn pedig időseknek segítő emberek életébe nyerhetünk bepillantást. A tíz fotósorozat alanyaiként olyan embereket választottunk ki, akik mindannyiunk számára ismerősek lehetnek, akikkel a befogadó azonosulni tud, és akik – a szűkre szabott keretekhez mérten – reprezentálják a magyar társadalmat. A fotósorozatok elkészítésére három fotográfust, Balázs Attilát, Hajdú D. Andrást és Pályi Zsófiát kértük fel. Már az ő felkérésüknél is szem előtt tartottuk, hogy Pályi Zsófia személyében részt vegyen női alkotó a munkában, illetve a Nyíregyházán élő Balázs Attila felkérésével próbáltuk ellensúlyozni a fotográfiai szakmában is érzékelhető jelentős fővárosi túlsúlyt. Már velük és a főapátság kulturális irodájával, Dejcsics Konrád kulturális igazgatóval és Majoros Nórával, a kiállítás koordinátorával közösen próbáltuk meg úgy összeállítani a fotózandók névsorát, hogy az lehetőség szerint sokszínű legyen. Szempontként a portréalanyok nemét, életkorát, iskolázottságát, foglalkozását, lakóhelyük településtípusát, nemzetiségét és vallási hovatartozását is figyelembe vettük.
Egyaránt jó példáját adja a Szent Márton-i osztásnak a koraszülötteken segítő orvos, a vak gyerekekkel foglalkozó lovas terapeuta, a maguk közé Down-kóros iskolásokat befogadó osztályközösség, a hátrányos helyzetű kamaszoknak fogódzót nyújtó cigány fociedző, az öt saját gyermeke mellé még négyet befogadó család, a szabolcsi falusiaknak munkát szervező evangélikus lelkész, a hallgatóival közösen fellépő színművész, a Kongóban dolgozó misszionárius szemorvos, a fővárosi időseket látogató gondozónő vagy a tanyasiak ügyes-bajos dolgaiban segédkező nyíregyházi rendőr is.
A tízképes sorozatok mindegyike egy-egy közeli, a három fotográfus által egyeztetett módon komponált portréfotóval kezdődik, amelyek így még a dokumentarista fotó keretein belül, de mégis nagyon formálisan tagolják tíz egységre a kiállított száz képet. A sorozatonként fennmaradó kilenc kép riportosan, ha úgy tetszik, újságírói szemlélettel kutatja a portréalanyok titkát, nem ragadva le a kiválasztásuk alapjául szolgáló osztó tevékenységnél, hanem megpróbálva a teljes személyiségükből felvillantani néhány fontosnak tartott motívumot. Az pedig már csak a fotósok egészen kiváló empatikus és kapcsolatteremtő készségének köszönhető, hogy a mai Magyarország büszkeségre okot adó szeleteit a „légy a falon” megfigyelői perspektívából, kiváló mesterségbeli tudással ötvözve varázsolják elénk egyszerűen komponált, de sok utalást tartalmazó képsorokon. Az evangélikus lelkész Szent Márton püspökségére, a Kongóban dolgozó szemorvos Márton szülőhelyétől távoli missziójára, a rendőr Szent Márton katonaságára emlékeztet bennünket, de a ló vagy a szárnyasok sem véletlenül bukkannak fel a fényképeken. Abban nem volt ugyan szándékosság, de külön öröm volt, amikor megtudtuk, hogy cigány fociedző fotóalanyunk a Szent Márton nevét őrző tizenkilenc magyar település egyikén, Szentmártonkátán él. Kerestük annak a módját, hogy a kiállítás hogyan kötődhet még jobban Pannonhalmához. Az egyik legjobb kapcsolódási pontot a bencés gimnazisták személyében találtuk meg: közülük öten készítették azokat a videointerjúkat, amelyek tovább kalauzolnak minket a portréalanyok életébe. A csaknem száz folyóméternyi, erősen tagolt kiállítótér azonban éppen csak arra volt elegendő, hogy a száz fotót elhelyezzük, így a száz egyperces mini videót egy kiterjesztett valóságot (augmented realityt) használó, erre az alkalomra fejlesztett okostelefonos alkalmazáson keresztül, a falon lógó képek beolvasásával lehet megnézni. Így az interjúk a fotók egy – a szó szoros értelmében – új síkjaként és végső soron mégis a kiállítási térben jelennek meg. Az okostelefonnal nem rendelkező látogatók számára telepítettünk a kiállítótérbe egyet, amelyet a katalógus lapozásával lehet irányítani.
A megnyitón bemutatott, száznegyvenöt oldalas, magyar és angol nyelvű katalógus a kiállítótér visszafogott egyszerűségéhez hasonlóan letisztult formában tartalmazza a teljes kiállítási anyagot. Külön öröm, hogy mindezt két magyar betűtervező – Tótfalusi Kis Miklós (Janson, 1685) és Naske László Mihály (Moholy-Sans, 2015) – betűtípusai segítségével teszi. Mivel az elkészült fotográfiák a kiállítást követően a Pannonhalmi Főapátság gyűjteményébe kerülnek, így fontos volt a minőség megtartása; hogy az országban egyedül Berettyóújfaluban működő LightJet technológiát használó fotólaborban készüljenek a C-printek, amelyek egy győri műhelyben kerültek múzeumi dobozkeretekbe.
A megnyitóra a szerzetesrend kiemelt napján, Szent Benedek ünnepén került sor. Az ünnepbe bekapcsolódva vált világossá, hogy mennyire kiemelt helyet foglal el Szent Márton az ezerhúsz éves főapátság életében. Mégis talán a legszebb momentum a kiállítással kapcsolatban a portréalanyok és családjaik számára szervezett apátsági vendégnap volt. Mindenki számára revelációszerű volt a valóságban is megismerni a korábban fotókról és videókon keresztül már szinte bensőséges közelségben tudott embereket. Különleges élmény volt így együtt részt venni azon az imádságon, amely a monostoralapító Szent István király rendeléséből Szent Márton pannonhalmi monostorában ezer éve mindennap elhangzik Magyarországért. Reméljük, a monostornak e küldetéséhez a november 11-ig ingyenesen látogatható kiállítással mi is hozzátehettünk valamit.
Szintén a Szent Márton-év keretében rendezi meg a Pannonhalmi Főapátság és a Szombathelyi Savaria Múzeum közösen, párhuzamosan két helyszínen a Szent Márton és Pannónia – Kereszténység a római világ határán című kiállítást. A régészeti leleteket és számos aranytárgyat, köztük a Nagyszentmiklósi kincs egy darabját is felvonultató tárlat Szent Márton szülőföldjének, Pannóniának csaknem öt évszázadát és a kereszténység e térségen belüli elterjedését mutatja be. A kiállítás a Pannonhalmi Apátsági Múzeumban szeptember 18-ig, Szombathelyen az Iseum Savariensében november 30-ig tekinthető meg.