Több évtized után újra kiállították a Szépművészeti Régi Szobrait
MúzeumCafé 43.
2013 decemberében új állandó kiállítás nyílt a Régi Szobor Gyűjtemény remekműveiből a Szépművészeti Múzeum második emeleti teremsorában. A tárlattal a Gyűjtemény mintegy huszonöt-harminc éves kimaradás után jelentkezett újra, ezért a kiállítás előkészítése és megvalósítása sajátos munkát jelentett.
A Régi Szobor Gyűjtemény a Szépművészeti Múzeum történetének kezdeteitől fogva hagyományosan a festményektől külön, önálló állandó kiállításokkal jelentkezett. 1896-ban a múzeum épülete még nem állt, így a szobrok első önálló kiállítására az Iparművészeti Múzeumban került sor. Itt a Pulszky Károly által 1894–95-ben Itáliában vásárolt, főként firenzei és velencei reneszánsz szobrokból kilencvenötöt válogattak ki, és a tárlat egészen 1907-ig volt látható. Évekkel később, 1914-ben, az időközben felépített Szépművészeti Múzeumban az első szoborkiállítást az épület első emeleti termében állították fel (abban, amelyet később restaurátor-műhelyként használtak). Ekkor a Ferenczy István leszármazottaitól megvásárolt reneszánsz és barokk kisbronzgyűjteményt mutatták be, köztük a Leonardónak tulajdonított lovas kisbronzot is. A kiállítás a Ferenczy-gyűjtemény felfedezőjének, a grafikákkal és szobrokkal egyaránt foglalkozó Meller Simonnak a nevéhez fűződik. Ugyancsak ő volt a kurátora az 1921-ben megnyílt állandó szoborkiállításnak. Meller az akkori teljes gyűjteményből válogatott ki kétszázöt szobrot, a tárlat a múzeum épületének földszintjén, a mai időszaki kiállítások helyén állt. A magyarországi és külföldi műgyűjtőkkel is szoros kapcsolatokat ápoló Meller Simon a korabeli magángyűjteményekből inspirálódhatott a rendezés során: mai szemmel nézve kiállítása a magángyűjtemények zsúfolt enteriőrjeit idézte. A gyűjtemény állandó kiállításai 1936-tól Balogh Jolán nevéhez kötődnek. Balogh a szoborkiállítások rendezésére ekkor már a múzeum épületének második emeleti teremsorából használt kezdetben hét kabinetet. Emellett a múzeum lépcsőházát is igénybe vette, főként a kőfaragványok bemutatására.
A második világháborút követően 1950-ben rendezték újra a szoborkiállítást, szintén a második emeleten, nagyobb alapterületen, tizenegy kabinetben. 1952-től Balogh Jolán a lépcsőházi kőtárat is berendezte, majd 1953-ban a velencei kútkávákat helyezte el a Román Csarnokban. A következő években többször is kisebb-nagyobb bővítések, átrendezések voltak a kiállításon egészen 1967-ig; ekkor a múzeumban már több mint háromszáz szobor és dombormű volt látható. Erre a kiállításra mint mintaértékű, klasszikus nagy rendezésre emlékeznek vissza ma is. Balogh a földszinttől a második emeletig végig gondosan megtervezte a kiállítást, amely a Reneszánsz Csarnokból a velencei kútkávákkal és további kőfaragványokkal indult, majd a lépcsőházban a földszinttől egészen a második emeletig középkori és reneszánsz kőfaragványok sora kalauzolta a látogatót a második emeleti szoborkiállításhoz. Balogh korának trendjét követve időrendben és terület szerint csoportosította a műveket, ugyanakkor – Meller kiállításával ellentétben és a korabeli elvárásokat is meghazudtolva – szokatlanul lazán, kevéssé zsúfoltan rendezte be a termeket. Kiállítását 1977-ben a terem beázására hivatkozva zárták be, majd 1986–1987-ben, mintegy másfél évre időszakosan újranyitották, hogy aztán végleg bezárják. Ezt követően a több mint hatszáz művet őrző Régi Szobor Gyűjteményből időszakosan a gyűjtemény néhány szelete volt csak látható kiállításon a múzeum épületében. A Reneszánsz Csarnokban elhelyezett kútkávák bár időközben többször is helyet változtattak, a mai napig őrzik Balogh Jolán kiállításának emlékét.
Ilyen előzmények után a szoborgyűjtemény új állandó kiállításának előkészítése 2009 őszén kezdődött meg. A múzeum második emeleti, egykor a gyűjtemény állandó kiállításának helyet adó kabinetjei az épületnek azon a részén helyezkednek el, amelyet az 1990-es években történt rekonstrukció nem érintett, ennek ellenére azóta különböző célokra valamilyen formában újrahasznosították őket. Az épület bal szárnyának másfél emeleti kabinetsorában a Régi Képtár holland kiállítása kapott helyet, a második emeleten pedig raktárak és restaurátor-műhelyek. Ugyanakkor egy lépcsősorral lejjebb az épület jobb szárnyán nyíló három terem rossz állapotuk ellenére is felújítható és az állandó szoborkiállítás céljaira felhasználható volt. Ebbe a kiállítótérbe több mint száz remekművet válogathattunk be, köztük olyan világhírű munkákat, mint a Leonardónak tulajdonított lovas kisbronz vagy az osztrák szobrász Franz Xaver Messerschmidt különleges karakterfejei.
Nemcsak az állandó kiállítás termeinek kiválasztása jelentett megoldandó problémát a tárlat előkészítése során, de a kiállítani tervezett művek jelentős részénél restaurátori munkákra is szükség volt. Az összes kiválasztott műtárgy teljes restaurálása három-négy év leforgása alatt nem végezhető el, így csak a rossz állapotú szobroknál számoltunk a művek teljes restaurálásával. A többi műtárgynál arra törekedtünk, hogy a restaurátor annyi munkát végezzen el rajtuk, amennyi a mű kiállításához feltétlenül szükséges. Ez nem jelenti azt, hogy a kiállítást „minimalizált programon” igyekeztünk volna megvalósítani; olyan nagy múzeumok, mint a Louvre, a Metropolitan Museum, a Victoria & Albert Museum állandó tárlatai sem teljesen befejezett friss restaurálásokat állítanak csak ki. Ugyanakkor így is számottevő restaurálásokra került sor: tizenkilenc szobor teljes restaurálását végeztettük el, hatvannégy művet pedig megtisztíttattunk és konzerváltattunk a kiállításra. Némely mű különleges odafigyelést igényelt, mint például a gyűjtemény nagyméretű, vélhetően Jacopo Sansovino (1486–1570) firenzei korszakához köthető Keresztre feszített Krisztus faszobra. A feszületet Firenzében vásárolta 1894-ben Pulszky Károly Emilio Costantini műkereskedőtől. Hasonló impozáns méretű korpuszok az egykori firenzei és toszkán templomokban, kórházakban, kolostorokban maradtak fenn; valamikor talán ez a korpusz is egy hasonló helyen állhatott. A jelenleg is korabeli fakereszten függő korpuszt több falemezből összetömbösített darabból faragták ki, azért, hogy a fa ne vetemedjen meg, de ötszáz év leforgása alatt csak jelentős változásokon ment át a szobor. 1986-ban az akkori módszerekkel restaurálták ugyan a művet, az most mégis újból beavatkozásra szorult. Mivel életnagyságúnál is nagyobb – Krisztus alakja több mint kétméteres –, a hozzá tartozó fakereszt meg csaknem három méter magas, a restaurátor-műhelybe szállítása is alapos felkészülést igényelt. A korábbi, 1986-os restaurálás során jelentős beavatkozásra került sor, a falemezeket vetemedés miatt szétválasztották, egymáshoz gyalulták, és újra összeillesztették. Most mégsem lehetett restaurálás nélkül kiállítani, mivel a karok illesztései szétváltak, nem voltak pontosak, akárcsak az illesztések eldolgozásai. A művel egykorú kovácsoltvas szögeket, amelyek a Krisztus kezeit és lábait voltak hivatva a kereszten rögzíteni, külön őriztük a gyűjteményben. Mindazok ellenére, hogy a szobor szerkezete 1986-ban észlelhetően megváltozott, a mostani, 2011-es restaurálás során a korpuszt sikerült úgy visszailleszteni a keresztre, követve az eredeti elhelyezést, hogy mindhárom kovácsoltvas szöget sikerült visszahelyezni az egykori helyére. A korpusz, mint az összes többi hasonló firenzei és toszkán szobor, egykor alapozva, festve volt, ám valószínűleg a műkereskedésbe kerülése során elveszítette festését, és mára csak az alapozás apró szigetei maradtak meg rajta. A szobor faragásakor négy, mintegy tíz centiméter vastag falapot ragasztottak össze enyvvel, és ezután faragták ki Krisztus alakját, majd a karjait is külön fából, és utólagosan rögzítették azokat a szoborra. A mára festetlenné vált szobron jól látható a felépítése, így bepillantást enged készítésének műhelytitkaiba is. Ennek a szobornak és mellette még számos más kiállított műnek a hasonló aspektusa lehetővé tette, hogy a szobrászatnak ezt a mesterségbeli oldalát is bemutassuk az állandó kiállításban.
A három kabinet viszonylag szűk terében a különböző korokból és területekről származó művek egymás közelébe kerültek, ugyanakkor sok esetben fűzi össze őket készítési technikájuk, és – akárcsak az említett korpusz esetében – ez nemegyszer szemléletesen be is mutatható. A szobrászatban a mesterek az évszázadok során változatos, sokféle anyagot használtak – az állandó kiállításban a szobrok művészettörténeti ismertetőket is kaptak, de ezen túl a szobrászatban használt anyagokat és a szobrászműhelyek eljárásait is próbáltuk a lehető legszemléletesebben bemutatni restaurátorok által készített mintadarabokkal, illetve grafikai ábrázolásokkal. A kiállítás komplex módon ötvözi több, a múzeumon belül és kívül dolgozó szakember munkáját, amelyhez művészettörténészek, restaurátorok, belsőépítészek, kiállításszervezők egyaránt hozzáadták a maguk tudását.