„Tudni fogunk így egy helyet, ahol vele holtan találkozhatunk”
Petőfi Szülőház és emlékmúzeum, másodszor az év múzeuma
MúzeumCafé 25.
„Végre bentről gyereksírás hangzott, fiú született… Piros, ráncos arcú kis emberke volt, semmivel sem különb, mint ilyenkor akármilyen más csecsemő. Ő volt akire vártak, akit a történelem kiszemelt” – írta Petőfi születéséről Illyés Gyula. Petőfi Sándor, legismertebb magyar költőnk, 1923. január 1-jén, Kiskőrösön látta meg a napvilágot. A kiváló író, a márciusi ifjak vezére, az 1848–49-es szabadságharc mártírja beírta magát történelmünkbe: halálát követően nemcsak költészete, de élete is kultusz tárgya lett. A költő gyerekkora Félegyházához, első iskolai évei Kecskeméthez, politikai bukása Szabadszálláshoz, a Felhők című verseskötetének megírása Szalkszentmártonhoz köthető. Kiskőrös a szülőhely szerepét kapta, ami hálás adomány ugyan, ám igencsak behatárolta a kiállítás rendezőinek lehetőségeit. A Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum mai formájában 1997 szilvesztere óta látható, és 1998-ban csatlakozott hozzá a Szlovák tájház. Az egyesüléskor a koncepció a költő legszélesebb körben való bemutatása volt. A szülőház a 19. századi néprajzi, családi gondolatkör hangulatát adja vissza, a szoborpark a nemzetköziséget hivatott közvetíteni, az emlékmúzeum bemutatja a költő életét és kultuszát, a képtár pedig a kortárs képzőművészek Petőfi ihletésű műveit tartalmazza.
A kiskőrösi sétát a megújult múzeumban érdemes elkezdeni, ahol először Kiskőrösről kapunk képet: megismerhetjük a szlovákság itteni letelepedésének történetét, a város régi leleteit. A termet végül Petőfi egy mellszobra zárja, jelezve a költő megszületését. Ezt követően a médiaszobában egy film segítségével feleleveníthetjük a Petőfi-életművet. A teljes anyagot, akárcsak a kiállítást, Kerényi Ferenc állította össze, aki haláláig rengeteget tett az új múzeum megszületéséért. Kimagasló munkájára kis vitrinnel emlékezik a múzeum. „Annyi mindent köszönhetünk neki, megérdemli, hogy helyet kapjon azok mellett, akik a Petőfi-kultuszt ápolták” – hangsúlyozza Kispálné dr. Lucza Ilona, az intézmény vezetője.
A harmadik teremben végigkísérhetjük Petőfi életét az olvasmányok, a kiadott művek és az iskolai bizonyítványok segítségével. Itt kapott helyet az az okmány is, amely valószínűsíti a költő segesvári halálát. A terem másik vége megmutatja, hogyan él tovább a költő a köztudatban. Itt a több mint ötven nyelvre lefordított művekből láthatunk párat, főleg azoknak a fordítóknak a munkáit, akik a szoborparkban is képviseltetik magukat. Szintén a kultuszt hivatott erősíteni a szabadságharc századik évfordulójára készült emlékkönyv, amelyet többek között Rákosi Mátyás, Kállai Gyula és Révai József is aláírt. Erről a megemlékezésről Faludy György a következőket írta: „A költőről most bizonygatja Révai ott benn a zsúfolt teremben, hogy se nem kisgazda, se nem szocdem, de komcsi volt, míg kint, a nagy előcsarnokban csak néhányan ülünk, hideg szél jár, ávósok sündörögnek és szárazak a szendvicsek.” Van egy sarok a kultusztárgyaknak is ebben a teremben, köztük van az a becses serleg, amelyet minden decemberben megkap a polgármester, hogy a szülőháznál megfogadjon valami kulturális szempontból fontosat a jövőre nézve, a következő évben pedig beszámol arról, teljesítette-e a fogadalmat. Ez a serlegfogadalom már 1998 decembere óta sikeresen működik. A másik működő kultusz, a Petőfi születésének évfordulóján született csecsemőknek adott névre szóló Petőfi-összes, ebből is ki van állítva egy példány. Először a 2002-ben született gyerekek kaptak ilyen kötetet, és a szervezők remélik, ez a hagyomány még sok évig fennmarad. „Nekem ez a legkedvesebb kultuszsarkom, mert ez működik” – jegyzi meg a múzeum vezetője. Az emeleti képtárban a Petőfi által megihletett kortársak művei láthatók. Ez a gyűjtemény háromszáz darabból áll, így rengeteg lehetőség van a kiállítás anyagának témakörök szerinti csoportosítására.
A múzeum igazgatója pedagógusként nagyon fontosnak tartja a múzeumpedagógiai foglalkozásokat, ezért az emeleten több játékot is kihelyeztek. Az igazgatónő vallja, hogy mélyebben rögzül az ismeret, ha a gyermek maga jut el az információhoz; például a fa kirakókockák segítségével felelevenítheti a kiállított műveket, a Petőfi memóriajátékkal pedig közelebbről is megismerheti a költő életének emlékezetes eseményeit. A játékok tartalmi részét minden esetben a múzeum dolgozói állítják össze: egy nagyon kreatív és nyitott csapat munkája áll minden játék mögött. Céljuk Petőfi életét és korát elmélyítő, tartalmas és emlékezetes anyagot alkotni. A látogatók eddigi visszajelzései szerint ez maradéktalanul sikerült is.
Hasonló koncepció alapján hozták létre tablókiállításukat, ami annyira jól sikerült, hogy felmerült a sokszorosítás gondolata az iskolák számára. „De én úgy vagyok ezzel, ha el kell menni érte, vagy nehezebben jut hozzá az ember, az értékesebb” – fejti ki Lucza Ilona. Eredetileg azért készítették ezt az anyagot, hogy a testvérvárosokba eljuthasson a legfontosabb információ Kiskőrösről, Petőfiről és a szlovák hagyományokról, ám a jelenleg 25 tablóból álló kiállítás országszerte sikeres, sőt már Hollandiát is megjárta. Nagy előnye, hogy akár egy személyautó csomagtartójában is elfér a teljes anyag, így az bárhová egyszerűen szállítható.
Többnyire az átutazó turizmus jelenti a múzeum látogatottságát, általában másfél órát töltenek el itt a látogatók, ennek része az állandó tárlatvezetés. Viszont kifejezett múzeumpedagógiai órákra nem nagyon jelentkeztek eddig csoportok, pedig több feladatlap is van az ismeretek elsajátításához (felkészítő, összegző és ellenőrző), valamint elkészült egy füzet szeptember 15-re, a komplex felújítás részeként.
Talán az idén ismét felavathatnak egy szobrot a múzeum és a szülőház között elterülő szoborparkban, hiszen a park folyamatosan bővül. Jelenleg 14 Petőfi-fordító szobra van kiállítva, és újabbak vannak előkészületben. A posztamensekről, a szoboravató rendezvényről, illetve az őrzésről is a város gondoskodik, és a felállítást követően többnyire megmarad a kapcsolat a két nép között. Így ha delegáció jön az országba, akkor eljönnek Kiskőrösre megnézni a szobrukat, sőt az egyik bolgár iskola egyszer itt tartotta az évzáróját. A bolgár kulturális miniszter a programjától függetlenül eljött a városba, a végén pedig azt mondta, hogy ez többet jelentett neki érzelmileg, mint az egész hivatalos útja.
A szoborparkon keresztül juthatunk el Petőfi szülőházához, aminek ötlete nagyban Jókai Mórtól ered: „Tudni fogunk így egy helyet, ahol vele holtan találkozhatunk.” Itt található Jókai Mór 1880-ban készült rajza az épületről és az akkori megnyitóbeszédéből egy részlet: „Áldás legyen rajtad, emlékezetes hajlék! Légy megtelve a dicső szellemével örökké! Isten keze takarjon be minden vétek elől, s vezessen küszöbödre minden boldogságot. Petőfi szülőhajléka alatt múló szava legyen a fájdalomnak, tartós az örömnek, futó vendég legyen benne a baj, rendes szálló az áldás.”
Kezdetben két lakrészből állt a szülőház, és a mindenkori lakónak volt kötelessége beengedni a látogatókat. Ám amikor a centenáriumi megemlékezésre készültek, akkor elsődleges célkitűzés lett, hogy az egész épület látogatható múzeum legyen. Végül a Petőfi-szülőház berendezett múzeumként 1951-ben nyílt meg, de a relikviák és a bútorok csak 1953-ban kerültek a tisztaszobába. Most olyan a hatása, mintha ma is élnének benne, belépve érezhető a családias melegség. A másik hangsúlyozandó gondolat a házban a keresztelés: ehhez sikerült elkészíttetni az egykori keresztelőmedence másolatát, amelyet a másik szobában állítottak ki. Ugyanitt megtalálható a keresztelési anyakönyv másolata, valamint a családi portrék és a családi ereklyék. A születésén kívül a költő életéből nem sok jut szerephez a kiállításon, de ez tudatos. Az igazgatónő úgy véli, az emlékmúzeumokban fontos, hogy mindenhol az adott helyhez köthető életszakasz csúcsosodjon ki. Éppen ezért kapcsolatban állnak egymással a Petőfi-emlékmúzeumok, ajánlják egymást, vagy segítenek a látogatócsoportok útvonaltervezésében.
Kezdetben egy irodalmi érdeklődésű csoport gondozta nagyon átgondoltan, jól megszerkesztetten Petőfi emlékét, gyűjtötte és őrizte a Petőfi-relikviákat a Bajza utcai emlékházban. Ennek lett a jogutódja a mai Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM), így az összefogásra és a korábbi társasági tevékenységek szervezésére a PIM hivatott. Itt összpontosulnak az erők a szakmai és az anyagi befolyás tekintetében is, mert a Petőfi Társaság anyagi lehetőségei és a szakmai összetétele is kevés pillanatnyilag ahhoz, hogy a koordinációban segítséget nyújtson. Mint ahogy a néprajzi múzeumoknak is van egy közös „esernyőjük”, a Skanzen, az irodalmiak esetében a PIM tölti be ezt a szerepet. „Ha valakinek van egy jó ötlete, és ott van mögötte egy PIM-es támogató nyilatkozat, vagy egy jó szó, úgy meg lehet valósítani. A kiállításoknál nem bűn vagy fogyaték, ha a tapasztaltaktól kér tanácsot az ember” – hangsúlyozza Kispálné dr. Lucza Ilona.
A szülőház után érdemes elnézni a Szlovák tájházhoz is, ami ugyanazzal a jeggyel megtekinthető, mint a múzeum és a szülőház. Itt nemcsak a kor hangulatát szívhatjuk magunkba, hanem népi játékokat is megismerhetünk, süthetünk kalácsot a kemencében, vagy régi mesterségeket tanulhatunk. A minden évben megrendezett szüreti napokon még agyagozni, nemezelni, gyöngyöt fűzni is lehet, miközben hólabdát sütnek az asszonyok. A tájházat a legkülönbözőbb módon támogatják az ott élők: venyigét a polgármestertől, szappant és mézeskalácsot a kiskőrösi idős asszonyoktól kapnak a fenntartók. „Állítanak meg emberek olyanokkal, hogy különböző régi kincseket találtak a padlásukon. Idővel rájöttem, hogy az egyszerű embert kell megszólítani, aki azért veszi fel a szlovák ruhát, mert otthon is ezt hordja, és olyan hálásak tudnak lenni érte” – jegyzi meg a múzeumvezető.
Az 1977-ben nyílt kiállítást Bella Tibor lektorálta. A bejárattal szemben a nyitott konyha a korra jellemző összes eszközzel olyan hatást kelt, mintha a háziasszony éppen csak kiszaladt volna valahová. Az első szoba igen életszerű: itt tekinthető meg a vetett ágy az ünnepi ágytakaróval, a sarokpad a korabeli légyfogóval, a falon pedig a család legfontosabb dokumentumai. A másik szoba inkább kiállítás jellegű, az evangélikus vallási kultúra emlékeit mutatja be. Az igazgatónő elmesélte, hogy két ruha már egy menyasszonyi viseletekből összeállított vándorkiállításon is szerepelt, és ugyanerre a kiállításra kölcsönadta a szülei esküvői képét is, majd meglepődve látta, hogy a meghívóra éppen ez a kép került. A történet azonban itt még nem ért véget: mivel a kiállítás megnyitójának napja éppen szülei 70. házassági évfordulójára esett, édesanyja unokáival a kiállítás díszvendége, „élő eleme” lett.
A tájháznak része még a kamra és az istálló: élő állatokkal nem találkozhatunk ugyan, de a szalma illata mindezért kárpótol. A nyitott színben a nagyobb eszközök kaptak helyet, amelyek a mindennapi munkához elengedhetetlenek voltak, mint a lőcsös kocsi vagy a magszelelő. Ahogy az igazgatónő fogalmaz: „cudar jó” dolgokat sikerült már ide varázsolniuk. Például 2005-ben a Múzeumok Éjszakája program egy igazi szlovák lakodalmas volt, amire másfél százan jöttek el, és mind végig is játszották a programot, a fogyasztás árát pedig a menyasszonytáncon táncolta össze az ifjú pár. De volt, amikor a szülőháznál boszorkányok főzték a vendégek vacsoráját a János vitézből, tavaly pedig megelevenedtek Petőfi szerelmei Szigeti Gábor tolmácsolásában.
Ezek a programok évről évre több száz látogatót vonzanak, a múzeum népszerűsége pedig folyamatosan nő. Munkájuk sikerességét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy idén második alkalommal kapta meg az Év Múzeuma emléktáblát a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum. Az országban csupán három múzeumnak sikerült két alkalommal is megkapnia ezt az elismerést. „Maga a pályázat megírása egy öt évre visszatekintő önvizsgálat, amelynek során jómagam is meglepődve szembesültem azzal, hogy mi mindent végeztünk az elmúlt esztendők alatt. Munkánk folytonosságát és a tartalom előre mutató, állandóan fejlődő változását ismerték el ezzel a díjjal, amire nagyon büszkék vagyunk” – mondja Kispálné dr. Lucza Ilona igazgatónő. Szerinte a szerencsés véletlenek még szerencsésebb találkozása hozta létre azt a helyzetet, amelyben most vannak. „Megvizsgáltuk a pályázat alapján az előző években befektetett munkát, és úgy éreztük, megfelelünk a pályázati feltételeknek. Én mindenkit csak biztatni tudok, hogy pályázzon, hiszen nagyon jó a visszatekintésre: az ember leltárt készít, elemez, és nagyon jó a jövőképnek is, mert valamiféle visszaigazolás mindig kell, hogy jó úton vagyok, vagy ez az út a sötét erdőbe vezet, és jobb, ha visszafordulok” – javasolja az intézményvezető.
Még lendületből mennek: az első időszakot sikerült úgy kialakítaniuk, hogy ismertté váltak, az emberek elfogadták ezt a több lábon álló struktúrát a városban. Most már nagyon sok segítséget kapnak a lakóktól, ami önkéntességben, a társintézmények hozzáállásában nyilvánul meg. Ugyanakkor folyamatosan figyelik a pályázati lehetőségeket, és igyekeznek kis pénzből nagy dolgokat megvalósítani, mert, mint Lucza Ilona mondja, amikor már van egy kicsi, ahhoz sokat lehet tartalomban hozzátenni. És ha már megvan a kiállítás, amelyet megálmodtak, ha már lehetőséget kaptak a megvalósításra, akkor nagy bűn lenne „tekercsekben tartani”.
Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum
6200 Kiskőrös, Petőfi tér 5. Pf. 71.
Telefon: 06.78.312.566; E-mail: petofimuzeum@koroskabel.hu
www.petofimuzeum.hu
Nyitva tartás: Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum: hétfő kivételével 9–17 óráig
Szlovák Tájház: hétfő kivételével 9–12 és 13–16 óráig
Belépőjegy: 500 forint, kedvezményezetteknek 250 forint
A múzeumok ugyanazzal a belépőjeggyel látogathatók,
s ezek bármelyik egységben megvásárolhatók. Igény szerint német, orosz
és szlovák nyelvű idegenvezetést biztosítanak