Vásári képmutogató táblája
MúzeumCafé 86.
A 17–19. századi Európában a képmutogatás műfaja elterjedt vásári látványosság volt, magyarországi megjelenéséről a 18. századtól vannak adatok. Az előadás kedvelt témái közé tartoztak a tragikusan végződő szerelmi történetek, rablógyilkosságok, természeti katasztrófák és más borzalmas események, amelyek többnyire tanulsággal zárultak. A képmutogató egyszerre használta
a képet, az éneket és a zenét. Mondanivalóját állványra akasztott, cégtáblafestő által készített képpel illusztrálta, amelyre pálcával mutogatott, miközben
a versbe szedett történetet hangosan mesélte, énekelte.
¶ A több kockára osztott vászonképen a figurák és a jelenetek megmosolyogtatóan kezdetlegesek és egyszerűek, ugyanakkor nagyon lényegretörően, az események sorrendjében magyarázzák a történetet, hogy a néző képregényszerűen követhesse a narratívát.
¶ Vásárban használt képből csak két darabot ismerünk az egész országban.
Az itt látható színes litográfia az 1900-as évek elejéről származik,
1933-ban Viski Károly gyűjtötte és ajándékozta a Néprajzi Múzeumnak. A másik hasonló, tizenegy táblára osztott kép az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet birtokában van, és szintén Gulyás Miska és Káposzta Sára szerelmi történetét mutatja be. Ennek írott lapja alapján rekonstruálható
az eredetileg használt ének is.
¶ A képmutogató tábla másik oldalán a „görbe lábú szék” nótájának ábrái
vannak megfestve, egy láncéneké, amely versszakonként bővül.
Az eredetileg a Dunántúlon és Erdélyben is ismert, korábban céhes,
iparos dalt a képmutogatók terjesztették, így vált tréfás vásári énekké,
amit a gyermekek szórakoztatására adtak elő. A képmutogatás
és az azt kísérő előadás nemcsak látványosságként szolgált, hanem
kulturális élményt is jelentett.