Az eltűnt Csontváryk, Gulácsyk, Schielék – imho
Nyoma is alig maradt a Neményi-gyűjteménynek
MúzeumCafé 53.
A két világháború közötti hazai műgyűjtés egyik jelentős alakja volt Neményi Bertalan, bár erről nemcsak az utókor, de kortársai többsége is vajmi keveset tudott. A nyilvánosságot kerülő ügyvéd és gyárigazgató tulajdonából feltűnt ugyan néhány alkotás egy-egy tárlaton, de gyűjteménye nagy része rejtve maradt a közönség előtt, mivel nem jelent meg róla ismertető sem szakmai, sem más korabeli lapban. Kollekciójáról csak a háború végén eltűnt műtárgyait felsoroló jegyzék és pár régi kiállítási katalógus alapján alkothatunk némi képet. Életpályája csak töredékesen rajzolható meg a rendelkezésünkre álló kevés dokumentum és a lappangó művek száma miatt.
Neményi Bertalan 1892. július 24-én született. Az eredetileg Neumann nevet viselő apa, Neményi Dezső a m. kir. Honvédelmi Minisztérium számtisztjeként kötött házasságot Goldberger Olgával 1891-ben. Néhány évvel később kilépett a hadsereg kötelékéből, és a fiumei Kőolaj-finomító Gyárnál vállalt igazgatói állást. A család második gyermeke, Pál 1 már a tengerparti városban született 1895-ben. A testvérpárnak atyai ágon két nagybátyja volt: Neményi Ambrus (1852–1904) újságíró, országgyűlési képviselő, 1896 és 1901 között a Pesti Napló főszerkesztője és Neményi Imre (1863–1942) miniszteri tanácsos, 1917-től vallás- és közoktatási államtitkár. Neményi Bertalan a fiumei állami főgimnáziumban érettségizett 1908-ban, majd a következő évben beiratkozott a budapesti jogi egyetemre. 1911-ben részt vett az Egyesült Budapesti Fővárosi Takarékpénztár pályázatán, amelyet az amerikai kivándorlás témakörében írtak ki. Az MTA bírálóbizottsága által dicséretben részesített tanulmány még abban az évben megjelent a Modern Könyvtár sorozatában. 1912. május 4-én avatták jogi doktorrá, és 1915-ben vették fel az Ügyvédi Kamara tagjai közé. Éveken keresztül önálló praxist folytatott, majd 1928-tól az ország egyik legnagyobb vállalata, az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. jogi osztályán kezdett dolgozni, amelynek később igazgatója lett. 1944 júniusában zsidó származása miatt törölték az ügyvédek névjegyzékéből, valamint megszüntették cégjegyzési jogosultságát. 1944-ben munkahelyét el kellett hagynia, de a háború után az eredeti, igazgatói beosztásában tért vissza a céghez. 1947 februárjában a vállalat két vezérigazgatójának társaságában, üzleti ügyben New Yorkba utazott. A tárgyalásokat hátráltatták ugyan a magyar bel- és külpolitikából eredő feszültségek, de június végére mégis sikerült az Egyesült Izzó és a General Electric között egy előszerződést tető alá hoznia. Később az egyik tárgyaláson hirtelen rosszul lett, és másnap, 1947. november 7-én holtan találták szállodai szobájában. 2
Halála körülményéről és gyűjteménye sorsáról cikk jelent meg: „Neményi Bertalant még nyáron hazavárták és amikor érkezése elmaradt, Budapesten olyan hírek terjedtek el, hogy Neményi Bertalan disszidált, amerikai útja előtt eladta felbecsülhetetlen értékű képgyűjteményét, bibliofil könyveit és az értékeket magával vitte. Arról is suttogtak a fővárosban, hogy több értékes antik képét a híres Rippl-Rónai-gyűjteményét kijuttatta külföldre. (…) A német megszállást követő napokban Neményi a Hitelbank széfjében helyezte el megőrzésre képgyűjteménye legértékesebb darabjait és könyvunikumokat is. Az ostrom után a képeket nem találták a Hitelbank széfjében. Nyomuk veszett. Neményi Bertalan bejelentette eltűnt képeit az elhurcolt műtárgyak kormánybiztosságánál és megindult a kutatás a festmények után. A képek állítólag mindezidáig nem kerültek elő. A Neményi-gyűjtemény egy része azonban megmaradt. Ezek a képek és könyvek magánosoknál voltak elhelyezve. A Rippl-Rónai-képek egy része, Csontváry és Gulácsy több festménye maradt meg ily módon Neményi birtokában. Amerikai útja előtt, mint sikerült megtudni, Neményi több értékes képét eladta. Pesti gyűjtők és ügynökeik vásárolták meg az értékes képeket.” 3
A bulvár hangvételű írásban valóság keveredik pletykával és feltételezéssel, de lássuk a tényeket, amelyeket vagy dokumentumok támasztanak alá, vagy más források erősítenek meg. Az Egyesült Izzó a Népszava egy korábbi számában 4 jelentette meg Neményi gyászjelentését, amely egyértelművé teszi, hogy az ügyvéd „a vállalati ügyintézés céljából” tartózkodott New Yorkban. Szó sincs disszidálásról, melyet Neményi volt titkárnőjének szavai is alátámasztanak az említett újságcikkben: „Nem igaz, hogy nem akart visszatérni Magyarországra, hiszen az Egyesült Izzó megbízásából üzleti ügyben tárgyalt odakint. Budapesti lakását, a Vörösmarty ucca 45 alatt fenntartotta, abban egy barátját helyezte el, aki vigyázott a lakásban még megmaradt képekre és ritka becsű könyvekre.” Neményi 1944 elején gyűjteménye jelentős részét tizenhárom faládába csomagolva zárt letétként a Magyar Általános Hitelbankban helyezte el. 5 A bombázásokat és utcai harcokat szerencsésen átvészelő páncélteremmel az oroszok nem sokat teketóriáztak, berobbantották az ajtaját, és a műkincsek begyűjtésére szakosodott alakulat tagjai kirámolták a széfet. Neményi már 1945. március 19-én levélben kért segítséget a Szépművészeti Múzeum igazgatójától eltűnt anyaga felkutatásához, melyben kilencvennyolc festmény, mintegy háromszázötven grafika és kétezer kötet könyv szerepelt. 6 A gyűjtemény nagyságrendjén túl a levelében csak néhány Rippl-Rónai-, Csontváry-, Gulácsy-, Ferenczy-, Szinyei- és Székely Bertalan-művet nevezett meg konkrétan. Március végén Oroszlán Zoltán megbízott múzeumigazgató Neményi és a hozzá hasonlóan segítséget kérő Bernáth Aurél, Hatvany Ferenc és Wertheimer Adolf bankokból eltűnt műtárgyai ügyében levelet írt a Vörös Hadsereg Budapesti Főparancsnokságának. 7 Természetesen eredménytelenül. Neményi több hatóságnál is bejelentést tett eltulajdonított műtárgyai ügyében, az Országos Levéltárban található dokumentumok szerint 1946-ban 8 és megbízottja útján 1947 februárjában. 9 Részletes műtárgyjegyzék azonban csak a Veszélyeztetett Magángyűjtemények Miniszteri Biztosának 1948-as iratanyagában található. 10
A kísérőlevél nélküli gépelt lista tetejére valaki kézzel ráírta „néhai Neményi Bertalan gyűjteménye”. A papíron még szerepel Palágyi Róbert neve és címe, aki az Amerikában élő Neményi Pált mint kizárólagos örököst képviselte az 1948-ban lezajlott hagyatéki eljárásban. 11 A listát vagy egy régebbi bejelentésből emelték át, vagy már a gyűjtő halála után nyújtották be. A benne felsorolt festmények és grafikák száma nagyjából megegyezik a Neményi korábbi, a Szépművészeti Múzeumnak küldött levelében jelzett mennyiséggel, és az abban konkrétan megjelölt művek ebben a listában is hiánytalanul szerepelnek. Ezek alapján jogosan tekinthető a banki letétbe helyezett műtárgyak veszteséglistájának és nem a Neményi Bertalan teljes gyűjteményét felsoroló dokumentumnak. Való igaz, hogy a gyűjtő nem minden festményét bízta a bank őrizetére, de hogy ezek hol vagy kinél vészelték át Budapest ostromát, arról nincs információ. Azt sem tudjuk, milyen művek voltak a birtokában közvetlenül a háború után, de az 1948-as hagyatéki eljárás részeként Neményi lakásán felvett leltárban 12 több tucat festmény és rajz szerepel, valamint hatszázötven könyv. A képek többsége ismeretlen vagy nem nevesített művésztől került a leltárba, de akadt egy-egy Gulácsy-, Rippl-Rónai-, Scheiber- és Kádár Béla-munka is. Ennél bizonyára több festménye maradt a széfből elhurcolt műveken kívül, mivel volt titkárnője úgy reagált a cikkben említett eladásokra, hogy „amerikai útja előtt csak néhány értékes képétől vált meg és csak annyi képet adott el, amennyi az utazással kapcsolatos rendkívüli kiadásait fedezte”. Van néhány festmény, amely bizonyíthatóan Neményi gyűjteményébe tartozott, és a háború után cserélt gazdát, de ezek mindegyike a veszteséglistán található. Csontváry Öreg halásza 13 és az éjszakai Keleti pályaudvart ábrázoló képe 14 ma a miskolci Herman Ottó Múzeum tulajdona, Derkovits Gyula hét erotikus akvarellje 15 pedig ugyanabban a díszdobozban van a Nemzeti Galéria gyűjteményében, amiben 1944-ben a széfbe került. A veszteséglistán szereplő Szobabelső című Nagy Balogh János-festményt a Bedő-gyűjteményből vásárolta a BTM Fővárosi Képtára 16 1962-ben, de egykor Neményi lakását díszítette, és a gyűjtő jelenleg egyetlen ismert lakásenteriőr-fényképén az ajtó felett látható.
Rippl-Rónai Dívájának más a története. A Szovjetunió által 1972-ben visszaadott tizenöt festmény egyikeként került az MNG állományába. 17 Az oroszok által gyakorolt „nemes” gesztus is bizonyítja, hogy a hadsereg Gazdasági Tiszti Bizottsága által Magyarországon zabrált műkincsállománynak részét képezte a Neményi-gyűjtemény. Szintén ezt erősíti meg a Moszkvában 2003-ban kiadott katalógus, 18 melyben egy remek Max Liebermann-férfiportré és Rippl-Rónai Péchy Erzsiről 1910-ben készült munkája van reprodukálva a gyűjtő nevének említésével. Természetesen mindkét alkotás megtalálható a veszteséglistában.
Az igazi kérdés azonban az, hogyan kerültek a széfből elhurcolt Neményi-gyűjtemény egyes darabjai a hazai műkereskedelembe? Közvetlenül a háború utáni időkben Budapesten virágzott a műtárgyak feketepiaca. Rolf Z. Medgyessy visszaemlékezése szerint „a magyar képgyűjtőkön kívül az amerikai, francia és angol ellenőrző bizottságok vezetői is komoly érdeklődést tanúsítottak a műkincsek iránt. Az üzletkötés rendszerint az Országház Kávéházban történt, ahol (…) időnként Hatvany báró is feltűnt, és Medgyessy memoranduma szerint egyértelműen célzott arra, hogy igen sok képet sikerült megmentenie”. 19 Dokumentumok bizonyítják, hogy Hatvanynak számos banki letétjéből eltűnt képet sikerült visszavásárolnia ebben a zűrzavaros időszakban, mivel a fent említett nációk tagjain túl a szovjet katonatisztek is szívesen üzleteltek műalkotásokkal. Neményi gyűjteményéből is kerülhettek ki művek az oroszok által összehordott budapesti raktárakból. Ezeket vagy a gyűjtő vásárolta meg és adta el amerikai útja előtt, vagy mások által kerültek be a hazai műkereskedelembe. Példák bizonyítják, hogy a hadizsákmánynak tekintett magyar tulajdonú műtárgyakkal Moszkvába tartó vonatokról út közben is „leesett” néhány kép vagy értéktárgy. Talán így járt Szinyei Merse Balerinája, mivel a festmény ma szlovák magántulajdonban van. A fentiek alapján egyértelműen pletykának minősíthető az újságcikk által említett hír, miszerint a háború után Neményi eladta gyűjteményét, vagy külföldre csempészte Rippl-Rónai-képeit. A tények tanúsága szerint a banki letét anyaga szovjet „hadifogságba” került, s innen kijutott ugyan néhány alkotás, de döntő többsége még ma is valamelyik orosz múzeum raktárában rejtőzhet.
Neményi alapvetően grafikagyűjtőnek tekinthető, de számos festmény tartozott több száz, elsősorban kortárs műalkotást tartalmazó kollekciójába, amelyből már csak kevés alkotás azonosítható teljes bizonyossággal. Magyar anyagának legnagyobb egységét Rippl-Rónai József munkái alkották, akinek legalább hetven, többségében rajza lehetett egykor az ügyvéd tulajdonában. A háború előtti kiállítási katalógusok leginkább az ő művei mellett említik Neményit. A gyűjtő Andrássy úti lakásában készült enteriőrfotón is Rippl-Rónai munkái dominálnak, a háromszor hármas alakzatban felrakott képek mindegyike – a Szinyei-festmény kivételével –az ő alkotásának tűnik. A Díva néven ismert pasztellen túl, régi reprodukciókból ismerjük a felemelt karú Zorkát, a felette lévő női portrét és a felső sor közepén látható Darvas Lili-képet, amely Molnár Ferenc Égi és földi szerelem című darabjának egyik jelenetében ábrázolja a színésznőt. A fénykép a szoba egyik faláról készült ugyan, de kicsit beláthatunk a másik helyiségbe, ahol a lámpa takarásában Csontváry Füstölgő Etnája, felette pedig a Kis Baalbek című kép függ, amelynek azonosításáért Molnos Pétert illeti köszönet. Az utóbbi mű feltűnése azért rendkívüli, mert erről a képről egyetlen reprodukció sem ismert. A jelenleg rendelkezésre álló dokumentumok szerint a gyűjteménybe tizenhárom Csontváry-festmény tartozott. Az Öreg halászt és a Keleti pályaudvart leszámítva ezek mindegyike még ma is lappang. Ferenczy Károly munkái közül a kollekció része volt az 1910-ben négy változatban megfestett Vörös falak egyike, a Vasárnapi Újságban 1913-ban megjelent Anya című kép, 20 valamint a művész két gyermekét, Noémit és Valért ábrázoló festmény. A Cigányok fehér ruhás gyermekkel című olajvázlat csak részletes leírásból, a reneszánsz ihletésű Pietàhoz készült akvarelltanulmány pedig régi fényképről ismert. Keleti Artúrnak egy 1932 tavaszán írt levelében Neményi úgy jellemezte önmagát „mint Gulácsyra specializált gyűjtő”. 21 Ennek megfelelően számos Gulácsy-festménye volt, de a Gumiember néven ismert portrén és a komor hangulatú Firenzei tragédián kívül csak tippelni lehet a többi képcím mögött meghúzódó kompozíciókra. Viszont Neményi tulajdonaként lett reprodukálva egy remek fejtanulmány az Új magyar rajzművészetben, 22 két kalapos női alak színes rajza pedig a Magyar Művészet egyik 1933-as számában. 23 Szintén csak fényképről ismerjük Derkovits Gyula hangulatos nyári vendéglőjét, 24 valamint egy táncosnőt ábrázoló Czóbel Béla-képet. 25 (A festő személyes kapcsolatot ápolt a gyűjtővel – erről tanúskodnak Neményihez írt képeslapjai.) 26
Míg illusztrációk és leírások alapján a magyar anyag kvalitása valamennyire megítélhető, ez nem mondható el a külföldi művekről. A festmények közül, a már említett Max Liebermann-portrén kívül, nem ismerjük Egon Schiele három olajképét, sem Edvard Munch férfi-nő párt ábrázoló jelenetét, nem is beszélve Manet és Redon egy-egy képéről, amelyeknél maga a gyűjtő is kérdőjelet tett a művészek neve után. A grafikák esetében sem jobb a helyzet. Modigliani Heran Chabanról rajzolt portréja Bálint Rezső saját kiadású könyvében 27 illusztrálva van, de sajnos ez nincs így a Szépművészeti Múzeum francia rajzkiállítására 1933-ban kölcsönzött Albert Gleizes-, Fernand Léger- és George Rouault-munkáknál. 28 Elképzelhető, hogy ezt a temperával készült Rouault-képet adták el később egy New York-i galériában Neményi Pál megbízásából. 29 Az egyezés lehetőségét erősíti, hogy a kiállításon Örömlány, a galéria feljegyzésében Nő címet viselő alkotás azonos témára utal, és a megjegyzés szerint Neményi Bertalan hagyatékából származott. A kép sem a veszteséglistán, sem a lakásban felvett leltárban nem szerepel, talán maga a gyűjtő vitte Amerikába az 1939-es vagy az 1947-es utazásakor. A százas nagyságrendű külföldi rajzanyag művésznévsora impozáns, de a nevek mögött lévő művek ismerete nélkül nehéz bármit is mondani róla. Annyi azonban megállapítható, hogy Neményi kedvelte a nyugat-európai avantgárd művészek munkáit, különösen a kubista alkotásokat és a szobrászrajzokat. A művek többségét valószínűleg külföldön vásárolta, de erről eddig csak egyetlen dokumentum került elő. A német Zentralarchiv jóvoltából tudjuk, hogy 1930. július 30-án a berlini Thannhauser galériában Marc Chagall-, Paul Gauguin-, Jules Pascin-, Pablo Picasso-, Pierre-Auguste Renoir- és Maurice de Vlaminck-alkotásokat vásárolt. 30 Ezek bizonyára grafikák voltak, de sajnos a neveken kívül más információ nincs megadva.
A gyűjtemény valódi értékét, a két világháború közötti időszak gyűjtéstörténetében betöltött szerepét igazából akkor tudjuk majd megítélni, ha több adat kerül napvilágra, vagy maga a kollekció válik kutathatóvá Moszkvában – vagy ahol őrzik éppen a darabjait.
1 Neményi Pál (Fiume, 1895–Washington D.C., 1952) Paul Felix Nemenyi néven nemzetközileg ismert matematikus 1939-ben az Egyesült Államokban telepedett le, és részt vett a Manhattan programban, az atombomba kifejlesztésében.
2 “New York, New York City Municipal Deaths, 1795–1949”, Death, Manhattan, New York, New York, United States, New York Municipal Archives, New York; FHL microfilm 2.,133., 882.
3 Népszava, 1947. dec. 2.
4 Népszava, 1947. nov. 13.
5 Az I–XIII. sorszámokkal és N. B. vagy Dr. N. B. monogrammal jelölt ládákat a bank 12172–13184 letétszámok alatt vette nyilvántartásba. Szépművészeti Múzeum Adattára, 34/1945.
6 Szépművészeti Múzeum Adattára, 31/a/1945.
7 Szépművészeti Múzeum Adattára, 34/1945.
8 Magyar Országos Levéltár, XIX-I-12-108/1946.
9 Magyar Országos Levéltár, XIX-I-12-296/1947.
10 Magyar Országos Levéltár, XIX-I-13-391/1948.
11 Budapest Főváros Levéltára, VII-191/1948.
12 Budapest Főváros Levéltára, IV.1475a-33583/1948.
13 Ltsz. P.77.66.
14 Ltsz. P.77.65.
15 Ltsz. 1954-5176/1-7.
16 Ltsz. 62.539.
17 Ltsz. 72.127 T.
18 Genieva, Ekaterina–Vladimirov, Aleksei: Catalogue of Art Objects from Hungarian Private Collections. Moscow, 2003. kat. 42. és 44.
19 Dunai Andrea: Az eltűnt képek nyomában – Báró Hatvany Ferenc széthullott gyűjteménye, Artmagazin, 2008/5.
20 Vasárnapi Újság, 1913/9, 170.
21 Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár, Keleti Artúrhoz írt levelek, 117/521.
22 Új magyar rajzművészet, Rippl-Rónaitól Vajdáig. Magyar Nemzeti Galéria, 1984. kat. I. 83.
23 Magyar Művészet, 1933/3., 70.
24 Pesti Napló, 1927. szept. 11.
25 Nemzeti Művészet – Lehel Ferenc naplójegyzetei, 1934/1., 149.
26 Magyar Nemzeti Galéria Adattára, 165.71-76/65.
27 Bálint Rezső: Művészek Párizsban. 1941.
28 Francia rajzok XV–XIX. század. Szépművészeti Múzeum, Grafikai Osztály kiállítása, 1933. kat. 246., 247., 248.
29 Estate Dr Bertalan Nemenyi (Hermann E. Simon on behalf of Paul Felix Nemenyi, Administrator) Galerien Thannhauser. Akte: Lagerkartei New York, Sept. 1941-23.6.1969, Signatur: A077_XIX_012. http://www.artcontent.de/zadik/bestand_personen.aspx?person=3257&b_id=30”http://www.artcontent.de/zadik/bestand_personen.aspx?person=3257&b_id=30.
30 Galerien Thannhauser–Dezember 1919–1971, Akte: Kundenkartei Berlin, A–B, 1927–1937, Signatur: A077_XIX_013. http://www.artcontent.de/zadik/dokument.aspx?person=1095&suche=&d_id=2294”http://www.artcontent.de/zadik/dokument.aspx?person=1095&suche=&d_id=2294..