A PETŐFI-KULTUSZ KÉPEI

Ernst Lajos saját, gyorsan híressé vált Petőfi-gyűjteményének anyagát feldolgozva tette közzé elsőként a költő portréit.2
Az ő írásának szempontjaitól eltérő célok eredményeképpen készítette el Petőfi életében készült portréinak első ikonográfiai feldolgozását Rózsa György.3 Az utóbbi tanulmány szolgált kiindulópontul a Petőfi Irodalmi Múzeum 2012-ben megjelent Arc poetica című kötetéhez.4

Madarász Viktor: Tanulmány a „Petőfi halála” című festményhez
Forrás: MNM

¶ Rózsa György írásában a kultuszképekről így ítélkezik: „A Petőfi halála után keletkezett összes ábrázolás összegyűjtése igen nagy és felesleges munka lenne.”5 Az ő értékelésében az ikonográfiai összefoglaló első és legfontosabb szempontja a hitelesség. Ez azonban még a 19. századi képmások esetében is felveti azt a kérdést, ami a korábbi korok arcképeivel kapcsolatban állandóan felmerül: hiteles-e egy ábrázolás attól, hogy a készítője ismerte, látta az ábrázoltat, netán az modellt is ült neki? A Petőfi Irodalmi Múzeum 2012-es kötete is fontosnak tartja a hitelesség értelmezésének vizsgálatát, megjegyezve, hogy Petőfi „verseinek közismert sorai, képei, víziói jelen voltak a korabeli sajtóban, sokszor a portrék közvetlen szomszédságában és – talán észrevétlenül – nem csupán a portréit elemző szakemberek, de a képmásait létrehozó művészek alkotói tudatában is”.6

¶ Ha ez érvényes a költő életében keletkezett ábrázolásaira, feltehetően sokszorosan igaz a kultuszképekre. Itt kell idéznünk Barabás Miklósnak azt a jóval Petőfi halálának ideje után keletkezett megállapítását, amelyet Batthyány Lajos portréja kapcsán fogalmazott meg:

¶ „…az utókornak egészen mindegy, tökéletesen hasonlít-e
az egyik arczkép a másikhoz. Hány ezer képe van a Megváltónak s hasonlít-e ezek közül csak kettő is egymáshoz? És vajon hasonlít-e csak egyetlen egy is a valósághoz? Még ha Batthyányinak egyetlen képmása sem maradna meg, az industria teremt magának újat s az utókor elfogadja azt valódinak, mert az ő alakja a vértanúság eszméjével van összeforrva.”7 E kijelentést értelmezve az egykorú portrék is egyfajta kultuszképek, mégis szükséges pontosabban meghatározni, mit is tarthatunk kultuszképnek.

¶ A 19. század második felében, a századvégi millenniumi ünnepségeinek idején, valamint az évfordulók kapcsán felerősödve jelent meg az igény egy-egy kiemelkedő személyiség ábrázolására a portrénál összetettebb és bonyolultabb kompozíciókon. Ezek többnyire grafikák, ritkán olajfestmények formájában születtek meg, és a művészettörténet-írás eddig nem talált egy olyan kategóriát számukra, amely a sokféle megoldást alkalmazó kompozíciókra egységesen érvényes és alkalmazható lehetne. A múzeumi gyűjteményi kategorizálás összefoglalóan emléklapoknak nevezi ezeket, de látni fogjuk, akadnak olyan művek, amelyek esetében nem használható ez az elnevezés. Általában a kultusz képei ezek, egy-egy személyről halála alkalmából vagy azt követően, valamely évforduló kapcsán megemlékezve (ilyen szempontból az emléklap kifejezés megfelelő), de céljuk nem csupán az emlékezés, hanem a kultusz megteremtése, illetve ápolása is.

¶ Ezzel a szándékkal született Ernst Lajos Petőfi-gyűjteménye. „Az egyik legjelentősebb, elsősorban képzőművészeti Petőfi-gyűjteményt a Nemzeti Szalon igazgatója, a műgyűjtő Ernst Lajos szedi össze. Az ő anyagával rendezik be 1909 tavaszán a Petőfi-Ház nagytermét, s őt választja meg a társaság közgyűlése a múzeum igazgatójának. Nem sokkal később azonban összekülönbözik Herczeg Ferencékkel, a korabeli szóbeszéd szerint óriási összeget, százezer koronát, illetve nemességet kér adománya fejében. A már kész kiállítást lebontják,
a gyűjtemény 1912-től a Nagymező utcai Ernst Múzeumban látható.”8 Az anyag Ernst halála, 1937 után különböző helyekre került, ami a kultuszteremtő-ápoló jelentős kollek­ciók esetében gyakorta megtörtént.9 Az Ernst-gyűjteményből mindmáig felbukkannak művek a műkereskedelemben, mint például a Magyar Nemzeti Múzeum által 1998-ban megvásárolt, Madarász Viktor Petőfi halálát ábrázoló festményéhez készült vázlat.10

Lotz Károly: Petőfi halála, 1863, litográfia
Forrás: MNM

¶ „A Petőfi-kultusz mozgalommá válásában minden bizonnyal a történelmi helyzet s nem Petőfi személye játszotta a legnagyobb szerepet… a nemzet eszméjének térhódításával egy-egy ezt megjelenítő egyéniség kerül a profán kultuszok középpontjába.”11 Ezen egyéniségek között Petőfi kultuszának képei viszonylag nagy számban megtalálhatók, ugyanakkor ezek nem mindig csupán a költő életének-halálának a meg­örökítői, alakja eggyé vált az 1848–49-es forradalommal
és szabadságharccal.

¶ Lotz Károly Marastoni József által litografált „Petőfi halála”-emléklapja 1863-ban Az Ország Tükre folyóirat második évfolyam 12. számának mellékleteként jelent meg.12 A sziklás hegytetőn, Krisztus sírba tételének ikonográfiája szerinti pózban elhelyezett költő holtteste látható, hátracsukló fejjel, lehunyt szemmel. Mögötte egy lapos sziklán ül a költészetet jelképező nőalak, leeresztett jobbjában törött lant, térdére támasztott baljában babérkoszorú. A megfogalmazás olyannyira elégikusra sikerült, nélkülözve minden konkrét utalást a tragikus esemény történelmi részleteire, hogy a cenzúra sem talált benne kivetnivalót, és megjelenhetett az egyik legkedveltebb folyóirat nagy számban sokszorosított mellékleteként. A klasszikus kompozíciókat és ikonográfiai típusokat másoló megoldás nem állt távol Lotz ízlésétől, bár a kőrajz változat meglehetősen különbözik Lotz olajképeinek stílusától. A lapszámban Petőfi halála. Műlapunkhoz címmel rövid szöveg jelent meg: „Ott essem el én, A harcz mezején…
PETŐFI SÁNDOR. A sors ez egyetlen kívánságát vajmi hamar
teljesité!”13

Izsó Miklós: Petőfi halála, 1864, fajansz
Forrás: MNG

¶ Izsó Miklós (1831–1875) 1859-es, feltehetően honvédemlékműhöz készült, elesett honvédot ábrázoló vázlata 1861-re a Petőfi haldoklása téma megörökítése lett (több változatban); a szokásos portré helyett a grafikák és festmények későbbi témaválasztását megelőlegezve.14

¶ Pálffy Lipót (1834–1884) első és egész életére döntő hatással bíró nevelője, későbbi barátja a század kiemelkedő történettudósa, a Magyar Mythologia szerzője, Ipolyi Arnold volt. Művei nemcsak Pálffyra gyakoroltak nagy hatást, hanem egy sor festő használta föl ezeket, Than Mórtól Székely Bertalanig. Ipolyi 1846 júliusától szeptemberig volt udvari káplán Stomfán,
a Pálffyak birtokán és nevelte az ifjú grófokat. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc miatt a család elmenekült az ősi birtokról, és Pálffyt szülei tudatosan, korábbi magyarbarátságuk ellensúlyozásaként a bécsújhelyi katonai akadémián taníttatták tovább, 1853-ig. Itt sem hagyott föl korábbi elveivel, titokban magyar történeti munkákat és főként Petőfit olvasott, és ezért büntették. Széchenyi István feltétel nélküli hívévé és odaadó rajongójává vált, amit csak erősített személyes kapcsolata vele. Döblingben többször is meglátogatta, és beszélgetéseket folytattak. 1859-ben a villafrancai béke után kilépett az osztrák hadseregből, 1861-től Pesten jegyzőként vett részt a főrendiház ülésein. Mentális állapota egyre romlott, tizennégy hónapon át Döblingben gyógykezelték. Lassú gyógyulása után Stomfán élt visszavonultan. A politikai közéleti szereplésben csalódva ekkor kezdett el rajzolással foglalkozni, remélve, hogy e műfajban több sikerrel valósíthatja meg eszméit. 1868-ban öccsével, Vilmossal Párizsba ment, ahol a kor híres francia grafikusa, Gustave Doré meghívta műtermébe. Hazafelé jövet 1869-ben Münchenben Karl von Pilotynál tanult egy ideig, majd Erdélyben folytatott, ahogy ő megfogalmazta, „tájképi és népismereti tanulmányokat”. Az első igazi siker a Vörösmarty álma című allegorikus tollrajza volt 1868-ban. Ezzel már a kritika is foglalkozott, és Pálffy ismertté vált művészként. A Petőfi ébredése című tollrajza is még ebben az évben született. A rajz bal oldalán láthatjuk a segesvári csatatéren elesett költő újból életre kelő alakját. A Duna túlpartján olyan attribútumokat halmoz föl, melyek mind a haladás, a nemzeti nagyság képzetének megtestesítői: a Nemzeti Múzeum épülete mellett Hungária pajzsra támaszkodó alakja, a pajzson „Munka, ipar hitel, jólét” feliratok, alant pedig a „Talpra magyar” olvasható. Az előtérben Széchenyi Gasser-féle mellszobrát nemzeti viseletbe öltözött hírességek (költők, festők, szobrászok, zenészek) veszik körül, a szénásszekér parasztokkal, valamint az ágyú katonákkal két olyan jelenet, amely a közelmúlt eseményeire céloz. A háttérben Pest-Buda körvonalai bontakoznak ki, s a hegyek mögül a felhőkön át óriási napkorong bukkan ki, sugarai megvilágítják a jelenetfüzért. A kompozíció különálló kis jelenetrészletekből tevődik össze, ezeket semmi sem fűzi egybe. A rajz úgy olvasható, mint az alkotó eszméinek illusztrációja, de meglehetősen eltér az emléklapok típusától, inkább egyfajta szimbolikus vízió, s mint ilyen, különleges helyet foglal el a Petőfi-kultusz képzőművészeti alkotásainak körében.15

Szemlér Mihály: Petőfi halála, 1871, litográfia
Forrás: PIM

¶ Szemlér Mihály (1833–1904) és Suhajdy György (?–1878) lito­gráfiáján két, babérkoszorúval övezett félköríves mezőben Petőfi lovon, kivont karddal látható, a hagyománnyal ellentétesen, de talán nem véletlenül. Bár a tényeknek ellentmondott, mégis vonzó lehetett a költőt csata hevében mint utolsó csepp véréig harcoló hőst látni. Itt a halál csak a feliratban jelenik meg, valójában a „Zrínyi kirohanása”-kompozíciók ikonográfiai típusához hasonlóan a harcban dicsőségesen küzdő és a túlerővel szemben eleső hérosz toposza fogalmazódott meg a képen. Az ágaskodó lovon hadvezéri pózban bemutatott költő nem a tragédia, hanem a dicső helytállás példája,
a felhők között a kaszás Halállal szemben a hírnév és dicsőség koszorúját tartó alak repül.16

Horace Vernet: Lengyel Prométeusz, 1831
Forrás: Wikipedia

¶ 1875-ben festette Madarász Viktor (1830–1917) a minden bizonnyal legismertebb kultuszképet, a Petőfi halála című nagyméretű olajfestményt.17 Öt évvel Párizsból való hazatérte után francia mestereinek és példaképeinek a hatása mutatkozik meg festményén, Horace Vernet (1789–1863), Léon Cogniet
(1794–1880) korábbi műveinek végletes romantikája, csak éppen három-négy évtizeddel később. Vernet 1831-es Lengyel Prométheusza az 1830–31-es lengyel felkelés orosz leverésének rémes és véres allegóriája. A felkelést megtorló orosz haderő parancsnoki karában olyan tábornokokkal is találkozunk, akiknek a nevét jól ismerjük a magyar szabadságharc történetéből. Iván Fjodorovics Paszkevics tábornagy 1831-ben és 1849-ben is az orosz hadsereg főparancsnokaként aratott győzelmet. De Fjodor Vasziljevics Rüdiger, 1831-ben és 1849-ben egyaránt az egyik legaktívabb orosz tábornok volt, mind a lengyel, mind a magyar szabadságharcosok ellenében.18 Vernet képe kicsiny mérete ellenére nagyon hatásos, bizonyos részleteiben az 1848 és 1867 közötti magyar történelmi festészet legjobb alkotásainak előképe vagy inkább mintája lehetne. Nem ismerjük Az utolsó gránátos Waterloo-nál című festményének keletkezési idejét, de Madarász még bizonnyal láthatta franciaországi évei idején. Az elhagyott csatatér apokaliptikus víziója szintén nem idegen a Dobozi festőjétől. Ám 1875-ben, itthon már egy dermedt, hideg színekkel festett harcmező közepén haldoklik Petőfi, akinek mesterkélt tartása, színpadias tekintete igen távol került Vernet vérfoltos, mezítlábas, sebesült katonájától.19 Madarász élete végéig nem tudott elszakadni Petőfi témájától, amint ezt a későb­biekben majd látni fogjuk.

Horace Vernet: Az utolsó katona Waterloo-nál, 1818
Forrás: Wikipedia

¶ Bellony László 1898-ban készült olajnyomata ugyan a Talpra magyar címet viseli, de a verset idéző cím mögött a kompozíció többféle ábrázolástípus kompilációja. Középen csoportképszerűen jelenik meg Damjanich János, Bem József, Batthyány Lajos, Petőfi Sándor, Klapka György, Kossuth Lajos alakja, baloldalt a honvédség megszervezését érzékeltetni kívánó jelenettel, jobbra a háttérben a ceglédi beszéd helyszínével, előtte a gyülekező, felfegyverzett parasztokkal. A jobb alsó sarok térdelő, hódoló alakjai a mintegy színpadon, a középtér kiemelkedő szikláján álló főszereplők felé mutatnak. Mind a kompozíció – a jól ismert részletek szervetlen és esetlen összefűzése –, mind pedig a stílus – az olajnyomat technikája révén még feltűnőbb darabos, durva megfogalmazás – arról tanúskodik, hogy a lap készítője nem tartozott a kiemelkedő művészek körébe, s mégis, a jelenet nagyon kedvelt és népszerű volt.20

¶ Franz Kollarz (1829–1894) színes litográfiája szintén a Talpra magyar, hí a haza! címet viseli. Bellony lapjával ellentétben ezen érzékelhető készítőjének akadémiai képzettsége. Kollarz rutinos művészként ábrázolások sorát készítette a ’48–49-es magyarországi eseményekkel kapcsolatban. Ezen a kompozíción a szürke lovon ülő Hungária jobb kezében kivont kardot, baljában pedig a magyar címerrel ékesített fehér zászlót tart, harcba szólítva a magyar népet. Jobbján trombitát fújó honvéd, balján Petőfi vágtat lovon, honvédek és kaszákkal fölfegyverzett parasztok veszik körül őket. A háttérben vár emelkedik, de az Alföldet, mint a toborzás helyszínét érzékeltető tájképi részletek is feltűnnek.21

Madarász Viktor: Petőfi halála, 1875
Forrás: Wikipedia

¶ Franz Kollarz másik művén, a Petőfi apoteózisa című lapján
a költő sírja felett gyászoló nőalak lebeg, koszorúval a kezében. A sír fedőlapján törött kard, papírtekercs, lant és babérág, előtte az irattekercsen a felirat: „Jeltelen sírod csöndjét / A nemzeti géniusz őrzi”. A kompozíció felső harmadában Petőfi és szülei kis portrémedalionjai jelennek meg a felhők között, a lap alján a szülőház és a költő csatatéren fekvő holtteste látható.22

¶ A Petőfi élete és halála című litográfia készítője ismeretlen, feltűnő azonban, hogy mind stílusát, mind kompozícióját tekintve sok hasonlóságot mutat Kollarz apoteózisával. Középen ül maga a költő, jobbjában kard, baljával díszes lantot szorít magához, lábainál könyvek, irattekercs. Körülötte díszes keretbe foglalva öt jelenet: legfölül a csatatéren, üldözői elől a földre esve, közvetlenül halála előtt látható, lejjebb a tömegben szavaló alakja tűnik fel, illetve születésének idillikus képe, legalul pedig a búcsú a szülői háztól jól ismert jelenete, mellette a vándorszínész évek emlékeként az utazóládája mellett a dísztelen, szinte üres szobában kályha mellett ülő, köpenyébe burkolózó fiatalember alakja.23

Franz Kolllarz: Petőfi apoteózisa, 1860, litográfia
Forrás: PIM

¶ A millenniumi ünnepségek, valamint a forradalom és szabadságharc fél évszázados évfordulója több éven át lehetőséget adott a kultusz vizuális megfogalmazására. Az ekkor keletkezett kultuszképek többsége ugyanazt a repertoárt alkalmazza, különösebb invenció nélkül. Kivétel ezek közül egy, részben megjelenési formájának köszönhetően hamar ismertté váló allegória. A Varga Ottó által szerkesztett Aradi vértanuk albuma Arad sz. Kir. Város közönsége és az aradi „Kölcsey-egyesület” megbízásából készült, Zichy Mihály (1827–1906) A szabadságharc apoteózisa címet viselő kompozíciója a 216. oldalon található. Zichy e képe esetében az emléklapok eszköztárának látványosabb elemei uralkodnak: a középpontban a forradalom és szabadságharc legnevezetesebb eseményeinek színhelyét jelentő városok nevét tartalmazó sírkő áll. Mögötte Hungária alakja, fején a Szent Korona, ruháját a magyar címer képe díszíti, baljában a sírkőre támasztott „Alkotmány” feliratú táblát tart. Jobbját esküre emeli, s a háttér három figurája, a „hadijog” nőalakja, egy osztrák katona és egy harmadik ismeretlen felé fordul. A sírkő előtt a földön Petőfi
holtteste, fején babérkoszorúval, baljában elpattant húrú lant. A háttérben bitófa, melyet fiatal babérfa ágai fonnak körül, árnyékában gyászoló nőalak zokog, arcát kezeibe temetve. Jobb oldalt a sír előtt tisztelgő népi viseletbe öltözött figurák, a sírra fiatal lány borul, kezében babérkoszorúval. Nem véletlen, hogy a kép alatt az 1867-es évszám szerepel. Ez némileg módosítja az allegória jelentését, itt nem egyszerűen a szabadságharc apoteózisával van dolgunk, a jelenet több ennél: emlékeztető a kiegyezés évére való utalással annak előzményére, az azt lehetővé tevő áldozatra. A halott költő alakja itt egyedül, önmagában jelképezi a forradalmat és a levert szabadságharcot. A bonyolult allegória-rendszert viszonylag egyszerű kompozíción mutatja be a művész, a főszereplők a középpontban láthatók, s szimmetrikusan kétoldalt jelennek meg a további szereplők.24

¶ A Szendrei János által tervezett és Udvarlaki Béla által megrajzolt A magyar szabadságharc emléke 1848–1849 című színes litográfia kompozíciója két szintre tagolódik: fent oszlopos talapzaton Hungária alakja áll koronával a fején, fölemelt karddal jobbjában s babérkoszorús nemzeti lobogóval a baljában. Körülötte a neki tisztelgő és őt üdvözlő lovas és gyalogos honvédek s felkelők csoportja. A mögöttük lévő dombon oszlop emelkedik, tetején a béke angyala áll. Az oszlop mellett két férfi, egyikük pajzsot tart Magyarország címerével,
a háttérben balra gémeskút és felvonuló tüzérség látható. Lent, mintegy e jelenet alatt, egy oszloppárokkal keretezett térben
a Nemzeti Múzeum falképfrízének záró jelenetét láthatjuk.
Sajátos megoldás az évfordulós emléklapok szokványos jelenetének ötvözése Than Mór falképének „remake”-jével.25

Franz Kollarz: Talpra magyar, litográfia
Forrás: PIM

¶ Kacziány Ödön (1852–1933) millenniumot ünneplő emléklapjának kompozíciója kiemelt helyet biztosított Petőfi számára, a háttér árkádívei között álló Árpád-szobor előtt állva mutat fel rá, ám mozdulata egyúttal a versét szavaló költő ábrázolásait idézi. Az előtérben két csoportban megjelenő Széchenyi, Deák, Batthyány, illetve Kossuth és még számosan mások mintegy közrefogják Petőfit és a mögötte álló szobrot. A színes litográfia művészi szempontból értékelhetetlen, megemlítésre azért érdemes, mert ez az egyetlen olyan millenniumi emléklap, ahol Petőfi ilyen kiemelt helyet kap.26

¶ Madarász hosszú élete során még két alkalommal tért vissza a Petőfi-témához: a Lidérc (Petőfi halála) című festmény 1907-ben készült.27 Lényegében a korábbi kép tárgyát alakítja át: a harcmező éji sötétjében fekszik a halott költő, feje felett lebegő lidércfény világítja meg arcát és kezeit és ad különös, zöldesen vibráló fényeket a holttestet körülölelő tájnak. A Madarász francia szimbolista kortársa, Gustave Moreau (1826–1898) bizonyos műveit idéző kép kivételes helyet foglal el az életműben, megőrizve a hatvanas évek, a Dobozi technikai-stiláris újításait egy olyan téma megjelenítésében, amely rögeszmésen jelent meg újból és újból a festő életművében.

¶ A Feltámadás (Petőfi lovon) több vázlat-változata tűnt fel a műkereskedelemben, amelyek többé-kevésbé eltérnek a kész műtől. A Huszadik Század 1913 novemberében tudósított a kép készültéről: „Madarász Viktor, európai hírű történelmi festőnk pár napja töltötte be nyolczvanharmadik esztendőjét. És a míg más ember ilyenkor csöndesen vágyik a nyugalomra, addig az ősz hajú mester fiatalnak érzi még magát és készülő nagy vásznak alakjairól sző álmot a Kelen-hegyi úti műterem tágas ablakai mögött… készül a »Feltámadás«, a melyen czikázó villámok között ragadja kezébe a népszabadság lobogóját, valahol a bunyi országúton a negyvennyolczas idők halhatatlan poétája. Ennél a vászonnál ül most reggeltől késő estig a mester és dolgozik olyan szorgalommal, mintha félannyi esztendő volna csak a háta megett.”28 Hajdu István nagyszerű írását a képről kár lenne idézni (el kell olvasni teljes egészében),29 de egy 1848-ban keletkezett különös és szinte teljesen ismeretlen grafikai sorozat említése talán megérteti, hogy mint ez, úgy Madarász Feltámadása is egyfajta utópisztikus vízió volt; a forradalmat megtestesítő Petőfi feltámadása a forradalom eszméinek győzelmét jelentette volna. Frédéric Sorrieu (1807–1887) négy gouache-litográfiája közül az első (Le Pacte) az 1848-as „népek tavaszának” allegóriája, az európai nemzetek felvonulása a szabadság fája és a köztársaságot megszemélyesítő szoboralak körül. Egyes nemzetek zászlaja (francia, német, olasz, magyar, cseh) felismerhető, azonosítható. Az előtérben, a történelem szemétdombján koronák és egyéb monarchikus attribútumok hevernek. Sajátos módon az égi szféra is megjelenik, a szentektől körülvett Krisztus áldását adja a felvonulókra. A második lap (Le Prologue) utolsóítélet-szerű jelenet, az isteni hatalom, és a köztársaság a pokol lángjaira taszítja a földi uralkodókat (XVI. Lajos, Marie Antoinette és Napóleon alakja azonosítható),
a háttér égő kastélya a feudális rendszer összeomlását jelképezi. A harmadik képen (Le Triomphe) a művész az egyetemes köztársaságot jelképező istennő alakot vonultatja fel Párizs jellemző épületei (Arc de Triomphe, a nemzetgyűlés épülete, a Bastille oszlopa, a Panthéon) mentén, a három francia forradalmat (1789, 1830, 1848) dicsőítve. Az utolsó lapon (Le Marché) az egységes, szabad világ utópiája jelenik meg, a vámok eltörlésével, a szabad kereskedelem megteremtésével. Teljesen egyedülálló Sorrieu sorozata, egy európai vízió, amelynek megvalósulására nagyon sokat kellett még várni, minden részletében még ma sem mondható beteljesült látomásnak.

Petőfi élete és halála, litográfia
Forrás: PIM

¶ A 20. század másféleképpen kezelte a kultuszt, és ez Petőfi vonatkozásában is így volt (Madarász század eleji képei még bőven a „hosszú 19. század” termékei). Erről csak két különleges példával szeretnénk megemlékezni. A forradalom és szabadságharc, illetve Petőfi halálának századik évfordulója kapcsán Scheiber Hugó (1873–1950) plakátterv sorozata több szempontból is érdekes. Egyrészt miért éppen ő volt az, aki évfordulós Petőfi-plakátot tervezett, egyáltalán milyen megbízásra dolgozott a terveken, készült-e kész változat. Ez utóbbira viszonylag egyszerű a válasz: valószínűleg nem, hiszen lenne róla tudomásunk. A négy tervváltozat érdekes dokumentum arról, mit gondolt Scheiber Petőfiről. Egy kivételével mindegyik rajzon megjelenik a földgömb motívuma, Petőfi alakja vagy rajta, vagy előtte áll. Az egyik, az Árpád pajzsra emeltetése kedvelt 19. századi történelmi festészeti témáját idézi, a meztelen férfialakok ehhez hasonló módon tartják a glóbuszt. Az eddigiektől eltérő rajzon a csatatér stilizált lovasainak tömege előtt fekszik a halott költő, de a jelenet felett egy medalionban portréja is látható külön. Mindegyik rajzon jól azonosítható Scheiber stílusa, egyfajta küzdelmet folytat, hogy megfeleljen az évfordulós plakát követelményeinek, elvárásainak. A 20. századi kultusz szokatlan és egyedülálló emlékei e rajzok.30

¶ A 20. századi kultusz egy másik, különleges példája egy másik plakát, és a film, amelyhez készült. Lakner László (1936–) még németországi emigrációja előtt tervezte Kardos Ferenc filmjének (Petőfi ’73) plakátját. Az alap az egyik főszereplő, Oszkay Csaba fotója, a film egyik jelenete; az ő feje fölött jelenik meg Petőfi arca, az egykorú portrék és a dagerrotípia alapján szerkesztett képmás, a felhasznált művek lényegét kivonva és újból összerakva, egy hitelesnek tűnő, de mégis fiktív Petőfi-arc. Az Oszkay-fotó és a háttér szürkéi mellett a legfontosabb szín az élénk vörös, ez a feliraton és a Petőfi-képmáson jelenik meg. Lakner plakátja teljes mértékben azonos a film világával, nemcsak a fotó használata miatt, hanem egész hatását tekintve. Egy olyan film lényegét sikerült kifejeznie, amely az addigi megoldásoktól radikálisan eltérve tizenéves szereplőkkel játszatta el az 1848–49-es forradalom és szabadságharc történetét, Petőfi életét és halálát, s amely mindmáig hatásos és friss maradt, nem ritkán lenyűgöző vizuális megoldásaival.

Zichy Mihály: A szabadságharc apoteózisa, 1890, litográfia
Forrás: PIM

¶ Mit jelentenek a kultuszképek, mi volt a céljuk, elérték-e céljukat, mik voltak az eszközeik? A kultusz eredeti jelentése vallási, az istenség tiszteletét jelentette; a földi halandók kultusza az emlékezés, életükre, tetteikre. Ez a csaknem vallásos tisztelet Petőfi esetében is megtalálható, a relikviákat mint kegytárgyakat gyűjtötték és gyűjtik, ahogy Hermann Róbert találón megfogalmazta, „élete szinte megismétli a Megváltó történetét kortárs közegben”.31 Ugyancsak ő összegezte azt, maga Petőfi hogyan készítette elő saját kultuszát: „Petőfi tudatosan építette az imázsát. Ha népszerűsége Vörösmartyéval nem vetekedett is, roppant hamar elkeltek a kötetei. 1848-ban a Nemzeti dal kiemelkedő szerepet vitt. Német fordításban egy-két nap múlva megjelent – ne feledjük, a városi értelmiség fele német nyelvű ekkor. 1849 nyarán fölajánlotta A honvéd című versét a kormánynak, amelyet huszonnégyezer példányban nyomtattak ki. A honvédek hetede kapott belőle. Az ötvenes évektől sorra jelentek meg kötetei – persze az Akasszátok fel a királyokat nélkül. A kiegyezés után életműve bekerült a tankönyvekbe. A szabadságharc és a költő ünneplése egymást erősítette. Személyisége is érintetlenül megmaradt – miközben kortársai közül többen írtak Ferenc Józsefet dicsőítő költeményt.”32

¶ A Petőfi-kultusz képei éppoly sokfélék, mint az egykorú portrék. Remekmű nem akad közöttük, de nem is ezzel a céllal születtek – a tartalom volt a legfontosabb, ez pedig óhatatlanul színpadias, didaktikus alkotásokat eredményezett. Az e válogatásban tárgyalt műveket végignézve látható, a 19. század kultusza egységes volt, a lényeges változások már a 20. században történetek, ismét Hermann Róbertet idézve: „Horthy idején még simán előfordult, hogy valakit politikai perbe fogtak, mert Petőfi-verset szavalt. Utána a kommunisták Kossuthból szentet csináltak, Petőfiből meg kommunista előfutárt.”

Frédéric Sorrieu: La République universelle, démocratique et social, 1848, gouache, litográfia
Forrás: Wikipedia

Jegyzetek

[1]    Petőfi Album. Szerk.: Bartók Lajos, Endrődi Sándor, Szana Tamás. Athenaeum, Budapest 1898, 2.

[2]    Ernst Lajos: Petőfi arcképei. Ernst-Múzeum III. Ernst Múzeum kiadása, Budapest 1922.

[3]    Rózsa György: Petőfi Sándor képmásai. Ikonográfiai tanulmány. Irodalomtörténet, 39. évf., 1951, 207–218.

[4]    Arc poetica. Petőfi Sándor életében készült képmásai.
Szerk.: Kalla Zsuzsa, Petőfi Irodalmi Múzeum, 2012.

[5]    Rózsa, i. m. 211.

[6]    Arc poetica, i. m. 11.

[7]    Márkosfalvi Barabás Miklós önéletrajza. Erdélyi Szépmíves Céh, 1944, 194.

[8]    Kalla Zsuzsa: Irodalmi relikviák, világi ereklyék. (A Petőfi relikviák története). In: Tények és legendák, tárgyak és ereklyék. A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei (1). Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM), Budapest 1994, 67–91., 75–76.

[9]    Például Jean Louis Soulavie (1752–1813) szintén aukciókon árult, szétszóródott anyaga, amely a francia forradalommal kapcsolatos ábrázolásokat és relikviákat tartalmazta.

[10] Olaj, vászon, 44,5×50 cm, ltsz.: 98.10, MNM.

[11] Kalla, i. m. 73.

[12] Lotz Károly (1833–1904)–Marastoni József (1834–1895): Petőfi halála. Papír, litográfia, 36,1×46,3 cm, ltsz.: 58.3712, MNM.

[13] Az Ország Tükre, 2. évf., 12. sz., 140.

[14] Petőfi halála, 1864. Fajansz, 32×41×21 cm, ltsz.: 8370, MNG. Keserü Katalin: A Petőfi-arckép változásai. Adalékok romantikus festészetünk korszakolásához. Ars Hungarica, 1987, 1. sz. 59–64., 60.

[15] Papír, ceruza- és tollrajz, 54,7×67,5 cm, ltsz.: R/1950/26, MNM.

[16] A lap feltehetőleg 1878 előtt készült. Papír, litográfia, 55,3×70,2 cm, ltsz.: 66.2, 78.358, MNM.

[17] Olaj, vászon, 142,8×230 cm, jelezve jobbra lent: Madarász 1875,
ltsz.: 57.332.1, PIM.

[18] Olaj, vászon, 35×45 cm, Bibliotheque Polonais, Paris.

[19] Olaj, vászon, 46×55,6 cm, magántulajdon.

[20] Bellony László (1871–1913): Talpra magyar. Olajnyomat, illetve kromolitográfia, 60×75 cm, ltsz.: 2011.65.1, PIM.

[21] Papír, litográfia, 60,2×77,5 cm, ltsz.: 57.264.1, PIM.

[22] Papír, litográfia, 55,7×69,5 cm, ltsz.: 57.270.2, PIM.

[23] Papír, litográfia, 55×40,8 cm, ltsz.: 3545, MNM. A Hírmondó melléklete.

[24] Az 1848–49-es szabadságharc allegóriája, 1890. Papír, fametszet, 66,9×47,5 cm, ltsz.: 1900-75. MNG, Papír, kréta, 65,5×48 cm, jelezve jobbra lent: Zichy Mihály 90, ltsz.: 62.1209.1, PIM, papír, fametszet, 67×47,5 cm, ltsz.: T.3544, MNM.

[25] Szendrei János–Udvarlaki Béla: A magyar szabadságharc emléke. Papír, színes litográfia, 68×42 cm, ltsz.: 2846. Jelezve lent: Tervezte Szendrei János. Rajzolta Udvarlaki Béla. Felirata: „A MAGYAR SZABADSÁGHARCZ EMLÉKE 1848–1849.” MNM.

[26] Honalkotó Árpád vezér. 1896. Papír, színes litográfia, 76,9×55,1 cm, ltsz.: 76.246, MNM.

[27] Olaj, vászon, 66,5×100 cm, ltsz.: 72.21, Rákospalotai Múzeum.

[28] http://www.huszadikszazad.hu/1913-november/kultura/a-nyolczvanharom-esztendos-madarasz-viktor.

[29] Hajdu István: A hátrafordított festő, Világosság, 1997, 9–10. sz., 73-80.

[30] Plakáttervek, 1948. Papír, szén, 58×42 cm, ltsz.: 96.42.1, 96.43.1, 96.44.1, 96.45.1, PIM.

[31] Pásztor Péter: Halál és kultusz, https://orszagut.com/tudomany/petofi-halala-halal-es-kultusz-3730.

[32] Pásztor Péter, i. m.