EMBER? TÁRGY?
MúzeumCafé 90.
1845-ben egy kétszáz koponyából álló gyűjteményt a genti börtönből
a város egyetemi múzeumába szállítottak. A koponyák több mint egy évszázadon át különböző célokat szolgáltak. Tekintették kuriózumnak, de voltak frenológiai és antropológiai kutatások forrásai és anatómiai oktatási segédeszközök. A második világháborút követően
– a náci kollaborációval szennyezett múlt emlékeként – a gyűjteményt megsemmisítették. E lapszámban kifejezetten kényelmetlen kérdéseket feszegetünk. Múzeumok, gyűjtemények lelkiismeretéről van szó: mit kezdenek az általuk őrzött csontokkal, koponyákkal, emberi maradványokkal? Miféle örökség ez? Különleges? Látványos? Pótolhatatlan? Kényelmetlen? Tárgyaljuk a koponyák, csontok, régészeti leletek, múmiák múzeumi történetén keresztül az anatómiai gyűjtemények több nézőpontból megítélhető helyzetét, alkalmazkodóképességük korlátait, a selejtezés, megsemmisítés és a hiányzó tárgyak tanulmányozásának fontosságát az anatómiatörténet és az orvostudomány számára, a múltból származó emberi (és egy esetben állati) maradványok kortárs megőrzését vagy megsemmisítését szabályozó, kulturálisan meghatározott etikai kérdéseit. Az anatómiai minták létrehozása a tárgyiasításukat jelentette, a test feldarabolásával és konzerválásával, leírásával és címkézésével, megfosztva az identitásuktól. Ugyanakkor ezeket az anatómiai mintákat különböző és néha ellentétes – kulturális, személyes, vallási és tudományos – értékekkel töltik fel: lesz belőlük fajelmélet igazolása vagy rítus tárgya szent ereklyeként. A nemzetközi gyakorlatban egyre inkább elválik egymástól a múzeumi és az egyetemi gyűjtemény, az őrzés körülményei, kezelése és láthatósága alapján. Ám legyen akár oktatási segédanyag vagy utazó kiállítás szenzációja, maradni csak akkor maradhat, ha nem származik sírrablásból, ha nem szolgált alibiként népirtásra, ha nem tulajdonították el valamely kiszolgáltatott közösségtől, hogy annak alsóbbrendűségét bizonyítsák általa.