A RÉSZLETEKBE REJTETT ÜZENET, AVAGY BOSCH REJTÉLYES VILÁGA AZ ANTWERPENI MÚZEUM FESTMÉNYÉNEK RESTAURÁLÁSÁRÓL

MúzeumCafé 92.

szerző: CZIFRA MÓNIKA festőrestaurátor művész, Szépművészeti Múzeum Restaurátor Osztály

konzerválás, restaurálás, műtárgy, művészet, művészeti múzeum

Hieronymus Bosch nevét és művészetét – nagynevű kortársaihoz hasonlóan – a halála óta eltelt, bő fél évezred sem feledtette. Érdekességként: Leonardo da Vinci, Michelangelo Buonarroti és Raffaello Sanzio ugyanebben az időszakban tevékenykedtek, mégis kevéssé valószínű, hogy ismerhették németalföldi kortársuk munkásságát. Míg utóbbiak az antik gondolkodóktól megismert, itáliai reneszánszban kiteljesedő, embercentrikus világképük igényeként a „hitelesen szépet” próbálták alkotásaikon keresztül bemutatni, addig Hieronymus Bosch művei ennek tökéletes ellentétei. Festményeit nem a hétköznapi, nem is az evilági, a furcsa, legkevésbé sem szép, különös öszvér lények megfejthetetlennek tűnő, borzongató víziói, formai kombinációi lepik el. S pontosan ez az, aminek Bosch a mai napig tartó népszerűségét köszönheti.

¶ Említhetjük az ismerős szólást némiképp vicces átiratában: „A szépség mulandó, a csúfság örök.” Ez esetben – ha átvitt értelemben is – beigazolódni látszik a kijelentés igazságtartalma. Amíg a szépet be- és elfogadjuk, esztétikai értelemben a részünkké válik (majd bizonyos értelemben „túllépünk rajta”), addig a hétköznapitól eltérő, a torz, a „csúf”– Bosch festményeinek különös világa – izgatóan más. Felfoghatatlan. A hétköznapitól homlokegyenest eltérő. A megfestett látomások rabul ejtőek. Nyugtalanná tesznek és folyamatosan foglalkoztatnak. Állandó késztetést jelent, hogy fantazmáit megfejtsük, hogy képzelgéseit értelmünkkel elfogadjuk és kulturálisan integráljuk.

¶ A Szépművészeti Múzeum 2022-ben megrendezett Menny és Pokol között – Hieronymus Bosch rejtélyes világa című kiállítása minden szempontból visszaigazolta az évszázadok óta tartó töretlen érdeklődést, ami a hazai és nemzetközi közönséget jelentős látogatószámban bevonzotta. Az intézmény a világban való elismertsége révén s a kitartó, jelentős munkával járó előkészületeknek köszönhetően számos féltett műalkotást tárhatott a nagyközönség elé. Mivel
Hieronymus Bosch fennmaradt és ismert életműve mindössze húszegynéhány festményből áll (s közel ugyanennyi grafikából), hatalmas szenzáció, hogy ezek fele a kiállítás részét képezhette.

¶ Boschnak – kortársai és a következő korok művészei körében – szép számban akadtak követői. Festményeit töretlen népszerűsége okán gyakran sokszorosították. Egyik fő műve a Szent Antal megkísértése címet viselő triptichon, amely a lisszaboni Museu Nacional de Arte Antiga állandó kiállításában szerepel. Hie­ronymus Bosch a festményt 1500 körül készítette, s egyike azon népszerű műveinek, amelyről az idők során számos másolat készült. A világon – eddigi ismereteink szerint – több mint 40 különböző változata lelhető fel. Túlnyomó többségükben a fő jelenetet bemutató központi panel egy-egy részletének másolatai, de Brüsszelben őriznek egy (méretében szinte megegyező), a teljes triptichont bemutató kópiát is.

¶ Boscht csakúgy, mint kortársait (Lucas Cranachot, Matthias Grünewaldot, Michel­-
angelo Buonarrotit, Albrecht Dürert, számtalan későbbi, neves művészt, úgymint Jan Brueghelt, Tiepolót, vagy a követőiként ismert Jan Mandijnt, Pieter Huyst) megihlették a kor különös történetekről szóló legendái. Számos művészeti alkotást ismerünk ilyen témakörben. A szentek életével foglalkozó feljegyzések (lásd Legenda aurea1) Remete Szent Antal megkísértéseinek is terjedelmes legendáriumát vonultatják fel, mivel az alázatosan tűrő, egyiptomi szent élete gazdag volt különös próbatételekben.

¶ A Kr. u. 251 és 356 között élt remete szent élettörténetének írásos dokumentumai2 a táblakép készítésének idején, az 1400–1500-as években is hozzáférhetők voltak, azokat Bosch az anyanyelvén tanulmányozhatta. Aki ismeri a leírásokat, pontosan tudja, hogy minden részletet a megkísértést célzó ördögi mesterkedésként kell értelmezni. Így a furcsa öszvéralakokkal telezsúfolt festmény egymástól elkülönülő csoportjeleneteit csak a megfelelő tudással felvértezett szem tudja olvasni.

¶ „A démonok egészen ártalmatlanok, olyanok, mint akik színházat játszanak, alakjukat változtatva ijesztgetik a gyermekeket a képzelgések sokaságával és alakzataival. Ennek következtében még megvetendőbbek, hiszen mindez valójában a gyengeségük jele. Akik ugyanis teljesen tehetetlenek, (akárcsak a démonok), kénytelenek az illú­-
ziók révén ijesztgetni.”3

¶ A Lisszabonban őrzött triptichon paneljein a Szent legendájának egy-egy jelentősebb mozzanata kerül megjelenítésre jelképes formában, szimbólumokkal gazdagítva. A remete alakja az egyes történetek főszereplőjeként – a középkori ábrázolási szokást követve – négyszer is felbukkan. A jelenetek jelképekkel és szimbólumokkal teli képi interpretációja utalás az ördöggel testi, szellemi és lelki síkon vívott harcra. A középső táblán balra, a hídon átkelő katonasereg – az egyik leírás szerint – emberalakot öltött ördögök hada, akik Szent Antalt körbefogják, fenyegetik és többször megverik. Más alkalommal az ördög egy érzéki szépségű királynő alakjába bújik, és jószándékáról igyekszik meggyőzni a remetét, hogy a bűnre csábítás sikere reményében a közelébe férkőzhessen. A középső táblán is azonosítható egy ilyen jelenet: Szent Antal mellett, díszes ruhában – az asztal körül csoportosuló, ételosztó ördögök körében – térdepelve jelenik meg az ördögkirálynő, jóságot színlelve, ételt kínálva a koldus-
asszonynak.

¶ Bosch a tábla mértani középpontjába komponált jelenettel fedi fel a démonokat legyőző remete erejének titkát s állhatatosságának mibenlétét. A Szent egy romos kápolna belseje felé mutat – abba az irányba, ahol Krisztus áll, áldásra emelt kézzel egy oltárra helyezett feszület előtt. Ez a jelenet üzenet is egyben: Krisztus követőjeként, a gonosszal való küzdelemben az alázat és a hit az egyedüli fegyver, amit Krisztus szenvedéstörténtéből merít.

¶ „Az egyszerű és céljára törő élet meg az istenben való szilárd hit erős fegyverek az ördög ellen. Az egyetlen mód, hogy ezt az ellenséget legyőzhessük, a lélek vidámsága és állandó megemlékezés a mi Urunk Jézus Krisztusról.”4

¶ A hal szerepeltetése a képen egy gazdag szimbólumértékkel bíró jelkép. A tábla alsó részén, a víz tetején vergődő halak megfestése egy metaforikus utalás, amihez Szent Antal példabeszédében találjuk meg a kulcsot. A Szent egyik gondolatára reflektál, miszerint a világi élethez visszatérő remeték elveszítik a jó és az erkölcs erényeit, és mint partra vetett halak fuldokolnak, mert nem képesek életben maradni a számukra ismeretlen világi lét közegében, s ezért pusztulásra ítéltetnek.5

¶ „A szerzetes olyan, mint a hal, amely elpusztul, ha elhagyja a vizet, amaz pedig akkor, ha elhagyja a magányt.”6

¶ A zavarba ejtő tény azonban az, hogy a Bosch-festményeken látható különös jelenetekhez hasonlók ez idő tájt a valóságban is léteztek s visszatérő módon újra felbukkantak. A korabeli, 1300–1500 körüli források gyakran tesznek említést arról, hogy egyik napról a másikra önkívületben táncoló emberek lepték el az utcákat, és gyakran végkimerülésig tartott az irányíthatatlan, furcsa pózokat felvevő, görcsös rángatózásokban megnyilvánuló mozgásuk. A meggyötört testű emberek akaratukon kívül kerültek ebbe a helyzetbe, és nem találták rá a kiváltó okokat. A középkorban a furcsa, felfoghatatlan jelenségek hátterében ördögi erőket, démonoktól eredő rontást sejtettek, s igyekeztek mindenáron bűnöst találni; az ártatlanokon elkövetett további borzalmakkal és boszorkányüldözésekkel orvosolták a bajt.

¶ Mint képi szimbólum az ördögöt szolgáló boszorkányság Boschnál is felbukkan. Ezt a lisszaboni középtábla „Boszorkánybába” jelenete bizonyítja. Bosch a Malleus Maleficarum (Boszorkánypöröly) című, 1489-ben kiadott kódex7 boszorkányüldözéssel kapcsolatos leírásaiból meríthetett ihletet a boszorka megformálásához. A kép jobb oldali csoportjában látható egy „fakéregruhát” viselő figura, aki karjaiban pólyába tekert kisbabát tart. Ő a boszorkánybába. A körülöttük álló különös csoportosulás az Egyiptomba menekülő, út közben megpihenő Szent Család nagyvonalú interpretációja is lehet.

¶ Az Európa északi partjainál évszázadokon át, időszakosan felbukkanó és végigsöprő kór furcsa hallucinációkban nyilvánult meg: különös lényekkel, angyali és ördögi démonokkal terhes látomásokat, tehetetlen önkívületi állapotokat, sokakat gúzsba kötő kínokat idézett elő. A járványszerűen megjelenő betegséget „Szent Antal kórnak”, illetve „Szent Antal tüzének” nevezték el – utalva ezzel a kísértésektől szenvedő, ördögi démonokkal küzdő egyiptomi Szent Remete által megélt kínokra és Krisztus-követő életére.

¶ Ez a titokzatos kór, a Szent Antal tüze az 1100-as évektől létező, a betegek gyógyítását szolgáló antonita szerzetesrend kolostoraiban rendszerint megszűnt. Ennek – ma már tudjuk – több oka is lehetett. Ismert tény, hogy a középkori Nyugat-Európában a hűvösebb, csapadékosabb időszakokban rendkívüli mértékben megnőtt a fertőzések száma. Ez összefüggésbe hozható egy, a mindennapi étel alapjául szolgáló gabonával, a rozzsal. A növényen a nedvesebb időszakokban elszaporodik egy gombafajta, amely ugyan nem a növény része,
s amelyet tévesen „anyarozsként” azonosítanak. Az anyarozs magas koncentrációban tartalmazza a hallucinogén, ergotamin8 nevű vegyületet. A gombával megfertőzött rozs – megőrölve és kenyérbe sütve – lehetett az okozója „minden bajnak”, az anyarozsmérgezésnek, az „ergotizmusnak”. Abban az időben ez még nem volt köztudott. A kolostorok étrendje, a kovásszal érlelt kenyér fogyasztásának elterjedése viszont meghatározó tényezője lehetett a gyógyulásoknak,
a jelenség ritkulásának s fokozatos eltűnésének. (A kovász gombaölő hatása és széles körű használata, ha tudatlanul is, de „isteni” szerencsének bizonyult.)

¶ A tábla hangsúlyos részlete a hatalmas, vörös lángokban álló kolostor, amelynek templomtornyán „T” betű látható (az úgynevezett „Antal-kereszt”, amely a rend jelvénye.). Ugyanez a jelkép bukkan fel Szent Antal vállán és a derekáról lógó láncon is. A jelenetet figyelmesen tanulmányozva ördögök seregét fedezhetjük fel. Felmásznak a torony oldalán – nem tisztelve a rend által alapított kolostort sem.

 

Az antwerpeni másolatról

 

¶ Az antwerpeni tábla (jobb alsó sarkában Jheronimus Bosch felirattal) a Szent Antal megkísértése című lisszaboni triptichon központi paneljének egyik legszebb, leghitelesebb, igen magas művészi kvalitással megfestett másolata. A műtárgy a 2020-as esztendő derekán, a 2022-re tervezett Menny és Pokol között – Hieronymus Bosch rejtélyes világa című kiállítás reprezentatív kölcsöndarabjaként a belga Koninklijk Museum voor Schone Kunsten Antwerpenből (Szépművészeti Múzeum) érkezett Budapestre – előzetes restaurálási beavatkozások elvégzése céljából. A másolat készítésének ideje – forráskutatások alapján – az 1550 és 1600 közötti évtizedekre datálható. Ez azt is jelenti egyben, hogy hatvan-száz évvel későbbi a lisszaboni triptichonnál.

¶ Az antwerpeni táblán – néhány kisebb átdolgozástól eltekintve – szinte egy az egyben megjelennek az eredeti lisszaboni tábla színes ábrázolásai. A szembetűnő eltérés a tábla közepén, az ülő koldus figurája mellett látható: egy tobzoskára emlékeztető lény, „tojásba bújt, félig béka, félig gyík” öszvérszörny. Kétségtelen tény, hogy ezt a részletet sem a lisszaboni eredetin, sem a további másolatokon nem lehet felfedezni.

¶ Az antwerpeni másolat az eredeti táblának középirányban történt, kissé „tömörített” változata. Méretét tekintve arányaiban is eltér az eredetitől: kétharmad akkora, és keskenyebb, hosszúkásabb a formája. Az eredeti mű a lisszaboni Museu Nacional de Arte Antiga (Nemzeti Antik Művészeti Múzeum) állandó kiállításának darabja. Készítését 1495 és 1515 közé teszik. A triptichon teljes mérete 131,5×238 cm. Középtáblájának mérete 131,5×119 cm. Ezzel összehasonlítva
az antwerpeni tábla mindössze 88×71 cm méretű.

¶ A világon több mint negyven másolatot tartanak számon. Az egyik az Antwerpenhez helyileg is legközelebb fekvő brüsszeli Royal Museums of Fine Arts of Belgium (Belga Királyi Szépművészeti Múzeum) állandó kiállításának darabja, amelyet 1520–1530-ra datálnak. Bár kvalitásában nem veszi fel a versenyt az antwerpeni táblával, méretében és arányaiban is nagyon hasonló a lisszabonihoz. Teljes mérete 133,5×223 cm; középtáblájának mérete 133,5×119,5 cm.

 

 

Néhány gondolat a táblakép restaurálása kapcsán

 

¶ A restaurálásra átvett 16. századi, antwerpeni másolat mesterének kiléte nem ismert. Korábban a flamand Pieter Huysnak (1519 körül – 1584 körül), illetve kortársának, Jan Mandijnnak (1500 körül – 1560 körül) tulajdonították. Mindketten reneszánsz-manierista festők voltak, és Bosch követőiként az övéhez hasonlatos képi elemekkel dolgoztak.

¶ Az antwerpeni múzeum rendkívül igényes, jól funkcionáló tárolási megoldást választott a különleges műtárgy számára, egy a díszkerettel egybeépített klímadobozt (díszkeret és klímabox egyben). A szétbontást követően a keretből kiemelt tábla szerkezete kiváló állapotban volt. Magát a táblát tölgyfából alakították ki. Hátoldalát – az északi területeken szokásos módon – ólomfehér tartalmú alapozóval vastagon lekenték, hogy az esetleges nedvesedés által kiváltott gombafertőzést megakadályozzák. A módszer járulékos hatása, hogy a fa rostjainak a klimatikus tényezők indukálta mozgása így minimalizálható. A mechanikai jellegű változások a hordozó felületére felvitt rétegeket (alapozás, festék, lakk stb.) meglazíthatják, és könnyen kikezdhetik. Gyengítve az adhéziót a károsodási folyamatok elindítójává válnak.

¶ A műtárgyak esetében az észak-európai területek csapadékosabb időjárása
és a tengerek közelségéből adódó magasabb páratartalmú levegő nagyobb odafigyelést igényel. Ilyen környezetben célszerű minden olyan lehetőséget megragadni, ami egy tárgy élettartamát megnövelheti. Ezzel a flamand mesterek is maradéktalanul tisztában voltak. A hordozót figyelmesen megvizsgálva erősen valószínűsíthető, hogy az ólomfehér alapozóval történt levédés előtt annak felületét megperzselték. Az alkalmazott módszer azt a célt szolgálja, hogy a fa kapillárisai visszahúzódva elzáródjanak, tovább növelve ezzel a tábla időtállóságát.

¶ A fentiekkel együtt a legjobb szándékkal s a leggondosabb felügyelet mellett sem lehet a műtárgyakat örök időkre konzerválni! Vannak folyamatok, amelyeknek befolyásolására nincs mindenható módszer. Ezen tényezők közül a legalapvetőbb az öregedés. Lassítani bizonyos határok között lehet, megállítására azonban nincs mód!

¶ A kiállításra érkező festményt az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ fotódiagnosztikai laboratóriumában – a kicsomagolást és a díszkeretéből történő kiemelést követően – első lépésként fotódiagnosztikai vizsgálatoknak vetettük alá. Mind az UV-lumineszcens, mind az infravörös tartományban készített felvételeken tetten érhető volt a tény, hogy a festett felszínt korábban már érték sérülések. A hordozó fatábláját három, szálirányba forgatott tölgyfadeszkából ragasztották össze. A károsodások/javítások túlnyomórészt
az illesztések vonalában húzódtak. Ezeken a helyeken nemcsak a festék anyagából, hanem az alapozásból is masszív darabok peregtek ki. A romlásokat vastag aláfestésekkel és felületi retusokkal korrigálták.

¶ Behatóbb vizsgálódás során a kép teljes felületére vonatkoztatva is igazolódott
az előzetes sejtés s amitől egy ilyen korú táblakép esetében mindig tartani lehet: a festés állapota korántsem annyira megnyugtató, mint azt első ránézésre látni lehetett. A rétegek helyenként instabilak, a felszín sok helyen megkopott, a javítást szolgáló retusok besötétültek.

¶ A romlások apró lépésekben, szinte észrevétlenül kezdődnek; a faanyag mozgása (a szerkezeti víz folyamatos távozása, az ezzel járó zsugorodás) kikezdi a festékrétegek állapotát. Esetünkben az öregedés okozta repedésháló mentén a festékanyag széttöredezett, felcserepesedett, és sátortetőszerűen feltornyosult
a felületen.

¶ Általánosságban kijelenthető, hogy a legtöbb restaurálás a műtárgy legveszélyeztetettebb részeinek konszolidálásával kezdődik. Esetünkben ez azt jelentette, hogy a további pergések megakadályozása érdekében a hordozójuktól elvált festékszigeteket rögzíteni kellett. Konzerváló kezelésekkel értük el, hogy a károsodás ne terjedjen tovább a műtárgy felületén, majd a feltorlódott festékszigeteket a repedésháló résein keresztül átitattuk. Ezzel a rétegeket regeneráltuk is egyben. A felemelkedéseket langyos vasalással s az azt kiegészítő préseléssel mérsékeltük. A felszín teljes kisimítása a fél évezred alatt deformálódott szerkezet okán nem volt lehetséges. Egy műtárgyhoz hozzá tartozik annak múltja, ami szükségszerűen megmutatkozik annak felületén is.

¶ A tisztítási folyamat végére – a „galériatónustól” megszabadulva – a táblakép visszanyerte eredeti színeit és erőteljes színkontrasztját. Bár helyenként megkopott állapotban kerültek elő a finoman modellált formák (bravúrosan, egy-egy apró ecsetvonással jelzett madár, virág, háttéralak stb.), a szubtilis részletek egyre jobban értelmezhetővé váltak.

¶ A feltáruló eredeti felületet makroszkópos felvételek segítségével közelebbről is megvizsgálva fény derülhet a rejtve maradt titkokra is! Esetünkben számos jelenet, apró figura került elő, amelyekről korábban csak sejtéseink voltak. Ezek egyike egy, az Ótestamentumból vett jelenet: Mózes átveszi a kőtáblákat Istentől a Sínai-hegyen. A lisszaboni eredetin látni még az Aranyborjút, s alattuk egy figurális jelenetet bálványt imádó, táncoló figurákkal. Bosch „átiratában” Mózes fején két határozott szarv is megfigyelhető. A bibliafordítások értelmezési anomáliáin túlmenően itt ez az ördögi ténykedés jele: a Mózesként megjelenő ördög, aki a tízparancsolatot is meghamisítja. A restaurálás kulcsfontosságú, megválaszolandó kérdéseként fogalmazódott meg, hogy vajon a központi jelenet – amely a lisszaboni középtáblán egyértelműen artikulálódik, és amellyel Bosch üzenetet küld a szemlélőnek – vajon ott rejtőzik-e az antwerpeni tábla lakkrétege alatt is?

¶ Remete Szent Antal világa Jézus megváltó létére fókuszál. Aki a szenvedéstörténet követőjeként hitében megerősödve képes legyőzni a gonosz szűnni nem akaró rontásait. De ott van-e a képen a romos kápolna belsejében Krisztus alakja, akire Szent Antal ujjával rámutat?

¶ Nos, a restaurálás végeztével a kimondható válasz: egyértelmű igen!

¶ Az eredeti lisszaboni táblán a Krisztus-jelenet jelentőségteljesebb. Ezzel szemben az antwerpeni Krisztus jelenlétét csak sejtjük – de már tudjuk is! Ha csak töredékes, gesztusszerű ecsetvonások formájában is, de a képen ott látható a kápolna s belsejében Krisztus alakja. Az átfestéseket és a lakkréteget eltávolítva napvilágra került a festmény eredeti, sérült, kopott felülete. A felület lakkrétegtől történt megtisztítása látványos eredményt hozott. Annak ellenére, hogy számos, kisebb-nagyobb festékhiány, sérülés vált láthatóvá, az eredeti színek ismét felragyogtak, és életre keltek. Egyensúlyba kerültek a sötét és a világos részek,
az élénkebb és a visszafogottabb foltok. A képfelszínt áthatotta a színek játéka, s a festmény újra mesélni kezdett.

¶ A restaurálás utolsó fázisában a képfelület esztétikai helyreállításának keretén belül történhetett meg a hiányok szakszerű eltüntetése. Anyaghasználat tekintetében alapvető szempont, hogy csak olyan matériákat használjunk fel, amelyek nem okozhatnak kárt az eredetiben. Okkal feltételezhető, hogy egy műtárgy történetében nem az aktuális restaurálás lesz az utolsó beavatkozás, ezért törekedni kell arra, hogy az elvégzett kezelések visszafordíthatók, az alkalmazott anyagok – a további beavatkozások során – eltávolíthatók legyenek.

¶ A tábla restaurálása minden szempontból eredményesen zárult. Sokat nyert, hiszen visszakaphatta eredeti látványát, és ismét életre kelhetett. A Szépművészeti Múzeum Bosch-kiállításának egyik legszebb, legérdekesebb darabjaként gazdagította a kiállítás anyagát. Népszerű volt, hiszen akárhányszor arra sétáltam, mindig lelkes nézők csoportja állta körül.

¶ Az antwerpeni Koninklijk Múzeum elismeréssel dicsérte a restaurálást követő változást, és bizalmuk továbbra is fennmaradt. Ennek köszönhető, hogy a festmény kölcsönzését meghosszabbították; az állandó kiállítás reprezentatív darabjaként, további öt évig lesz látható Budapesten.

Jegyzetek

[1]    Jacobus de Voragine: Legenda aurea, Remete Szent Antal élete.

[2]    Eric De Bruyn: Hieronymus Bosch Lisszaboni Szent Antal triptichonja és az írásos források. In: Menny és Pokol között – Hieronymus Bosch rejtélyes világa, 2022. 58–75. Korabeli forrásanyagok: Alexandriai Szt. Atanáz püspök: Vita Antonii; Jacobus de Voragine: Legenda aurea, annak holland fordítása: Passionael,1478, Dat vader boeck (Az atyák könyve, 1490)

[3]    Vita Antonii, 28. szakasz.

[4]    Az egyház szentjei, Nagy Szent Antal történetei 121. szakasz.

[5]    Vita Antonii 85. szakasz.

[6]    Az egyház szentjei, 121. szakasz.

[7]    Boszorkánypöröly; https://hu.wikipedia.org/wiki/Malleus_maleficarum.

[8]    Ergotamin: Először Arthur Stoll izolálta 1918-ban. Később kollégája, Albert Hoffmann
a Sandoz svájci laboratóriumában az anyarozsból kivont anyagból szintetizálta (1938-ban), s gyógyászati célra alkalmazták. Az LSD alapanyagaként is ismert.

 

A restaurálást segítő fotótechnikai vizsgálatokat készítették:

Fáy András SZM Restaurátor Osztály osztályvezető, festőrestaurátor művész

Horváth Mátyás OMRRK Fotódiagnosztika Laborvezető, festőrestaurátor művész

A tábla asztalos munkáit, faanyagpótlást végezte:

Lehoczki László asztalos

 

Irodalom:

Eric De Bruyn: Hieronymus Bosch’s Lisbon ST Anthony Triptych and its written sources.

Az egyház szentjei, Kühár Flóris O:S:B: és Szunyogh X. Ferenc O:S:B: közreműködésével, szerkesztette Radó Polikárp O:S:B: Palladis R.T. kiadása, Budapest, 121. szakasz Remete Szent Antal, 147–149.

Jacobus de Voragine: Legenda aureá http://mek.niif.hu/04600/04626/html/legenda0015.html.

Boszorkánypöröly; https://hu.wikipedia.org/wiki/Malleus_maleficarum.

Czifra Mónika: Restaurálási Dokumentáció I., Munkabeszámoló, H. Bosch követője Szent Antal megkísértése Egyiptomban c. táblaképről, 2021.

Czifra Mónika: Restaurálási Dokumentáció II. Az esztétikai helyreállításról, H. Bosch követője Szent Antal megkísértése Egyiptomban c. táb