MUNKÁCSYNÉ A FESTŐ ÉLETÉBEN ÉS „A VILÁG LEGNAGYOBB MUNKÁCSY-GYŰJTEMÉNYÉBEN”1
MúzeumCafé 96.
A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum művészettörténészeként oly sokszor elmondtam már a kurátori tárlatvezetés során,2 hogy „a világ legnagyobb Munkácsy-gyűjteménye” megtisztelő titulust kiérdemlő gyűjteményi egység története és a Békéscsabán még a művész életében kialakuló Munkácsy-kultusz fenntartása nem létezne Munkácsy Mihályné nélkül. De az is egyértelmű, hogy Munkácsy Mihályné személye nem tárgyalható Munkácsy Mihály nélkül…
Cécile Papier Munkácsyval való megismerkedése idején (1870 körül;
Fotós ismeretlen; Munkácsy Mihály Múzeum; ltsz.: 58.26.62.)
Minden a Siralomház című képpel kezdődött…
¶ Az addig elsősorban magyarországi ismertséggel bíró, ekkor 26 esztendős festő művészi és ebből fakadóan társadalmi státusza egy pillanat alatt megváltozott, amikor is egy képpel,
a Békés megyei betyárhistóriák emlékét felidéző Siralomházzal megváltotta belépőjegyét az európai rangú és hírű festőművészek világába. A párizsi Salon kiállításán elnyert aranyérem nyomán a mű és a művész nem csupán a szakmabeliek, a kritikusok és a műkereskedők érdeklődését keltette fel, de Munkácsyra figyelt a közízlést formálni igyekvő sajtó és a nagyközönség egyaránt.
¶ A De Marches házaspárral való életre szóló találkozóra 1870 karácsonyán került sor. Ekkor ismerkedett meg egy közös ebéden Munkácsy Mihály a képzőművészet újdonságaihoz nagyfokú érzékenységgel közelítő Edouard de Marches báróval és feleségével, leánykori nevén Marie Anne Cécile Papier-val.3 A báró mecénása és barátja lett annak a tehetséges fiatal művésznek, akinek a festménye olyannyira lenyűgözte a Salon tárlatán.
¶ Munkácsy és Paál László megismerkedett, majd barátságot kötött egy francia katonatiszttel. Az ezredes egy összejövetelre hívta kettejüket, amelyre a De Marches házaspár is hivatalos volt. Cécile ekképpen idézte fel ennek a találkozásnak az emlékét: „A véletlen úgy akarta, hogy az én terítékem éppen Paál Lászlóé mellé esett, akit Munkácsyval együtt egy francia ezredes hívott meg ebédre. Minthogy Paál sem nagyon tudta megértetni magát a francia tisztekkel, kértem Marches-ot, segítsen rajtuk, tolmácsoljék nekik. Munkácsy elkeseredve kiáltott föl: »Mégis csak borzasztó, hogy a magyart külföldön senki sem érti!« Hanem aztán módját találta a társalgásnak, karikatúrákat rajzolt, s azt kézről kézre adtuk az asztal körül. Az uram, Marches, éppen abban az esztendőben látta a párizsi Szalonban s nem győzte eléggé csodálni Munkácsy Siralomházát, bemutatkozott Munkácsynak, aki még azon estére meghívott bennünket a Mahlkastenbe.4 Persze éltünk az alkalommal, hogy így együtt láthassuk a düsseldorfi művészeket, és nagyon kellemes estét töltöttünk ott.”5
¶ A házaspár és a festő között egyre közelebbi kapcsolat alakult ki, de csupán feltételezzük, hogy Munkácsy 1871 nyarán látogatott először támogatóinak luxemburgi birtokára, Colpachra. Június 9-én igen közvetlen hangvételű levelet írt
Cécile-nek, amelyben – többek között – a Részeg ember című kép átfestéséről számolt be, majd az ő „nagyon alázatos Munkácsyjaként” búcsúzott.6
Kisebb válság – Colpach, 1872
¶ A Munkácsy és Cécile közötti kapcsolat következő jelentékeny állomásának tekinthetjük a festő 1872-es colpachi látogatását, amely tartogatott meglepetéseket. A Siralomház sikerét megismételni vágyó, de a tehetségében kételkedő Munkácsy históriáját báró Szalay Imre miniszteri tanácsos, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatójának tollából ismerjük. „Folyton az a kinzó rögeszme gyötörte, hogy nem tud többé festeni, lelke fájdalmában meghasonlott magával s öngyilkos szándékkal a kerti ház emeletmagasságú ablakából leugrott. A sors könyvében azonban másként volt megírva, az alant elterülő sűrű bozót az esés súlyát felfogta. Munkácsy jóformán meg se sérült. Ez volt a válság, egyszerre visszatért a festéshez való kedve; báró Demarches hamarosan ecsetet, festéket szerzett és Munkácsy hozzáfogott a szoba kopasz falainak a colpachi parkból s környékéről vett motívumokkal való kifestéséhez.”7 A báró okos döntést hozott, amiért nem táblaképek alapozott hordozójával lepte meg a festőt. A falképeket nem lehetett becsomagolni, a kastélyban maradtak…
-
- Enteriőrrészlet Colpachon, De Marches bárót és a helyi lelkészt ábrázoló Munkácsy-falfestménnyel (1903; fotó: Szalay Lili; Munkácsy Mihály Múzeum; ltsz.: 58.26.22.)
-
- Munkácsy falfestményeivel díszített szoba Colpachon (1903; fotó: Szalay Lili; Munkácsy Mihály Múzeum; ltsz.: 58.26.141.)
¶ De Marches báró elvesztése után, a gyászév leteltével Cécile összekötötte az életét Munkácsy Mihállyal. Kapcsolatuk kibontakozásának részleteiről sok esetben csupán találgathatunk, pontosan mikor, miképpen, hol, hogyan történt… Egy-egy sikeres új mű elkészülte és bemutatása esetében a festő hozzászokhatott a magyar lapok élénk érdeklődéséhez, a Párizsból hazaküldött naprakész tudósításokhoz. Az esküvő azonban minden eddiginél izgalmasabbnak tűnt… Ahogyan Munkácsy fogalmaz egy Cécile-nek szóló levelében: „…most egész Magyarország fel van riasztva.”8
¶ A kézfogóra Luxemburgban, az elli községházán került sor; 1874. augusztus 5-én Munkácsy Mihály és madame la Baronne Edouard de Marches házasságot kötött. Az esküvőt követően Colpachról indult a pár Európa számos nagyvárosát és művészeti központját érintő nászútjára, amelynek Békéscsaba volt az utolsó, hosszú ott-tartózkodást és kellőképpen nyugodt időtöltést biztosító helyszíne. A csabai hetek alatt festette – többek között – a magyar tájfestészet kiemelkedő remekét, a Poros út című kép első változatát.
Magyar férjének kedvezni…
¶ Természetesen a sajtó a nászút magyarországi eseményeiről is örömmel szolgált híradással. 1874. október 13-án az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat búcsúestet rendezett Munkácsy tiszteletére, amelynek helyszínéül a Grand Hotel Hungáriát jelölték meg. A helyszínválasztás jól tükrözi a reprezentálás szándékát, ugyanis a szálloda 302 szobás modern komplexum volt, amelyben az idők során Liszt Ferenc, Richard Wagner és Giacomo Puccini mellett Theodore Roosevelt volt amerikai elnök, a walesi herceg, a későbbi
VII. Edward, Thomas Edison, valamint a perzsa sah is megszállt. A Képzőművészeti Társulat mellett azonban valaki más is szeretett volna kitenni magáért. Ő volt az ifiasszony, Munkácsy Mihályné. Hogy magyar férje és annak honi társasága előtt a legkedvezőbb benyomást kelthesse, megtanulta a magyar romantika nemzeti táncát is. Később ugyanilyen jól tudta, hogy kinek miképpen lehet elnyerni a szimpátiáját…
Munkácsy Mihály és De Marches báróné esküvői értesítője
(1874. augusztus 5.; Munkácsy Mihály Múzeum; ltsz.: 81.326.1.)
¶ A szálloda éttermében zajló eseményről ekképpen számolt be
a Vasárnapi Ujság: „Munkácsy Mihály visszaérkezvén a vidékről9 Budapestre, a képzőművészeti társulat bucsuestélyt rendezett tiszteletére a »Hungáriá«-ban, hol a festészet s irodalom képviselői mintegy negyvenen jelentek meg, a vidoran, Bunkó zenéje és a pohárköszöntések közt folyt az estély. Jelen volt Munkácsy neje is, ki megmutatta, hogy már megtanulta a csárdást tánczolni, s Pulszkyval el is járta azt.”10
¶ A szövegben említett Bunkó a szatmári prímást, a „szép és gavallér” cigánynak nevezett Bunkó Vincét rejti.11 „Elegáns uritartása, mozgása, játéka inkább egy kis grófot sejtet benne, mint olyan embert, aki a vonóval keresi kenyerét.”12 Munkácsyné párja a csárdásban pedig a jeles régész és műgyűjtő, Pulszky Ferenc, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója volt.
¶ Munkácsy monográfusa, Végvári Lajos kíméletlen objektivitással, merész szókimondással mutatja be olvasójának Cécile-t, a festő kapcsán pedig „nagyon sok romantikus-naiv attitűdről” beszél. „Munkácsyt – a mély pszichológust – szenvedélyes szerelme megakadályozta abban, hogy elfogulatlanul lásson. Nem látta meg jegyesének alacsony, de arányos termetében a későbbi asszonyt, aki mérhetetlen nyalánksága következtében hamarosan elhízik és hamarébb tűnik rekedt, kopogós hangja, erélyes mozdulatai következtében egy katona-szakácsnőnek, semmint egy mágnás özvegyének, illetve egy világhírű, festő-fejedelem számba menő művész élettársának.”13
A nászutas pár Pesten
(1874; fotó: Borsos József, Budapest; Munkácsy Mihály Múzeum; ltsz.: 58.26.2.)
¶ A mecénás-művész kapcsolat, amely a De Marches házaspárt Munkácsy Mihályhoz fűzte, a báró halálával, majd a házasság következtében evidens módon átalakult, de mégis megmaradt valami az eredeti viszonyulásból és szerepvállalásból. Cécile ugyanis valóban szerette volna, hogy Munkácsy boldoguljon, oly rátermetten menedzselte az együtt töltött évek során, mint ma tenné egy erre képzett szakember. Munkácsy alkotóművészi feladatköre azonban dimenzióváltáson esett át. Tagadhatatlan, hogy addigi legfontosabb törekvésére a családfenntartás feladata hatást gyakorolt. Már nem volt elegendő csupán az a célkitűzés, hogy műveit a lehető legmagasabb művészi színvonalon, minél tökéletesebben készítse el, elmenjen a végsőkig a kifejezés, a festői megoldások és a közlésre szánt mondanivaló tekintetében. A talán csak tudat alatt ható motiváció évtizedeken keresztül érvényesülő szempontrendszerré vált esetében.
¶ Bellák Gábor az 1876-ban született Műteremben című festménnyel kapcsolatban az új megközelítésű művészi önreprezentáció jelentőségét hangsúlyozza. „…feltűnő, hogy ennek a művészönarcképnek az igazi főszereplője az asszony. Ő, Cécile ül a vászon előtt, mintha ő lenne a születő alkotás sugalmazója, s Munkácsy csupán a kivitelezője. Izgalmas szerepcserét látunk, hiszen az asszony ül a művész helyén… (…) Az asszony tehát társalkotóként, a művésszel egyenrangú társként
és partnerként mutatkozik meg a képen.”14
„…tékozló életmód, fejedelmi házvitel”15
¶ A báró után örökölt colpachi birtok 60 és 70 ezer frank közötti jövedelmet biztosított évente a Munkácsy házaspár számára. Akár elegendő is lehetett volna…
¶ Farkas Zoltán, a Munkácsy leveleit tartalmazó 1952-es kötet szerkesztője így fogalmaz: „Gondtalanul élhettek volna…, de az asszonynak fékevesztett pazarlása, a nagyvilági életben való érvényesülési vágya szakadatlan munkahajszára kényszerítette Munkácsyt…”16 A reális alapot nem nélkülöző, de a korszellem szabta retorikával alakított véleménnyel egybevág Végvári Lajosnak a fenti címben idézett álláspontja a tékozló életmódról.
¶ Boros Judit azonban egy korabeli, a „fejedelmi házvitelt” kedvtelve értékelő véleményt közöl: „A nagyon intelligens, nagyon mondén, vagyis mindenek felett e világot szerető, ügyes Mme Munkácsy – látszólagos keménysége ellenére – kedvtelve vonzotta a kiváló emberek tömegét azokra az ünnepségekre, amelyeken férje egy-egy művét mutatta be. Jelen volt a művészet, tudomány, tehetség, diplomácia, finánc-, és hivatalos világ, az egész Saint-Germain-negyedet jellemző kozmopolitizmus.”17
¶ Az előbbi is igazolja, hogy Munkácsyné fáradozása nem volt hiábavaló, általában olyan hatást váltott ki vendégeiből, amilyet elérni szeretett volna. De nem mindenkiből. Justh Zsigmond 1888-as párizsi naplójában kendőzetlenül, a vendéglátói iránti pozitív viszonyulás mellőzésével ír a Munkácsy házaspárról. Január 1-jén érkezik Párizsba, néhány nap múlva pedig már Munkácsyéknál vendégeskedik. Az ekkor 25 esztendős író és a 44 éves ismert és elismert festőművész közötti kapcsolat barátinak tűnik, de néhány naplóbejegyzés megvilágítja kapcsolatuk valódi jellegét. Most azonban, tárgyunkból adódóan, a Munkácsynéhoz kötődő szövegrészekre fókuszáljuk a figyelmünket.
¶ A Párizsba érkezése utáni első vizit kapcsán Cécile-ről így ír Justh Zsigmond: „Mad. de Munkácsy lármás és snobish, mint mindig.”18 Egy héttel később így fogalmaz: „…M.19 banalitása untat, bemegyek a mesterhez, ki fest, és »bámulókat« nem ereszt magához.” Január 25-én pedig ekképpen: „Néhányszor Munkácsyné gurul el mellettem, még a harmadik szalonba is hallani nyers, durva hangját – Mais oui Miska – mais Miska l’a dit – Miska en revenant…20 Azonkívül a grassouillette-ek21 közül való, kik nem elég souple-ok22, sem nem elég gömbölyűek, s modorban nem elég disztingváltak arra, hogy elfelejtessék termetüket.”23 Zárásképpen egy összefoglaló jellegű megjegyzés: „La femme tambour!24 Határozottan Munkácsy életében és művészetében az oly szükséges nagydobot képviseli. Sem többet, sem kevesebbet ennél. Vagy tán a szerelmet is? Kötve hiszem.”25
¶ Az időpontokhoz kapcsolódó észrevételek felsorolásának további mellőzésével csupán azon dátumokat veszem sorra, amikor Justh Zsigmond 1888 januárja és májusa között számos alkalommal élvezte Munkácsyék vendégszeretetét párizsi palotájukban, de ezen kívül is gyakran látták egymást, jó néhány estét töltöttek együtt, másoknál vendégeskedve. A találkozók végtelen sora nyomán nem alaptalanul hitte Munkácsy és felesége, hogy ifjú magyarországi vendégük jó barátságot ápol mindkettőjükkel.
¶ Továbbra is a „tékozló életmód, fejedelmi házvitel” témakörénél maradva érdemes egy legalább vázlatosan összeállított rövid névsort adnunk a Munkácsy házaspár több száz fős ismeretségi körének, szokásos vendégseregének visszatérő tagjairól. A festők, szobrászok közül Charles Chaplin, August von Pettenkofen, Zichy Mihály, Hans Makart, Gustave Doré, Václav Brožík és Mark Matvejevics Antokolszkij látogatta a leggyakrabban a Munkácsy-házat. De ugyanilyen szívesen látták Alexandre Dumas-t, Lajos Viktor főherceget, I. Ferenc József bátyját, Türr Istvánt, a rettenthetetlen magyart és a pénzvilág képviseletében pedig többek között az amerikai Blumenthalt. Büszkék voltak zeneművész vendégeikre, legjobb barátaik egyikére, Liszt Ferencre,26 Grünfeld Vilmos hegedűművészre és Korbay Ferenc zongoraművészre egyaránt.
Ünnepek – hétköznapok – ünnepek
¶ Munkácsy Mihály első kolosszálképe, a Krisztus Pilátus előtt című alkotás bemutatása után, érzelmi és fizikai kimerültségének orvoslására a népszerű dél-franciaországi fürdőhelyet választva, Lamalou-les-Bains-ben igyekezett magát kúrálni.27 Mindeközben felesége párizsi palotájukban újabb reprezentatív fogadást rendezett. A festő a Gaulois című francia napilapban meghökkenéssel olvasva az eseményről a fürdőkúra körülbelül tizedik napján, 1881. július 1-jén így írt Cécile-nek: „…hozzák a Gaulois-t, melyben a japán ünnep le van írva elejétől végig, és Madame de Munkácsy neve alá van húzva, japán öltözéke le van írva: »Hajában csillogó tűkkel, fehér tüll szoknyában és színes legyezőkkel.« Így volt-e? És mindebből csak a szabó számláját fogom látni.”28 Munkácsy békülékeny hangvételre váltva, néhány nap múlva már így fogalmazott: „Most már minden részletét elolvastam a japán ünnepnek,
és meg vagyok elégedve sikereddel… Sajnálom, hogy nem
lehettem ott…”29
Valaminek a vége egy új dolog kezdete…
¶ A Munkácsy házaspár közös élete, amelynek alapját Munkácsy kitartó és odaadó művészi alkotómunkája adta, a festő betegségével teljességgel megváltozott, majd 1900. május 1-jén bekövetkezett halálával lezárult. A Békéscsabai Múzeum-Egyesület elöljárói levélben keresték meg özvegyét, hogy a még a festő életében Csabán kialakuló kultusz ápolását Munkácsyné festmények adományozásával segítse.30 Cécile válaszában a csabaiaknak ígérte férje egyik utolsó festményét, az Ecce homóhoz készült, önarcképi ihletésű fejvázlatot, a Krisztus töviskoszorúval című festményt.
¶ Munkácsyné 1915-ben bekövetkezett halála után a végrendeletét végrehajtó unokahúga, Cécile Barnewitz vállalta fel a csabai örökség összegyűjtésének feladatát. A két faládába csomagolt tárgyanyagot 1917-ben indította el Magyarországra. A ládákat az első világháború idején a kultuszminisztérium padlásán tárolták, majd a Magyar Nemzeti Múzeumba szállították. A csabaiak eredménytelen levélváltások után minden erőt megmozgatva, az 1930-as évek elején végre kézhez vehették Munkácsyné örökségét. A faládák a Krisztus-fejvázlat mellett a festő személyéhez kötődő rendkívül izgalmas vegyes tárgyanyagot tartalmaztak. A több mint négyszáz tárgy alapozta meg a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum – azóta is folyamatosan gyarapodó – Munkácsy-relikviagyűjteményét, amellyel kiérdemelte „A világ legnagyobb Munkácsy-gyűjteménye” címet. A gyűjteményi rész e kézirat lezárásának napján, 2023. május 22-én 581 műtárgyat számlál.
Carl Koepping rézkarca Munkácsy Műteremben című festményéről
(1885; Munkácsy Mihály Múzeum; ltsz.: 2004.2.1.)
Jegyzetek
[1] E dolgozat ötletét a Munkácsy Mihály Múzeum Munkácsy blue chip sorozatának Munkácsyné budoárja című programján tartott azonos című előadás adta.
[2] A Munkácsy Mihály – Egy géniusz diadala című állandó kiállításban.
[3] Munkácsy Mihály a De Marches házaspárral a klasszicista építészként és költőként egyaránt elismert Adolph Anton von Vagedes által tervezett düsseldorfi Breidenbacher Hofban találkozott.
[4] Az 1848-ban alapított Malkasten művészegyesület székhelye Munkácsyék megismerkedése idején a Malkasten-Hausban volt.
[5] Idézi Végvári Lajos: Munkácsy Mihály élete és művei. Akadémiai Kiadó, Budapest 1958, 121.
[6] 1872-ben megfesti a már nagybeteg báró kisméretű, kiváló karakterérzékről árulkodó portréját, majd a következő évben elkészül a De Marches bárónét ábrázoló arckép is. (Mindkét mű
a Szépművészeti Múzeum–Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményét gazdagítja.)
[7] Szalay Imre: Colpach. In: Vasárnapi Ujság, 50/49., 1903. december 6., 806.
[8] Farkas Zoltán (szerk.): Munkácsy Mihály válogatott levelei. Művelt Nép Könyvkiadó, Budapest 1952, 86.
[9] Csabáról.
[10] Vasárnapi Ujság, 21/42., 1874. október 18., 668.
[11] A már tizenkét évesen felnőtt zenekarban játszó muzsikusnak
a reformkor egyik nagy formátumú politikusa, a nagyvonalú
mecénás, gróf Károlyi György volt a keresztapja, aki több mint
tíz esztendőre magával vitte nagykárolyi kastélyába. Játszott
Konstantinápolyban a szultán háreme előtt, a porosz udvarban,
a walesi hercegnek Londonban és a brüsszeli világkiállításon
a német császár előtt. Ahogyan írják róla: „Őszinte, igazi, sallang nélkül való beszédes magyar nótákkal van tele a hegedüje.”
[12] Bunkó Vince teljes életrajza. In: Szamos, 42/153., 1910. július 15., 2.
[13] Végvári Lajos: I. m. 141.
[14] Bellák Gábor: Női típusok, női szerepek Munkácsy festészetében. In: Beszéljünk újra Munkácsy Mihályról! Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 10. „Ami csabai…” múzeumi sorozat. Szerkesztette: Gyarmati Gabriella és Martyin Emília. Munkácsy Mihály Múzeum, Békéscsaba 2019, 27.
[15] Végvári Lajos: I. m. 142.
[16] Farkas Zoltán (szerk.): I. m. 221.
[17] Vento, Claude: A Világ Húsz Éve. Szalonok bezárnak. Le Figaro Illustré, újságkivágat (fordítás) MNG Adattár, é. n. Idézi: Boros Judit: Munkácsy festészete az 1870-es években. In: Gosztonyi Ferenc (szerk.): Munkácsy a nagyvilágban. Munkácsy Mihály művei külföldi és magyar magán- és közgyűjteményekben. Katalógus. Magyar Nemzeti Galéria–Szemimpex Kiadó, Budapest 2005,
50–51.
[18] Január 6-án történt.
[19] Munkácsyné.
[20] Miska – Miska, Igen, Miska… de Miska azt mondja… mikor Miska visszajött… (január 25.).
[21] Kövérkés nők.
[22] Mozgékony, hajlékony.
[23] Január 27.
[24] Valóságos nagydobos!
[25] A naplóbejegyzés január 27-én született. Justh Zsigmond 1888-as párizsi naplójának forrása: https://mek.oszk.hu/05600/05631/html/01.htm#b270 (legutóbbi letöltés: 2023. május 22.)
[26] „Liszt csodálatos és eszményien jó. Még ő maga is részt vett
a programban, olyan kegy ez, amelyben senkit nem részesít. Milyen gyönyörű volt látni ezt a nagy aggastyánt hosszú fehér hajával a zongoránál, amellyel elvarázsolja az egész világot.
Az egész terem felállt, a lelkesedés leírhatatlan volt. Miska
és Liszt megölelték egymást, mélyen, elérzékenyedve. Oh milyen ünnepség volt.” Cécile 1886. március 24-én kelt levele a szüleinek. Idézi: Végvári Lajos: I. m. 251.
[27] Pihenni és gyógyulni vágyva, orvosai tanácsára Munkácsy 1881-től tizennégy esztendőn keresztül minden évben három hetet töltött Lamalou-les-Bains-ben.
[28] Farkas Zoltán (szerk.): I. m. 120.
[29] Farkas Zoltán (szerk.): I. m. 120.
[30] A Munkácsy Mihály Magyar Ház 2023. május 17-én adott szóbeli információja szerint Munkács városa közvetlenül a haláleset után hasonló tartalmú levéllel kereste meg a festő özvegyét.