A GYŰJTEMÉNYEK KÖLTSÉGHATÉKONY MOBILITÁSÁTÓL A FENNTARTHATÓ MOBILITÁSIG
MúzeumCafé 95.
Múzeumi gyűjteményeink rendkívül színes és gazdag bázisul szolgálnak kultúránk, múltunk megismeréséhez. A múzeumi gyűjtemény akkor képes leginkább kiteljesedni, amikor kutatják és a közönség számára hozzáférhetővé teszik:
ez a múzeumok alapvető kötelessége és felelőssége alapítóik, fenntartóik és a társadalom felé.
Guisto Le Court Caristas Romana című szobrának elhelyezése a Szépművészeti
Múzeum Márvány Csarnokában
Fotó: Kund Laura, Szépművészeti Múzeum
¶ A gyűjtemények mobilitása kimagaslóan hatékony eszköznek bizonyult a kulturális örökségünkről megszerzett tudás megosztásában. A kétezres évek elejétől a kulturális szektor különböző szintjein különféle végzettségű, képzettségű szakemberek dolgoznak együtt Európában, hogy a kulturális javak mozgásának elősegítésével egy időben a mobilitás útjában álló (egyre komolyabb) jogi, pénzügyi, biztonsági és adminisztratív akadályokat, kockázatokat elhárítsák vagy minimálisra csökkentsék.
¶ A mobilitás-szakértők által alkalmazott munkamódszer a műtárgykölcsönzés terén egységesített eljárások lefektetésére irányult annak érdekében, hogy a kölcsönadás és kölcsönkérés folyamata hasonlóan egyszerűen működtethető, magas szintű és költséghatékony legyen az EU összes tagállamában. A munka a csúcspontját 2008 és 2012 között érte el, amikor is a gyűjteményi mobilitás mint prioritás bekerült az Európai Tanács munkatervébe, és kifejthette a tevékenységét
– az úgynevezett nyílt koordinációs módszer keretében –
a témával foglalkozó munkacsoport is.
¶ Bár az Európai Unió gyűjteményi mobilitás munkacsoportjának a Kulturális Munkaterv keretében 2010-ben,1 majd 2012 szeptemberében2 készült összefoglaló beszámolóiban a Kulturális Ügyek Bizottsága (Cultural Affairs Committee, CAC) elé terjesztett megállapításai még ma is helytállók, az utóbbi évtizedben a technikai fejlődésnek, a témáról való ismereteinknek, gondolkodásunknak köszönhetően, illetve
a gazdasági-társadalmi változások eredményeképpen új kockázatokkal, de új megoldásokkal is bővült a „mobilitási paletta”.
¶ Tekintsük át röviden e nagyívű és nagyon komoly uniós munka ma is sokszor idézett eredményeit, illetve vizsgáljuk meg, milyen tendenciákat figyelhettünk meg az utóbbi évtizedben
a gyűjteményi mobilitás területén.
¶ Az Európai Unió úgynevezett gyűjteményi mobilitással foglalkozó munkacsoportja 2008-tól a 2012. évi jelentéséig figyelmét (egyéb, a jelen cikk szempontjából kisebb jelentőségű témák mellett) kiemelten a kiállítási garancia (ehhez kapcsolódóan az értékbecslés és a kockázatelemzés), a jogi immunitás, illetve a hosszú távú műtárgykölcsönzés (ehhez kapcsolódóan
a szerződésminta létrehozása) területeire fordította.
Kiállítási garancia és kockázatelemzés
¶ Műtárgykölcsönzés során a kockázatokra többféle módon nyújthat fedezetet a kölcsönvevő.3 A leggyakoribb esetekben a károkozásért fennálló kártérítési felelősséget a kölcsönvevő átruházhatja egy biztosítóra (biztosítási szerződéssel) vagy az államra. Az államháztartási törvény alapján ugyanis Magyarországon 2004-től lehetőség van arra, hogy bizonyos jogszabályi feltételek fennállása esetén4 az államháztartásért felelős miniszter a kultúráért felelős miniszter javaslatára a kiállítási tárgyakban bekövetkezett károk megtérítéséért az állam nevében közvetlen és önálló kötelezettséget vállaljon a kölcsönadó irányába olyan kiállítások esetén, amelyeknek
a megrendezéséhez kiemelkedő kulturális érdek fűződik
(a továbbiakban: kiállítási garancia).
¶ Azon túl, hogy műtárgybiztosítás vásárlása olyan improduktív költség egy kiállítás költségvetésében, melynek kifizetése gyakran aránytalanul megterhelő a kölcsönvevő intézménynek (durván a műtárgy biztosítási összegének 0,5 ezreléke), valójában nem is biztos, hogy mindig szükség van rá, vagy nem olyan formában, ahogy a biztosító azt kínálja. A műtárgybiztosítók úgynevezett all risk, vagyis minden biztosítási eseményre (eltekintve a kivételektől) kiterjedő biztosítási kötvényeket kínálnak a múzeumoknak. Kérdés, hogy a múzeumok biztonsági felszereltsége és a valós kockázatok fényében valóban all risk típusú biztosításokra van-e szükség.
¶ A műtárgykölcsönzések terén legutóbb végzett nagyszabású uniós felmérés5 számai azt mutatják, hogy 2003 és 2008 között 18 európai országban 5605 kiállítási garanciaigényt nyújtottak be, melynek során hét esetben jelentettek a múzeumok káreseményt, a kifizetett kártérítés összege pedig mindössze 79 981 EUR volt.6 Sajnálatos módon nem áll rendelkezésre a biztosítók részéről hasonló kárstatisztika, ami kiadná a teljes képet. (Valószínűsíthető, hogy a biztosítók felé gyakrabban támasztanak igényt, mint a múzeum teszi ezt a saját állama felé. A számokat továbbá az a tény is torzíthatja, hogy kiállítási garanciára általában a kiemelt kulturális kiállításokat megrendezni képes, jól felszerelt, nagy intézmények jogosultak.) Mindenesetre a számok beszédesek, és arról tanúskodnak, hogy meglepően kevés alkalommal következett be viszonylag kis összegű káresemény.
¶ A muzeális intézményeknek tehát semmiképp nem kellene alábecsülniük saját szakmai felkészültségüket és hozzáértésüket az időszakos kiállítások szervezése esetén, hiszen a kockázatértékelés módszerét alkalmazva egy-egy konkrét kölcsönzés előtt a kockázatok nagymértékben anticipálhatók, és talán nem szükséges a semmilyen valószínűséggel be nem következő biztosítási eseményekre biztosítást vásárolni.
¶ A megoldás tehát az előzetes kockázatelemzés: egy, a valós körülményeket, kockázatokat mérlegelő analízis – a valószínűség és hatás szorzataként átlátható és világos módon – megmutatná a legnagyobb fennálló kockázatokat, amelyek vonatkozásában az intézmény megteheti az intézkedéseket
e kockázatok csökkentésére vagy kiküszöbölésére – a fennmaradó, ki nem küszöbölhető kockázatokat pedig biztosíthatja. Egy ilyen folyamat lefuttatásával mindenki nyer: a kölcsönadó, a kölcsönvevő és maga a biztosítótársaság is, hiszen közös érdekünk, hogy megelőzzük a káresemények bekövetkezését.
¶ Mindehhez az szükséges, hogy a műtárgykölcsönzési láncolat minden szereplőjének (kölcsönadó, kölcsönvevő, szállítmányozó stb.) el legyen határolva egymástól a felelősségi köre (az állapotjelentéstől az állapotjelentésig), a felelősség terjedelme és foka (mely tevékenységekből fakadó szándékosan/súlyosan gondatlanul/enyhe gondatlansággal/vétlenül okozott károkért felel). Az adott szereplőnél felmerülő kockázatokhoz pedig adekvát, célzott és arányos intézkedéseket kell rendelni a kockázatok minimalizálása érdekében. Egy ilyen mátrix kidolgozása a kölcsönvevő minden érintett szervezeti egységének feladata, de a munka oroszlánrészét természetesen a biztonsági osztályoknak kell elvégezniük.
Peter Paul Rubens Decius Mus című festményének visszaszállítása a Szépművészeti Múzeumból
a bécsi Liechtenstein-gyűjteménybe
Fotó: Kund Laura, Szépművészeti Múzeum
Értékbecslés
¶ Szintén az európai gyűjteményi mobilitás tanulmányozásának csúcsidőszakában, 2012-ben született a kölcsönzött műtárgyak értékmeghatározásának problémáit boncolgató igen fontos tanulmány Cornelia Dümcke és Freda Matassa tollából.7
¶ A kölcsönzési előkészületek során a múzeumi szakembereknek komoly fejfájást okozó probléma nagy jelentőséggel bír mind a biztosítás, mind a kiállítási garancia szempontjából: biztosítási díjat ugyanis (jellemzően) a kölcsönadó által meghatározott műtárgy biztosítási összege alapján fizet (jellemzően) a kölcsönvevő, kiállítási garancia esetén pedig a kölcsönvevő állama közpénzekből ezt a teljes összeget fizeti ki például,
ha a műtárgy elvész vagy megsemmisül.
¶ Egy Oscar Wilde-nak tulajdonított mondás szerint „cinikus az olyan ember, aki mindennek tudja az árát, de semminek sem tudja az értékét”.
¶ A műtárgyak kölcsönzésekor ki, milyen eljárás eredményeképp, mely módszerekkel és legfőképp melyik érték vonatkozásában végezzen becslést, amelynek az eredményeképp „árcédula” kerül a műtárgyra? A műtárgyak értékének fajtáit számomra Günther Schauerténak, a Staatliche Museen zu Berlin egykori igazgatóhelyettesének 2004-ben megjelent,
a gyűjteményi mobilitás „sárga bibliájának” is nevezett Lending Europe8 elnevezésű dokumentuma foglalja össze a legjobban.9
¶ Egy múzeumi műtárgy vitathatatlanul rendelkezik kulturális vagy művészeti értékkel – ez a kategória a múzeumok számára alapvető fontosságú, és bár pénzben meghatározhatatlan, tagadhatatlan a hatása a piaci árra.
Kiállításépítés a Szépművészeti Múzeumban
Forrás: Szépművészeti Múzeum
¶ A műkereskedelmi vagy piaci árral kapcsolatban felmerülő alapvető probléma, hogy rengeteg kiszámíthatatlan tényezőtől függ: például adott pillanatban a szóban forgó művész ugyanazon alkotói korszakából hasonló minőségű műtárgy van-e a piacon, de függ a közízléstől, az aktuális trendektől és még rengeteg más tényezőtől is. Kérdés, hogy racionális dolog-e egy műtárgykölcsönzés tárgyát képező muzeális tárgy biztosítási összegét egy olyan oszcilláló műkereskedelmi piac alakulásához kötni, ahova nagy eséllyel sosem fog kikerülni a műtárgy (Magyarországon a muzeális intézmények alapleltárában szereplő kulturális javak korlátozottan forgalomképesek).10
¶ Az érték meghatározásával kapcsolatos érdekes felvetés Schauerte részéről a helyettesítési érték fogalma, mely az az összeg lenne, amennyiért a múzeum hasonló kvalitású alkotást tudna szerzeményezni. E kontextusban megemlíteném még a – mind a Rijksmuseumban, mind a Stedelijk Museumban igazgatói posztot betöltő – Jan Willem Sieburgh által megfogalmazott, igen elgondolkodtató koncepciót, mely szerint műtárgybiztosítást csak arra az összegre lehetne/kellene kötni, amekkora bevételkiesés érné a múzeumot, ha az adott műtárgy (pl. Rembrandt Éjjeli őrjárata) elveszne vagy megsemmisülne.
¶ A módszer vonatkozásában Freda Matassa egy viszonylag bonyolult ellenőrző lista lefuttatását javasolja,11 amely – a szerzőpáros felé érzett minden tiszteletemmel együtt úgy érzem – leginkább a transzparencia követelményének tesz eleget (ami igen fontos követelmény), de nem ad egy olyan használható eszközt a múzeumok kezébe, ami gyakorlati segítséget nyújtana.
¶ A valós helyzet nagyon leegyszerűsítve, de lényegében mindenhol ugyanaz: a kurátor a bekerülési/szerzeményezéskori értéket figyelembe véve, az aukciós katalógusok és különböző műkereskedelmi adatbázisok ellenőrzése után jelöl meg egy értéket a kimenő kölcsönzések biztosítási összegének meghatározása érdekében. Tehát bármennyire is ódzkodunk tőle, paradox módon mindig a piaci árnál kötünk ki, bármennyire vonzónak és okosnak tűnik is a többi, fent említett elméleti megoldás, az csak elméleti megoldás marad.
¶ További biztosítási jogi érv a műtárgyak reális piaci áron történő biztosítására az alulbiztosítás, illetve a túlbiztosítás problematikája. Alulbiztosítás akkor történik, ha a műtárgy tényleges értéke meghaladja a biztosítási szerződésben rögzített biztosítási összeget. Az alulbiztosítás következménye az úgynevezett pro rata (aránylagos) kártérítés, amikor a kölcsönadó (károsult) a keletkezett kárnak csak egy részét kapja meg a biztosítótól. Vagyis a biztosító a kárt olyan arányban téríti meg, amilyen mértékben a vagyontárgy tényleges értéke biztosításra került.12
¶ A túlbiztosítás a fentiekkel ellentétben akkor következik be, ha magasabb összegre biztosítjuk a műtárgyat annál, mint amennyi annak valós értéke. Ennek káros következménye, hogy a biztosítási díjat a kölcsönvevő részére a biztosító már eleve magasabb összegben határozza meg, de ettől még nem biztos, hogy a biztosító magasabb kártérítési összeget fog megítélni.
¶ A biztosítási összeg helyes meghatározása tehát alapvető jelentőségű, a muzeológus kollégáinknak ugyanakkor egyáltalán nem egyszerű feladat. Ahogy a Dümcke–Matassa szerzőpáros az értékbecslésről szóló tanulmányának konklúziójában megfogalmazza:
¶ „Egy kulturális tárgy értékének meghatározása soha nem volt és nem is lehet egzakt tudomány. Olyan tényezők miatt, mint korízlés, a műtárgy állapota vagy az alkotó hírneve, az értékbecslés legjobb esetben is csak egy művelt szakértő találgatása.”13
Jogi immunitás
¶ A jogi immunitás jogi garancia arra, hogy a más államtól ideiglenesen kölcsönzött kulturális tárgyak a kölcsönzés időtartama alatt védve legyenek a lefoglalás valamennyi formájával szemben.14
¶ Nout van Woudenberg, a Holland Királyság Külügyminisztériumának kiváló nemzetközi jogásza szerint a gyakorlatban két olyan fő szituáció adódhat, amikor valaki egy ideiglenesen kölcsönadott kulturális tárgyat kíván lefoglalni. Az első, ha vitás a kölcsönbe adott kulturális tárgy tulajdonjoga. Az igénylő megkísérelhet keresetet benyújtani vagy igénnyel élni a kölcsönvevő országában, és megpróbálhat valamilyen kényszerintézkedést foganatosíttatni (zár alá vétel, elkobzás, lefoglalás), ha úgy gondolja, hogy jogilag nagyobb eséllyel érvényesítheti igényét abban az országban, ahol a kulturális tárgy ideiglenesen kölcsönben van, mint abban az országban, ahol a tárgy általában megtalálható. A másik alapeset, ha egy magánszemély vagy cég úgy véli, hogy a kölcsönadott kulturális tárgy tulajdonosa tartozik neki (nem feltétlenül a tárggyal összefüggésben), és a jogosultnak aggályai vannak az ítélet vagy a választottbírósági határozat végrehajthatóságával kapcsolatban a tulajdonos lakó- vagy székhelye szerinti államban.15
Festmény beemelése daruval a múzeum épületébe
Fotó: Molnár Szabolcs, Szépművészeti Múzeum
¶ Az első esetkört kiválóan illusztrálja egy korai jogeset, a Romanov vs. Florida International Museum ügy.16 1995 januárjától 1995 júniusáig a valaha volt egyik legnagyobb Romanov-kincsgyűjteményt állították ki a Florida International Museumban, St. Petersburgban, Floridában. A Treasures from the Czars: From the Moscow Kremlin Museums című kiállítás 272 műtárgyból állt, és olyan kiemelkedő darabokat foglalt magában, mint a legrégebbi orosz cári korona, Monomah sapkája vagy egy háromszáz éves Fabergé húsvéti tojás, melyet II. Miklós ajándékozott feleségének, Alexandrának 1913 húsvétján.
¶ A kiállítás ideje alatt a Romanov-dinasztia állítólagos örököse, egy magát Anasztázia Romanov hercegnőnek, illetve a cárevics életben maradt unokájának nevező személy beperelte a Florida International Museumot, magának követelve a Fabergé-tojást. Szövetségi mentesség volt azonban érvényben a kiállítás vonatkozásában, ezért a bíróság elutasította a keresetet az Egyesült Államok jogi immunitás törvényére hivatkozással.
¶ Ezen esetkör kapcsán elmondható, hogy provenienciakutatással nyomon lehet követni a kulturális tárgy jogilag releváns történetét, és jó eséllyel megjósolható, hogy megalapozott tulajdoni igényekkel várható-e igénylői fellépés.
¶ Az esetek második kategóriája sokkal képlékenyebb, a jogesetek alapját nem is (dologi) tulajdonjogi vita képezi, és az igénynek még az érintett kulturális tárgyhoz sincs szükségképpen köze. Ezt az esetkört a nagy botrányt kavaró Noga-ügy illusztrálja kiválóan. A svájci illetőségű Noga cég 2005 novemberében megpróbálta lefoglalni a moszkvai Puskin Múzeum 54 francia remekműből álló gyűjteményét. A remekműveket a Fondation Pierre Gianaddában (Martigny, Wallis, Svájc) állították ki 2005. június 17. és november 13. között. A Noga azt állította, hogy az Orosz Föderáció több száz millió dollárral tartozott neki állítólagos adósságok és kártérítési tételek fejében. Korábban, 1997-ben a Stockholmi Kereskedelmi Kamara Választottbírósági Intézete (Arbitration Institute of the Stockholm Chamber of Commerce) valóban kimondta, hogy az orosz kormánynak 63 millió USD-t kell fizetnie a Nogának. Az ítélet végrehajtása érdekében a Noga végzést kért és kapott a wallisi bíróságtól a lefoglalás engedélyezésére, melynek eredményeképpen a festményeket le is foglalták, miközben útban voltak Svájcból Oroszország felé.
¶ A szövetségi hatóságok kezdeményezésére a Svájci Szövetségi Tanács 2005. november 16-án úgy döntött, hogy a kulturális javak elhagyhatják az országot, és visszatérhetnek az Orosz Föderáció területére.17 Az ítélet azonnal hatályba lépett, fellebbezésnek nem volt helye. A Svájci Szövetségi Tanács határozata hangsúlyozta „a nemzetközi jogban a nemzeti kulturális kincsek köztulajdonnak minősülnek, és ezáltal nem elkobozhatók”.
¶ Magyarországon 2012-ben lépett hatályba a vonatkozó jogszabály18 a kölcsönzött kulturális javak különleges védelméről. Törvényünk 3. § (1) bekezdése értelmében:
„A kölcsönzött kulturális javak különleges védelmének időtartama alatt tilos a kölcsönzött kulturális javakra bírósági, hatósági vagy más hivatalos eljárás során elrendelt olyan intézkedés vagy kényszerintézkedés végrehajtása, amely a kölcsönzött kulturális javakkal kapcsolatos rendelkezési vagy birtoklási jogot korlátozza vagy elvonja.”
Guisto Le Court Caristas Romana című szobrának elhelyezése a Szépművészeti Múzeum Márvány Csarnokában
Fotó: Kund Laura, Szépművészeti Múzeum
¶ Bár a különböző országok jogszabályi környezetének megfelelően nagyon sok jó megoldás születhet a kérdés jogi rendezésére, ki kell emelni, hogy jogi és gyakorlati szempontból is nagy különbség van a végrehajtás alóli immunitás (immunity from seizure) és a joghatóság alóli immunitás (immunity from jurisdiction) között.19 Az első esetben ugyanis – az adott ország jogi sajátosságaitól függően – az eljáró bíróság megállapíthatja, hogy van joghatósága az ügy elbírálására, és némi jogi huzavona után alkalmazza a mentességi jogszabályt, és kiengedi az országból a túszul esett műtárgyakat. A joghatóság alóli mentesség esetén viszont még ez sem fordulhat elő, az adott ország bíróságának ugyanis az eljárást meg kell szüntetnie.
Hosszú távú műtárgykölcsönzés, szerződésminták
kialakítása
¶ A gyűjteményi mobilitás „legendáriuma” az első hosszú távú műtárgykölcsönzést 1958-ra teszi, amikor a Rijksmuseum és a londoni National Gallery a szokásos három hónapot meghaladó reciprok kölcsönt adott egymás részére.20 A hosszú távú műtárgykölcsönzés kezdetektől napirenden van a gyűjteményi mobilitás programpontjai között, több okból is. Egy hosszú (tipikusan minimum ötves) időszakra adott műtárgykölcsön a gyűjteményi mobilitás szinte összes alapelvét egy jogintézménybe foglalva képviseli: a költséghatékonyság elve, a kutatás, állagvédelem és a (kölcsönadó intézményben nem feltétlenül érvényesülő) hozzáférés biztosítása, a fogadó intézmény állandó kiállításának gazdagítása, a meglévő állandó kiállítási darabok új kontextusban történő bemutatása mind messzemenőkig teljesül.
¶ A hosszú távú műtárgykölcsönzésben azonban szerintem még ennél is több fantázia van. Úgy gondolom, e jogintézmény életképes alternatívát tud ajánlani a szerzeményezések esetén, amikor bár nem kerül a kölcsönvevő tulajdonába a műtárgy, a muzeális intézmény a szerződés szerinti időszakban ugyanazokat a múzeumi feladatokat elláthatja, ugyanolyan feltételek (biztonsági és állagvédelmi körülmények) biztosításával, mint ahogyan azt teszi a saját gyűjteményi darabokkal. Tulajdonátruházás és vételár kifizetése nélkül is, megfelelő szerződés megkötésével nagyszerűen gazdagítható a gyűjtemény. Példa lehet erre a Szépművészeti Múzeum közelmúltban zárt nagy sikerű, Hieronymus Bosch életművét bemutató kiállításán az antwerpeni Koninklijk Museumból kölcsönadott, Hyeronimus Bosch Szent Antal megkísértése című művének korabeli másolata, amelyet a Szépművészeti Múzeumban történt restaurálását követően még öt évig tekinthet meg a magyar közönség a Régi Képtár állandó kiállításában.
¶ Műtárgy-restitúciós viták elsimítására is kiváló diplomáciai eszközként szolgálhat az a megoldás, amikor is az eredet országának visszaszolgáltatott műtárgyak „pótlására” az adott ország hasonló korból hasonló jelentőségű tárgyakat ad hosszú távú kölcsönbe a visszaadó ország múzeumának. Számos példa akad ezen
típusú megállapodásra is, ilyen például a Pergamon Múzeum, Staatliche Museen zu Berlin és a görög kulturális minisztérium (Hellenic Ministry of Culture) közötti szerződés, melynek keretében a német múzeum az olympiai Philippeion kilenc darab építészeti elemét adta vissza a Görög Köztársaságnak, melyért cserébe az úgynevezett Pheidias-műhelyből származó 27 darab antik tárgyat kapott – természetesen hosszú távú műtárgykölcsönzés keretében.21
¶ A cikk írásakor a svéd nemzeti múzeum igazgatói tisztségét betöltő Susanna Pettersson által vezetett munkacsoport Long Term Loans Best Practices Report elnevezésű jelentésében sok érdekes szakmai tartalom mellett egy szerződésmintát is közzétett, mely praktikus segítséget nyújt a múzeumok számára egy ilyen típusú jogviszony létesítéséhez.22
A gyűjtemények költséghatékony mobilitásától
a fenntartható mobilitásig
¶ Egy gondolatkísérlet erejéig egy napjainkban újraalakított európai gyűjteményi mobilitás munkacsoportban a költséghatékonyság (A Report on Practical Ways to Reduce the Cost of Lending and Borrowing of Cultural Objects Among Member States of the European Union)23 mint vezérlő eszme helyét talán egy kiszélesített fogalom, a (társadalmi, gazdasági, környezeti stb.) fenntarthatóság venné át. A szakemberek ebből a szempontból vizsgálhatnák a műtárgymozgások valamennyi elemét. Vizsgálódásuk tárgyát képezhetné például az utazó kiállítások létjogosultsága vagy a Covid–19 pandémia idején a gyakorlatban gyökeret vert és széles körben alkalmazott „virtuális” műtárgykísérő kurírok24 alkalmazási körének technikai akadályai és a felelősségi kérdései. Készülhetne egy jogi eszköztár is arról, hogyan írjunk ki olyan szállítmányozási közbeszerzéseket, melyek fenntarthatósági klauzulákat is
tartalmaznak, illetve milyen fenntarthatósági kitételeket
illeszthetünk a műtárgykölcsönzési szerződéseinkbe. (A stockholmi Moderna Museet például minden esetben, amikor kölcsönadóként kurírt küld, az ökológiai lábnyom csökkentésére a kölcsönvevővel egy meghatározott összeget fizettet pluszban egy – a felkínált lehetőségek közül választható – „zöld” alapba, például az amazonasi esőerdők védelmére).
¶ A fenntarthatósággal, ezzel a muzeális intézmények számára óriási kihívást jelentő témával – bár nem kifejezetten a gyűjteményi mobilitás szempontjából, de természetesen minden múzeum, minden nemzeti és nemzetközi múzeumi szervezet foglalkozik. Túlzás nélkül állítható, hogy az ICOM (International Council of Museums), illetve a NEMO (Network of European Museum Organisations) nemcsak valamennyi bizottságában, de dedikált munkacsoportok megalakításával is (ICOM Sustainability Working Group, NEMO Working Groups Sustainability and Climate Action) aktív szerepet vállal a fenntartható fejlődési kutatások folytatása, illetve a legjobb gyakorlatok kialakítása terén a múzeumi szektorban. Az aktív gyűjtemények (beleértve gyűjteményeink kiállításokon történő bemutatását) fenntarthatósági kérdéseiről az érdeklődők ezen szervezetek anyagaiban, illetve az Európai Regisztrátor Csoport (European Registrars Group), valamint a Nemzetközi Kiállítás-szervezők Csoportja (International Exhibition Organizers Group, IEO) fórumain találhatnak most leginkább információkat.
A Matisse-kiállítás építése a Szépművészeti Múzeumban, 2022-ben
Fotó: Áment Gellért, Szépművészeti Múzeum
Végszó
¶ Filippo Tommasso Marinetti 1909-ben a Figaro hasábjain a Futurista kiáltvány című írásában a múzeumokat „nyilvános hálótermeknek” titulálta, ahol „gyűlölt vagy ismeretlen emberek mellé kell letelepedni”.25
¶ Reméljük, hogy a 21. század múzeumlátogató közönsége már nem ekként gondol szeretett intézményeinkre. A kölcsönadóktól kölcsönvett és a szervező intézménybe utaztatott,
illetve saját műtárgyaink új kontextusban történő bemutatásával időszaki kiállításainkon ugyanis a legérdekesebb utazásra hívjuk látogatóinkat: saját maguk és a világegyetem megismerésére. A gyűjteményi mobilitás lényege talán épp ebben áll.
Jegyzetek
[1] OMC Revised Report FINAL Rome 7 July10 (wordpress.com).
[3] A vonatkozó magyar jogi szabályozás értelmében (A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a köz-
művelődésről szóló 1997. évi CXL tv. 38/A. § (4a) bekezdés)
ún. kötelező pénzügyi biztosítékként alkalmazható a kulturális javak biztosítási értékével arányos, elkülönítetten kezelt, lekötött pénzösszeg, az államháztartásért felelős miniszter által vállalt kiállítási garancia vagy kiállítási viszongarancia, nem költségvetési szervként működő kölcsönvevő esetén a kulturális javakban esetlegesen bekövetkező valamennyi kár megtérítésének vállalására irányuló garancianyilatkozat vagy garanciaszerződés, biztosítási szerződés vagy egyéb szerződéses biztosíték nyújtása.
[4] Az államháztartásról szóló 2011. évi CXL. tv. 94. §.
[5] OMC Revised Report FINAL Rome 7 July10 (wordpress.com) 13.
[6] A Covid–19 pandémia során az un. virtuális kurírok alkalmazásánál szintén megállapítható volt, hogy nem történt jelentős káresemény
a műtárgyak ily módon történő kíséretével.
[7] https://www.interarts.net/descargas/interarts2561.pdf.
[8] https://www.codart.nl/images/Lending_to_Europe.pdf, 78.
[9] Ezt veszi át, illetve bővíti ki a Dümcke–Matassa szerzőpáros: https://www.interarts.net/descargas/interarts2561.pdf, 54–56.
[10] A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról
és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény, 38. § (1).
[11] https://www.interarts.net/descargas/interarts2561.pdf, 44–49.
[12] https://mabisz.hu/wp-content/uploads/2018/08/Tájékoztató-az-alulbiztosításról.pdf.
[13] https://www.interarts.net/descargas/interarts2561.pdf, 35., a szerző fordítása.
[14] https://www.ne-mo.org/fileadmin/Dateien/public/topics/Collection_
Mobility/Members/Action_Plan_for_the_EU_Promotion.pdf, 12.
[15] https://uk.icom.museum/wp-content/uploads/2015/03/Encouraging_Collections_Mobility_A4.pdf, 185.
[16] Romanov vs. Florida International Museum, No. 95-001285-CI-008 (Cir.Ct. Pinellas City, FL 1995). See also Stephen J. Knerly, Jr., International Loans, State Immunity and Anti-Seizure Laws, AliAbaCours of Study – Legal Issues in Museum Administration, 1–3 April 2009, Boston, Massachusetts, 11.
[17] A döntés a svájci alkotmány 184. cikkének (3) bekezdésén alapult, amely lehetővé teszi „a szükséges intézkedések megtételét a nemzeti érdekek védelme érdekében”.
[18] A kölcsönzött kulturális javak különleges védelméről szóló 2012. évi XCV. törvény.
[19] https://uk.icom.museum/wp-content/uploads/2015/03/Encouraging_Collections_Mobility_A4.pdf, 184–196.
[22] https://www.ne-mo.org/fileadmin/Dateien/public/topics/Collection_Mobility/Long-term_loans_best_practices_report.pdf,
28–33.
[23] https://ec.europa.eu/assets/eac/culture/library/reports/report-mobility-collections_en.pdf.
[24] UKRG-Virtual-Courier-Guidance.pdf (ukregistrarsgroup.org).
[25] https://www.sulinet.hu/tovabbtan/felveteli/ttkuj/12het/esztetika/esztetika12.html.