HUMANITÁRIUS TEVÉKENYSÉG ÁBRÁZOLÁSA MÚZEUMI KÖRNYEZETBEN
A NEMZETKÖZI VÖRÖSKERESZT ÉS A VÖRÖS FÉLHOLD MÚZEUMA
MúzeumCafé 91.
A humanitárius kaland – ez a címe a genfi Vöröskereszt és Vö-
rös Félhold Múzeum állandó kiállításának, amely 2015-ben az EMYA Kenneth Hudson-díját is elnyerte. A kiállítás ugyanis valóban képes méltón bemutatni azt a szerteágazó munkát, amit a szervezet végez a humanitárius katasztrófák enyhítése és az egyéb, folyamatosan felmerülő humanitárius problémák kezelése érdekében. Ez azonban nem csupán a kiállításon dolgozó, hátterét tekintve rendkívül összetett csapat érdeme: köszönhető annak az önreflektív gondolkodásnak is, ami a hasonló témájú kiállítások folyamatos és tudatos fejlődését segíti az elmúlt másfél évszázadban. Az így felhalmozott tudásról és gyakorlatról a múzeum korábbi igazgatója, Roger Mayou a következőképpen fogalmazott: a kiállítások speciális közege alkalmas arra, hogy minden diszciplínát összekössön – ez, kiegészítve az érzelmek erejével, el tudja érni a kívánt hatást.1
¶ 1863-ban, a véres solferinói csatát követően Henry Dunant, látván a háború borzalmait és a sérült katonák szenvedéseit, megalapította a Vöröskereszt szervezetét. Ez nemcsak a Nemzetközi Vöröskereszt (ICRC) létrejöttét jelentette, de több szempontból is mérföldkő volt: ez lett a világ első nemzetközi szervezete, egyben a világ első, kifejezetten háborús terepen dolgozó, humanitárius tevékenységre szakosodott rendszere is.
¶ Alapítását sorra követték a nemzeti vöröskereszt szervezetek és a többi hasonló profilú nemzeti és nemzetközi szervezet: a Népszövetség szakosodott osztályai, majd a Népszövetség helyébe lépő ENSZ segédszervezetei (UNHCR, UNICEF stb.); NGO-k és egyéb intézmények, amelyek az egész világot behálózzák. Ennek ellenére míg például az emberi jogoknak és más, segítségnyújtáshoz kötődő témának több múzeumot is szenteltek már, addig kifejezetten a humanitárius cselekedet kapcsán ilyet csak Genfben találunk.
¶ A témáról szóló kiállításokkal az elmúlt bő egy évszázadot vizsgálva azonban szép számban találkozunk, és ezek létrejötte egy jól látható fejlődési ívet rajzol ki. A genfi Vöröskereszt és Vörös Félhold Múzeum alapítása ennek a – a nemzetközi kapcsolatok és a humanitárius segítségnyújtás fejlődéséről és intézményesüléséről sem leválasztható – folyamatnak egy fontos állomása. Humanitárius témában maga a tevékenységet végző szervezet (vagy annak támogatója) szervez kiállítást, hogy párbeszédet létesítsen a társadalommal a profilját érintő kérdésekről, valamint hogy láthatóvá tegye az általa végzett munkát, és ezáltal biztosítsa saját társadalmi bázisát
és a támogatók megnyerését.
¶ A humanitárius témájú kiállítások kisebb hányadát adják a tisztán állami rendezésű, a témát soft powerként használó kiállítások. Sok humanitárius tematikájú kiállítást köszönhetünk viszont a Vöröskeresztnek, a Népszövetségnek és az ENSZ-nek, amelyek a szektor vizuális jegyeinek megteremtésében is nagy szerepet játszottak: a köztereket éppúgy használták közvetítő közegként, mint a sok millió embert elérő világkiállításokat.2
¶ Az első kiállítások az olyan témák köré épülő tárlatokból nőtték ki magukat, mint a gazdaság, a divat vagy a nemzetközi normák helyzete.3 A legelső, humanitárius segítségnyújtásról szóló kiállítás az 1867-es párizsi világkiállításon is egy,
a rabszolgaság felszámolását célul kitűző univerzális narratíva4 részeként kapott helyet.5 A Vöröskereszt pavilonjában a szervezetek országonként jelentek meg,6 és elsősorban dokumentumokkal, fotókkal és néhány, terepen használt eszközzel találkozhattak a látogatók. Kivételt jelentett az amerikai Vöröskereszt-szervezet, ami egy komplett, a polgárháborúban használt tábori kórházat is felállított és a porosz, ami szintén egy orvosi sátrat és amputáló állomást mutatott be. Ezeket általában a kiállítás után ismét használatba vették, az amerikai tábori kórházat például három évvel később, Párizs ostromakor.7
A Nemzetközi Társaság a Szárazföldi és Haditengerészeti Seregek Sebesülteinek Megsegítéséért (Société Internationale pour les
secours aux blessés des armées de terre et de mer) nevű szervezet pavilonja az 1867-as Párizsi Világkiállításon
A Nemzetközi Vöröskereszt Archívuma V-P-HIST-E-02568 ©ICRC Archiver (ARR)
¶ A humanitárius téma a következő évtizedekben is jelen volt a világkiállításokon, általában azért, hogy bemutassa a legújabb eszközöket, és versenyhelyzetet teremtsen a gyártók között.8 Az 1937-es párizsi világkiállítás ebben jelentett fordulópontot: a Béke Pavilonon belül megrendezett kiállítás egyes részei száraz dokumentumokra épültek, ám a spanyol polgárháborúról szóló rész egy grandiózus fotótárlat segítségével szembesítette a látogatókat a háború borzalmaival.
Az első résszel elégedetlen Louis Dolivet9 ekkor a kiállítás valódi, a kurátori és látványtervezői munkát érintő elemzésébe kezdett: megnézte, hogy a kiállítás egyes pontjain a látogatók milyen érzelmi állapotba kerülnek, hogyan reagálnak a látottakra, és milyen filozófiai kérdések vetődnek fel bennük azok hatására. Ezzel Dolivet rámutatott arra, hogy a szöveg, a vizualitás és a hanghatások stratégiai elrendezése ki tudja váltani a megfelelő érzelmi válaszokat a látogatókból, akik ezáltal a témára érzékeny közösséggé formálhatók. Ennek tett eleget a spanyol polgárháborúról szóló rész, ami miatt a pavilon hamar különböző tiltakozások helyszínévé is vált.10
Lübben, Oflag III C. Hadifoglyok által festett képek
A Nemzetközi Vöröskereszt Archívuma V-P-HIST-E-00019 ©ICRC
¶ A humanitárius tematikájú kiállítások ettől kezdve (egészen
a mai napig) arra törekednek, hogy erős érzelmeket váltsanak ki a látogatókból. Az 1939-es New York-i Világkiállítás szintén említést érdemel, mivel az a Népszövetség malária elleni fellépését úgy járta körül, hogy abban először jelent meg az „áldozat” és a „megmentő” szerep – azok a főszereplőtípusok, amelyek később toposszá váltak a humanitárius szervezetek kommunikációjában.11
¶ Időközben a Vöröskereszt szervezetei egyéb kiállításokat is terveztek: a svájci és franciaországi „Vonat-Expók” mellett a második világháború idején világszerte elkezdték kiállítani12 a hadifoglyok által készített tárgyakat,13 míg a szovjetek saját nemzetközi legitimitásukat alapozták meg az általuk egyébként kifejezetten nem kedvelt Vöröskeresztet felhasználva.14 Az egyéni történetek kiállításokon történő bemutatása és ezzel egy újabb narratíva bekapcsolása, az ENSZ által
1959–60-ra meghirdetett Menekültév (World Refugee Year) kapcsán kezdődött el.15
¶ A folyamatosan fejlődő kiállítási tevékenység így kéz a kézben járt a humanitárius tevékenység narratíváinak fejlődésével is, sőt összekapcsolódott az e tevékenységre vonatkozó szaktudás fejlődésével is. A kurátori rendezői elv ugyanis sajátos dinamikájából adódóan a felhalmozódott tudás strukturálását eredményezte, és arra kényszerítette a szervezeteket, hogy megtalálják és kiemeljék saját kulcsmomentumaikat és fő üzeneteiket. A kiállítások nagyban építenek a humanitárius szakirodalomra és azokra a terepen végzett munka elemzése alapján megalkotott narratívákra is, amelyek kielemezték az alkalmazott jó és rossz megoldásokat, és abban is segítettek a munkatársaknak, hogy feldolgozzák a terepen őket ért traumákat.16 Így tehát ezek a tárlatok kettős eredményre vezetnek: egyrészt az önreflexió színterei, amelyek segítik a folyamatos elemzést, a belső diskurzust és a szakmai és identitásbeli fejlődést; másrészt fontos elemei a társadalommal való kommunikációnak és mobilizációnak és ezen keresztül a humanitárius szervezetek és az általuk folytatott munka fenntarthatóságának.17
¶ A humanitárius munkát bemutató kiállítások – és a genfi Vöröskereszt Múzeum maga is – a mai napig ennek mentén épülnek fel. Szerepüket tekintve inkább a társadalommal folytatott párbeszédük határozza meg őket, mintsem a kiállított tárgyi anyag vagy a gyűjteményezés,18 ezért a múzeum legfőbb célja is a társadalmi felelősségvállalás bemutatása a múzeum eszköztárával, mindenekelőtt kiállításokon és programokon keresztül. Ezek a szervezetek a kiállításokra ugyanis úgy tekintenek, mint az általuk végzett sokszínű és komplex kommunikációs tevékenység leginkább participatív formájára és a humanitárius diplomácia egyik eszközére, ami lehetővé teszi az általuk képviselt értékek bemutatását is.19 Saját kiállítási tevékenységüket ezért együttesen vizsgálják a fotók, zenék20 és egyéb, a társadalom megszólítására alkalmas kommunikációs csatornák használatával.
Hassakeh, Szíria, Al-Hol menekülttábor. Peter Maurer, a Nemzetközi Vöröskereszt elnökének látogatása. 2022. május 12.
A Nemzetközi Vöröskereszt Archívuma, V-P-SY-E-01089
A genfi Vöröskereszt és Vörös Félhold Múzeum
¶ A genfi Vöröskereszt és Vörös Félhold Múzeum a Nemzetközi Vöröskereszt és Vörös Félhold Mozgalom múzeuma – ez a mozgalom az 1863-ban alapított Nemzetközi Vöröskeresztet (ICRC),21 az 1919-ben létrehozott Nemzetközi Vöröskereszt és Vörös Félhold Szervezeteinek Nemzetközi Szövetségét (IFRC)22 és a 192 önálló, nemzeti szervezetet23 tömöríti. Helyszínét tekintve a múzeumot az ICRC központi épületéhez kapcsoltan, annak közvetlen szomszédságában találjuk, nem messze a genfi ENSZ-palotától. Támogatói az ICRC, az IFRC, Genf Kanton Köztársasága és a svájci külügyminisztérium.
¶ A múzeum gyűjteményei a Vöröskereszt által folytatott munkára épülnek, így az intézmény gyűjtőköre területileg az egész világot lefedi: az ICRC és az IFRC mellett 12 nemzeti szervezettel építettek ki a gyűjteményezés szempontjából is fontos együttműködést, amelynek keretében ezek a szervezetek tárgyi emlékeket is átadnak a múzeumnak, elsősorban plakátokat, fényképeket, filmeket és egyéb használati tárgyakat.24 A múzeum legérdekesebb gyűjteménye az a bebörtönzöttek által készített alkotásokat gyűjtő, több mint 360 darabból álló, folyamatosan bővülő gyűjtemény, amely az ICRC által folytatott munkára épül.25 Olyan darabokból áll, amelyet a fogvatartottak ajándékoztak26 az őket látogató vöröskeresztes delegáltaknak.27 Olyan konfliktusok emlékei, mint az első világháború, a Gulag, a ruandai népirtás, az arab–izraeli konfliktus vagy épp a vietnami és iraki háborúk. A készítés célja is eltérő: van, ami az unaloműzésből született, míg más tárgyak eladás céljából vagy kifejezetten a börtönt meglátogató vöröskeresztes delegált számára készült, köszönetképpen.28
¶ A múzeum alapításának gondolata 1963-ban merült fel, majd 1975-ben Laurent Marti (az ICRC egyik delegátusa) karolta azt fel: sikeresen megnyerte az ügynek az ICRC igazgatóját,
a korszak két legbefolyásosabb First Ladyjét: Nancy Reagant és Raisza Gorbacsovát, valamint több helyi és nemzetközi szervezetet és a humanitárius munkában érintett vállalatot is.29 A múzeum 1985-ös alapkőletételénél így Nancy Reagan és Raisza Gorbacsova is jelen volt, majd a három évvel később megnyitott intézmény első igazgatója maga Marti lett.
A Vöröskereszt és Vörös Félhold Múzeum bejárata
©MICR photo Alain Germond
¶ Az alapvetően történeti és társadalmi múzeum célja, hogy segítsen megérteni a világot és segítsen a megfelelő válaszadásban is,30 küldetése pedig az, hogy kortárs művészeti alkotások és a saját közönségével és támogatóival közösen fejlesztett tartalmakra építve segítse a humanitárius segítségnyújtás történetének, aktuális eseményeinek és kihívásainak megértését; valamint örökséget hozzon létre és gyarapítson, miközben fejleszti azt a társadalmi, kulturális és gazdasági ökoszisztémát, amelyben ő maga is központi szerepet játszik.31 Emellett a múzeum célja, hogy idővel valódi kulturális hubként is definiálhassa magát, és segítő szerepet vállaljon az őt körülvevő közösség életében is. Ezeknek a célkitűzéseinek érdekében végezte a Covid–19 időszak alatt az online térben kifejtett munkáját,32 valamint nyitott meg több külföldi kiállítást33 és 2022 májusában egy köztéri installációkból álló tárlatot saját kertjében.34
A humanitárius kaland
¶ A jelenleg is álló új állandó kiállítás és látogatói központ létrehozásáról 2006-ban döntött a múzeum, és a következő években több nemzetközi workshopot is szervezett annak megtervezéséhez, amelyeken végül három fő témát határoztak meg. A teljes kiállítást összekötő narratívát és a látogatói útvonalat egy kanadai konzulens, Laurent Marquart vezetésével határozták meg külön workshopokon, míg a teljes projekt koordinációját egy svájci cégre, az atelier oïra bízták.35
¶ A kiállítás kapcsán scenographiában gondolkodtak, ehhez pedig meghívásos pályázatot írtak ki, amelynek három nyertese a három fő téma közül egyet-egyet tervezhetett meg: Gringo Cardia brazil építész az emberi méltóság védelmét; Shigeru Ban japán építész a természeti kockázatok csökkentését; Francis Kéré pedig a családi kapcsolatok helyreállítását.36 A kiállítás célja az volt, hogy bemutassa: az emberi szenvedés enyhíthető, és a legnagyobb pusztítást is követheti gyógyulási folyamat és egy boldogabb élet. Az alkotók célja az volt, hogy a látogatók egy jobb jövőbe vetett remény és a humanitárius munkát végzők irányában érzett hála érzésével hagyják el a kiállítást.37 A megvalósítás során az alkotói csapat tudott honnan meríteni: a humanitárius tematikájú kiállítások tapasztalatai és az évek során a látogatói visszajelzések alapján kialakított kiállítási gyakorlat remek alapul szolgált a közös gondolkodáshoz. A kiállítás létrehozói ezeket a korábban már bevált eszközöket fejlesztették tovább és így képesek voltak egy minden szempontból sokrétegű kiállítást megalkotni.
¶ A csapat ugyanis úgy döntött, hogy annak érdekében, hogy az internet világában is versenyre tudjon kelni a látogatók
figyelméért, a kiállítás tematikáját három alapcél köré építi: érzelmek, tanúságtételek és a látogatók személyes tapasztalatai. Az érzelemkeltést célzottan arra kívánták használni, hogy az legyen az információ kiindulópontja, és ennek alapján minden bemutatott témát két részre bontottak: egy érzelmire, aminek kifejezetten az volt a célja, hogy biztosan emlékezzenek rá a látogatók, és egy informatívra, ami a bemutatott témát magyarázta.38 Így az élmények segítségével elért erős érzelmek már az előtt nyomot hagynak a látogató emlékeiben, hogy az azokhoz kötődő információs részt felfedezték volna.39
¶ A humanitárius kaland 2013-ban nyitotta meg kapuit, és valóban képes eleget tenni a kijelölt céloknak: viszonylag kevés tárgyi anyag jelenik meg benne,40 de azokat rengeteg ötlet, személyes történet, önreflexió, interaktivitás és digitális technika egészíti ki. Ennek elismeréseképpen 2015-ben elnyerte az EMYA Kenneth Hudson-díját, az indoklás szerint azért
„a tökéletes egyensúlyért, amelyet üzenetének élessége és a kifejezésmódok sokasága között talált meg; valamint egy, humanitárius válságokról, reményről és kitartásról is mesélő történetekből álló, lenyűgöző keret megalkotásáért.”41
Francis Kéré vázlata a kiállítás egyik látogatói útvonaláról
Kéré Architecture ©Francis Kéré
¶ A kiállítás – amelyet kortárs művészeti reflexiók is végigkísérnek azért, hogy a látogatók személyes értelmezések kidolgozásával saját élményük részévé tegyék a témákat – az ókortól kezdve napjainkig járja körbe a három központi problémát a korábban már említett három alappillér szerint (érzelmek, tanúságtételek és a látogatók személyes tapasztalatai). Az alkalmazott narratíva és a megoldás szempontjából is érdemes kiemelni a tanúságtételeket, amelyek mindhárom egységen belül a Szemtanúk szobáiban kapnak helyet. Ezek áldozatok, humanitárius dolgozók vagy kutatók hologramjait jelentik, akik az adott tematikával kapcsolatban, saját anyanyelvükön mesélik el az általuk látottakat – kizárólag abban az esetben, ha a látogató fizikai kapcsolatba lép velük, azaz megérinti a feltartott kezüket vagy leül a velük szemben elhelyezett székre. Ezen a ponton kapcsolódik be a kiállítás alapmódszerének harmadik pillére, a látogatók személyes tapasztalata,42 hiszen ők maguk aktiválják a beszámolókat, amelyeket az egyébként őket némán figyelő, életnagyságú alakoktól kaphatnak meg. Hasonló megoldásokkal gyakran él a kiállítás: a látogatók éppúgy kutathatnak az első világháborús hadifoglyok fizikai kartonjai között, mint ahogy részt vehetnek egy hurrikán okozta természeti katasztrófa kezelésében is.
¶ A tárlat olyan témákat is körbejár, mint hogy miként dolgozható fel a gyász, amikor nem maradnak holttestek (mint Hirosima, a Gulag vagy a 2002. szeptember 11-ei terrortámadások esetében – Kollektív tragédiák terme); hogy milyen lehetőségei vannak egy családnak a bebörtönzött hozzátartozójukkal való kapcsolattartásra, vagy hogy hogyan használja a Vöröskereszt a plakátokat, mint a kommunikáció és megelőzés egyik legfontosabb eszközét. Az önreflexió itt is tetten érhető: a nemzetközi humanitárius segítségnyújtás legnagyobb kudarcai mellett sem mennek el szó nélkül, így a kiállítás olyan témákat is feszeget, mint például hogyan tehetett volna többet
a szervezet a második világháború alatt a zsidók védelmében.
A megvalósult installáció a kiállításban
Kéré Architecture ©photo Alain Germond
¶ A múzeum ma sem elégszik meg a kiállítás sikerével, és igyekszik a jellegéből adódóan könnyen elavuló állandó kiállítást is folyamatosan kurrenssé tenni. Így az jelenleg össze van kötve a szintén 2022 májusában nyílt időszaki kiállítással,
a többféleképpen is értelmezhető és szándékosan áthallásos Who cares? címet viselő, a női humanitárius dolgozókra fókuszáló tárlattal. A humanitárius kalandban elhelyezett, az időszaki kiállításhoz kapcsolódó kérdések azonban nem csak párbeszédet generálnak a két kiállítás között: új résztémákat nyitnak meg, és diskurzust kezdeményeznek a látogatóval is, ami, mint láthattuk, a humanitárius témájú kiállítások legfontosabb célja.
¶ Ez a típusú hozzáállás szinte el is várható a múzeumtól, hiszen
a szektor szempontjából nézve a humanitárius kiállítások legnagyobb eredménye az, hogy megerősítik a humanitárius elképzelések kulturális relevanciáját, bemutatják a lehetséges lépéseket, és összességében központi elemei tudnak lenni a modern humanitárius tevékenység szociális és politikai vetületének.43
A tanúk terme. A humanitárius kaland című kiállítás részlete
©MICR photo Alain Germond
Najmuddin-Helal. A humanitárius kaland című kiállítás részlete
©MICR photo Alain Germond
Jegyzetek
[1] Mayou, Roger: The Humanitarian Adventure. In: The Humanitarian Adventure. inFOLIO, 7–8.
[2] Asquith, Wendy: Constituting Communities of Humanitarian Feeling: The League of Nations, the United Nations and World Expos. In: Farré, Sébastian–Fayet, Jean-François–Taithe, Bertrand (ed.): L’Humanitaire s’exhibe (1867–2016) – The Humanitarian Exhibition (1867–2016). Georg Editeur, Chêne-Bourg, 2022. 82–114.
[3] Taithe, Bertrand: Encasing the word or the deeds? Imagining and Representing Humanitraian Work in Early Red Cross Displays and Exhibitions, 1867–1914. In: Farré–Fayet–Taithe, i. m. 58–80.
[4] A 2020-as dubai expón is jelen voltak hasonló pavilonok, amelyek olyan témákat jártak körül, mint a nők helyzete vagy
a fenntarthatóság, miközben Kuvait saját pavilonjában szentelt kiemelt figyelmet az általa támogatott, a teljes térségre kiterjedő humanitárius tevékenységnek. Bővebben lásd: https://www.expo2020dubai.com/en/understanding-expo/participants/special-pavilions.
[5] Taithe, Bertrand: Encasing the word or the deeds? I. m.
[6] Humanitárius szempontból ekkor még Genf és Párizs rivalizált a vezető szerepért, és a Vöröskereszt nemzetközi bizottságának székhelye sem volt eldöntve.
[7] Taithe, Bertrand: Encasing the word or the deeds? I. m.
[8] Uo.
[9] Louis Dolivet (születési nevén Ludovici Udeanu) a kritika
megírásakor a RUP nevű humanitárius szervezetnek dolgozott,
és a pavilon egyik szervezőjeként volt jelen. Egyébként író, szerkesztő és filmproducer volt, aki 1949 végén már a hírhedt szovjet kémfőnök, Willy Münzenberg közeli munkatársaként és szovjet kémként volt ismert a francia rendőrség előtt. 1950-ben az őt addig alkalmazó
ENSZ szerződést bontott vele, az Egyesült Államokba pedig nem léphetett be többé.
[10] Asquith, Wendy, i. m.
[11] Uo.
[12] Farré, Sébastian: Du „Tran-Expo” à „Captivité…”. Exposer l’action
de la Croix-Rouge durant la Seconde Guerre mondiale.
In: Farré–Fayet–Taithe, i. m. 258–278.
[13] Ez az alapja annak a gyűjteménynek, amely ma már a genfi Vöröskereszt Múzeumhoz tartozik és annak egyik legfontosabb része.
[14] Fayet, Jean-François: La Croix-Rouge soviétique s’expose (à toutes les critiques). In: Farré–Fayet–Taithe, i. m. 196–223.
[15] Gatrell, Peter: World Refugee Year, 1959–1960 and the humanitarian exhibition. In: Farré–Fayet–Taithe, i. m. 117–141.
[16] Érdekes párhuzam figyelhető meg e között a metódus és a között, ahogy a szarajevói War Childhood Múzeum létrejött.
[17] Farré, Sébastian–Fayet, Jean-François–Taithe, Bertrand: Exhibiting Humanitarian Identities? I. m.
[18] Erről lásd pl. a Sandra Sunier-vel készített 2016-os rövid interjút: http://archiv.magyarmuzeumok.hu/tema/3689_anorexia_hajlektalanok_migracio.
[19] Farré, Sébastian–Fayet, Jean-François–Taithe, Bertrand: Exhibiting Humanitarian Identities? I. m.
[20] Lásd pl. Michael Jackson (aki 1993-ban maga is átvehette
az Év Humanitáriusa díjat) kifejezetten humanitárius célzattal készített és ma is ikonikus Heal the World című dalát vagy Beyoncé hasonló célból készített I was here című slágerét.
[21] A Nemzetközi Vöröskereszt (ICRC) szakemberi gárdájának feladata
az emberi élet és méltóság védelme fegyveres konfliktusok
és más erőszakos cselekedetek idején. Ebből kifolyólag munkáját konfliktuszónákban végzi, és ezeken a területeken a teljes mozgalom nemzetközi tevékenységét is koordinálja. Bővebben lásd: https://www.icrc.org/en/mandate-and-mission.
[22] A Nemzetközi Vöröskereszt és Vörös Félhold Szervezeteinek Nemzetközi Szövetsége (IFRC) munkájának nagy részét önkéntesek segítségével végzi – mint ilyen, ez a világ legnagyobb, önkénteseket tömörítő nemzetközi szervezete. Elsősorban katasztrófák és egészségügyi vészhelyzetek kezelését végzik. Bővebben lásd: https://www.ifrc.org/international-red-cross-and-red-crescent-movement.
[23] Az államonként szerveződő nemzeti szervezetek a világ szinte valamennyi államában jelen vannak, és habár az általuk vállalt pontos feladat- és szerepkörök országonként változnak, valamennyi szervezet a Vöröskereszt és Vörös Félhold Mozgalom által lefektetett alapelveknek megfelelően működik. A Magyar Vöröskeresztet például lásd: https://voroskereszt.hu/rolunk/tortenetunk/.
[24] A múzeum gyűjteményezéséről lásd: https://www.redcrossmuseum.ch/collection/dons-des-societes-nationales/.
[25] A szervezet delegátusai a háborús konfliktusok során bebörtönzöttek, illetve bizonyos esetekben a politikai foglyok védelme érdekében börtönlátogatásokat tesznek, listát készítenek a fogvatartottakról, beszélgetéseket folytatnak a börtön vezetésével és a bebörtönzöttekkel is, illetve felmérik a börtönben számukra biztosított körülményeket, majd erről jelentéseket készítenek. A feladat célja az eltűnések megakadályozása és az emberhez méltó feltételek biztosítása.
[26] Mayou, Roger: „with heartfelt appreciation”. In: Mayou, Roger (ed.): Prisoner’s Objects. The Collection of the International Red Cross and Red Crescent Museum. International Red Cross and Red Crescent Museum – 5 Continents Editions, Geneva–Milan. 2017. 7–11.
[27] Láthattuk, hogy a Vöröskereszt a második világháború alatt
már világszerte rendezett kiállításokat a hasonló alkotásokból.
Ezt a szóban forgó gyűjteményt először 1991-ben állították ki
A csönd tárgyai címmel, 1998-ban kerültek be a múzeum akkori állandó kiállításába, A humanitárius kaland pedig már
különtermet is biztosít neki.
[28] Mayou, Roger: „With heartfelt appreciation”. I. m.
[29] Hafner, Luc: Towards a museum of hope. In: The Humanitarian Adventure. I. m. 5–6.
[30] Mayou, Roger: The Humanitarian Adventure. I. m.
[31] https://www.redcrossmuseum.ch/en/the-museum/project/.
[32] A 2020-as és 2021-es év beszámolói hozzáférhetők az intézmény honlapján: https://www.redcrossmuseum.ch/en/the-museum/project/.
[33] A börtönéletről szóló, a drezdai Deutsches Hygiene-Museummal közösen létrehozott és ott megrendezett tárlat 2022 januárjában zárt be. Bővebben lásd: https://www.dhmd.de/en/exhibitions/archive/
in-prison.
[34] A több mint száz építészhallgatóval közösen létrehozott installációt bővebben lásd: https://www.redcrossmuseum.ch/en/press/les_jardins_du_musee/.
[35] Sunier, Sandra: The history of the International Red Cross and Red Crescent Museum. In: The Humanitarian Adventure. I. m. 135–137.
[36] Az építésziroda tervezői magyarázatát a kiállítási részhez lásd: https://www.kerearchitecture.com/work/design/international-red-cross-and-red-crescent-museum-permanent-exhibition.
[37] Hafner, Luc: Towards a museum of hope. I. m.
[38] Live the Humanitarian Adventure. The Best in Heritage – Projects of Influence. https://presentations.thebestinheritage.com/2016/RedCrossAndRedCrescentMuseum
[39] Mayou, Roger: The Humanitarian Adventure. I. m.
[40] A kiállított tárgyak között éppúgy megtalálhatjuk a szervezet jelképeit, mint a francia–porosz háborúból származó, legrégebbi vöröskeresztes zászlót vagy a foglyok által készített tárgyak gyűjteményét – ez utóbbi külön teremben mesél a fogvatartottakról és a delegátusok börtönben végzett munkájáról.
[41] Live the Humanitarian Adventure, i. m.
[42] Live the Humanitarian Adventure, i. m.
[43] Farré, Sébastian–Fayet, Jean-François–Taithe, Bertrand: Exhibiting Humanitarian Identities? I. m.