KULTÚRKOFFER
A HERMAN OTTÓ MÚZEUM UTAZÓ BŐRÖNDJEI
MúzeumCafé 95.
Amikor a távolból érkező hírekből egyszer csak kikerülhetetlen valósággá vált, majd mindnyájunkat közvetlenül is elérve a mindennapjainkban lezajlott a koronavírus-világjárvány, kezdettől sejthettük, hogy mindez hamarosan egy állandó viszonyítási ponttá válik az életünkben, sőt a 21. század történetében. A 2020 márciusától kezdődő időszak komoly és váratlan próbatétele lett a közgyűjteményi dolgozók magánéletének és az egyes intézmények működésének egyaránt. A járvány több hulláma, a világgazdaság megtorpanása, a regionálisan külön-külön is felerősödő gazdasági problémák, és végül a már több mint egy éve tartó orosz–ukrán háború, valamint következménye, az energiaválság mára különösen elmélyítette és tartósította a múzeumi világ pénzügyi és működési nehézségeit.
Kultúrkoffer és tartalma
Forrás: Herman Ottó Múzeum
¶ Válsághelyzetekben persze azonnal észszerű megoldásnak tűnhet az előre menekülés, de ezt kimondani mindig könnyebb, mint megtölteni sikerre vihető tartalommal. Pénzügyi és/vagy attrakciós tartalékok – új kiállítások, befejezés előtt álló beruházások vagy frissen befutott eredményes pályázatok
(például a Magyar Géniusz Program) – birtokában valamivel könnyebb nekilendülni, ám évek távlatában azok is könnyen elolvadnak, és a „tartós, biztos megoldás” helyett egyre inkább „tüneti kezelésnek” tűnhetnek. Mivel az ilyen helyzetekre valószínűleg nincs általánosan jó recept, fontos hogy a tudatosan vagy akár véletlenül megszülető jó gyakorlatokkal segítsük egymást, hogy aztán azokból minél gyorsabban saját képünkre szabott valódi megoldásokat, túlélési stratégiákat készíthessünk. Ebben az írásban a miskolci Herman Ottó Múzeumban csaknem fél éve alkalmazott és a vártnál jelenleg sokkal sikeresebbnek mutatkozó jó gyakorlatot szeretnénk megosztani a közgyűjtemények, mindenekelőtt a múzeumok munkatársaival.
¶ Talán általánosságban is elmondható, nem csupán a miskolci múzeum sajátja ez a tapasztalat, hogy 2020 márciusában elsőként a létbizonytalanság érzése jelentkezett mind az egyén, mind a kollektíva szintjén. Sokáig fennmaradó, nehezen megválaszolható kérdések kezdték nyomni mindannyiunk vállát: szükség van még ránk? Kit érdekel tovább a kultúra, ha az élete, az egészsége a tét? Mit számít a kutatásom? Hogyan vigyem házhoz a gyűjteményt és a benne rejlő tudást? Hogyan kérjek pénzt a digitális tartalomért – amiről mind tudjuk, hogy sosem lesz képes kiváltani az eredeti műtárgyat, annak „személyes” varázsát, miközben idő-, energia- és pénzigényes szolgáltatást takar? Hogyan bizonyítsam hirtelen mindenkinek (és tulajdonképpen magamnak is), hogy a múzeum és a muzeológus létezésének egyaránt van és lesz is értelme?
¶ Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által a koronavírus-járvány idején rendszeresen megtartott online munkaértekezletek alapvetően sokat segítettek a múzeumi szakmának is. Nem feltétlenül konkrét, végrehajtandó utasítások mentén vagy az alkalmanként a közösbe dobható új jó gyakorlatokkal hatottak pozitív irányba, hanem azzal, hogy az egyes intézmények a nagyobb közösséghez tartozás folyamatos érzésével kisebbnek érezhették a saját problémáik súlyát.
¶ Az energiaválság időszaka, amely hatásait tekintve 2022 őszétől számítható, bár pénzügyileg a koronavírus-járványnál is nehezebb helyzetbe hozta a múzeumokat, a szakmai reflexiók terén egy kicsit nagyobb mozgásteret hagyott számunkra. Legalább néhány épületet szinte mindenütt be kellett zárni, de nagyon fontos, hogy nem kellett bezárni feltétlenül a muzeológust. Ezt használtuk ki Miskolcon az elmúlt csaknem fél évben. Ha a látogató nem jöhet el a múzeumba, menjen el a múzeum a látogatóhoz! Fordítsuk ki magunkat, mint egy nadrágot! Tekintsünk úgy a városunkra, mintha minden közintézménye vagy akár cége a mi fenntartásunkra lenne bízva.
¶ Mielőtt beindult volna a 2022/2023. évi fűtési szezon, arra a következtetésre jutottunk, hogy az előre menekülés legkézenfekvőbb módja számunkra az, ha egész egyszerűen csak tesszük a dolgunk még magasabb szinten. Alapító okiratban foglalt, kezdettől felvállalt kötelességünk a közművelődés biztosítása. Ennek egyáltalán nem előzmények nélküli módja, amikor pakol a muzeológus, és kivonul valahova a műtárggyal, a másolattal, az értelmező és játékos installációval. Még egy Múzeumi Majálison történő felvonulás is besorolható a „bőröndmúzeum” kategóriájába.
¶ A „bőröndmúzeum” napjainkban nem egy elcsépelt, nehezen értelmezhető fogalom, de sajnos hamar észre kellett vennünk, hogy a „börtönmúzeummal” rokon hangzása miatt szerencsésebb lenne a névváltoztatás. Így született meg a „Kultúrkoffer”, ami nem csupán újszerű és teljes mértékben rokon értelmű kifejezés, de a „kultúra” miatt több komolyságot,
a „koffer” miatt több játékosságot takar.
¶ A kezdeményezés közvetlen/közvetett előzményei között feltétlenül szót kell ejteni arról is, hogy 2011-ben a Herman Ottó Múzeum egy múzeumandragógiai mintaprojektet futtatott le. Ennek keretében nemcsak az önkéntességhez vezető kezdeményezések indultak el, hanem a közösségi múzeummá válás eszméjét is magasabb szintre emelhettük. 2018-ban már ezek az alapok tették lehetővé, hogy az intézmény a Cselekvő önkéntesek projekten belül újabb mérföldkőhöz érjen. Ekkor foglaltuk össze először, hogy leendő közösségi múzeumként a célunk a helyi értékekre reflektáló lokális identitástudat fejlesztése, valamint ezzel összefüggésben a társadalmi aktivitás erősítése. A mintaprojektben részt vevő múzeumi, könyvtári és közművelődési szakemberek akkor mediátorként adták át előadások, kutatói beszámolók, tárlatvezetések révén a kulturális örökségi elemek tudományos feldolgozása során szerzett tudásukat. A Kultúrkoffer lényegében ennek megtestesülése egy új formában.
¶ Az utasításba kiadott, kötelező feladatok egyik borítékolható hatása általában a „mi szükség erre?” és a „na jó, tudjuk le gyorsan!” érzés. Az első és még most is megdöbbentő tapasztalat az volt, hogy a munkatársak azonnal kreatívan és csapatként gondolkodva reagáltak a Kultúrkoffer ötletére. Mindenekelőtt lehetőséget láttak a feladatban! A tavaly ősszel már két és fél éve tartó nehéz időszak – ami alatt minden év elején a még kevesebb pénzzel és az állandósuló létbizonytalansággal szembesültek – a legnagyobb bezártságot az egyes ember lelkében eredményezte. Mivel a kofferek tartalmi összeállításában mindenki szabad kezet kapott, a szakmai önmegvalósítás szinte robbanásszerűen jelentkezett. Az elején nehéz volt elfogadtatni, hogy az igazgató szeretné áttekinteni és engedélyezni a repertoárt, mielőtt bárki elindul az első célállomás felé. Annyira nagy volt a szakmai feladatra irányuló szabadságvágy, hogy a legtöbb érintett munkatárs egy pillanatra akadálynak értelmezte magát a kíváncsi és tájékozódni kívánó igazgatót is.
¶ A célközönség meghatározásakor a két legfontosabb szempontunk az volt, hogy lehetőleg továbbra is érjük el a hozzánk normál körülmények között legnagyobb számban érkezőket (5–18 éves korosztály), valamint azokat, akik számára fizikailag is nehéz a rendszeres múzeumlátogatás (idősotthonok, nyugdíjasklubok lakói, tagjai).
¶ Az induláskor, 2022 novemberében tíz, a Herman Ottó Múzeum
kevéssé szem előtt lévő gyűjteményeire alapozott témával ingyenesen indult útjára a Kultúrkoffer. 2023 márciusától, amikor is újabb öt témával gazdagítottuk a kínálatunkat, már stabilan fizetős szolgáltatásként tudjuk tovább vinni a koffereket, melyekre most már egyre többször merül fel igény Miskolcon kívül is. Újabban érdeklődés mutatkozik egyes cégek, szálláshelyek részéről, melyek esetében egyedi árszabás kialakítására is módunk van. Emellett azonban nagyon fontosnak tartjuk azt a fajta társadalmi szerepvállalást, hogy olyan célközönséghez is eljussunk, ha arra mód és igény van, ahol a családi, iskolai minták és élmények hiányában egyáltalán nem alakulhatott ki a múzeumba járás gyakorlata, eddig esetleg fel sem merülhetett az ez iránti igény (gyermekotthonok, árvaházak).
Kultúrkofferrel a múzeum előtt
Forrás: Herman Ottó Múzeum
¶ Április végéig, öt hónap alatt összesen 43 alkalommal utaztak a koffereink hét témával, melyeket szabadon választottak az igénylők. Általános és gyógypedagógiai iskolába öt, óvodába 27, szociális intézménybe hét, közművelődési intézménybe három, önkormányzathoz pedig egy esetben jutottunk el. Ezeken a helyszíneken nyolc muzeológus munkatársunk
(Bajusz Ágnes, Barsi Csaba, Benkő Gábor, Kapusi Krisztián, Mezei Tünde, Mikita Gábor, Sinka Tímea, Szabó Attila) közreműködésével csaknem 1100 érdeklődőt értünk el.
¶ A választható koffertémák a Herman Ottó Múzeum központi honlapján rövid kedvcsináló ismertetést kaptak, egyenként jól megkülönböztethető, de egységes arculatot követő grafikával. Mivel a 40–60 perces csomagokat különböző korosztályokra állítottuk össze, és nem is feltétlenül egész évben aktuális minden téma, a címek változatossága, játékossága is eltérő:
1. Falu a városban – Történetek Nagy-Miskolc városrészeiből;
2. Ősök és hagyományok;
3. Hallgat, mint a nagypénteki harang;
4. Szilke, bokály, kalamáris. Mire való? Mondom máris!
5. Hagyományos életmód;
6. Az ősmajomtól a bölcs emberig;
7. Herman Ottó vendégségben;
8. Legyél Te is Herman Ottó!
9. Kard és szablya;
- Pásztorkultúra;
- Népművészeti kalandozások;
- Vitéz László és barátai – Kalandozások a bábszínház világában;
- Papírszínházi beavató;
- Földön járó csillagok – A magyar színház kezdetei, Déryné és kortársai;
- Mi volt előbb, a dinó vagy a tojás?
¶ Az egyes bőröndökbe általában tárgymásolatok, játékok (például puzzle, tapogató, viselet, öltöztető) kerültek, de olyan
témafeldolgozás is született, melynél két bőrönd közül csak az egyik kiválasztott/kisorsolt fedhette fel titkait.
¶ Hogy a Kultúkoffer miért tehetett szert ilyen nagy népszerűségre mindössze néhány hónap alatt, azt utólag a részt vevő munkatársakkal folytatott megbeszélések, tapasztalataik megosztása segített valamelyest megfejteni. Úgy tűnik, a jó ötlet, a megfelelő cím és hatékony kommunikáció, valamint a nagy kínálat – habár mindegyik fontos elem – nem elég ahhoz, hogy működjön a dolog, és még öt hónap elteltével is legalább egy évre való potenciál maradjon benne. Az eredményes szórakoztatáshoz és ismeretátadáshoz az igazi kulcs mindig a jól kiválasztott (tulajdonképpen önmagát kiválasztó) munkatárs!
¶ A muzeológusaink egytől-egyig saját, általuk rendkívül mélyen ismert témákat interpretálnak, melyhez a vázat nem készen kapták, hanem maguk dolgozták ki. Közvetlenek és jó emberismerők, akik szerelmesek a szakmájukba, és mindenekelőtt ezt az érzést közvetítik. Könnyen építenek arra a felismerésre, hogy minden ember muzeológus egy kicsit, hiszen saját életeseményeinek vonatkozásában gyűjt, rendszerez, bemutat, archivál, és törekszik az értékek fenntartására, továbbadására.
¶ A programban szerepet vállaló muzeológus munkatársak hatására nem látványosan, de bizonyíthatóan nő a látogatószám és az intézmény iránti érdeklődés. Az így újonnan vagy ismét betérők a látogatáskor ugyanúgy foglalkozást (például múzeumpedagógiát, tárlatvezetést) igényelnek, mint ahogyan a Kultúrkoffer keretében megkapták ezt. A munkatársunkkal már kialakult személyes kapcsolat elsődlegessé válik, biztonságot és családias vagy baráti hangulatot eredményez.
Papírszínház-bemutató
Forrás: Herman Ottó Múzeum
¶ Kollégáink beszámolói alapján egyszerre megható és megerősítő személyes élménnyé, pozitív visszacsatolássá vált egy-egy óvodás hirtelen jött ölelése, iskolai tanulók túlfűtött érdeklődése az aktuális bőröndtéma iránt vagy egy néprajzi vonatkozású családi ereklye váratlan felajánlása az előadónak.
Különösen erős hatást váltottak ki kollégáink akkor, amikor az előadott, játékosan feldolgozott népművészeti téma egyszer csak közelebb hozta az óvodai közönségen belül az óvodást és a téma hatására megnyíló dadusokat.
¶ Egy óvodás öleléséhez persze szükséges annak a technikának az ismerete, hogy leguggolva az ő szintjükre a felnőtt azonnal egyenrangú viszonyt teremt. Egy iskolásnál a felnőttszámba vétel, egy nyugdíjasnál az unokát, gyermeket ideiglenesen pótló, megértő karakter mind-mind elengedhetetlen személyes tudást, pótolhatatlan élettapasztalatot takar. Bizonyos célközönség esetében, a színház világának feldolgozásakor különösen hatékonyan működik az idősebb-fiatalabb muzeológus előadó páros alkalmazása. Míg a fiatalabb kolléga a történeti háttér megvilágításában, addig az idősebb a személyes történet, az érzelmi töltet, az életösszegzés irányában hitelesebb.
¶ A bőrönd, a koffer lényegében egy titokláda, amely már a puszta létezésével, csukott, de kinyitható állapotával, megjelenésével könnyen válik a figyelem központjává. Bármi legyen is benne, mindenképp egy kis múzeum az asztalon, egy kis kincsesház. A Herman Ottó Múzeum a jelenlegi mottónk szerint „a tudományok és művészetek kincsesháza”. A múzeum és annak kofferes, bőröndös megjelenése értékeket, titkokat, emlékeket őriz, de ahogyan egy jól működő közösségi múzeum, úgy egy kultúrkoffer is folyamatosan gyűjti ugyanezeket, dinamikusan változik, és szinte minden alkalommal gazdagabb tartalommal csukjuk be, mint amennyivel kinyitottuk.