PETŐFI A TENGEREN TÚL

Petőfi Sándor alakját kezdettől fogva számottevő figyelem övezte a hazától távolra vetődő magyarok körében. A szabadságharc emigránsai közül voltak, akik személyesen ismerték, ők szubjektív emlékét, mások legendássá vált verseit s hírét, nimbuszát éltették tovább új hazájukban. A még élő Petőfiről szőtt ábrándok is halvány visszhangra találtak, mégpedig abban a legendában, hogy a szabadságharc bujdosói között az amerikai polgárháború viharában tűnt el, „s akinek jeltelen sírja fölé a szabad Amerika rögét görgette az idő, vagy akit – oh, szánandó, közös amerikai sors! – az ólom- és szénbányák őröltek fel”. Rácz Rónay Károly írja ezt, aki az emigráció nyomait kutatta az 1910-es években, s akinek kissé ködbe foszló szavai szerint a „legrégibb, legöregebb magyarok még tudnak” az „amerikai” Petőfi legendáiról.1 Az emigránsok New Yorkban kiadott, rövid életű Magyar Száműzöttek Lapja második, 1853. október 22-i számában meg is jelent egy Petőfinek tulajdonított vers. A Felköszöntés Ferencz Josef névnapjára című nyolc versszakos költeményt 1850-re keltezték. Hangnemét a „Te akasztott emberek Királlya!” fordulat jól érzékelteti. Szerepel a lapban egy valódi Petőfi-vers is Bem-hez 1849-ben címmel, amely azonos Az erdélyi hadsereg című kései költeményével.2 A „még élő”, esetleg „Amerikában bujdosó” Petőfi versének közreadása az első kézzelfogható tárgyi-szellemi dokumentumát jelenti az amerikai földön éledező kultusznak. A Petőfi Társaság egyik tagja sok-sok évtizeddel később, 1938-ban kapott egy versmásolatot, melyről homályosan az hírlett, hogy a Magyar Száműzöttek Lapja hasábjain jelent volna meg. „A vers – számolt be róla a társaság lapja – felköszöntésképen van írva Ferenc József névnapjára, tele átkozódó kifejezéssel, melyekből azonban hiányzik a poézis őfelsége. Ez magában is elegendő bizonyíték arra, hogy nem Petőfitől való. Gyenge utánzat, még misztifikációnak se jó.”3

Petőfi arcmása faragott rózsafa keretben. Készítette Bodor József,
a kép keretének részlete
Petőfi Irodalmi Múzeum, fotó: Gál Csaba

Az első fordító és a forradalom emlékezete

mint az „áttelepített hagyomány” kezdetei

¶ A kultuszteremtés második, a realitások talaján álló fejleményének a költő megismertetésére törekvő kísérleteket tekinthetjük, elsősorban is költeményeinek angolra fordítását és a fordítások használatának sokféle módját. Az úttörő a poly­glott Heilprin Mihály (1822–1888) volt, a lengyel zsidóból magyar hazafivá váló költő, könyvárus, aki húszévesen tanult meg magyarul. Petőfivel futólag 1847-ben találkozott, mi­után a költő beköszönt hozzá Miskolcon könyvkereskedésébe. Amikor meglátta a költeményeinek Emich-féle kiadását, föl is tette a kérdést: „Kelnek-e a könyvek?” A szabadságharc idején Heilprin a belügyminiszter Szemere Bertalan titkára volt, Világos után bujkálnia kellett, 1850-ben Franciaországba menekült, ahonnan fél év múlva visszatért családjához Miskolcra, majd Sátoraljaújhelyen elfogadta az alapítványi izraelita iskola igazgatását. Két év múlva lemondott, egyre inkább a kivándorlás foglalkoztatta. 1856-ban hagyta el Magyarországot. Előbb tanári állást kapott Philadelphiában, majd Brook­lynba, aztán Washingtonba költözött, végül visszatért New York egyik elővárosába. Az első állomáshelyén, Philadelphiában fordítani kezdte Petőfi verseit, és az itt megjelenő irodalmi, művészeti divatlap, a Graham’s Illustrated Magazine hasábjain közölte kísérleteit. Sem a magyar, sem az angol nem volt az anyanyelve – Amerikára készülve angol tudását Gibbon monumentális Róma-történetének aprólékos feldolgozásával mélyítette el Újhelyen –, verselő énjében bízva mégis vállalkozott legkedvesebb költőjének tolmácsolására. Méltatást, életrajzot nem írt a lap számára, de feltüntette, hogy a fordítás magyar nyelvből készült. A versek magyar címét nem közölte. A Heilprinről író, őt időnként újra felfedező szerzők két Petőfi-vers lefordításáról tudnak, amit a veje, Gustav Pollak által írt s 1912-ben megjelent életrajzából vesznek.4 Valójában a lap 1857-es és 1858-as évfolyamaiban négy Petőfi-átültetése látott napvilágot, és az egyik Pollak-közölte vers, a Dalaim – Elmerengek gondolkodva gyakran – (My songs) nincs is ezek között. Ez tehát egy ötödik, melynek megjelenési helyét egyelőre nem ismerjük. Elsőként az Egy gondolat bánt engemet (My Care) jelent meg, majd A hazáról (Hungary), az Elnémult
a fergeteg… (Still is at last), valamint A bilincs (The Chain).5
Petőfi életéről s költészetéről az Appleton könyvkiadó enciklopédiája számára írt egy tömör ismertetőt, amelyben utalt a költő halálának körülményeire és a széles körben terjedő népszerű legendákra is, hogy Petőfi igenis él, valamely osztrák tömlöcben tartják fogva, vagy elbujdosva várja, hogy visszatérjen. A történetek, hogy itt vagy ott látták, napirenden vannak. Hazafias tollforgatók kelnek egyik vagy másik eset védelmére. A tény azonban az – írta –, hogy a „forradalom nagy lantosa” a csatatéren vesztette életét.6

¶ Heilprin New Yorkban csatlakozott az 1865-ban, egy előző kezdemény nyomán alakult Magyar Egylethez, amelyben ottléte alatt különféle tisztségeket is betöltött, részt vett az alapszabályának kidolgozásában.7 A változó taglétszámú egylethez 1870/71-ben például 58-an tartoztak, kicsit többen az év­tized végére. Heilprin ekkor már ritkábban volt aktív, filológiai tanulmányoknak élt, lapokba írt, java idejét a nagy Appleton-enciklopédia első és második kiadásának ellenőrzése, szerkesztése töltötte ki. Nevét a régi héber költészet fordításával, kétkötetes kritikai összeállításával írta be az amerikai, illetve a zsidó művelődéstörténetbe. Versfordításait talán felhasználták az egylet ünnepélyein, bár erről nincs konkrét adatunk, csak annyi, hogy szeretett magyarul és angolul verseket mondani. A New Yorki Magyar Egylet társasági életével játszott kohéziós szerepet a magyarok között. Az összetartást a dísztagok imponáló névsora erősítette: Kossuth Lajos, Munkácsy Mihály, Krécsy Béla, Jókai Mór, a New York-i aranylánc gyáros, filantróp Wallach Adolf, Rákosi Viktor, Balázs Árpád és az amerikai orvosprofesszor Gerster Árpád. Anyagi szempontból szegény egyletnek számított, nem volt vagyona, mint a vele párhuzamosan, illetve az idővel egymás után alakult önsegélyező egyleteknek. Összejöveteleiket saját, bérelt helyiségben tartották a Grand Street 176. szám alatt lévő „sörház” első emeletén. Csaknem száz kötetet számláló s alkalmanként gyarapodó könyvtárat tartottak, az adott évben zongorát vásároltak. Helyiségükről pompás leírásban számolt be a New Yorkba vetődött fiatal, verselgető tengerész növendék Kompolthy Tivadar (1852–1907), a későbbi veszprémi lapszerkesztő, akinek első útja a városban egyenesen ide vezetett. A teremben „a főhelyet »Magyarország nemtője« és Kossuth Lajos 1848 iki képei foglalják el. Ez utóbbi kép örök babérkoszorúval van körülvéve. Fölöttük a háromszinü magyar lobogó, az egylet zászlaja leng, melynek zászlóanyja Voytits [Vojtits] Zsigmondné new yorki magyar úrhölgy [egy magyar könyvnyomdász felesége], ki sok buzgalmat fejt ki a nő-emancipáció körül. A 13 magyar vértanú s a 48 iki tábornokok aczképei szintén láthatók itt, valamint egy angol rajz is, »az európai szabadság a ravatalon« czímmel, –  legelől Kossuthot ábrázolván. Az egylet mintegy 80 tagból áll.”8 Egy másik forrás is megerősíti mindezt, amely még azt is felfedi, hogy volt egy „Battyány fametszvényük”, valamint két játék dominójuk, egy sakk-készletük”.9 A köztársasági eszme, a forradalom emléke összetartó erőként hatott a rohamosan fejlődő és impozáns méreteket öltő metropoliszban szétszóródott s lassanként sokasodó magyarok között. A Magyar Egyletnél – miként egyebütt is – Kossuth kultusza „mindent vitt”, nem utolsósorban a diadalmas amerikai körútjának emléke s szinte határtalan mértékűvé növekedett mitológiája jóvoltából. Az ő esetében megvolt a kultusz egyik legfőbb kelléke, a személyes jelenlét, a hátrahagyott dicsőséges „lábnyom” az idegen földön. Amerikai útjának ötvenedik évfordulóján szobrot is emeltek tiszteletére 1902-ben Clevelandben.10 Petőfi amerikai magyar képzete nem táplálkozhatott ilyen helyi forrásból, legföljebb a barát és költőtárs Kerényi Frigyes amerikai tragédiáját lehetett olykor Petőfi személyével összekötni, illetve nyomai vagy sírhelye után kutakodni. Ez a szál azonban nem lehetett olyan erőteljes a forradalmi hagyomány ápolásában, mint az Amerikába sodródó 48-as honvédek, katonatisztek valóságos jelenléte, akik közül számosan rendre szerepeltek vagy legalább is láthatók voltak az amerikai magyarok nemzeti ünnepein, a megemlékezéseken.

Az egyszemélyes intézmény, Löw Vilmos

¶ A Petőfi-művek közvetítésének, fordításának fonalát William N. Loew, magyarosan Löw (Loew) Vilmos (1847–1922) vette föl, a legendás hírű szegedi rabbi, Löw Lipót Pápán született fia, aki a kiegyezés körüli években ment ki Amerikába. Itt jogi végzettséget szerzett, hites ügyvédként irodát vitt New Yorkban, miközben megszámlálhatatlan magyar akció fűződik a nevéhez, többnyire mint kezdeményező, s ha nem az, akkor is önzetlen, elkötelezett résztvevő. Egy jó évtizeden át magvas amerikai tudósításokat küldő levelezője volt A Hon, majd az Ellenőr pesti lapoknak. A két nép közötti közvetítés, „kulturális fordítás” ambíciójával magyar és angol nyelvű heti orgánum kiadásával kísérletezett – sikertelenül. Egy időben szerkesztette az Amerikai Nemzetőrt, egy angol–magyar tolmácskiadványt és egy nyelvmestert állított össze – névtelenül – az Amerikába érkezők számára. Kitartóan kereste Kerényi Frigyes amerikai nyomait. Sokáig azt hitte, hogy jó úton jár, amikor egy Amerikát dicsőítő költemények szerzője után kutatott. Aztán meg kellett állapítania, hogy ezek szerzője nem Kerényi volt, s neki Amerikában teljesen nyoma veszett. Szorgalmas kutatója volt a Kossuth Lajos amerikai időzésére vonatkozó emlékeknek is. Csaknem másfél ezer addig ismeretlen adatot gyűjtött össze. Sokféleképpen támogatta a mozgalmat, hogy Kossuthnak még életében szobrot állítsanak New Yorkban – a végeredményt illetően ugyancsak sikertelenül. Mindeközben előadásokat, ünnepségeket szervezett, aktív szerepet vállalt a rászorultak segélyezésében és így tovább.11

¶ A New Yorki Magyar Egylettel azonban nem éppen a legsikeresebb módon alakultak a kapcsolatai. Belépője szinte botrányba fulladt: hiába érvelt, szónokolt a republikánus elnök, Grant újraválasztása mellett, az egylet nem kívánt belebonyolódni az elnökválasztási kampányba. Már csak azért sem, mert
a korteskedők nem értesítették előre a tagságot, hogy mit terveznek és miért csődítenek idegeneket az egylet gyűléstermébe. Löw három társával kiábrándulva, megszégyenülve hagyta el a helyszínt, majd önálló választási klubot alakított.12 Később talán elsimultak az ellentétek, illetve más, fejlődőben lévő újabb alakulatok jelentettek számára is mozgásteret. Löw Vilmos az amerikai magyar szocialista munkásság kulturális törekvéseit is felkarolta, körükben is tartott előadásokat, és a polgári riválisai által rendesen támadott lapjukat anyagilag támogatta. Fő érdeme mégis az, hogy kortársai közül a legtöbbet ő tette a magyar kultúra ápolása, az amerikai olvasók felé való közvetítése érdekében. Legszívesebben a magyar költők, elsősorban is Petőfi angol nyelvre fordításának szentelte energiáit. Ebből amúgy nem szenvedett hiányt, táplálhatta ezt erőteljes fizikuma, kiváló egészsége. Téli tengeri fürdőzései még öregkorában is – állítólag egy ízben le is filmezték – New York egyik jellegzetes figurájává tették
az „örök bohémként” is tisztelt fáradhatatlan Löwöt.

Löw Vilmos portréja
Fotó: Weiss Vilmos (William Weiss), 1895 körül, digitális reprodukció

¶ Néhány példával jól lehet illusztrálni, hogy a versfordítást kifejezetten gyakorlati célokat szolgáló missziónak is tekintette. Az 1879-es szegedi árvíz károsultjainak segélyezésére New Yorkban alakult központi bizottság tiszteletére Löw Vilmos egy nagy ívre terjedő alkalmi lapot jelentetett meg, mely a gyűjtés ügye, az adakozók kimutatása mellett közreadta Petőfi Talpra magyarját és Eötvös József Bucsú című költeményét angol fordításban. Volt benne egy kép a szegedi vasúti hídról, egy s más Kossuthról, a világjáró hegedűművész Reményi Edéről és a magyar borokról. A lapot Heller Adolf borkereskedő saját költségén nyomatta ki, s az adománygyűjtő impozáns koncerten osztogatták.13 Ez szülte meg a gondolatot, hogy valódi lapot kellene alapítani. Magyar Amerika / Hungarian America címmel Löw meg is indította a „Magyarhon és Amerika művelődési érdekeinek szentelt” kétnyelvű orgánumot 1879. június 15-i kelettel, amely azonban csak két számot ért meg. A bemutatkozó számában Arany Jánostól közölt fordítást, a Tetemre hívást. Az angol szekcióban nagy ambícióval cikksorozatot indított azzal a céllal, hogy ismertesse
a magyar költőket, a magyar költészet és a magyar nemzeti irodalom alakulását, újabb fejlődését. A Vasárnapi Ujság szemleírója a következőt emelte ki az angol szövegből: „»E tanulmány czélja bebizonyitni, hogy Arany János csak oly nagy költő mint Tennyson, Petőfi Sándor csak oly hangulatos dalnok mint Burns s Vörösmarty csak oly ragyogó lángész mint Longfellow«; e rövid idézetből látjuk – fűzte hozzá az óhazai kommentátor –, hogy a czikk írója helyesen állítja párhuzamba három nagy költőnket az angolok megfelelő jeleseivel.”14 Jellegzetes kultuszképző érvelés, mely beleillik a kulturális nacionalizmus meghatározó retorikai gyakorlatába. A fejtegetést az ellentétek és ezzel együtt a hierarchiák felállítása jellemzi, a kimenet pedig a „sajátot” minimum mással egyenrangúként mutatja be, de leginkább másokhoz képest rangosabbnak tartja. A név nélkül megjelent írás szerzője talán a versfordító-szerkesztő Löw volt, de az sem kizárt, hogy szerkesztőtársa, a nagy tudású újságíró, Mogyorósi (Mogyoróssy) Árkád.

¶ Egy újabb hazai katasztrófa, az 1883-as év eleji nagy dunai áradás károsultjainak megsegítése ismét életre hívta az amerikai magyarok segítőkészségének szervezett akcióit. Löw Vilmos Clevelandben a magyar jótékony egyesület nagygyűlésén hatásos beszédet mondott az árvízi károkról, és adakozásra szólította fel a jelenvoltakat. A program további részében német nyelvű felolvasást is tartott Petőfiről. Egy héttel később egy másik estélyen angolul ismertette Petőfi életét és költészetét. Ez a felolvasás meg is jelent egy 14 oldalra terjedő önálló füzetben, mely a gyűjtéssel kapcsolatos információkat – így a bizottság névsorát is – tartalmazta. „A felolvasás idézi híres íróknak és tudósoknak ítéletét Petőfi költészetéről – tájékoztatta a magyarországi olvasót a Vasárnapi Ujság –, hogy rámutasson az osztatlan magasztalásra, melyben mindenütt részesül. Ezután megismerteti életét, s költeményeiből ad mutatványokat, többi közt a »Talpra magyart« is közli. A füzet ára 25 cent.” Az estély csaknem ezerdolláros eredménnyel zárult.15 Talán aprópénzre váltásnak tűnik a Nemzeti dal ilyen profán felhasználása mindkét alkalommal, ám itt nem a költészetről, hanem társadalmi mozgósításról volt szó.

¶ Löw Vilmos mennyiségileg impozáns fordítói életművet alkotott: egy régi felmérés szerint 110 magyar költőnek 473 versét ültette át, köztük olyan nagy terjedelmű műveket is, mint a Toldi, a Toldi estéje és Az ember tragédiája. Egy mai kutatás valószínűleg nagyobb számokat regisztrálna. Fordításai tíz önálló kötetet tesznek ki, melyek újraközléseket, a korábbiak bővítését, korrekciókat is tartalmaznak. Fordított népdalokat is, néhányat Reményi Ede és Korbay Ferenc zeneművei számra. A vezérszólam a Petőfi költészetéé, több mint száz vers, beleértve a János vitézt, Az apostolt és a Bolond Istókot. Minthogy nem a filológia, fordításkritika van ezúttal terítéken, a kultusz szempontjából elegendő néhány vonást kiemelni az első kötet kapcsán, s a későbbiekben Az apostol fordítását megjelentető kötet kiadásának egy – ugyancsak a kultusszal kapcsolatos – motivációját.16

¶ Az itt-ott megjelenő mutatványokat követve Löw Vilmos 1881-ben jelentette meg a Gems from Petőfi and other Hungarian Poets (Gyöngyszemek Petőfitől és más magyar költőktől) című kötetét, amely 45 Petőfi- és 36 másoktól származó verset tartalmaz. Bevezetőleg rövid történelmi vázlatot is nyújtott a magyar költészet fejlődéséről, Petőfi életéről pedig hosszabban emlékezett meg. A Budapesti Szemle kritikusa, talán Gyulay Pál,17 megadta az értékelés későbbiekben sem sokat módosult irányát: tisztes iparosmunka, amely mégiscsak messzemenő tiszteletet érdemel. Nem olyan borzasztó, mint a címlapon ajánlásként fölvett Szabadság szerelem… fordítása. „Ez a hat sor – írta – kétségbe ejtő próza. Petőfi egyszerű, keresetlen, de annál emelkedettebb, szívből fakadt lelkesült mondatát alig lehet kihalászni e meed-ek, claim-ek és thereof-ok keverékéből, s az erőltetett és mégis gyarló rímek a kínos esztergályozó munka nyomait viselik magukon. Apolló segíts! ilyen-e az egész kötet?” Szerencsére nem, adta meg rögvest az örömteli
választ. A mérleg másik serpenyőjébe helyezett érvek mai szemmel nézve a fordítások történeti értékét hangsúlyozták: végre van fordítás, versben s nem prózában, tartalom és értelem vonatkozásában nagyjából minden rendben van, és mindenekelőtt: a külföld végre képet nyerhet a magyar költő­géniuszról s a magyar költészetről. Ez az érvrendszer ugyanakkor Petőfi mint parttalanul használható kultusztárgy üzemszerű „esztergályozását” erősítette, illetve szolgálja az ilyen indoklás még napjainkban is. Pontosan azért, mert az érvek kénytelenek megmaradni a költészet járulékos, külsődleges aspektusainál, s nem a költészetre irányulnak.

Az első Löw-féle Petőfi-fordításkötet címlapja, 1881, digitális reprodukció

¶ Löw Vilmos fordításait később is ebben a mederben ítélték meg. Az erényeit kultikus módon ismétlők a termés nagysága és a szerző elkötelezettsége előtt hajtottak fejet. Halála után írta az őt személyesen jól ismerő Rácz Rónai Károly: „az amerikai angol irodalomba éppen egy amerikai magyar, az alig pár hónappal ezelőtt elhunyt Löw Vilmos juttatta el Petőfit a maga méltó helyére.” Úgy vélekedett, hogy „az ő Petőfi-fordításai az egyedüli, legigazibb, mondhatnók klasszikus amerikai–angol visszazengetői Petőfi dalainak.” Az angol nyelvet és költészetet jobban ismerők azonban minden tiszteletük kinyilvánítása ellenére is inkább osztották a műfordító visszafogott véleményét saját munkájáról. Egy ízben így fogalmazott: „Senki sem ismeri nálam alaposabban a magyar Petőfi és az angol Petőfi közötti óriási távolságot, mivel ez utóbbit a fordítá­saim ismertetik meg az olvasóval. Egy érdemet azonban állítok. Fordításaim nem biztos, hogy klasszikus reprodukciók, nem Petőfi igazi zsenialitását bemutató költői alkotások, de úgy gondolom, hogy sikerült – con amore – hűséges fényképeket készítenem.” Az irodalomtörténész Molnár Basa Enikő a magyar költészet angol nyelvű fordításait értékelve ebben az értelemben vonta meg a mérleget: szövegei „akkurátusak,
de nem költőiek”.18

¶ Szólni kell a kötet kiadójáról, gróf (vagy inkább: „gróf”) Esterházy Pálról. Róla ekkor még nem sokan hallottak. Az 1868-ban az Egyesült Államokban letelepülő Paul O. d’Esterhazyt az 1880-as népszámláláskor 47 éves bányaügynökként (mining operator) írták össze, aki amerikai feleségével, három fiá­val és három leányával (meg két házvezetőnővel) lakott New Yorkban.19 Pár éven belül a kanadai kormány ügynökeként magyarok Kanadába való telepítésével szerzett magának nem minden szempontból egyértelmű hírnevet. Az ellentmondásos – viharos? – telepítési akció ellenére személye egy alapjában jó szándékú, honfitársait segítő – bár önmaga hasznát sem megvető –, a magyarok iránti respektus kivívását mindig is előtérbe helyező, ám a kék vér vonatkozásában erősen kétséges személyt rejt, akinek kilétét csak jóval később sikerült megfejteni. Egy idő után a kortársak is szembesültek azzal, hogy az arisztokrata pedigré nem stimmel, és rögvest terjedt a hír: szélhámosról van szó. Ez nem sokat számított, Ester­házy mindvégig kitartott, s zavartalanul élte öreg napjait, mígnem 1912-ben New Yorkban elhunyt. Leszármazottai is mindmáig őrzik a fölvett nevet. Emlékét máig fenntartja az általa 1886-ban alapított préritelepülés neve: Esterhaz-Kaposvar, amelynek negyedszázados alapítási ünnepségére csak megtört egészsége miatt nem tudott annak idején elmenni. Egy ideig Vasváry Ödön úgy gondolta bizonyos adatok nyomán, hogy talán az egyik, Amerikába származott hazai ál-Petőfivel azonos, aki csalásai tartozásaként – mondhatjuk: vezekléseként – vállalta az első Petőfi-kötet kiadását Amerikában.
Az ál-Petőfi ál-grófként szolgáltatott elégtételt a költőnek.20 Regénybe illő elképzelés – milyen kár, hogy a kombináció nem igazolódott be. Még az is megtörtént 1884-ben, hogy Ester­házy „szakértette meg” az amerikai sajtóban azt a Bécsből New Yorkba jutott hírt, hogy Petőfi állítólag él és rabként dolgozik egy szibériai bányában. Korrekt választ adott, s szavai hitelét igyekezett egy apró utalással nyomatékosítani: „Ugyanabban az ezredben harcoltam Petőfivel az 1848–49-es hadjáratban.”
– Melyikben? A szabadságharc hadtörténeti forrásai szerint az ifjú hadnagy másutt mozgott, mint Petőfi.21

Petőfi mint a „honvágyas mentalitás” kifejeződése

¶ A Löw-féle első, 1881-es fordításkötet megjelenésekor még
a kezdetek kezdetén tartott a magyarok tömeges beáramlása az unióba. A később fontossá vált gócpontok alapítása szinte egybeesik a „Petőfi gyöngyszemeinek” amerikai megjelenésével. Clevelandben az első magyarországi bevándorlók – jobbára német vagy zsidó iparosok, kereskedők – még szanaszéjjel laktak a városban. 1881/82 telén érkeztek a keleti városrész magyar negyedének főként Abaújból elszármazott őslakói. Kuzma András – utóbbi becenevén „Kentucky bácsi” – kapott elsőnek munkát a később magyarrá váló negyedben levő Eberhardt-féle vasgyárban, s az ő nyomán egyre több magyar került a gyárba. Az első itteni egyletet Batthyány Lajos grófról, az első felelős magyar miniszterelnökről nevezték el. Az egylet fennállásának második évében, egy nagyszabású március 15-i ünnepélyen avatták fel magyar zászlójukat, a helyi hagyomány szerint az első magyar zászlót Amerikában. A New Yorki Magyar Egylet zászlójáról tehát nem tudtak, ám még a látványos zászlóavatás elsőségén is osztozniuk kellett, minthogy ugyanekkor a hasonló New York-i ünnepélyen – „a sajtószabadság évfordulóján” – is nemzeti lobogót avattak. Az éppen Amerikában fellépő operaénekesnő, Gerster Etelka (1855–1920) ajándékát Semsey Károly, volt 48-as honvédtiszt, a Magyar Társalgó és Önsegélyező Egylet elnöke vette át az egylet nevében, miközben „a jelen lévő magyar közönség szűnni nem akaró éljenekben tört ki”.22 A Cleveland nyugati részén lakóknak az egyházi szerveződéseken túl három egyletük alakult: a Deák Ferenc, a Zrínyi Miklós és a Kossuth Lajos nevét viselő, amelyeknek tagjai részben nem magyar anyanyelvűek voltak, de a magyar korona elszármazott, iránta hű alattvalóinak tekintették magukat. Bridgeportba szintén 1881 és 1882-ben érkeztek az első „kolóniaalapító” magyar munkások. Ugyancsak ezekben az években vetették meg lábukat az Indiana államban lévő South Bendben. Chicagóban már 1871-ben Deák-Kört alapítottak, a kétkezi munkások azonban csak egy évtized múlva kezdtek nagyobb számban a városba és környékére áramlani. Mindezen – s további kisebb – telepek alakulásával egy időben, illetve a kezdeteket némileg meg is előzve Pittsburghben és környékén, valamint a pennsylvaniai és a West Virginia-i bányavidékeken települtek meg a magyarországi falvakból a döntően az időleges munkavállalás céljával érkező munkások, szlovákok, magyarok, németek, ruszinok, délszlávok. Az „óhazából hozott” nemzetiségi kérdés, a zsidók asszimilációjának ügye, de nagy hangsúllyal a magyar–szlovák ellentétek és a „pánszláv agitációként” emlegetett nacionalista áramlat mindenütt befolyásolták a kollektív identitások alakulását s megnyilvánulási
formáit.

¶ A közösségképződésben, a magyar bevándoroltak etnikus szerveződésében és szolidaritásában az 1848–49-es hagyomány kulcsszerepet játszott. Évfordulóit rendre megülték – olyan körülmények között s olyan ünnepi módon, amire létszámuk, szervezettségük, összetartásuk, továbbá az egymás közötti rivalizálás és civódás éppen lehetőséget adott. Az amerikai magyar sajtónak lényeges szerepe volt kultusz alakításában és fenntartásában. Befolyással voltak az előkészületekre, a szervezésre, az ünneplés módjára, s a maguk stílusában, felfogásában számoltak be a megemlékezésekről. Ébren tartották a forradalom nevezetes alakjainak, a szabadságharc hőseinek tetteit, emléküket az évfordulókon túl is sokféleképpen igyekeztek ápolni, népszerűsíteni. A visszatekintés megmutatkozott abban is, hogy a formálódó önsegélyező egyesületek,
a magyar szervezetek, intézmények – de még akár kávéházak vagy vendéglők, szállók – névadói között is rendre feltűntek a dicső korszak szereplői. Petőfi neve is felbukkan már a kezdeti időben, noha nem kell azt gondolni, hogy a forradalom szószólói vagy a szabadságharc hősei nevükkel dominálták volna Magyar Amerika szimbolikus „köznévtárát”. Sőt „Magyarország minden nagysága meg van örökítve” – írta 1895-ben szarkasztikusan a magyar szocialista költő, hírlapíró Abet Ádám a pesti Népszavának Clevelandből: „Boldogságos Szűz Mária”, „Ferencz József”, „Kossuth Lajos”, „Deák Ferencz”, „Verhovay Gyula” stb., stb.23 Kende Géza találó fordulattal fejezte ki a lényeget történeti munkájában: az amerikai magyarság „egész honvágyas mentalitását” legmeggyőzőbben az egyletek elnevezése bizonyítja.24

¶ Ebben a historizáló miliőben igen korán jelentkezett a múlt
– a névadók, főként a történelmi személyek – egymással nehezen összeegyeztethető vagy egyenesen ütköző felfogásának feszültsége. A szórványos, esetleges sajtóhírek alapján úgy tűnik, hogy a Petőfi nevét viselő első összefogás 1881-ben alakult New Yorkban. A jótékony célú Petőfi Egylet rövidesen a legnagyobb és a leggazdagabb magyar egyletté fejlődött New Yorkban. Hamarosan ifjúsági osztálya, a Young Petőfi Society is megalakult 1887-ben, amely azt tanúsítja, hogy a Petőfi-szimbólum az amerikai földön született vagy ott nevelkedő fiatalok szocializációjában is szerepet kapott – legalábbis
a szülők szándékai szerint. Az „anyaegylet” fennállásának negyedszázados évfordulóján Löw Vilmos mondott ünnepi beszédet a névadó életéről és költészetéről. A fordításairól szólva a magát költőnek alig-alig tartó előadó himnikus szavakkal kötötte össze az egylet szereteten alapuló, fajra, meggyőződésre, vallásra nyitott jótékony szellemét a hazaszeretettel, melyet a nagy dalköltőnek – kinek halhatatlan nevét választották az egylet nevéül – az igazság, a tisztelet, a testvériség,
a jóindulat és a jótékonyság iránti szeretetéből merítettek. Magyarország millenniumi évében nagy történelmi felvonulást tartottak New York magyarok lakta utcáiban, amit bankett követett a város egyik nagy rendezvénytermében.
Az ötvenedik évfordulókor tagságuk 1200 fő körül mozgott, vagyonuk pedig majdnem elérte a háromszázezer dollárt. Brooklynban saját temetőjük (temetőrészük) volt, és bete­geik gondozására a Bronxban épülő kórházban tízezer dolláros alapítványt tett egy Petőfi Szoba létesítésére. A Young Petőfinek a második világháború végén az ezret jóval meghaladó tagja volt. Az egyre inkább tartalmát vesztő, bár kulturális referenciáját halványan fenntartó névről a többedik generációs utódok mondtak le a háború után, amikor Provident néven átvedlettek amerikai biztosítótársasággá, bár általában még ekkor is feltüntették, hogy a „régi Petőfiről” van szó. A Petőfi Egylet a magyarországi zsidó asszimiláció amerikai magyar mutációja, illetve jellegzetes képződménye volt, az új hazában, az új befogadói közegbe való beilleszkedés mellett is őrizte – kezdetben markáns hangsúllyal, majd halványabban – a magyar kulturális és bizonyos mértékig az államnemzeti jellegű magyar kötődést és nemzeti öntudatot.25

¶ A munkaviszonyok változékonysága, a potenciális tagság fluktuációja miatt közel sem volt ennyire tartós a vándormunkásoknak az a két önsegélyező egylete, amely a korai 1890-es években választotta magáénak Petőfi Sándor nevét. A névhasználat kettőssége esetükben azonban már jól érzékelhető. Míg az Egyesült Államok egyik távoli, nyugati államában, Wyomingban a Rock Spring-i bányászok Petőfi Sándor Magyar Keresztény Betegsegélyező Egyletet alakítottak,
a New Jersey északi részének lévő Port Oramban – későbbi nevén Whartonban – a magyar bánya- és öntödei munkások a Petőfi Sándor Munkás Betegsegélyező Egylet révén fogtak össze. Az utóbbit jó három évtizedig lehet nyomon követni a forrásokban. Az 1890-es évek derekán magában Clevelandben is alakult egy Petőfi Társas Kör, valamint egy Petőfi Sándor Szocialista Munkás Egylet. A vetélkedés a társas összejövetelek – színielőadások, mulatságok, ünnepségek, toborzó kampányok – elkülönülésén túl a politikai felfogásban, s alkalmanként az ilyen célú nyilatkozatokban is megmutatkozott. A Clevelandben megjelenő polgári lapok rendszeresen vitáztak a szocialistákkal, illetve lapjukkal. Időről időre ez zajosabb formát is öltött – persze oda-vissza alapon. A névválasztás nem egy alkalommal került napirendre. Egy ízben arra a felvetésre, hogy a Petőfi Munkás Egylet nem érdemli a nevet, melyet visel, az érintettek újságja két Petőfi-vers részletével vágott vissza. A XIX. század költői több passzusát követően a cikkíró a maguk álláspontját fejtegette, leszögezve, hogy „erőt merítve a költő szavából”, az önkény uralma ellen küzdenek. „Mi a hazát és a népet ki akarjuk szabadítani a zsarolók karmai közül. A nagy Petőfi egyebet sem akart egész életében.” Aki pedig őket vádolja, a Clevelandi Rekorder szerkesztője, „költőnk nevét szentségteleníti”. A nyomaték kedvéért A kutyák dala két strófáját idézte – az urak kényébe beletörődő meghunyászkodást kárhozató sorokat.26 Az ilyenfajta diskurzusban az ellenfél mindig méltatlan a szakrális kifejezésekkel övezett hőshöz, s a retorika kedvelt fordulata a megszentségtelenítés vádja. Ezzel a Szabadság cikkírói is szerettek visszavágni és az ellenfelet megbélyegezni.

A forradalom ötvenedik évfordulója

¶ A márciusi forradalom és szabadságharc évfordulóinak megülésében a fél évszázados emlékünnepek – ideértve Petőfi Sándor halálának s az aradi vértanúk ötvenedik évfordulóit – bizonyos mértékig határkőnek tekinthetők a diaszpóra történetében. Ezek az ünnepélyek a hazai múltat dicsőítették,
és egyben kifejezték az amerikai magyarok önmagukról alkotott elképzelését is. „Ahol a szabadságharc végződik, ott kezdődik az amerikai magyarság története” – fogalmazott egy újságíró. Az emigránsokból került ki az első tömegesebb bevándorlás Amerikába, akiknek számát a politikai emigráció helyébe lépő gazdasági szaporította meg. Eljutottunk oda – írta –, hogy New Yorkban és környékén több magyar van, mint Magyarország bármely városában, Budapestet, Szabadkát és Szegedet kivéve. „Ez a hatalmas kolónia készül most a szabadságharc ötvenéves ünnepét megülni. Megüli vélle
a maga jubileumát is.”27

¶ Nemcsak New Yorkban, országszerte nagy ünnepségeket rendeztek. Ahol többen voltak, értelemszerűen több rendezvényt is tartottak, de ahol csekély számban fordultak elő, lehetőségeikhez mérten ott is fölsorakoztak a szabadságharc emlékét megtestesítő valóságos vagy képzeletbeli magyar zászló alá. Ahol például már volt egyháza a reformátusoknak, ott istentiszteletek s egyházi beszédek tartásával ünnepelték meg az évfordulót. Ilyen ünnepélyes szertartások voltak Pittsburghben, New Yorkban, Clevelandben, Chicagóban, Bridgeportban, South-Norwalkban, Trentonban és Mount-Carmelben – többnyire meghívott amerikai vendégek részvétele mellett.28 A sajtó büszkén sorjázta a helyszíneket, a rendezőket-szervezőket, az ünnepi szónokokat, a szereplőket, ismertették az ünnep lefolyását. Az inkább lelkesült mint szenvtelen beszámolókból a távlati szemlélő megnyugvással szűrhette le, hogy „megható képét látjuk annak a hazafiasságnak – írta a Pesti Napló –, mely a messze nyugaton is lelkesíti Amerikába szakadt honfitársainkat. Az amerikai magyarok mindenütt nagy lelkesedéssel ünnepelték meg a szabadság születésenapjának, március 15-ének ötvenedik évfordulóját. És lelkesedésük csodálattal tölti el az amerikaiakat, akik mindenütt csatlakoztak a magyarság ünnepléséhez, és bámulattal adóztak
a magyar hazafiságnak.”29

¶ Igen, az Amerikába vándorló és ott részben véglegesen megtelepedő, részben csak ideiglenes tartózkodásra érkező magyarok nem szakadtak el hazájuktól, megünnepelték a jeles évfordulót. Demonstrálták, hogy szülőhelyüktől távol, attól elszakadva is őrizik a nemzeti szellemet. Kicsit jobban „megkaparva” a sima felületet, kiderül, hogy az ugyancsak fennen hirdetett összhangról, összefogásról csak korlátozott értelemben lehet beszélni. Az ellentétek részletei, a „beszédes” elhallgatások jelentősége utólag homályba vész és látszólag jelentőségét veszti, pedig lényegi dolgok elfödéséről van szó. Ha a mondanivalót a Petőfi-kultuszra szűkítjük, világos, hogy a költő alakja mint a nemzeti hős karakteres figurája a csoportkohézióban és a csoportközi versengésben egyaránt szerepet játszott. Az egyesítés funkciója nem abszolutizálható. A megosztás, a belső határok képzése nem csupán a polgári kereteket elutasító szocialista szerveződésekkel szemben öltött testet – ritkán ezt egy-egy összefogással még át is tudták hidalni –, hanem az egyes világnézetileg rokonságban álló, laza határokkal elkülönülő társadalmi alakulatok között is. New York és Cleveland esete világosan példázza ezt.

¶ New Yorkban mint a legnépesebb és legtagoltabb közegben két nagy és számos kisebb rendezvénnyel ülték meg a fél évszázados évfordulót.30 Ez részben megfelelt a térbeli és társadalmi széttagoltságnak. Mondhatni, egy laza közösség sokszínűsége, változatossága is megmutatkozott ezáltal. Az egyes csoportokon belüli emlékezés természetes rendje ugyanakkor nem párosult a csoportközi együttműködéssel és a részérdekek integrációjával, pedig a kiindulópont a nagy összefogás eszméje volt. Baracs Henrik, a fáradhatatlan organizátor, a korszak egyik legjobb újságírója szorgalmazta elsősorban, hogy a jubileumot minden magyar közös ünneplésével kell emlékezetessé tenni, ami egyúttal a befogadó közeg – az amerikai társadalom – magyarok iránti elismerését is megfelelőképpen ki tudná váltani. Nemzeti jellegű, minden politikától és demonstrációtól mentes ünnepet képzelt. Ennek érdekében és egy magas nívójú művészeti program reményében igyekezett megnyerni a New Yorkban élő két kiemelkedő magyar zeneművész, Reményi Ede és Seidl Antal, az akkori idők legnagyobb Wagner-dirigensének tartott karmester közreműködését, valamint a városban vendégszereplő Kopácsy Juliska, Karczag Vilmos író felesége, a hírneves operettdíva részvételét. Pénzgyűjtést nem az ő fellépésükre kellett volna szervezni, hanem a Seidl Antal zenekarának közreműködésére, amely többek között előadta volna Reményi új szerzeményét, „magyar jubiláris Hymnusát”. Részben ezért, részben sok más ok – például személyes ellentétek – miatt az egyletek közös Március 15-i Bizottsága a sok előzetes gyűlésezés ellenére mégsem alakult meg, az utak széttartottak.31

¶ Az impozánsabb ünnepélyt a Magyar Dalárda és az Első Magyar Társalgó és Betegsegélyző Egylet vezetése alatt egyesült egyletek rendezték március 12-én. Délután nagy felvonulást tartottak. A magyar negyed szívéből, a Houston Streetről induló lovasbandériumos, zászlós díszfelvonulás a magyarok lakta utcákon át kanyarogva a városháza elé vonult, ahol egy magyar születésű városi elöljáró és más városi tisztviselők fogadták nagy tömeg jelenlétében. A felvonulók a karjukra nemzetiszín szalagot kötöttek. Amerre a menet elvonult, a házak gazdagon fel voltak díszítve, lobogózva. A beszámoló szerint „úgy a férfiak, mint a nők nagy része kócsagtollas Kossuth kalapot viselt és sűrűn volt képviselve a szép magyar viselet. A menetet a szocialista egylet kis csapatja zárta be, zászló nélkül masíroztak.” A városháza előtt a dalárda kivált a menetből, és zászlója köré csoportosulva elénekelte a Hymnust, azzal a tömeg szétoszlott. Este a Grand Central Palace nagytermében tartották meg az emlékező ünnepélyt, amit hangverseny, majd táncmulatság követett. Az üdvözletek, szónoklatok után ismét a kétszáz fős Magyar Dalárda énekelt, különféle előadók s zeneszámok szerepeltek, majd Karczag Vilmos elszavalta a Nemzeti dalt. Azután jött az est fénypontja: az ünnepelt művésznő, Kopácsy Juliska éneke – többek között a Kossuth-nóta előadásával. Volt még egy mozzanat, ami utóbb vált ismertté. A hangverseny végéhez közeledve míg a közönség várta a két vendég megérkezését – az énekesnő színházi búcsúfellépéséről jött –, az egyik egyesületi titkár egy határozattervezetet olvasott fel, melyben a magyarországi általános választások követelése fogalmazódott meg. A „rezolúció” elhangzott, de nem történt semmi, nem tárgyaltak róla. A műsoron kívüli akciót, amiről a közönségnek csak egy része értesült, a Szabadság utóbb formai-jogi csűrés-csavarással megalapozatlannak tartotta.32 Pontosabban: az ünnepet csorbító „disszonanciának” nevezte, amivel jelentéktelenségét is igyekezett kifejezni, holott az epizód jól mutatja, hogy az „egyesült egyletek”, illetve a rendezők között nemcsak olyanok voltak, akik bár egymással összefogtak, ám másokkal nem akartak ünnepelni, hanem olyanok is, akik
’48 örökségét közvetlen politikai üzenetként is szerették volna
érvényesíteni.

¶ A második nagyobb New York-i ünnepet a Magyar Egylet és Műkedvelő Társaság, Amerika legrégibb magyar egylete rendezte meg március 13-án, vasárnap este a „zsúfolásig megtelt” Central Opera House nagytermében. A fő műsorszámot a Falu rossza népszínmű előadása képezte. Az első és a második felvonás között tartották az emlékező ünnepséget. A Magyar Dalkör elénekelte a Hymnust, Karczag Vilmos ünnepi beszédet mondott. Kopácsy Juliska szintén jelen volt, megnézte az előadást, de az előző napi fellépésén annyira berekedt, hogy nem tudott énekelni. Ez láthatóan „simább”, jelképeiben is egyszerűbb ünnepség volt, mint a másik, a Szabadság azért itt is talált némi „disszonanciát” az ünnepi beszédben. Ez kevésbé lényeges, mint az, hogy ez a rendezvény jellegét tekintve semmiben nem különbözött az előző napitól, a különállást valami olyan ma már kideríthetetlen ok mozgathatta, ami a csoportközi rivalizálással, a presztízzsel, a személyes torzsalkodással lehetett összefüggésben.

¶ Clevelandben szintén több ünnepséget tartottak. A fennmaradt lapokban három nagyobbról olvashatunk beszámolót, de voltak még továbbiak is. A görög és a római katolikusok külön-külön ünnepeltek. Nagyobb megmozdulást az utóbbiak tartottak egy látványos utcai körmenettel, amelyre zászlóikkal nyolc katolikus magyar egylet sorakozott fel és masírozott a magyarlakta utcákon át a katolikus magyar iskola udvarára. Itt zajlott le az ünnepély a plébános, a még viszonylag friss amerikás Paulovics Róbert szónoklatával. A végén közös imát mondtak az elhunyt 1848-as honvédekért. Ezalatt a belvárosban a Grays Armory nevű, a nagy megmozdulásoknak helyet adó épület nagytermében vegyesen amerikai és magyar közönség gyűlt össze. A jelenvoltak számát 2500-3500 főre becsülték. Az ünnepi beszédet Demeter Bertalan református lelkész mondta nagy sikerrel. Angolul a városi postamester
és egy állami szenátor szónokolt. „Az ünnepet – írta a Szabadság – két sikerült élőkép fejezte be.”33 Egy hét múlva a lap többek kérdésére válaszolva felfedte tartózkodásuk okát, hogy miért is nem írtak bővebben erről a népes ünnepélyről. Azért nem, mert a hazafias ünnepélyeket – indokolták – nem tartják ara valónak, hogy egyesek hasznot – akár csak erkölcsi hasznot – húzzanak belőle. Márpedig a márciusi ünnepély főrendezője, egy biztosítási ügynök „nyíltan kijelentette – így a lap –, hogy az egész ünnep arra való neki, hogy neki reklámul szolgáljon”. Az ünnepet arra akarta használni, hogy beszélhessen, hogy „neve”, híre legyen. Ha pedig előtte írtak volna erről elítélőleg, az lett volna a vád, hogy egy hazafias megmozdulást tönkre akarnak tenni.34

¶ A perpatvarnak vagy inkább a lap sértettségének, a „vezérszerep” meghiúsulásának az lett az eredménye, hogy a valódi mozgósítás elmaradt, és a clevelandi magyarok nem a legnagyobb helyi lapjukból, hanem az angol nyelvűekből kaptak hasábokra menő beszámolót az ünnepélyről. Ott olvashatták az angol és magyar ünnepi beszédeket, köztük a főrendező, Steiner Lajos alapos történeti visszatekintését is. Képet kaptak az ünnepség lefolyásáról, a zeneszámokról, a fellépőkről, többek között arról, hogy a református lelkész beszéde után Kemény György, nyalka fiatalember Petőfi Sándor megszemélyesítőjeként lépett a színre honvéd egyenruhában és elszavalta a „magyar nemzeti dalt”, a Talpra magyart. Ezt követően a Clevelandi Magyar Dalárda előadta a Kossuth-nótát. A zárásként bemutatott két élőképet szintén csak az angol lapok ismertették, s még a főbb szereplők nevét is felsorolták. Az első azt idézte meg, ahogy Kossuth hadba hívta a népet, a másik az Apoteózis címet viselte. Az előbbi bemutatásakor a Rákóczi-indulót, az utóbbinál az amerikai himnuszt játszották. A második jelenet a magyar és az amerikai szabadsághősök egymásra találását ábrázolta: Petőfi, Kossuth, Széchenyi és Batthyány kezet fog Fillmore amerikai elnökkel, Clay szenátorral és Webster külügyminiszterrel, mögöttük a Szabadság, az Egyesült Államok (Columbia) és Magyarország megszemélyesítő nőalakjai álltak. A jeleneteket Steiner Lajos rendezte. Az ihletet San Franciscóból hozhatta magával, ahol a Magyar Egyesület a millenniumi ünnepségen élőképpel szemléltette Árpád vezér államalapítását.35

Apoteózis, élőkép, Cleveland, 1898. március 22., digitális reprodukció
Testvériség / Fraternity, 1948. április, 52.

¶ A Petőfi Sándort megszemélyesítő „nyalka fiatalember” megőrizte az Apoteózisról felvett fényképfelvételt, és ötven évvel később, a forradalom és szabadságharc centenáriumán közreadta egy amerikai magyar egyesületi közlönyben. Ekkor, 1948-ban már csak ő volt életben az egykori szereplők közül. Amikor annak idején a jelenetet bemutatták, még csak két éve próbált az Újvilágban meggyökeresedni. Már ekkor írt, verselt, lapokat szerkesztett, járta az országot. Kemény György (1875–1952) az ezt követő évtizedekben Magyar Amerika egyik legismertebb személyisége lett, helyben sokra tartott, versek százait ontó költő, szinte minden magyar ügyre kiterjedő figyelemmel bíró szerkesztő, jó tollú újságíró.36 A nagyobb ’48-as ünnepségeknek szinte állandó beszédmondója lett. Két alkalom különösen kiemelkedik ezek sorából. Az 1898-as clevelandi élőkép „Petőfijét” kérték fel ugyanis mindkét Amerikában állított Petőfi-szobor avatásán ünnepi szónoknak (alighanem anélkül, hogy az előzményről tudtak volna): 1924-ben Buffalóban, majd 1930-ban Clevelandben, amikor már a Petőfi Társaság egyetlen Amerikában élő tagjaként övezte személyét tisztelet.

Kulturális egyesületek Petőfi nevével

¶ Mielőtt a szoborállítás korszakába „lépnénk”, szólni kell még arról, hogy a századfordulót követően Petőfi Sándor nevével több kifejezetten kulturális célú szerveződés is alakult. Ebben hatása lehetett a fél évszázadra emlékező ünnepségsorozatnak, ám sokkal többet nyomott a latban, hogy időközben a bevándoroltak társadalmi összetétele és jellege bizonyos mértékben módosult. A túlnyomórészt paraszti hátterű, alacsony iskolázottságú bevándorlók tömegében – a migráció kiterjedésével – megnőtt a tanult, a magasabb műveltségi igényszintet tanúsító egyének, kisebb-nagyobb csoportok aránya. Voltak persze már korábban is bőven kulturális törekvések,
s egyáltalán nem áll az, hogy az ilyeneket csakis Petőfi Sándor neve alatt kellene keresni. Ám a költő kultuszának alakulásában a szinte spontán névválasztás, a márciusi ifjak, illetve a költő géniuszának kultikus emlegetése és a nemzeti ünnepeken elszavalt egy-egy hazafiasnak számító Petőfi-versen túl néhány helyen és alkalmanként határozottabb társas művelődési igények is jelentkeztek.

¶ St. Louisban az 1904-ben megtartott világkiállítás hírére, főként az építkezési időszak bővülő munkalehetőségeinek vonzására a magyarok száma rövid idő alatt megtízszereződött. Az Egyesült Államok akkor negyedik legnépesebb városa százszámra csábította a magyarokat az ország minden részéből, akik közül sokan állandó letelepedésre rendezkedtek be. Magyar üzletek, kávéházak, szalonok, éttermek nyíltak a városban. Megszületett az első magyar önképző egylet, a Petőfi Sándor Társaság. Díszelnökévé az akkor még St. Louis­ban élő és a világkiállításon Jeruzsálem hű másolatának megépítését szervező Konta Sándort választották meg, a később országos hírű és ismertségű személyiséget. Az összejöveteleket, főleg a jótékony célú mulatságokat, zeneestéket, a régi idők híres báljait a magyarok sokáig emlegették. A krónika szerint „[n]agyon jól ment az egylet dolga ahhoz, hogy a tagok békésen megfértek volna és az 1904. év végén feloszlott ez a sokat ígérő kultúregylet, miután előzőleg egy Dalkör alakításával is kudarcot vallott”. A Dalkörből alakult aztán a Marx Károly Asztaltársaság, mely hosszabb ideig bírta, és az egyedüli összetartó kapocsnak bizonyult az iparosok között.37 Szintén a világkiállítás miatt ment a városba Németh Péter jó nevű, mozgékony hazai újságíró az Urania tudományos ismeretterjesztő vállalat alkalmazottjaként, hogy Magyarországról vetített képes előadásokat tartson. Nem tért vissza Magyarországra, hanem 1905 áprilisában Új Világ címen egy kiadóval társulva képes szépirodalmi és társadalmi hetilap indítására vállalkozott, amely a kiadás minőségében és tartalmában jelentősen meghaladta az addigi amerikai magyar sajtótermékek színvonalát. Az első szám első oldalán Petőfi Sándor arcképét hozta.38 A nívós, igen jó visszhangot keltő orgánumnak azonban ugyancsak rövid élet adatott: egy év múlva már New Yorkba települt át, majd rövid pár hónap múlva megszűnt. A szerkesztő más lapokhoz szegődött és egyéb ügyekbe bonyolódott.

¶ Jó néhány további magyarlakta helyen is alakultak Petőfi nevét viselő kulturális vagy jótékony célú egyesületek. Clevelandben 1910-ben formálódott egy új társaskör Petőfi Club néven, miközben már öt éve egy Petőfi Egylet is fennállott, műkedvelő előadásokat rendezett. Csupán New Jersey államban három munkás dalárda tevékenykedett a neve alatt: Newark (1900-től pár évig), Passaic és Elisabeth városában, ahol a Petőfi Munkás Dalkör 1906-tól két-három évtizeden át működött. Volt továbbá Passaicban Petőfi Kör, Perth Amboyban Petőfi Irodalmi (majd Ifjúsági) Egylet, Trentonban szintén Petőfi Ifjúsági Egylet. Működésük a helyi közösségek szervezésében, művelődésében és szórakozásában bírt jelentőséggel, az országos lapok ritkán részletezték működésüket. Még ritkábban írtak arról a szigetszerűen kialakuló magyar tömörülésről, melyet Vermont állam márványbányászata hozott létre. Proctor városában, az Egyesült Államok legfinomabb márványlelőhelyén több száz magyar munkás dolgozott. Más magyar telepektől távol voltak, de alkalmilag igyekeztek kapcsolatot tartani honfitársaikkal. Például a New Yorkban elsőként alapított református egyház számára díszesen faragott keresztelőmedencét készítettek, amikor templomukat 1904-ben felszentelték. Itt önsegélyező és kulturális céllal alakítottak Petőfi Egylet 1905-ben. Néhány évig egy rendkívül agilis, a források szerint a müncheni egyetemen végzett, művelt üzletember, Grossman Károly vezetése alatt működtek. Írt színdarabot-drámát, amit a március 15-i ünnepségen adtak elő 1910-ben. Egy ideig az osztrák–magyar külügyminisztérium a konzuli ügyek ellátásával is megbízta, minthogy beszélte Magyarország és Ausztria minden nemzetiségének nyelvét, és a helyi társadalomban is kiváló kapcsolatokkal rendelkezett. Ám egy váratlan pillanatban megugrott üzletfelei pénzének egy tetemes részével. Botrány, csalódás, csőd, a Petőfi Kör azonban nem omlott össze. Hogy a kulturális műsorok, művelődési célok tovább éltek-e, adatok hiányában nem igazán tudható. Mindenesetre a valamikori tagság késői leszármazottjai s utódai még az 1990-es években is őrizték a nevet, mégpedig nem pusztán tiszteletből, hanem a fiatalok előmenetelét támogató Petőfi Tanulmányi Ösztöndíj fenntartásával.39

¶ Chicagóban a Petőfi Kör 1909 nyarán jött létre, miután a több mint hatvan aktív taggal rendelkező Magyar Paraszt Társulat három év működés után felvette a költő nevét. A kulturális célokat akarták jobban hangsúlyozni, irodalmi körként kívántak működni. Az alapot a társulat jó háromszáz kötetnyi könyvtára és saját helyisége teremtette meg. A fellendülés elsősorban az újonnan jötteknek, fiataloknak volt köszönhető. Műsoros eseteket rendeztek, kabarét, népszínmű-előadást – a János vitézt –, s megemlékeztek a történelmi évfordulókról. A Petőfi Kör hívta meg egy előadásra az Amerikában sikeresen szereplő Réthy Laurát, „Erdély csalogányát”, aki korábban a bostoni operának is énekesnője volt. Réthy Laura és a sok megpróbáltatást átélt férje, a költő, lapszerkesztő Rudnyánszky Gyula 1910-ben Clevelendből Chicagóba költöztek. Rudnyánszky a nagy erőfeszítéssel indított, Napsugár című irodalmi hetilapját is magával vitte, s fel-felbukkant a Pe­tőfi Kör rendezvényein.40 A hazai sajtó is értesült arról, hogy a kör levélben köszöntötte Mikszáth Kálmánt negyvenéves írói jubileuma alkalmából. „Csak mi – írták –, Amerikába szakadt magyarok tudjuk kellőképpen méltányolni ama mesterművek gyakorlati értékét, amelyek az ön tollából származnak. Egy idegen világban, idegen népek között élő embernek annyi édes és örömteljes órákat okoznak ama érdekesebbnél érdekesebb elbeszélések, rajzok és regények, melyek az ön teremtményei és egyúttal a magyar irodalom remekművei. A Petőfi-kör könyvtárában az ön szerzeményei kétségkívül a legkedveltebbek közé tartoznak, és mi az elsők között akarunk lenni, akik a megjelenő összes műveit könyvtárainknak megszerzik.”41 A levelet gróf Beleznay Ferenc titkár írta alá, aki alig néhány hónappal korábban, 19 évesen érkezett hazulról Chicagóba. Rövid ideig tartózkodott a városban, aztán Millwaukeeba költözött, s itt fejtett ki sokoldalú tevékenységet, többek között magyar politikai klubot szervezett.42 A Chicagói Petőfi Kör pár évig tartó pezsgése sem tartott sokáig,
a kulcsszereplők máshova költöztek vagy más egyesületekhez csatlakoztak.

¶ A Mikszáth-jubileumról New Yorkban a nagy múltú Első Magyar Önképzőkör (First Hungarian Literary Society), a város vezető magyar kulturális testülete is megemlékezett, amelynek díszgyűlése egy váratlan fordulattal ért véget. A szónok Löw Vilmos Mikszáth Kálmánt mint nagy szatirikus írót szülőföldje Mark Twainjeként mutatta be a jórészt fiatalokból álló közönségnek. Egy ponton úgy érvelt, hogy „Mikszáth ugyanaz volt Deák Ferenc Magyarországának, mint Petőfi Kossuthénak”. Ezt követően Petőfiről kezdett beszélni, és a szónoki lendület hevében azzal a javaslattal élt, hogy állítsanak szobrot a „szerelem és szabadság nagy bárdjának, Petőfi Sándornak New York Cityben”. Ajánlata úgy szólt, hogy ezt a nemes eszmét az önképzőkörnek kellene felkarolnia. Mikszáth ajkán alighanem hamiskás mosoly futott át, ha eljutott hozzá a hír, hogy neve Amerikában egy Petőfi-szobor felállítását inspirálja. A hallgatóság nagy ovációval fogadta a javaslatot. Hamarosan bizottság alakult, és meg is kezdődött a szervezkedés. Az első és talán az egyetlen kézzelfogható tett abban fejeződött ki, hogy az önképzőkör 1912-ben kiadott egy önálló Petőfi-kötetet Löw Vilmos fordításában. Az apostol, a János vitéz, a Bolond Istók,
a Cipruslombok Etelka sírjáról című kötet teljes fordítását, valamint további verseket felölelő kiadvány címlapján feltüntették, hogy az eladásból származó tiszta hasznot a kiadó egyesület a New Yorkban állítandó Petőfi-szobor költségeire ajánlja föl. A fordító a kötethez írt, 1912. március 15-i keltezésű előszavát azzal zárta, hogy reményei szerint a költő születésének századik évfordulóján a már álló szobornál majd összegyűlő magyarok és amerikaiak – minden más faj versszerető tagjaival kísérve – babérkoszorút helyeznek el annak talpazatán, szívükben visszhangozva a Szabadság, szerelem híres sorait.43

Petőfi születésének centenáriuma

¶ Az első világháborút és a hazai forradalmakat követő új korszak mélyreható társadalmi, politikai és kulturális átalakulásai közepette a Petőfi-kultusz szövetét a költő születésének századik évfordulója újabb színekkel s szálakkal szőtte át. A századik évforduló Magyar Amerikában is visszhangra talált, új impulzust adott különféle, egymással olykor élesen szemben álló mozgalmaknak. A „már megszokott” polgári–szocialista ellentétek a kiépülő Horthy-korszak emigrációjának megjelenésével jóval élesebb formát nyertek. Petőfi figurájának „konfrontatív” és „kisajátító”, a szembenállásokat artikuláló használata valóságos tobzódásban tárul elénk.44 Nincs nyoma annak, hogy Löw Vilmos jó egy évtizeddel korábbi fölvetését az önképzőkör felmelegítette volna, s készülődhettek volna az általa remélt New York-i, jubileumi koszorúzásra. A két polgári országos napilap s a szűkebb terjesztésű újságok egyike sem karolta fel látványosan és eredményesen a javaslatot. Sem az ötlet megfogalmazásakor, sem a centenáriumra készülődve. Löw Vilmos néhány hónappal Petőfi századik születésnapja előtt hunyt el, nem kellett szembesülnie azzal, hogy az évfordulón nincs hol babérkoszorút elhelyeznie New Yorkban. Azt sem kellett megtapasztalnia, hogy az áhítattal látott s láttatott költőbálvány hogyan válik az ideológiai és politikai konfrontációk ütközőpontjává.

¶ Nagy centenáriumi megmozdulást nem az önképzőkör, hanem a különböző munkásszervezetek s a hozzájuk csatlakozó polgári egyletek összefogásával létrejött Petőfi-Bizottság szervezett a radikális napilap, az Uj Előre támogatásával. A Petőfi-emlékünnepély New Yorkban 1922. december 10-én zajlott le a Central Operaházban, több mint 25 egyesület-szervezet együttes megmozdulásaként. Jóllehet az Uj Előre ön­affirmatív módon azt írta a „Petőfi lázadó szellemét idéző” ünnepélyről, hogy azon „New York magyarságának minden rétege képviselve volt az ezrekre menő tömegben”, ez éppúgy elfogult állítás a kétségtelenül nagyszabású, mozgalmas ünnepségről, mint az ellenpólust képező Amerikai Magyar Nép­szava sommás kijelentése, hogy az ünneprendezők egy része
– a „munkásság kommunista része” – „nem a költészetet,
és az irodalom, hanem a politika ünnepét látta maga előtt s ezért nem volt az ő általuk rendezett ünnepség az »egész magyarság« ünnepe”. A cikk egyúttal a budapesti rezsim felé is kilőtt egy nyílvesszőt, elítélte a rendőrségnek az ünnepség utáni fellépését. Mondanivalóját így zárta: „Petőfi nem ilyen centenáriumot érdemelt; az ő szent emléke nem arra való, hogy politikai végletek elvakult képviselői leráncigálják a maguk profán marakodásaiba.”45

¶ Maga a New York-i ünnepség távol állt az ilyenfajta „leráncigálástól”, messze nem volt kommunista demonstráció, de nem is kendőzte el, hogy a rendezőség egyértelműen a munkásság ünnepének szánta. Az agitációt a munkáslap aznapi vezércikke „vitte” – záró sorában a „Világszabadság!” reményével –, ellenben az ünnepélyt a változatos kulturális program határozta meg. A Szabadság Munkás Dalárda is az Egy gondolat bánt engemet című verssel kezdte, majd Petőfinek egy másik költeménye után énekelte el az Internacionálét. A nemzetközi munkásindulót mintegy ellensúlyozta a Petőfi a Hortobágyon című melodráma előadása. Volt toborzótánc, több szavalat – közöttük Az őrült –, énekelt a már egy éve Amerikában lévő, „magyar Caruso”-ként ünnepelt Szántó Gáspár operaénekes Kurucz János zongorakísérete mellett, továbbá Zsolt Ferenc baritonista. A magyar nyelvű ünnepi beszédet tartó szónok Petőfi forradalmiságát a „nép apostola” keretében fejtegette. Az ünnepség végén a „népszínművesre” hangolt Petőfi „lépett a színre”, miután az ünnep elsődleges szervezője, az Előre Műkedvelő Köre bemutatta a Falu végén kurta kocsma című, a költő verseiből összeállított, Harmath–Zerkowitz-féle egyfelvonásos darabot. „A Petőfi-ünnepélyen – írta az Uj Előre válaszul a fenti vádra – nemcsak a »vörös zászlóról« és a »világszabadságról« volt szó, hanem arról is – amit az A. M. Népszava nem képes vagy nem akar megérteni –, hogy még [az] úgynevezett hazafias költeményeiben is forradalmár volt Petőfi. A magyar népben az emberiséget, a magyar hazában a kulturvilágot szerette és énekelte meg Petőfi.”46 Hasonló ünnepséget másutt is tartottak, így olyan népes magyar központokban, mint New Brunswick és Newark New Jersey államban, illetve Cleveland. A pennsylvaniai South Bethlehemben az Előre-műkedvelők működtek közre New York-i műsorukkal. Bridgeportban a Szabadság Munkás Dalárda szervezte a műsoros ünnepélyt, amely a magyarok szinte minden rétegét s csoportosulását megmozgatta. A katolikus hitközség és a katolikus szervezetek azonban távol maradtak.47

¶ A költő „szent emlékére” a New York-i napilap, az Amerikai Magyar Népszava egy kötelező jellegű vezércikk mellett a Petőfinek szentelt hétvégi mellékletét tudta csak kiállítani. Ezt sem egészében, pár oldal erejéig. A címlapot Kóber Leó, az ekkoriban New Yorkban letelepedő, és az amerikai sajtóban szinte azonmód befutó grafikus rajzolta. A századik évfordulót méltató írás világosan jelezte a számukra mérvadó új hangütést: „A letiport, megcsonkított Magyarország fiai most ünneplik a magyar költészet legnagyobb géniuszának, Petőfi Sándor születésének századik évfordulóját.” A forradalomra való rövid visszatekintés után így folytatta: „Eljön, mert kell jönni ismét a nagy időnek, amikor a történelem megismétlődik és a Csonkamagyarországon újból felhangzik az örökké lelkesítő nagy »nemzeti dal«: A magyar név megint szép lesz / Méltó régi nagy hirnevéhez…” Közöltek még egy részletet Krúdy Gyula Ál-Petőfi című új regényéből, illetve egy-egy rövid írást Petőfi életéről és világirodalmi helyéről.48

Kóber Leó Petőfi-portréja, reprodukció
Amerikai Magyar Népszava, Hétről-Hétre melléklet, 1922. december 31. (Országos Széchényi Könyvtár)

¶ A Szabadság jóval tartalmasabb, szépen illusztrált, színes borítóval nyomott 16 oldalas Petőfi-számot adott ki, amely a költő életrajzának főbb állomásait ismertette, méltatta mint a nép költőjét, a szerelem dalosát és mint hazafias versek szerzőjét. Legszebb verseiből – értsd: a „könnyebb” lírájából – adtak egy válogatást, valamint a füzet hátlapján a Nemzeti dalt közölték.49 A Szabadság egy héttel később azonban még lépett egyet: lehozta a Magyarországon félreállított Alexander Bernátnak a lap számára írt Petőfi-esszéjét, amely nem azonos az 1922 végén a Pester Lloydban megjelent, illetve később kötetben is szereplő szövegével. A filozófus így írt a Clevelandben megjelenő országos napilapban: „Ha van nemzet, amely nem érdem útján jutott a maga nagy emberéhez, úgy a magyar az. Ma is úgy vagyunk vele. A keresztény kurzus emberei boldogok, hogy Petőfi legalább született keresztény; hogy igazi neve Petrovics és édes anyjának tót neve van, a »fajvédelem« vitézeinek nem fáj. Nagyobb baj az, hogy némileg »destruktív« az a vad poéta. Ezen is lehet segíteni. Csinálnak kiadásokat, melyekben elhagyják a »destruktív« verseket. De az urak ellenére is Petőfi a magyar nemzeté. Az ő szelleme átjárja a magyar nemzet testét, lelkét, tüzesíti, óvja. Nem tudom, szabad-e mondani: Petőfi a miénk. De egészen bizonyos, hogy azt kell mondanunk: Mi az övé vagyunk.” Részvételét a forradalomban oly módon magyarázta, hogy nem a Kossuth vagy Táncsics forradalmában, hanem a sajátjában, „a magyar lélek forradalmában” vett részt. „Nem volt a történet [történelem] embere, eszköze, szószólója, hanem ő maga csinált történetet [történelmet], nem a harctéren, nem az irodában, hanem
a művészi alkotás terén.”50

A Szabadság Petőfi születésének centenáriumára készült mellékletének borítója, Linek Lajos rajza, reprodukció
Szabadság, Vasárnap melléklet, 1923. január 5. (Országos Széchényi Könyvtár

„Szobrot Petőfinek!”

¶ Az országos szervezetek és fórumok ötlettelenségét látva egy vidéki hetilap kezdeményezett polémiát azzal a céllal, hogy az évforduló méltó megünneplésére ösztönözzön. Az Akroni Magyar Hírlap 1922. karácsonyi száma vetette föl, hogy az évforduló kapcsán a „radikális elemek” törekvései kivételével, akik „Petőfi agitacionális működését nyomják előtérbe”, Amerikában még vajmi kevés történt. A vezércikkek, a szórványosan megjelenő egyéni méltatások nem elegendők, s Petőfi nem zárható az egyleti ünnepségek keretek közé sem. Minthogy Petőfi minden magyar emberé és főleg minden amerikai magyar emberé, Petőfit az egész amerikai magyarságnak kell ünnepelni. „Együtt, egy gondolattal. Nem okvetlenül Szilveszter estéjén, hanem a »századik évben«. Nagy mértékben, kifejezően, nemes »fenséggel«, mint ahogy a németek ünnepelnék Goethét. Ünnepségekkel! És valahol meg kell kezdeni a mozgalmat, ha mindjárt Akronban is.” Az érvelés arra is kitért, hogy ha valakik Petőfi politikai működését kifogásolnák – mert valószínűleg akadnak „ilyen túl konzervatív lelkek is” –, ezek megnyugodhatnak abban, hogy „Petőfi alapjában ugyanazon elveket hirdette, amelyeket Thomas Jefferson és Abraham Lincoln hirdetett. A teljes egyenlőségen és szabadságon, az ember egyéni értékén alapuló demok-
ráciát.”51

¶ A lap, amely a következő számtól címszalagjára kinyomtatta, hogy „Petőfi évfolyam”, néhány héten keresztül napirenden tartotta a kérdést. A szerkesztő és tulajdonos, Tarnóczy Árpád, maga is költő kezdettől azt hangsúlyozta, hogy Petőfi születésének századik évfordulóját „nem széthulló apró-cseprő emlékezésekkel, hanem országos és egyöntetű ünnepségekkel kell, más népfajok előtt is súllyal bíró ünneppé tenni”. „Petőfi neve a napba vagyon írva és a nap közös mindannyiunké. Petőfi nevén nem lehet összemarakodni semmilyen magyar társadalmi osztályoknak, amint nem lehet szegénynek és gazdagnak vitázni azon, hogy melyiké a napfény.” Ő vetette föl, hogy a méltó formát az adná meg, ha a magyarok széles összefogással szobrot állítanak Petőfinek az Egyesült Államokban. Az egyik lapszerkesztő azzal a helyi viszonyok elevenébe vágó érvvel szólt hozzá a felvetéshez, hogy „Petőfi szent emléke lehetne az a kapocs, mely évek óta tartó szétzavartságunkban talán ismét újból összefűzhetne bennünket, idegen világban bolyongó s akaratlanul is mindig csak egymás ellen törtető magyarokat”. A Bridgeport szerkesztő kiadója fogalmazott így, aki szerint a szobornak a távoli jövőben is meglesz a szerepe: „elérhetjük azt, hogy valamikor, amikor mostan még virágzó intézmények már csak a múlt szép emlékei közé fognak tartozni, az a szobor maradandóan hirdeti a mindig barbárnak, elmaradottnak feltüntetett magyar, a »hunky« még szülőhazájának feldarabolásának idején az egymással való ádáz meghasonlások világában is ráért arra, hogy nagyjainak még az idegenben is ércemléket
emeljen!”52

¶ Túlzás lenne azt állítani, hogy a cikkezés és a javaslat túl nagy hullámokat vert volna. Amikor az akroni lapszerkesztő utoljára hallatta hangját az ügyben, hat vidéki hetilap és egy kisebb New York-i napilap egyetértését bírta. Ez kevesebb volt, mint a megszólítottak negyede. Ennek ellenére Tarnóczy Árpád bejelentette, hogy megkezdi a szervezést a városban, összehívja az egyletek, egyházak vezetőit. Ám a szoborügy ezzel a nyilatkozattal el is tűnt az Akroni Magyar Hirlap hasábjairól. A meddő gyűlésezésre, az érdekellentétek elhatalmasodására, a közömbösségre csak a „csendből” következtethetünk. A szoborállítás gondolata azonban mégsem foszlott szerteszét, csak módosult és „helyet változtatott”.

„a Niagara orgonája mellett / Petőfi lelke énekel”,

Buffalo, 1924

¶ A Nagy Tavak Királynője büszke címmel rendelkező, New York állam északnyugati részén lévő Buffalo magyar hetilapja pontosan azon a héten hirdette meg, hogy a városban állítsanak Petőfi-szobrot, mint amikor Akronban a szerkesztő bejelentette a tárgyalások megkezdését. A Buffaloi Hiradó egyrészt arról írt, hogy már hónapok óta „szőtték a gondolatot” a szoborral kapcsolatban, másrészt rögtön saját indítvánnyal állt elő: „Petőfi annyira a nép lelkében él, hogyha már szobrot emelünk emlékének, azt látni is akarjuk körünkben. Azért Buffalo azt ajánlja a nagyobb magyarlakta helyeknek, állítson fel Petőfi szobrot körében a saját erejéből. Ezt Buffalo és környéke magyarsága a saját erejéből akarja felállítani. Ezen már folynak az értekezések s rövid időn belül talán a mi szobormintánkkal ajánlatot is tehetünk magyar telepeinknek, mely rendes kőalapzaton Petőfi bronz mellszobrából fog állni.”53 Az addig követett érvelést, hogy „Petőfi mindenkié”, sajátos húzással a maguk javára fordították. Magyarán: kisajátították, de a javaslatból az is kiderül, hogy előbbre tartanak a gyűlésezésnél, és jobban tisztában vannak a realitásokkal, vagyis az országos összefogás, a közös demonstráció kivihetetlenségével. Azt valószínűleg maguk sem gondolták komolyan, hogy minden nagyobb amerikai magyar helyen szobrot lehetne állítani. A helyi keretek közötti összefogás lehetőségének azonban valóban jóval nagyobb volt a realitása, mint az „összmagyarság” megmozdulásába vetett hangzatos reményeknek. Helyben a mozgósítás is támaszkodhatott kézzelfogható érvekre. „Az olaszoknak, a lengyeleknek és más nemzeteknek szobrai vannak Amerikában – írták. Buffaloban ott ékeskedik Verdi nagy olasz zeneszerző szobra a Niagara St. legelején. Az olaszok emelték. Hadd ékeskedjen a Niagara St. másik végén, a Riverside Parkban a magyarok negyedében, Petőfi szobra, melyet a magyarok szeretete emeljen a nagy költő örök emlékére.” A pár napon belül esedékes március 15-i ünnepséget a teljes összefogás jegyében hirdették meg s azzal a szándékkal, hogy annak bevételét a szoborra kívánják fordítani. Akkora volt a lendület, hogy elsőre úgy képzelték, akár már három hónap múlva,
az amerikai függetlenség napján felavathatják a Petőfi-szobrot. Ez egy évvel később, 1924. július 4-én meg is történt. Mellőzve a részletes eseménytörténetet, azt kell látni, hogy igazuk volt: épp elég helybeli akadályt kellett legyőzni, hogy az elképzelés megvalósuljon, miközben egészen speciális helyi adottságok és körülmények segítették elő a sikeres manővert. Három tényezőt kell számba venni: a helyi amerikai magyar társadalom jellegét, a fő aktorok személyét és azt az adottságot, hogy helyben „éppen volt” egy a feladatra vállalkozó művész.

¶ Az Erie-tó keleti partján, a Niagara-folyó torkolatánál elterülő Buffalo a századfordulón 350 ezer lakost számlált. Ekkor még alig fordultak itt elő magyarok. Létszámuk az 1910-es években ugrott meg, köszönhetően a vas-, acél- és vegyipari vállalatok növekvő munkaerő-szükségletének, melyet az első világ­háborús prosperitás még tovább fokozott. Buffalo és környéke magyar lakossága a 20. század elején még születőben lévő fiatal kolóniának számított, egyben vallásilag, társadalmilag meglehetősen tagoltnak. Nagy volt területi szétszórtság is, hiszen a várostól északra lévő Tonawanda és a délre fekvő Lackawana városok magyar szigetei csaknem 50 kilométerre estek egymástól, s a keleti előváros, Depew magyar szórványa is jókora járótávolságra esett Buffalo belső részeitől, illetve a Niagara-folyó mentén lévő Black Rock nevű negyedtől, ahol a legtöbb magyar tömörült. A szoboravatásra meghívott Kemény György úgy fogalmazott egy amerikai újságírónak, hogy sehol másutt nem tapasztalt olyan látványos fejlődést a megelőző évtizedben, mint a buffalói magyar kolóniában. Szám szerint ugyan kis közösségről van szó, különösen, ha New Yorkhoz mérjük, de lenyűgöző a sokféle egyesület megléte, kezdve az irodalmi körtől a futballcsapatig, a különféle klubok tevékenységéig. Korábban nem volt magyar lapjuk, az is megszületett. Tulajdonos szerkesztője, Kosztin Mihály minden elismerést megérdemel. Ez az élénk magyar közeg tudta létrehozni a költő első s egyetlen szobrát amerikai földön.54

¶ Az 1920-as népszámlálás négyezer fő körüli magyar anyanyelvűt mutatott ki a körzetben, s ez a létszám az odaköltözések, az újabb bevándorlók révén valamelyest növekvőben volt. A kétkezi, gyári munkások mellett az intelligencia létszáma is gyarapodott. A szervezeti élet a századfordulót követően indult meg, a betegsegélyezők, az egyesületek, egyházak, társadalmi és munkásmozgalmi szervezetek virulens korszaka az 1920-as évektől számítható, ha egy-egy téren voltak is előzmények. Két római katolikus, három református és egy-egy evangélikus és baptista egyház működött a térségben, illetve ezek különféle fenntartó szervezetei, vallásos és társadalmi körei. A Buffaloi Első Magyar Önképzőkör 1921-ben szerveződött meg, a politika iránt aktívabban elkötelezettek egy része 1923 januárjában megalakította a Magyar Köztársasági Pártot (Ligát), mely Magyarország köztársasági államformája érdekében kívánt politizálni az emigráns Hock János mozgalmához illeszkedve. Első elnöke a szepességi származású, hazai és amerikai képzettségű evangélikus lelkész, Schleifer Bertalan volt. Néhány hónap múlva Magyar Társadalmi Klubot is alakítottak, hogy „Buffalo magyarsága felébred[jen] lethargikus álmából, melybe a világkatasztrofális sors taszította”.55 Ezek az újabb szerveződések voltak a Petőfi-szobor ügyének kezdeményezői s fő hangadói, példájukat mások is követték. Papok, lelkészek éppúgy, mint üzlettulajdonosok, iparosok, munkásemberek.

¶ A sokféleségnek sajátos tükre az 1919-ben induló Buffaloi Hiradó, amely közös platformot kínált mindenkinek. A szerkesztője, kiadója egy 1910 körül Nagyváradról érkező „régi” magyar volt, akit helyben amiatt is jól ismertek, hogy muzsikált egy népszerű helyi cigányzenekarban. A lap nyitottságát nem mindenki pártolta azonos módon, de teljes elutasításban csak az Uj Előre követői részesítették, akik kiadóját „nagybőgős-szerkesztő”-nek csúfolva igyekeztek lejáratni. Felrótták neki szindikalista IWW-ista múltját, mely munkásszervezettel folyamatos harcban álltak.56 A helyi ügyeken kívül a Buffaloi Hiradó „magyar érdekből” politikai cikkeket is közölt, noha nem hirdetett saját politikai programot. Szócsöve lett Hock Jánosnak éppúgy, mint Dr. Zákány Gyulának. A Magyar Nemzeti Tanács volt elnökét, a politikust, újságírót, a nagy szónokot hírből mindenki ismerte, többé-kevésbé értesült a fehérterror kegyetlenségeit elítélő és a Horthy-rendszert támadó emigrációs tevékenységéről, függetlenül attól, hogy ezt ki hogyan ítélte meg. Amerikai zászlóbontásakor a magyar klérus szinte egyöntetűen elhatárolódott tőle. A buffalói lap ugyanazon száma közölte a 44 plébános által aláírt nyilatkozatot és a Hock János megérkezését és politikáját üdvözlő, programját támogató állásfoglalást.57

¶ Zákány Gyula „kisebb” múlttal, ám nem kevésbé hangos előélettel bírt. Az Ébredő Magyarok első elnökeként választották a nemzetgyűlésbe, ahol a legvéresebb szájú „zsidó- és kommunistafaló” szónoknak bizonyult. Egy év múlva változtatott álláspontján, elhatárolódott a szélsőségektől, elsőként tette szóvá a nemzetgyűlésben az internálótáborok ügyét. Elszigetelődéséből az amerikai kivándorlással és a magyarok közötti feladatvállalással akart kiszabadulni. A fordulattal Magyarországon is csak kevesen voltak tisztában, a tengeren túl annál is kevesebben. A radikális sajtó számára Zákány neve egyenlő volt a fehérterrorral vagy másként: mindazzal, ami ellen Hock János fellépett. Zákány Gyula 1922. december 27-én lépett partra New Yorkban, és rögtön átvette a megüresedő római katolikus magyar plébániát Lackawanában. A hazai ellenzék a kormányt vádolta, hogy kicsempészte az országból – miközben bírósági eljárások folytak ellene –, hogy odakünn propagandát csináljon a rendszernek. Zákány új helyén belevetette magát a tennivalókba, kulturális programot hirdetett, egyáltalán nem a hazai politikát exportálta új hazájába, s cikkeiben semmilyen engedményt nem tett ébredő múltjának. Pusztán a neve azonban – melyhez mindig hozzátették, hogy volt nemzetgyűlési képviselő – igencsak fűtötte azok indulatait, akik mindenben csak a kurzus árnyékát, sőt: befolyásszerzését vélték fölfedezni.58

¶ A helyi viszonyok és szereplők, illetve az egymást váltó rendezvények s mozgósítások további ismertetése nélkül is jól látható, hogy ebben az időben Buffalóra és környékére rendkívül felpezsdült magyar közéleti viszonyok voltak jellemzők. Hozzátartozik ehhez, hogy a politikától is hangos felszín alatt erőteljes közösségi építkezés zajlott. A buffalói katolikus egyház ekkor indította iskolaépítési akcióját, mely hetvenezer dollár összegyűjtését irányozta elő. Az evangélikus egyház parókiát épített, a reformátusok harangot szenteltek, az egyletek közös klubház emelését határozták el, s mindeközben a háborút követően „vagyonra menő összeget küldtek haza” a háborús árvák és a szűkölködők megsegítésére.59 Az ilyen anyagi terhek mellett kellett összegyűjteniük a tervbe vett Petőfi-szobor költségeit.

¶ Petőfi mellszobrát Kende Géza mintázta meg, aki csak névrokona volt a korábban említett újságírónak. A Magyarországon lényegében ismeretlen szobrász és festő 1889-ben született a Torontál megyei Nagybecskereken. Korán saját lábára kellett állnia, mivel alig 15 éves korában elveszítette édesanyját. Tanulmányait Budapesten kezdte az iparművészeti főiskolán 1904-ben, majd 1907-től a Mintarajztanodában folytatta. 1908-tól főleg alakos kompozícióival szerepelt a Műcsarnok és a Nemzeti Szalon kiállításain. Tanult, képezte magát Bécsben, Münchenben és Rómában. Évekig élt Párizsban, ahol stúdiót tartott fenn, mígnem a világháború hazaszólította, bevonult katonának, a harcokban megsebesült. 1921-ben érkezett New Yorkba, hét hónap múlva Buffalóba költözött, műtermet nyitott. Neves és pénzes helybeliek portréival, illetve templomi oltár- és falképeivel hamar nevet szerzett magának. Kezdettől tagja volt a Buffalói Művészek Szövetségének, rendszeresen szerepelt éves tárlatukon a városi képtárban, az Albright Art Galleryben. Már megérkezésekor bemutatta az otthonról magával hozott munkáit. Megfestette a városháza felkérésére a korábbi polgármester, George S. Buck arcképét. Pályázaton elnyert megbízásból Krisztus mennybemenetelét ábrázoló, nagyméretű oltárképet festett a legrégebbi buffalói német lutheránus templom részére. Egyúttal felügyelte a templom újrafestését, melyre társaként két magyar festő és dekoratőr vállalkozott. Az alkalmat az egyház kilencvenedik évfordulója adta. Krisztus alakja különösen foglalkoztatta, több kompozícióban is megfestette, többek között két másik templomi oltárképen. Készített falképet egy buffalói szálloda részére is, mely épület arról nevezetes, hogy az első női építész tervezte Amerikában. A Petőfi-szobor avatása előtti hetekben a buffalói művészek nagy kiállításán öt portrét állított ki, s az egyikkel elismerő díjat (Honorable Mention) kapott. A több mint kétszáz kiállított mű közül munkáját a lapok külön méltatták. Kende jól ismert és elismert festője lett Buffalónak az 1920-as évek közepén. Amerika gyorsan fejlődő művészeti életéről mindig elismerőn szólt, nagy reményeket táplált iránta. Itt megtalálta számításait. Sokfelé járt, most megállapodott, és Amerikát megszerette – nyilatkozta egy alkalommal –, mert inspiratív közeget jelent számára, szemben szülőföldjének zűrzavaros, a művészetre kedvezőtlenül ható viszonyaival. 1928-ig működött Buffalóban. Az önképzőkör ezüst érdemrenddel és ünnepi bankettel búcsúztatta a városból eltávozó művészt, aki a körnek ajándékozta a Petőfi-szobor gipszmásolatát. Kende Los Angelesbe költözött, s itt élt 1952-ben bekövetkező haláláig.60

Kende Géza a készülő Petőfi-szoborral, reprodukció
Buffaloi Hiradó, 1923. szeptember. 1. (Országos Széchényi Könyvtár)

¶ Kende Géza sikerét jelzi, hogy neve a buffalói amerikai sajtóban gyakrabban előfordult, mint a magyar hetilap hasábjain, alkotásait bemutatták. Aktív magyar közéletet mérsékelten élt, sokasodó művészi megbízatásai bőven kitöltötték idejét. Eleinte az önképzőkörben azért vállalt kisebb tisztséget, majd rendszeresen eljárt a köztársasági párt üléseire. Nem volt kérdés, hogy a Petőfi-szobrot ő fogja megmintázni, hacsak nem éppen ő volt az, akitől az ötlet származott. A kezdőpontot,
a felkérés körülményeit azonban nem ismerjük. Lehetséges, hogy a helybeliek határozott, gyors fellépését az ő elképzelése váltotta ki és ösztönözte. Amerikai újságokban többször is megjelent, hogy mély benyomást tett rá, ahogy Hock János beszélt Petőfiről és a magyar forradalomról. Vele kivándorlása előtt került szoros kapcsolatba, együtt laktak Bécsben (egyes lapok szerint Németországban). Hock sokat beszélt neki Kossuthról is, akit többször meglátogatott Turinban. Barátjának mondta, magát pedig az ő műve folytatójának tartotta. Kossuth és Hock emigrációjának párhuzamát – az utóbbi erre alapozta amerikai fellépését – Kende inspiratív forrásnak tekintette az amerikai földön állítandó, a magyar szabadságot reprezentáló Petőfi-arcmás elkészítéséhez. Emlékei alapján dolgozott. A szobor mintázásáról az angol nyelvű sajtó és a magyar hetilap is beszámolt képes híradással azokban a hetekben, amikor a város engedélyezte a szobor majdani felállítását a Riverside parkban.61

¶ A helyszín az emblematikus városrendező, tájépítész, Frederick Law Olmsted (1822–1903) által megformált buffalói parkrendszer egyik területe. Kezdetben három, egymással nem érintkező nagy közparkot alakítottak ki az összekötő utakkal (parkways), bulvárokkal együtt. Utóbb ezekhez újabb zöld­területeket kapcsoltak. A Riverside park utolsóként létesült az Olmsted testvérek tervei alapján.62 Itt tartották a szoboravató ünnepélyt 1924. július 4-én, melyen sok ezer ember vett részt Buffalóból és a környékről. Még a kanadai Niagara Fallsról, Wellandról is többen átrándultak. Az ünnepség az amerikai módra rendezett látványos felvonulással kezdődött. A Szent Erzsébet római katolikus templomtól indultak, hozzájuk csatlakoztak menet közben az evangélikus, a baptista és a református templomoktól, Tonawandáról induló résztvevők,
illetve mindenki más. „A gyönyörű menetet Zimmer Ignác,
a szobor-bizottság elnöke, az a higanynál is fürgébben mozgó sváb anyanyelvű, de csodálatosan magyar érzésű ember vezette – írta utóbb a ceremónia fő szónoka. Sántikáló magyar nyelven ő nyitotta meg a hatalmas ünnepet, de amit szóval nem tudott elmondani, azt elmondta az arcán felragyogó örömpír, a szemében felragyogó örömkönnyek.” A beszédmondók személye kifejezte az együttes fellépés határozott szándékát. Távolmaradásával csak a buffalói római katolikus hitközség vezetője keltett feltűnést. Talán friss kinevezése tartotta távol, elődje írásos üdvözletet küldött, pénzadományával együtt. Schleifer Bertalan evangélikus lelkész angol nyelvű beszédével ajánlotta föl a szobrot a városnak. Azt hangsúlyozta, hogy a szobor reményei szerint épp olyan összekötő erőt fog képezni az amerikai és magyar nép között, mint az amerikai magyarok által Budapesten 1906-ban emelt Washington-szobor. Ezt a motívumot az angol nyelvű újságok mind kiemelték beszámolójukban. Schwab polgármester köszönő szavait követően a Detroitból meghívott Kemény György szerkesztő mondta el avatóbeszédét, miközben lehullott a lepel a szoborról. „Tűzzel, átszellemültséggel” átitatott beszédéből csak ez a fordulat maradt hátra, saját lapjában sem jelentette meg dikcióját. Végül a két lackawanai lelkipásztor mondott beszédet. Zákány Gyula katolikus plébános magyar nyelvű szónoklatában a bevándorló útját vázolta föl megérkezésétől addig, míg számottevő helyet foglal el az amerikai társadalomban. Őt követte Papp Károly református lelkész ünnepi gondolataival. Az ünnepély lefolyása után a közönség a Rákóczi-induló hangjai mellett feloszlott, és délután egy pikniken találkozott újra.63

Amerikai sajtóközlemény a Petőfi-szobor avatásáról, digitális reprodukció
Buffalo Courier, Sunday, 29 June, 1924, 75.

¶ Buffalo esete egészen kivételes, mind az akció gyorsasága, mind a hangadók és fő mozgatók vonatkozásában. Az elhatározás meghirdetésétől a szobor felavatásáig másfél év sem telt el, s a költségeket hat-hét hónapon át tartó tényleges gyűjtéssel teremtették elő. Az összeget pontosan nem tudjuk, nincsenek meg a Buffaloi Hiradó 1924-es számai, és a költségekről az amerikai lapok nem írtak. Az első kalkuláció négyezer dollárról szólt, de ez valószínűleg idővel emelkedett. A szobrász saját munkáját ingyen ajánlotta föl, pénz a kivitelezéshez kellett: az agyagminta alapján a gipszmásolat, majd a bronzöntvény, valamint a márvány talapzat elkészítéséhez. A csaknem két és fél méter magas lábazat a buffalói építész, Frank A. Spangenberg tervei nyomán készült. Név szerint az adományozóknak is csak egy kisebb hányada őrződött meg a helyi újság fennmaradt lapjain, ám elvitathatatlan, hogy a szobrot kis összegű felajánlásokból a helyi közösség emelte. Mai szóval élve: „közösségi finanszírozással” valósult meg. Szó volt arról, hogy emlékkönyvet adnak ki, amely minden adományozót felsorol, és az ötven dollárt, illetve annál többet adók fényképét is közli. Gyaníthatóan erre már nem futotta, mert
a kiadványnak semmilyen nyomát nem sikerült föllelni.

¶ A szoboravatást meglehetősen szerény visszhang követte. A szobor fényképét csupán a Detroiti Ujság közölte, illetve az ünnepi szónok családi lapja, a Dongó. Kemény György nem kevés szarkazmussal meg is jegyezte: „Az amerikai magyarság gyönyörűen hallgatott a leleplezés napján. Csak Kolozsváry Kálmánnak, a [nagy országos] Verhovay Segélyegylet központi elnökének jutott eszébe, hogy egy meleg hangú táviratban üdvözölje az ünneplő buffaloi magyarokat. Az amerikai magyar sajtó berkeiben is nagy volt a hallgatás, mintha bizony Petőfi Sándorhoz csak a buffaloi magyaroknak lenne közük. A buffaloi angol és német lapok hasábokat írtak az ünnepről, vezető cikkekben méltatták az ünnep jelentőségét
s a buffaloi magyarok jó hírneve sokat nyert az ünnep révén.” Tarnóczy Árpád, aki elsőként emelt szót nyilvánosan a Petőfi-szobor érdekében A buffalói Petőfi-szoborhoz című verssel köszöntötte az eseményt, a mű a következő sorokkal kezdődik: „Hozott isten, néma énekes / vén magyarokhoz, alvó tanyákra”.64 A Youngstownban megjelenő hetilap vezércikke tette szóvá, hogy „[a]zok, akik hivatva lettek volna, hogy Amerikaszerte hirdessek ezt a nagy eszményét Magyar-Amerikának, hallgattak. […] Ugy látszik Buffaloban a magyarok, mégis csak magyarok. Ugy látszik a buffaloi magyarok tudnak összetartani s tudnak maradandó emléket állítani magyar anyaszülte, világhíres költőnknek. Pedig a buffaloi magyarok kevesebben vannak – mint mi: szegényebbek mint mi s ott a munkák még rosszabbul mennek, mint itt. Azok – ugy látszik – más fajta magyarok.”65 Az egyik érintett, az Amerikai Magyar Népszava arra a vádra, hogy miért nem írtak a szoboravatásról, „eredeti” válasszal állt elő: a lap „nem adhat parancsot” buffalói tudósítójának, hogy írjon… Ellenben kérik, hogy a rendező Petőfi-bizottság titkára küldjön beszámolót az ünnepségről. – Ennyi jelent meg két héttel az esemény után. Valamivel több hír jutott el Magyarországra, jóllehet nem a meghatározó sajtó, hanem olyan kisebb vidéki lapok révén, mint például a miskolci Magyar Jövő és a Szegedi Uj Nemzedék.66

A clevelandi közkönyvtár Petőfi-mellszobra, 1930

¶ Míg Buffalóban a Petőfi-szobrot a hatékony összefogás
és a gyors cselekvés eredményezte – jóllehet a háttérben bőven felmerültek akadályok –, addig a másik helyszínen, Clevelandben egy hosszan elnyúló, az ellentéteket és a passzivitást nehezen leküzdő kínlódás szülte meg. A szoborállítás gondolata itt is 1923-ba nyúlik vissza, illetve talán még korábbra is. A költő centenáriumát elsőként a clevelandi Kultúr Kör január végén tartott Petőfi-emlékünnepélye ülte meg. A műsor mintha a New York-i szabadságünnep mintájára állt volna össze: a versek, dalok előadása mellett gerincét a melodráma – Petőfi a Hortobágyon – és a Falu végén kurta kocsma című népszínmű képezte. Az ünnepi beszédet Reményi József,
a Szabadság másodszerkesztője, költő, író, a későbbi egyetemi tanár tartotta. Figyelmet érdemel, hogy a méltatást nem a szokásos frázisokkal fűszerezte a „lánglelkű költőóriásról” s hasonlókkal. Inkább arra buzdította a hallgatóságot, hogy mindenekelőtt olvassák Petőfi verseit.67 A szobor ügye az Egyesült Magyar Egyletek március 27-i gyűlésén, a buffalóiak bejelentése után került napirendre. Nagy Pál, a gyűlés egyik hozzászólója felidézte, hogy az egyesült egyletek már két évtizeddel korábban testületi határozatot hoztak, amely kimondta: a Kossuth-szobor után a forradalom költőjének, Petőfinek is szobrot fognak állítani. Tudni kell, hogy ez az egyletközi szervezet a clevelandi Kossuth-szobor felállítása érdekében szerveződött 1901-ben. A gyűlésezők a régi határozatra is gondolva eldöntötték, hogy a jubileumi évben megvalósítják az egykori elképzelést: az Egyesült Magyar Egyletek vezetésével szobrot emelnek Petőfi tiszteletére Clevelandben.
A gyűlés a tisztikart megbízta a megvalósítás tervezetének elkészítésével.68

¶ Három éven át említésre méltó dolog alig történt, a megvalósítást valamilyen más ok miatt folyton elnapolták. Volt, hogy inkább a magyarországi segélyezésre összpontosítottak, máskor valami egyéb aktualitás térítette el őket. A gyűjtés valamelyest megindult, ám különösebb eredmény nélkül elakadt. Abban azért megállapodtak, hogy a legmegfelelőbb egy mellszobor elkészíttetése lesz, amelyet a városi könyvtár új palotájában kellene majd elhelyezni. Változás 1926-ban történt egy új bizottság kinevezésével, amely tízezer példányban kinyomtattatott egy adománykérő felhívást, és megállapodott egy helyi bankkal a bevételek kezeléséről. Amikor a döntés megszületett, Kemény György örömmel kommentálta ezt lapjában, és arra buzdította a clevelandieket, hogy mindenki tehetsége szerint járuljon hozzá a költségekhez. „Aki tíz centet tud adni, adjon tíz centet, aki dollárt, az adjon dollárt.” A sokat tapasztalt szerkesztő még hozzáfűzte a következőt: „Remélem, hogy a Petőfi-szobor felállítása simán és megértéssel fog lefolyni, nem úgy, mint annak idején a Kossuth-szobor felállítása. Mert akkor a cudarnál is cudarabb civódásban gyönyörködhettek a magyarok. De most minden jel arra mutat, hogy a megértés jegyében fog lefolyni a mozgalom.”69

¶ Az amerikai magyarok sorsáról írt eposz, a Vas András szerzője alaposan melléfogott: négy év telt még el „cudarnál is cudarabb civódásban”. Az „egyesülteken” belül sem ment minden simán, és a figyelem is hamarosan ismét másfelé terelődött. A magyarázathoz tekintetbe kell venni, hogy az Egyesült Egyletek majd hatvan szervezet együttműködését volt hivatott koordinálni. Ellentétben Buffalóval, itt csaknem tízszer nagyobb magyar, illetve magyar származású népesség meggyőzéséről és lehetséges aktivizálásáról volt szó, mely társadalom egyébként is már erős szálakkal integrálódott környezetébe. Az etnikus elit ugyanakkor ambíciója szerint – hisz az „amerikai Debrecenről” van szó – az „amerikai magyarság” egyik hangadó, illetve vezető szerepét is igyekezett betölteni, ily módon az „országos ügyek” erőteljesen lekötötték a figyelmét. Ebből az is látható, hogy a nagyobb létszám, a sokaság még nem garancia arra, hogy gyorsan eredmény lehessen elérni. A magyar kormányzathoz és politikai berendezkedéshez fűződő viszony is élesebben merült fel itt, minthogy nagyobb számban és szervezettebben sorakoztak fel a „Horthy-fasizmus” ádáz ellenfelei. A clevelandi Petőfi-szobor megvalósításának ügye többszörösen belesodródott ezekbe a csatározásokba. Ennek egyik szimptómája, hogy egy ideig foglya lett a nagyobb hatással – a szervezőknek nagyobb presztízzsel – kecsegtető New Yorkban felállítani tervezett Kossuth-szobor-mozgalomnak is, amely nem csak országos kampánnyá szélesedett, hanem vállaltan az „amerikai magyarság” és az „óhaza” egymásra találását volt hivatott fölmutatni. Az óhazát pedig nem lehetett a politika nélkül elképzelni. Kellemetlen utójáték is borzolta a kedélyeket: az 1928-ban jelentős konfrontációk közepette fölavatott New York-i Kossuth-szobor gyatra kivitelezése, botrányos(ként tálalt)
pénzügyei.70

¶ Hosszú vajúdás után, 1928 decemberében hoztak újabb határozatot, amelyben oroszlánrészt vállalt Király Imre, 1921-ben kivándorolt volt nyíregyházi református kántortanító, aki ekkor vette igazán kezébe a folyton elakadó elhatározás valóra váltását. A gyűlésen a szoboravatás dátumát a következő év március 15-re tűzték ki. Megbízták a munkával a kalandos sorsú Finta Sándor (1881–1958) New Yorkban élő, magyar ügyekben exponált szobrászt, s egyben konkrét költségtervet is kértek tőle. A hírt közlő napilap nem rejtette véka alá az addigi eredménytelen tárgyalások miatt érzett szomorúságát. „A halhatatlan legnagyobb magyar költőnek, aki izzó költeményeivel annak idején egy egész nemzetet képes volt lángra gyújtani, nem akadt Clevelandben olyan mesteri szószólója, akinek a szavára néhány hét alatt előteremtették volna a szoborhoz szükséges összeget.”71 A megszámlálhatatlan sok gyűlés, ékesszóló megnyilatkozás inkább akadályává vált a gyors előrejutásnak, és nem hozta meg sem az egyetértést, sem a cél eléréséhez vezető konkrét lépéseket.

¶ Időközben Magyarországról is érkeztek támogató hangok, felemás hatással. A Petőfi Társaság a Kossuth-szobor avatására Amerikába érkező magyarországi „zarándokok” révén közelebbi információkhoz jutott a clevelandi mozgalomról. A társaság tagja, ifj. Hegedüs Sándor hazaérkezése után nyomban beszámolt amerikai tapasztalatairól, és azonmód indítványozta, „hogy a magyar társadalom gyűjtsön össze egy jelentősebb összeget Petőfi Sándornak Clevelandben felállítandó szobrára. Hegedüsék már meg is kezdték a gyűjtést – öt dollárral. Öt dollár van hát már a szoborra! – írta a New York-i napilap budapesti tudósítója.” Egy őszi társasági ülésen Hegedűs bővebb felolvasást tartott amerikai útjáról. Végül arra szólította fel a társaságot, hogy alapítsa meg amerikai osztályát, mert Amerikában számos magyar nyelvű hetilap, sok magyar író és költő él, és az amerikai Petőfi Társaság – mint mondta – „élő és lüktető, folytonos kapcsot jelentene az új haza és az óhaza magyarjai között”. Meglátva a kultúrpropaganda lehetőségét, a társaság meg is bízta az előadót egy felhívás elkészítésével. Hegedűs Sándor az 1929. januári felolvasó ülésen terjesztette elő az Amerikai Petőfi Társaság megalapítása ügyében fogalmazott, Kemény György, a társaság Amerikában élő kültagjához intézett felhívást. A javaslatot Pekár Gyula elnök és a testület nagy lelkesedéssel fogadta el. A felhívás a sajtóközleményt idézve: „pregnánsan kiemeli, hogy az Amerikai Petőfi Társaságnak olyan szervnek kell lennie, amely Amerikában a magyar kulturfölényt hirdesse,
és állandóan ébren tartsa azt a gondolatot, hogy csak egy igazság van és ez: a magyar feltámadás.”72

¶ Az amerikai osztályból nem lett semmi, a felhívás alighanem Kemény asztalfiókjában landolt, mert semmi érdemi nyoma nincs az amerikai magyar nyilvánosságban. A gondolat azonban, hogy a Petőfi-szobor eszköze lehet a revíziós elkötelezettség amerikai terjesztésének, teljességgel „benne volt a levegőben”. Ez a meggyőződés határozta meg az alkotó, Finta Sándor hozzáállását is, amelyről többször hangot adott interjúkban, nyilatkozatokban.73 Mindez azt mutatja, hogy a clevelandi szobormozgalom, egy helyi identitásképző és -kifejező kollektív fellépés tágabb dimenziót nyert. Nevezetesen: táplálkozott abból a politikailag teljességgel átitatott válaszból, amelyet a magyarok mindenkori alapkérdésükre aktuálisan kaptak, hogy tudniillik egy nép idegen földre vándorolt, ott megtelepedett tagjai – beleértve a már idegenben született leszármazottait – mennyiben részesei a kibocsátó közösségnek. Petőfi figurája eleve az összekötő kapocs funkcióját jelentette, mint ahogy a ’48-as forradalom és szabadságharc évfordulóinak sorozatos megülése, az épp aktuális válasz ezúttal valami kézzelfogható cselekvési lehetőség ígéretét közvetítette, legalábbis bizonyos körök számára.

¶ A szociológiai realitások azonban az etnikai kapcsolatrendszer teljesen más, ellentétes irányából lendítették révbe a clevelandi mozgalmat. Ha a magyarországi kapcsolatot a határok felett összekötő transznacionális hatásnak mondjuk, akkor a transznacionalizmus helyben is érvényesült, mégpedig az egymás mellett s egymás társulásában élő etnikai csoportok feletti kötelékek formájában. Az integráció aktuális irányáról, követelményéről van szó, amely az adott időszakban a „nemzetek együttesében” látta az amerikai identitás lényegét. Röviden: a magyar etnikai-nemzeti törekvésnek nem valami homályos óhazai kultúrsegély, sem pedig a szűk keblű helyi fillérezés hozta meg a gyümölcsét, hanem a multikulturális amerikai nagyváros, vagy ha tetszik: az amerikai identitás hajtóereje.

¶ A formát Cleveland vezető napilapja, a Plain Dealer szolgáltatta a nemzetek színháza fesztivál – Theater of the Nations – meghirdetésével. Ez adta az a keretet, amiben 26 nemzetiségi csoport fölvonultatta szereplőit. Az amerikai nyelvtanárok egyesületének lapja azt hangsúlyozta, hogy az egy helyen való fellépéssel megváltozik az egyes színházi előadások karaktere: ahelyett, hogy a csoportok a szeparatizmusukat erősítenék, egybeolvadnak „az amerikai civilizáció szerteágazó egységének szimbólumává”. A magyarok ennek keretében adták elő a Kacsóh Pongrác–Heltai-féle János vitézt 1930. február 16-án. A darabot Cser Ferenc, a clevelandi (műkedvelő) magyar színház igazgatója rendezte Rudnyánszky Sándor (1899–1944), a költő fia, operettszerző és karmester zenei vezetése mellett. Kukorica Jancsit a clevelandi műkedvelők primadonnája, Cserné Barna Gizella alakította. Összesen mintegy kétszáz szereplő lépett színpadra, háromszáz tagú énekkar kíséretében. Mindkét félnek kapóra jött a lehetőség, a magyarok már tervezték a darab bemutatását a szoboralap javára, s ezzel a fesztivál „ütős” nyitó előadáshoz jutott. A napilap bérelte ki a színházat, egy olyan nagyot – a Public Auditorium nagytermét –, amiről az egyes etnikai csoportok még ábrándozni sem mertek, továbbá folyamatos reklámot biztosított az egymást követő, húsz héten át zajló bemutatók számára. A János vitézt háromezren látták, s fele annyian kiszorultak az előadásról, amit alighanem meg kellett ismételni. A krónika szerint „zárt teremben még annyi magyar Clevelandben együtt nem volt”. A magyarok emlékezetében az előadás sikere hosszú ideig élt, maga a keret, ami ezt lehetővé tette, nem tudatosult.74

¶ A sikeres előadás meghozta a szükséges bevételt, összegyűlt a szoborhoz szükséges 4850 dollár. Megtörténhetett felavatása, az első dátumhoz képest hét évvel később. Még előtte két hétig láthatták a New York-i érdeklődők a Brooklyn Múzeumban. A szoborleleplezési ünnepélyt 1930. május 26-án tartották (a sajtóban nemigen szellőztetett kompromisszumok nyomán). Az első része a Hotel Clevelandben folyt le, ahol délben elegáns bankettet rendeztek a magyar egyesületek. Az amerikai születésű Louis Petrash (Petrás Lajos) városi tanácsnok elnökölt, beszédet mondott John D. Marshall, Cleveland polgármestere, Dr. A. Caswell Ellis, a Cleveland College igazgatója, Kemény György, a budapesti Petőfi Társaság egyetlen Amerikában élő költő-tagja, Dr. Alexi Lajos, clevelandi kir. magyar konzul és Dezső János, az országos hálózatot képező Magyar Betegsegélyző Szövetség Bridgeportból érkező elnöke. Egyes hírek szerint a legnagyobb szenzációt az ő beszéde aratta, a több jogot, szabadságot és demokrá­ciát sürgető és a Habsburg-propagandát megbélyegző hozzászólásával. Az ünnepély második része a Nyilvános Könyvtárban zajlott le, ahol Finta Sándor márvány mellszobrát átadták Cleveland városának. Az épület annyira zsúfolva volt, hogy több mint ezren a lépcsőkről nézték végig a ceremó­niát. A lepellel bevont szobrot a könyvtár bejáratánál helyezték el, mellette két oldalt két díszmagyarba öltözött leány állt, Nyerges Kornélia és Reinhart Viola. A szobor előtt amerikai és magyar zászlót fektettek le. Kovácsy M. Gyula, megyei bíró, clevelandi magyar tekintély adta át a szobrot Cleve­land városának. Beszédében azt fejtegette, hogy „a szobor a Petőfi Sándor költészetében kikristályosodott magyar szellemet testesíti meg”. A magyar egyesületek ajándékát a város könyvtári bizottságának elnöke vette át és köszönte meg a város nevében. Az ünnepi beszédre itt is Kemény Györgyöt kérték föl. Miközben lehullott a lepel, megkoszorúzta a szobrot. Az itt mondott beszédét sem sikerült föllelni, alighanem saját elhatározása miatt. Utána Nagy Pál az amerikai magyar egyesületek nevében helyezett el koszorút, majd Joseph C. Bloch magyarul, azután angolul elszavalta a Nemzeti dalt. Az ünnepély harmadik részét a városi Public Hallban tartották, ahol kulturális műsor szórakoztatta a megjelenteket. Volt ebben Reményi József bevezetőjét követően Petőfi Sándor és felesége című páros jelenet, s többek között huszonhat magyar leány klasszikus táncokat bemutató mutatványa.75
Az ünnepség zajos kíséreteként a Fasizmus Elleni Liga clevelandi csoportja szervezésében tüntetők vonultak fel a város főterére, miközben a bankettnek helyet adó szálloda környékét rendőrök szállták meg. Ha eltekintünk a tüntetés aktuálpolitikai összefüggéseitől, nyilvánvaló, hogy a dedikáció napján a „kié Petőfi” kérdése öltött testet a maga kiélezett
és radikális formájában. Jól látható, hogy az ilyenkor kölcsönösen előkapott „Petőfi szellemét meggyalázó” fordulat úgy próbál csoportokat, politikákat képezni, hogy egy elvileg közös hagyománykészlethez „kisajátító és felhasználó attitűddel”76 közelít, a fennállót védő, illetve támadó célzattal.
De arra is figyelemmel kell lenni, hogy a „tisztán” tálalt konfrontációk mögött – mint általában – a valós viszonyok itt is sokkal képlékenyebbek voltak. A nyilvánvalóan elfogult radikális sajtó szövegeiből is kiderül, hogy a munkások véleménye erősen megoszlott a szobor körüli szembenállások ügyében. Az úgymond „beugrasztott pár hiszékeny munkás” száma is nyilván magasabb volt, mint ahogy azt a tüntetést szervezők hinni szerették volna.77 Szégyenteljesnek nevezték a Munkás Dalárda szereplését, amely az esti műsorban lépett föl Reményi József köszöntője után. Míg őt egyfelől „a Szabadság című Horthy-lap munkatársának” bélyegezték, másfelől, más orgánumban, a dalárda részvételét próbálták törölni a szoboravatás „hivatalos” kommünikéjéből. Sajátos „kompromisszum”, hogy a szoboravatás emlékkönyvében előadóként a dalárda nem szerepel – miután ez nem tartalmazza az esti rendezvény műsorát –, ám a hirdetések között ott van a Cleve­landi Magyar Munkás Dalárda hirdetése is, mégpedig önmeghatározásukkal együtt: „Híve az osztályharc alapján álló munkásmozgalomnak”. S vajon mit lehet, mit lehetne kiolvasni abból a tényből, hogy a clevelandi Petőfi-szobor megteremtésének fő mozgatója, az Egyesült Egyletek elnöke, Király Imre semmilyen szerepet nem játszott – nem kapott? nem vállalt? – az avatóünnepen. A nevét az általa összeállított emlékkönyv ellenben emlékezetben tartja.

Finta Sándor Petőfi-mellszobra, Cleveland Public Library
Fotó: Dr. Tóth Gergely, 2014

¶ A clevelandi közkönyvtárban elhelyezett Petőfi-szoborról már az avatás napján (!) diadalmasan hírt adott a Pesti Napló.78 Idézte az egyik clevelandi lapban, a The Cleveland News-ban megjelent vezércikket: „Petőfiről úgy emlékezik meg az újság, mint Magyarország halhatatlan lírikusáról, aki hősi módon küzdött hazájáért, életét áldozta és aki a hazaszeretetet ihletett hangon énekelte meg. »A könyvtár előcsarnokából – mondja a vezércikk – a költő alá fog tekinteni Magyarországnak azokra a leszármazottaira, akik itt élnek és a magyar kultúrához ragaszkodnak, de tekintetet fog venni azokra is, akik nincsenek vele vérségi kapcsolatban, de megtanultak rajongani munkáiért, ámbár csak fordításokból ismerik azokat. Költeményei közül nagyon sok népdallá vált. Olyan dalok lettek, amelyek örökké fognak élni. Cleveland boldog, hogy hódolhat annak az embernek az emlékének, akinek honfitársai olyan sokat tettek a város kulturális, társadalmi és üzleti fejlődéséért.«”

¶ Finta Sándor alkotása félprofilból, szakállal ábrázolja a költőt. A sablonos dicséretek mellett egy apró utalásból kiderül, hogy a leleplezését követően volt némi elbizonytalanodás megoldásával kapcsolatban. Az ügyben leginkább elkötelezett Király Imre egy alkalommal így írt: „A Petőfi mellszobor sokaknak azért szokatlan, hogy a halhatatlan költő fejét szakállal véste márványba a művész.” Finta Sándor, „a ma az egyik legnagyobb magyar származású” szobrászművész Amerikában annak a festménynek alapján mintázta és véste carrarai márványba a költő mellszobrát, amely az irodalomtörténészek megállapítása szerint az egyetlen Petőfiről életében festett kép. Finta az eredeti Petőfi festmény nyomán dolgozott. Eszerint Finta talán a Mezey József által 1846-ban festett képet vehette előképnek. Király utalt arra, hogy a szoborról fényképet küldtek a Petőfi Társasághoz. Az Egyesült Magyar Egyletek olyan választ kapott, mint amilyen a hozzáértők, műbírálók véleménye: „ez a legtökéletesebb Petőfi fej a Petőfiről alkotott szobrok között, mert a maga természetességében állítja a szemlélő elé a szabadság nagy költőjét”.79

Egy szubjektív vallomás

¶ Versfordítás, csoportelnevezés, emlékünnep, közösségi szoborállítás – megannyi kifejeződése a Petőfit övező tiszteletnek. De hogyan viszonyult az egyén a költőhöz s a tőle leválaszthatatlan és folyamatosan alakuló kultuszhoz? Mi zajlott az emberek lelkében? A közösségi szoborállítás és a látványosabb demonstrációk mellett szinte lehetetlen számot adni arról, hogy kinek mit jelentett Petőfi. A személyes hangot leginkább az egykori újságírók, a jobb-rosszabb helyi poéták, Petőfi-epigonok szövegei közvetítik, melyek többnyire a szinte szakrálissá nőtt áhítat ismert fordulatait tanúsítják, ezzel is igazolva a kultusz vitalitását. Esetenként azonban egy-egy tárgy hordozhat valami olyan jelentést, mely a megérintettség ennél egyénibb megnyilvánulása, még akkor is, ha alkotója nem a legeredetibb megoldásokkal hozta létre „vallomását”. Ebben az értelemben idézhető meg egy valószínűleg az Egyesült Államokban készült Petőfi-ábrázolás, mely a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményében található, s melyet a múzeum 2019-ben mutatott be első ízben a közönségnek a Petőfi-kultusz „alakváltozatait” föltérképező Bolyongó üstökös című kiállításon.

¶ A képet a múzeum 1964-ben kapta a Magyarok Világszövetségétől. A részletek nem ismertek s az sem, hogy a szövetség hogyan jutott hozzá. Az „intézményi hagyomány” szerint „Amerikából származik”. A portré vászonra festett nagyméretű olajkép, faragott rózsakeretben. E. Csorba Csilla a következő műleírást készítette róla a kiállítás számára: „Az ismeretlen festő Petőfi alakját erőteljes fekete kontúrokkal övezi, a barnás arcszínét, fekete szuggesztív szemeit, fekete haját, latinos megjelenését jól kiemeli a kihajtott világítóan fehér ingnyak. A háttérben lángoló tüzek, katonák egy véres csata ütközetére emlékeztetnek. A kép jobb felső harmadában Petőfi Nemzeti dalának sorai tudatosítják a festő szándékát: a forradalom költőjét kívánta megfesteni. A festmény amúgy nem emelkedne ki az elmúlt évszázadok sokfajta, jó, közepes vagy gyér ábrázolásai sorából, ha nem egy mívesen megmunkált, hatalmas képkeret övezné.”

¶ A keret értékes „üzeneteket” – paratextust – is hordoz: legaljára a nevét és ajánlását véste fel az alkotó, „Készítette Bodor József 1938”, s efölött: „Emlékül unokáinknak”. Fölötte szimmetrikus elrendezésben a költő neve, születési és halálozási évszáma szerepel, valamint a Petőfit dicsőítő szöveg: „Nemzetünk leg nagyobb költője / Szivünkben él örökké / az ő szelleme”. A keret tetejét lezáró, kiterjesztett szárnyú turulmadár csőrében egy nyitott könyvet tart, rajta két vésettel: „Hungary”,
s „Petőfi Egyesület”. A könyv alól induló hullámos szalagon
a két világháború között népszerű magyar nóta, a Turul madár szállj! domború faragású sorai olvashatók. A dúsan faragott, népi ízlésűnek mondható keretről így írt a kiállítás rendezője: „Bodor József [ezen] a legaprólékosabb részletig kidolgozza 1848. március 15., a forradalom kezdetének jelenetét, illetve a jobb oldalon a szabadságharc leverését követő megtorlásokat, az aradi 13 kivégzését. A keret oválisan lekerekített felső harmada egy rózsaerdővel övezi Petőfi alakját. A rózsafejek tömege, a két oldalt szalaggal átfont oszlopok az ábrázolást a privát szférából a szakrálisba emelik. (Erre utal a keret két oldalán virágcsokornak helyet adó tartó.) A keresztény szimbolikában a rózsa elsősorban Szűz Mária (rosa mystica) jellemzője, lába előtt, kezében gyakran tart rózsát, rózsabokorban ül stb. A kép – feltehetően az Egyesült Államokba kivándorolt – alkotója Petőfit s rajta keresztül a magyar nemzetet kívánja az égiek kezébe ajánlani. Ezt erősíti a kép tetejére faragott” dalszöveg.

Petőfi arcmása faragott rózsafa keretben. Készítette Bodor József,
a kép keretének részlete
Petőfi Irodalmi Múzeum, fotó: Gál Csaba

¶ Ki volt Bodor József? A jelenleg hozzáférhető források nem bizonyultak elégségesnek ahhoz, hogy kilétét ki lehessen deríteni. A műtárgy eredetére közvetve a képkeret Hungary felirata is utal. Vajon melyik amerikai Petőfi Egyesület ajándékáról lehet szó? Hol működött? Az 1930-as évek derekán vagy végén Petőfi nevével több helyütt léteztek betegsegélyező egyletek, a legnagyobb, mint szó volt róla, New Yorkban. Egy másik 1929-ben avatta zászlaját a 25. évfordulóján Clevelandben, hatszáz fős tagsággal.80 Ezeknek, illetve az önsegélyező egyleteknek aligha volt azonban olyan tagsága, amelyből ez a Petőfi-emlék kikerülhetett. A lehetséges társadalmi vagy kulturális egyesületek közül a fenti megnevezés leginkább az 1938 végén Detroitban létrejött Petőfi Körre utalhat, mely a korábban már más néven működő baloldali munkásszervezetek kulturális csoportjainak egyesülésével alakult meg, és jó öt évtizeden keresztül tevékenyen működött.81 Tagságáról nincs fennmaradt vagy hozzáférhető névlista, így eldönthetetlen, hogy Bodor József hozzájuk tartozott-e. De eleve az is csak egy felvetés, hogy esetleg a Petőfi Körtől származik a Magyarok Világszövetségéhez került portré. A kör nem volt ellenséges a szövetséggel, kapcsolatban állt Magyarországgal,
így ez nem kizárt. Kicsit messzebb tekintve, találhatunk adatokat a Kanadai Magyar Munkás hasábjain egy montreali Petőfi Egyesületről, amely az 1930–40-es években működött, rendszeresen tartott műkedvelő színielőadásokat. A Bodor családnév fel-fel bukkan a kanadai magyarok körében. Ennél több nyom egyelőre ebben az irányban sem áll rendelkezésre. Egy további lehetőség, hogy a szóban forgó Petőfi képet a Magyarok Világszövetsége 1938-ban rendezett második világkongresszusa alkalmából küldték Budapestre. Bodor József nevű küldött nem vett részt a kongresszuson, ez biztos. A Pesti Vigadóban rendezett kiállításra azonban elküldhette munkáját,82 amely aztán a szövetség birtokában maradt,
s onnét jutott 1964-ben a Petőfi Irodalmi Múzeumba. Elvileg ez egy hihető elképzelés, ám bizonyításra vár. A kutatás lehetséges irányai tehát valamelyest adottak, de természetesen nem mellőzhetők más eshetőségek sem.

Utóhang, utóélet

¶ A két amerikai nagyvárosban állított két szobor teret nyitott a közösségi ünnepeknek, politikai demonstrációknak. Különösen a parkban álló buffalói emlékmű, amelyhez tömegesen ki lehetett vonulni, akárcsak az 1902-től álló clevelandi Kossuth-szoborhoz. Az 1929-ben az „amerikai magyarságot” egységbe szólítani igyekvő nagy felbuzdulás, az úgynevezett „buffalói nemzetgyűlés” küldöttei is tartottak itt demonstrációt. A 32 magyar egyesület, 87 egyházi szervezet és 41 lap csaknem ezer képviselője által alkotott testület kimondta az Amerikai Magyarok Országos Szövetségének megalakulását, melynek első elnöke a szoboravatás egyik szónoka, Zákány Gyula volt. A „nemzetgyűlés” küldöttei a szobornál Petőfit idézve tettek hitet az új szervezet, valamint az amerikai magyarok és az óhaza összefogása mellett, amelynek együttesen legfőbb motivációja a trianoni béke sürgős revíziója melletti kiállás volt.83 A második világháborút követően az óhaza megsegítésére alakuló Amerikai Magyar Segélyakció helyi nagybizottsága is a Petőfi-szobornál tartotta zászlóbontását az 1945. márciusi szabadságünnep alkalmával. A forradalom századik évfordulójának megünneplése az egyletközi nagybizottság vezetésével tartott koszorúzás jegyében zajlott a szobornál.84 A centenárium egyébként is Amerika-szerte megmozgatta a magyar közéletet, ám teljességgel átitatta a nézetek, politikai törekvések éles polarizációja. Ettől kezdve az új politikai emigráció csoportjai saját nézetrendszerük szerint vették igénybe a szobor szimbolikus terét, de ez már egy más történet.

Kende Géza Petőfi-szobra, Buffalo, 1956, digitális reprodukció
The Buffalo News, 5 Dec 1956, 41

¶ Az évek múlásával a buffalói Petőfi-szobor környéke gyökeresen megváltozott. A közeli magyar negyed – illetve azok az utcák, amelyeket annak neveztek – etnikai összetételében felbomlott, lakói szétszéledtek, a bevándorló nemzedék tagjai elhaltak, a lakosság kicserélődött. A városnegyed, benne a Riverside parkkal leromlott. A romló állagú szobornál azért továbbra is tartottak márciusi ünnepségeket, ám 1984-ben a Buffalo News arról számolt be, hogy a szobor feliratos bronztábláját ismeretlenek leszakították, elvitték, a helyén hibásan írt graffiti virít: „Veit Nam”. A töredezett talapzat sarkában még olvasható a felállítására vonatkozó 1924-es felirat. Az újságíró tárgyszerű hosszú cikkben, verssorokat is citálva idézte fel a hős költő, Petőfi alakját s pályafutását, aki saját korában egy birodalmat próbált letörni, nem pedig holmi bronzplakettet. A cikk az „Örökség” rovatban jelent meg, ami egyértelművé tette, hogy a megrongált emlékmű a város méltánylandó örökségét képezi, amelyet a helyi magyarok állítottak hősük emlékére.85 Az intő szó hiábavalónak bizonyult,
a szobrot ismeretlen tettesek 1989-ben nemhogy ledöntötték: ellopták. Csak hűlt helyét láthatta, aki arra vetődött. A legnagyobb helyi lapban egy olvasói levél szóvá is tette: érthetetlen, hogy a hatóságok miért nem jártak a vandál incidens végére. A magyar közösség már alig reméli, hogy a magyar forradalom emlékét megtestesítő szobor, a „szabadság és demokrácia szimbóluma” valaha is előkerül, miközben a demokrácia egyre több helyütt nyer teret, s az Egyesült Államok örömmel üdvözli a vasfüggöny lebontását.86

¶ Kende alkotása soha nem lett meg, ellenben a város úgy döntött, hogy saját költségén gondoskodik a szobor pótlásáról. A testület művészeti bizottsága együttműködve a helyi magyar szervezetekkel a Washingtonban élő festő- és szobrászművészt, Koszorús-Varsa F. Gabriellát kérte föl az új szobor elkészítésére. Kiválasztása mellett azt követően döntöttek, hogy megtekintették az általa mintázott, a magyar nagykövetség egyik irodáját díszítő Kossuth-mellszobrot. A művésznő, született Fülöp Gabriella 1939-ben végzett a budapesti Képzőművészeti Főiskola képzőművész és tanári szakán. Szobrászati tanulmányokat is folytatott. Előbb művészettörténet- és rajztanár volt Budapesten, majd a háború után freskófestést tanított a heidelbergi Amerikai Egyetemen. 1951-ben férjével, Koszorús Ferenc volt vezérkari ezredessel és fiával az Egyesült Államokba emigrált. Portréival, figurális és nagyméretű történelmi kompozícióival vált ismertté új hazájában, s a magyar emigráció kulturális, művészeti életének tevékeny tagja lett. A buffalói megbízáshoz alapos felkészüléssel fogott hozzá. Tanulmányozta a Petőfire vonatkozó adatokat, a megjelenését, alkatát felfedő feljegyzéseket, valamint a két festő: Barabás Miklós és Orlai Petrich Soma korabeli portréit. Mint mondta: a megbízás nem volt könnyű feladat, „de szívvel-lélekkel kívánt eleget tenni annak”. Az új bronz mellszobrot a megfelelő ünnepélyes keretek között 1990. november 22-én avatták fel – pontosan a régi szobor „üresen maradt helyén”.87 Ez látható ma is a Niagara hatalmas víztömegét az Erie-tóba vezető folyót szegélyező Riverside parkban.

Koszorús-Varsa F. Gabriella Petőfi-mellszobra, Buffalo
Fotó: Dr. Tóth Gergely, 2014

Jegyzetek

[1]    Rácz Rónay Károly, Petőfi-legendák Amerikában. Külföldi Magyarság, 1923. március 1. (5. sz.), 5. – kiemelés az eredetiben.
Az újságíró, költő, külügyi tisztviselő Rácz Rónai kutatásairól lásd Kórász Mária: Az amerikai magyar történetírás kezdetei. Rácz Rónay Károly levelei. Aetas, 11. 1996/1., 119–138.; Fejős Zoltán: Arcképek, csatangolások (Magyar) Amerikában. Rácz Rónay Károly tárcái az Amerikai Magyar Népszavában. Vasváry Collection Newsletter, 2019/1., 61.

[2]    Batári Gyula: A Magyar Száműzöttek Lapja. Magyar Könyvszemle, 101. 1985/4., 309–316.

[3]    A Petőfi-kultusz. Koszorú: A Petőfi Társaság Közlönye, 4. 1938/4.,
246–248. (246.).

[4]    Pollak, Gustav: Michael Heilprin and his sons. A Biography. New York, Dodd, Mead and Co., ennek kapcsán: Feleky Károly: Heilprin Mihály és fiai. Feljegyzések egy kiváló amerikai magyarról. Amerikai Magyar Népszava, 1912. október 12., 7. Életrajzához forrásértékű Hochmuth Ábrahám nekrológja: Heilprin Mihály. Magyar-Zsidó Szemle, 5. 1888/9., 560–569. Petőfivel való találkozását lásd Petőfi Miskolcon. Közli: dr. Friedlieber Ignác. Pesti Hirlap, 1907. május 26. (125. sz.), PIM Petőfi-gyűjtemény, B sor., 11. doboz. Lásd még E[mil] S[chafer]: Magyarok Amerikában. Heilprin Mihály. Amerikai Magyar Szó, 1962. szeptember 13., 13., szeptember 20., 15., szeptember 27., 15.; Vasváry Ödön: Magyar Amerika. Szeged, Somogyi-Könyvtár, 1988, 202–203.; Csapláros István: Heilprin Mihály, az 1848–1849-es magyar szabadságharc elfelejtett költője. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve, XXVII. 1989, 227–263.; ugyanez rövidebb változatban, ugyanilyen címmel: Múlt és Jövő, 10. 1999/2., 27–37.; Szigeti Jenő: Heilprin Mihály, az első magyar zsidó költő kalandos élete és művei. Miskolc, Zempléni Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, 2019.

[5]    Graham’s Illustrated Magazine, vol. 51. 1857, 432.; vol. 52. 1858, 16., 328., 344. Ez a lap utolsó kötete, 1858 végén megszűnt.

[6]    Petöfi. In: The New American Cyclopaedia: A Popular Dictionary of General Knowledge. New York, D. Appleton and Company, 1861. Vol. XIII., 199–200. A Petőfi-címszót nem vette fel az enciklopédiában (szerzői név nélkül) megjelent írásaiból összeállított, magánterjesztésű válogatásába, mely többek között tartalmazza a Görgey, a Kossut, illetve a Magyarország és a Lengyelország címszavakat, lásd Heilprin, M.: Selection of articles contributed to the New American Cyclopaedia. Printed for private circulation, é. n.

[7]    Heilprin Mihály: A new-yorki magyar egylet. Vasárnapi Ujság, 1868. június 21. (25. sz.), 298.; Liptay Pál: Magyar Amerika II. Vasárnapi Ujság, 1872. szeptember 10. (37. sz.), 466–468. A Magyar Egylet történetét főként Liptay Pál cikkei alapján lásd Kende Géza: Magyarok Amerikában. Az amerikai magyarság története. II. kötet. Cleveland, Szabadság, 1927, 10–16. Az egylet 1888-ban csatlakozott a Műkedvelő Társasághoz, de volt még egy közéleti szereplése 1904-ben, amikor
az interparlamentáris konferenciára Apponyi Albert vezetésével érkező magyar képviselők tiszteletére nagy díszgyűlést rendezett.

[8]    Magyar tárcza Amerikából. Borsod: Miskolczi Értesítő, 1872. július 18. (29. sz.).

[9]    A „new-yorki magyar egylet” 1870/71. évi működésének kimutatása. Anyagi Érdekeink, 1871. október 16. (16. sz.), 270–271.

[10] Fejős Zoltán: A nemzeti hős három „arca”. Kossuth-szobrok
az Egyesült Államokban. In: Az irodalmi kultuszkutatás kézikönyve. Tanulmányok. Szerk.: Takáts József. Kijárat Kiadó, Budapest 2003, 89–105.; uő: 1902: Szobrot állítanak Kossuth Lajosnak Clevelandben. In: Magyarország globális története, 1869–2022. Szerk.: Laczó Ferenc–Varga Bálint. Corvina, Budapest 2022, 82–87.

[11] Működése, szerepe Magyar Amerika történetében feldolgozatlan. Életéről, tevékenységéről bizonytalan és legendaszerű, esetleges adatokból, elfogódott méltatásokból lehet tájékozódni. Kivándorlási évét illetően nincs két dokumentum, amin azonos év szerepelne,
a megadott dátumok 1862 és 1868 között „mozognak”. Állampolgárságát 1878-ban nyerte el a kérvényének kópiáját nézve erősen „bemondás ízű” adatok nyomán, New York Naturalization Index (Soundex), 1792–1906, database with images, FamilySearch, William H Loew, 1878. Lásd még: Somogyi-könyvtár, Vasváry-gyűjtemény, L3:3-9; The Hungarian-American (New York), 1. 1896, 5. 97.; Kemény György: Kemény, Meghalt a „bohém-király” (Loew S. Vilmos halálára). Dongó (Cleveland), 1922. november 1. (19. sz.), 7.; Rácz Rónay Károly: Meghalt a legrégibb amerikai magyar. Löw Vilmos (1847–1922). Külföldi Magyarság, 1922. december 1. (23. sz.), 3.; Pásztor Árpád: Loew bácsi halálára. Világ, 1922. november 8., 2.; Uő: Preface. In: Loew, Wilhelm N.: Modern Magyar Lyrics. Selected Gems from Alex Petöfi and Other Modern Hungarian Poets. Wodianer és Fia, Budapest 1926; 5–10.; t.: Apróságok Löw bácsi életéből. Szeged, 1922. november 15., 2–3. A Kerényi
és Kossuth utáni „nyomozást” egyik hazai látogatásakor is említette: Mit beszél Löw Vilmos? Szegedi Napló, 1911. április 22., 4. Az elvetélt Kossuth-szobor mozgalomról Kende i. m. 1927, 97–102.
– a szoborbizottságnak volt levelező titkára, majd történésze.

[12] Név nélkül számol be az eseményről: Liptay Pál: Magyar Amerika IV. Vasárnap Ujság, 1873. június 22. (25. sz.), 297–298., ezt vette át Kende i. m. 1927, 21. Egy amerikai napilap részletes tudósításában azonban megnevezte a főszereplőt, a szónok William N. Loewöt. Megírta, hogy amikor Kossuthot, Ujházyt és Pulszkyt említette, a hallgatóság ujjongott és tapsolt, amikor azonban Grant politikáját hozta szóba, morgolódni, és lábukkal csoszogni kezdtek, lásd The Hungarian Political Meeting. New York Daily Herald, 4 Aug 1872. Sun, 3.

[13] Az alkalmi lapot A Hon, 1879. május 25-i száma ismertette, miután a gyűjtésről rendszeresen beszámoló levelezőjük, Grant Ignác megküldte azt Budapestre. Haller Adolf születése szerint cseh volt,
de rendszeresen részt vett a magyar mozgalmakban.

[14] Magyar Amerika. Vasárnapi Ujság, 1879. július 13. (28. sz.), 451.
– kiemelés az eredetiben, F. Z. A lapnak Magyarországon csak az első száma van meg.

[15] A magyarok Amerikában. Fővárosi Lapok, 1883. február 10., 221.; február 23., 292.; Felolvasás Petőfiről Amerikában. Vasárnapi Ujság, 1883. február 25. (8. sz.), 128.

[16] Szentkirályi József: Magyar költemények angol fordításban. Angol Filológiai Tanulmányok, 4. 1942, 217–294. (a Loewre vonatkozó adatok, kritikákkal, ismertetőkkel együtt: 233–239., 244–245); ennek nyomán: Vasváry i. m. 1988, 151–154. Lásd még Sherwood Péter: William N. Loew, a magyar irodalom amerikai fordítója. Évkönyv 1979/1980. Szerk.: Scheiber Sándor. Magyar Izraeliták Országos Képviselete, Budapest 1980, 340–345.

[17] Gems from Petőfi and other hungarian poets (translated) with a memoir of the former and a review of Hungary’s poetical literature, by WM. N. Loew. New-York 1881. Published by Paul O. D’Esterhazy. Budapesti Szemle, 30. k. 1882, 66. sz. 478–483. – a névtelen kritika lehetséges szerzőjeként Szentkirályi hozta fel Gyulai Pált (i. m. 1942, 239.).

[18] Rácz Rónay: Petőfi-legendák, i. m. 1923; Alexander Petöfi: The Apostle, Childe John, Simple Steve, “Cypres Leaves from the Grave of Dear Ethel”, Selected Lyrics. Translated by William M. Loew. Hungarian Literary Society, New York 1912, 5.; Molnár Basa, Enikő: The Image of Hungarian Poetry in the English-Speaking World. Canadian-American Review of Hungarian Studies, 4. 1977/2, 155–161. (159.). Az amerikai olvasóknak szánt Petőfi-monográfiájában úgy fogalmazott, hogy a 19. századi fordítók kettős hátrányából – a megfelelő magyarnyelv-tudás és a „középszerű tálentum” – a második rá, az első jelentős amerikai fordítóra is jellemző. Lásd Molnár Basa, Enikő: Sándor Petőfi. Twayne Publishers, Boston 1980, 167–168.

[19] United States Census, 1880, database with images, FamilySearch, Paul O. d’Esterhazy, New York City, ED 668, sheet 359A. A bevándorlási év itt nem szerepel, csak a 1900-as és 1910-es népszámlálási íven.

[20] Vasváry Ödön: „Gróf Esterházy”. Amerikai Magyar Világ, 1972. augusztus 20. – kivágatként is megtalálható: Somogyi-Könyvtár, Vasváry-gyűjtemény, E3:20-21v. Valódi neve Pákh (Packh) János volt, Esztergomban született 1831-ben. 1867-től nevezte magát gróf Esterházy Pálnak. Állítása szerint azért, mert valójában az egyik Esterházy gróf törvénytelen gyermeke volt, aki nem akarta elismerni és törvényesíteni. Lásd Kovacs, Marton L.: Esterhazy and Early Hungarian Immigration to Canada. Regina, Canadian Plains Research Center, 1975; Dojcsák Győző: A kanadai Esterházy története. Gondolat, Budapest 1981; Kovacs, Jason F.: Con artist or noble immigration agent? Count Esterhazy’s Hungarian colonization effort, 1885–1902. Prairie Forum, 31. 2006/1., 39–60.

[21] Is Petofi Dead. St. Louis Post-Dispatch, 26 Nov 1884. 7. (A New York Heraldból átvett cikk.) Bóna Gábor: Hadnagyok és főhadnagyok az 1848/49. évi szabadságharcban. II. köt., Heraldika, Budapest 1998, 619.

[22] A new-yorki magyar egylet. Fővárosi Lapok, 1882. április 4. (77. sz.),
494.; A new-yorki magyarok március 15-diki ünnepélye. Pesti Hirlap, 1882. április 12.; A clevelandi magyar kolónia. In: Az amerikai magyarság multja, jelene és jövője. A Szabadság tiz éves jubileumára szerkeszti és kiadja Kohányi Tihamér. Cleveland 1901, 18–19., ugyanebben a kötetben lásd a többi korai magyar telep alakulását is. A clevelandi kezdetekhez jó, bár kissé egyoldalú további forrás Liebovitz, H. A.–Parlag Mihály: A clevelandi magyarok története / The History of the Cleveland Hungarians. Cleveland, H. A. Liebovitz, é. n. Három őstelepesről ízes portrét rajzolt Kemény György: A clevelandi háromság. Amerikai Magyar Népszava, 1939. május 22., 4.

[23] Amerikai levelek. Népszava, 1895. július 16., 4–5. (4.). Abet Ádámról (1867–1949) lásd Kovács József: Abet Ádám amerikai évei. Irodalomtörténeti Közlemények, 69. 1965/3., 331–334.; Bán Oszkár:
Az amerikai magyar költészetről. Irodalomtörténet, 58. 1976/8., 697–711.; Kürti László: Öregamerikás irodalom – a nosztalgia, radikalizmus és a komikum határán. Publicationes Universitatis Miskolcinensis, Sectio Philosophica, 20. 2018/1., 265–283.

[24] Kende i. m. 1927, 263. Kende felsorolta a legnépszerűbb történelmi neveket, arra nem fordított figyelmet, hogy az egyes nevek, névtípusok használatából mire lehet következtetni. Utalt viszont olyan abszurd esetekre, mint a Rózsa Sándor Segélyegylet
vagy az Első Magyar Csikós Általános Segélyegylet.

[25] A Petőfi Egylet alakulásáról az első báljuk kapcsán a Fővárosi Lapok írt, az 1881. november 4-i számában (1494. old.). Löw Vilmos beszéde megjelent: Alexander Petöfi, i. m. 1912, 289–296. Az 50 éves jubileumról lásd: Kétezer terítékű fényes bankettel… Amerikai Magyar Népszava, 1930. január 22., 5.; 50 ezer dollár hadikölcsönt vásárolt a Young Petőfi Egylet. Magyar Jövő (Hungarian Daily Journal), 1944. január 14., 4. A Provident Sick and Benevolent Society, amelyet 1907-ben regisztráltak, jogilag 2019-ben szűnt meg. Az amerikai magyar zsidóságról lásd Perlman, Robert: Bridging Three Worlds: Hungarian-Jewish Americans, 1848–1914. University of Massachusetts Press, Amherst, 1991; más New York-i egyesületek vizsgálata alapján: Prepuk, Anikó: Benevolent Societies of Jewish Hungarian Immigrants in New York City (1880–1950): an Example of Social Integration. EJCESJ. Electronic Journal of Central European Studies in Japan. Inaugural Issue. December 2015. http://www.josai.ac.jp/jices/ejces/index.html.

[26] Magyar dolgok. Cleveland. Amerikai Népszava, 1897. február 17.
(5. sz.), 2.

[27] New yorki krónika. Szabadság, 1898. március 9., 4. – a névtelen cikket valószínűleg a jogi doktorátussal rendelkező újságíró, Baracs Henrik (1860–1924), a lap New York-i irodavezetője írta. Utóbb oroszlánrészt vállalt a clevelandi Kossuth-szobor felállítását nehezítő ellentétek elsimításában, a viszonylag egységes fellépésben.

[28] Az amerikai ref. egyházak köréből. Protestáns Egyházi és Iskolai Lapok, 1898. április 24. (17. sz.), 271.

[29] Március tizenötödike Amerikában. Pesti Napló, 1898. április 12., 10.

[30] Az ötven éves márciusi ünnep. Szabadság, 1898. március 9., 8.; Márciusi Ünnep New Yorkban. Szabadság, 1898. március 17., 2.; Három 48-as honvéd részvételével tartott megemlékezés, Szabadság, 1898. március 24., 6.

[31] Az ünnepség előtörténetéhez lásd Baracs Henrik írásait: New yorki krónika. Szabadság, 1897. szeptember 9., 4.; Nyilatkozat [a vele szemben felhozott vádakra]. Szabadság, 1898. március 31., 1. Kopácsy Juliska (1871–1957) és férje Karczag Vilmos (1857–1923) író, publicista, színműíró, 1901-től színigazgató, majd színháztulajdonos Bécsben, a New York-i német Irving Palace színház meghívására november elején érkezett New Yorkba. Az énekesnőt száz estére szóló fellépésre szerződtették. Karczag amerikai élményeiről több cikket küldött hazai lapoknak. Seidl Antal (1850–1898) váratlan halála ottlétük alatt történt, akiről tartalmas nekrológot írt a Magyar Szalon számára
(29. köt., 1898/2., 260–270.).

[32] Ünnep után. Szabadság, 1898. március 24., 4.

[33] Márciusi Clevelandben. Szabadság, 1898. március 24., 10. Élőképet
egy New York-i egylet (Yorkvillei Első Magyar Társalgó és Betegsegélyző Egylet) emlékünnepélyén is bemutattak: „a középen Kossuth Lajos, két angyaltól környezve; Hungaria, Columbia
és Liberty alakjai és a magyar nép képviselői”.

[34] Cleveland. Szabadság, 1898. március 31., 10.

[35] Hungary’s Flag. Cleveland Plain Dealer, 21 March, 1898, 1–2.;
Followers of Kossuth Remembered Them Fittingly. Cleveland Leader,
21 March, 1898. Mindkét lap előzetesen is több cikket közölt
a magyar forradalomról és szabadságharcról, valamint az ünnepség előkészületeiről. A Plain Dealer március 13-i száma Kossuth, Széchényi, Batthyány. Kossuth fametszetű portréja mellett
az ünneprendező bizottság hét vezetőjének arcképét is bemutatta. Fillmore találkozása Kossuthtal valójában egyáltalán nem volt idealizálható, az amerikai elnök hidegen, a magyar ügyekkel kapcsolatban tájékozatlanul fogadta Kossuthot, lásd Komlos, John H.: Louis Kossuth in America, 1851–1852. East European Institute, Boston 1973, 101–104.; Vasváry i. m. 1988: 81–82. Steiner Lajos (1868–1934) ellentmondásos működéséről ezúttal csak annyit, hogy utóbb bankot alapított, majd bevándorlási és telepítői szakértője lett egy vasúttársaságnak, neve emiatt és mint a nem állampolgár idegenek pártfogójaként gyakran forgott az amerikai sajtóban. A San Franciscó-i ünnepségről lásd A Millennial Birth Fete. San Francisco Examiner, 3 May, 1896. 14.

[36] Csorba Zoltán: Adalékok az amerikai magyar irodalom történetéhez. Dunántúl, Pécs 1930, 17–22.; Dr. Ortutay Lajos: Előadás Kemény Györgyről, 1938 (kézirat), Somogyi-könyvtár, Vasváry-gyűjtemény, K2b:45-52.; Bán i. m. 1976; Kürti i. m. 2016; Sághi Ilona: A Mikes Kelemen Program margójára – 11. rész (folytatás), nemzetikönyvtár, blog, 2020. szeptember 18.

[37] A st. louisi magyarság. In: A St. Louis és Vidéke jubileumi nagyszáma, 1913–1918. Összeáll.: Káldor Kálmán. St. Louis 1918, Konta Sándorról (1862–1933) bővebben: Fejős Zoltán: A hiányzó és a konzervált jelen. In: Docendo discimus. A 60 éves Kotics József köszöntése. Kulturális
és Vizuális Antropológiai Tanszék, Miskolc 2020, 117–139.

[38] Az 1905. április 15-i első szám Magyarországon nincs meg, részletesen ismerteti: Ellenzék (Miskolc), 1905. április 21., 4.

[39] Rutland Daily Herald (Rutland, Vermont), 6 June 1905, 6.; 10 Febr. 1910, 6.; Allen, W. S.: The Town of Proctor, Vermont. The Village, 1907. March, 143–146.; Sikkasztó konzuli ügyvivő. Magyarország, 1911. január 24., 12.; utalás az ösztöndíjra Rutland Daily Herald, 18 Jun 1995, 3.

[40]  Amerikai Magyar Népszava, 1909. július 12., 6.; Új egylet. Szabadság, 1909. július 13., 3.; The Nightingale of Hungary. Oklahoma State Register (Guthrie, Oklahoma), 30 Sep 1909, 7.; Chicago Petofi Circle will hold a “cabaret evening”. Chicago Tribune, 28 Nov 1909, 15.; János vitéz Chicagóban. Napsugár, 1910. május 22., 5. Az idős Rudnyánszky Chicagóban megvakult, felesége súlyos műtéten esett át, 1912-ben visszaköltöztek Magyarországra. A chicagói „végjátékhoz” lásd (halála után közölve): Rudnyánszky Gyula levele. Szabadság, 1913. december 16., 2.; a címzett, dr. Löwinger Ernő chicagói magyar orvos válasza a költő nekrológja lett: Rudnyánszky halálára. Szabadság, 1913. december 19., 2.

[41] Amerikai magyarok Mikszáthhoz. Az Ujság, 1910. március 4., 10.; A chicagói magyarok Petőfi Köre – MK-nak. In: Mikszáth Kálmán levelezése, 24–26. kötet. Arcanum online kiadványok, 410. dok.

[42] Káldor Kálmán: Magyar-Amerika írásban és képben. I. kötet. Hungarian Publishing Co., St. Louis 1937, 185–186.
Beleznay Ferenc (1887–1951), gróf Beleznay Pál főrendiházi tag
és Berzsenyi Szeréna (a költő unokája) gyermeke, akit az apa előbb törvényesnek, majd 1897-ben törvénytelennek nyilvánított,
és a m. kir. Curiával kimondatta, hogy nem jogosult a Beleznay név és a grófi cím használatára (amit az érintett soha nem teljesített), lásd Merényi-Metzger Gábor: A gróf Beleznay család tagjai. Fons, 2013/2., 233–260. (254–255.).

[43] Alexander Petőfi i. m. 1912, címlap, 7–8.

[44] Margócsy István: Petőfi-kísérletek. Kalligram Kiadó, Budapest 2011, 297.

[45] New York magyarjai a Petőfi ünnepélyen! Uj Előre, 1922. december 12., 1., 3. – Az előkészületekről lásd a lap folyamatos híranyagát és a Petőfit sokoldalúan tárgyaló cikkeit november elejétől. Petőfi New Yorkban és Budapesten. Amerikai Magyar Népszava, 1922. december 16., 4.

[46] Petőfit ünnepeljük! Uj Előre, 1922. december 17., 6.

[47] Beszámolók az Uj Előrében: New Brunswick, 1922. november 27.; Newark, 1922. november 30.; Bridgeport, 1923. január 10.;
South Bethlehem, 1923. február 14. Lásd továbbá: A vasárnapi Petőfi ünnepély. Bridgeport, 1923. január 10., 1., a 13-i számban a szerkesztő méltatta az ünnepség kiválóan felkészült szónokát, Szombati Pált,
aki higgadt ünnepi beszédet mondott.

[48] Amerikai Magyar Népszava, Hétről-Hétre melléklet, 1922. december 31. A Századik évforduló című szöveg ó–a– szignóval jelent meg. Krúdy Ál-Petőfijét a Magyarország 1922 nyarán kezdte folytatásokban közölni.

[49] Szabadság, Vasárnap melléklet, 1923. január 5. Eredeti példány magyarországi könyvtárakban nem található, csak fekete-fehér mikrofilmen érhető el.

[50] Alexander Bernát: Petőfi Sándor. Szabadság, 1923. január 10., 2.
Vö. Petőfi Sándor. Születésének századik évfordulóján [Megjelent a Pester Lloyd 1922. december 24-i számában. Magyarra fordította Benedek Marcellné]. In: Alexander Bernát: Tanulmányok. Nagy emberek. Pantheon, Budapest 1938, 212–221. Alexander Bernátnak
a Szabadságban közölt egyik cikksorozatát nemrégiben újra kiadták, ám ez messze nem ad teljes képet a lapban megjelent publicisztikájáról, lásd Turbucz Péter (vál. és szerk.): Változások pergőtüzében állva: Alexander Bernát írásai világháborúról, bolsevizmusról, hazaszeretetről
és fasizmusról. Bíbor Kiadó, Miskolc 2019.

[51] Petőfi Amerikában. Akroni Magyar Hirlap, 1922. december 24., 2. A cikket Arthur Hanko jegyezte, aki valószínűleg azonos az 1930-as években a hollywoodi Goldwyn–Mayer filmvállalatnál alkalmazott szkriptíróval.

[52] Az Akroni Magyar Hirlap cikkei: 1923. január 5., január 26. (Szobrot Petőfinek!), február 16. (Csongrádi Kornélnak, a Bridgeportban megjelent hozzászólása átvételével), március 9.

[53] A mi ajánlatunk a Petőfi szoborhoz. Buffaloi Hiradó, 1923. március 10., 1. Ugyanitt még két cikk: Petőfi szobrot Buffalonak címmel, illetve
a közelgő március 15-i ünnepélyről, műsoráról. Részletes ismertetést közöl a főszereplők bemutatásával, két fényképpel: Hungarians here will erect shaft to national poet. Buffalo Courier, Sunday, March 11, 1923. 38. – E lap magyarokkal foglalkozó nagyobb cikkeit Laris Meloy írta,
a továbbiakban ezt nem tüntetjük fel.

[54] George Kemeny, Hungarian-American Author and Newspaperman Amazed at Progress of His People Here. Buffalo Courier, Sunday, 13 July, 1924, 76. Lásd még Hungarians Prove Ability in Sports and Fine Arts. Uo., Feb. 27, 1924, 87.

[55] Magyar Társadalmi Club, Buffaloi Hiradó, 1923. március 24., 1. A háború utáni helyzethez, a letargiához lásd: Mi leszünk az áldozatok. Uo., 1922. szept. 9., 4.; az újonnan érkezőkről: Mechanics Quit Homes in Hungary for U. S. Buffalo Courier, 10 Sept, 1922.  23.;

[56] Szerkesztő-nagybőgős és a „Buffaloi Hiradó”. Uj Előre, 1922. augusztus 10. Az IWW (International Workers of the World) a Szocialista Munkáspártból kinőtt, a közvetlen politikai akciókat preferáló szervezet volt, mely élesen szemben állt a szocialisták másik nagy csoportjával, illetve utóbb a kommunistákkal, lásd Puskás Julianna: Kivándorló magyarok az Egyesült Államokban 1880–1940. Akadémiai Kiadó, Budapest 1984, 233–237.

[57] Károlyi Mihály követe Americában [sic]; Nyilatkozat. Buffaloi Hiradó, 1922. október 14., 1. Feldolgozás híján Hock János két amerikai körútjáról az amerikai magyar sajtó, illetve a Károlyi Mihályhoz írt levelei tájékoztatnak, lásd Károlyi Mihály levelezése II., 1921–1925. Szerk.: Hajdú Tibor, Akadémiai Kiadó, Budapest 1990. A Buffaloi Hiradóban 1922–23-ban 13 cikke jelent meg.

[58] New York Passenger Arrival Lists (Ellis Island), 1892–1924, database with images, FamilySearch, Jules Zakany, 1922. A korszak kiterjedt irodalmát itt nem idézve fordulatát lásd vallomásában: Zákány Gyula nemzetgyűlési képviselő nyilatkozik az Ébredő Magyarok Egyesületéről. Az Est, 1921. december 25., 2.; kivándorlásának körülményeiről: Zákány Gyula Amerikában. Jövő (Bécs), 1922. december 22., 8.; Toprongyosan, torzonborz szakállal, ing nélkül kért segítséget Zákány Gyula volt képviselő Vass József minisztertől. Magyarország, 1924. március 7., 3.

[59] Minderről bőséges híranyagot tartalmaznak a helyi lap számai,
az idézet: Magyar Társadalmi Club, i. m. 1923.

[60]  Joins Artist Colony Here, Geza Kende. The Buffalo Commercial,
5 Nov 1921, 9. (arcképpel); Painting of Former Mayor. The Buffalo Commercial, 20 Dec 1922, 11. (képpel); Hungarian Artist Paints Unusual Murals for Two Buffalo Churches. Buffalo Courier, 18 Feb, 1923. 11. (képekkel); Hungarians Make Plans for Several Autumn Festivals. Buffalo Courier, 2 Sep, 1923, 32.; Paints Sacred Picture. The Buffalo Commercial, 5 Sep, 1923, 5. (képpel); 90 éves Saint John temploma. Buffaloi Hiradó, 1923. november 10., 6.; Kende Géza amerikai sikerei. Bécsi Kurír, 1924. március 6. (8. sz.), 4. (első díja tévedés); Edith Natalie Stark: The Black Stairs. The Buffalo Enquirer,
25 July 1924, 2.; Artist Reveals Beauty Secrets. The Buffalo Times,
26 Jan 1925, 12.; Kende bucsu bankett. Buffaloi Hiradó, 1927. október 29., 3.; Hedrick, Maggie–Ehrlich, Celia: Seeing Buffalo. Ivyhall, Buffalo 1978, 13 (Lafayette Hotel); Művészeti lexikon, második kötet. Akadémiai Kiadó, Budapest 1966, 596. – téves, hogy a Petőfi-portrét
a buffalói magyar templomnak festette.

[61] Hungarians Will Erect Statue of Poet-Hero July 4. Buffalo Courier, 29 June, 1924. Hungarians Here Want Riverside Park as Site For Monument to Great National Poet. Buffalo Courier, 16 Sep, 1923. 60.; Készül a Petőfi szobor. Buffaloi Hiradó, 1923. szeptember 1., 1.

[62] Az Olmsted-féle parkrendszer 1982 óta szerepel a védettséget jelentő történeti értékű helyszínek nemzeti jegyzékében, lásd https://www.bfloparks.org/mapandguide/.

[63] Hungarians Honor Poet-Hero, Petofi. Buffalo Enquirer, 5 July, 1924. 2.; Local Hungarians Present Memorial of Hero to City. Buffalo Courier, 5 July, 1924. 3.; Statue of Hungarian hero Unveiled. International Gazette (Black Rock), 5 July, 1924. 1.; Unveil Statue of Petofi. Buffalo Times, 5 July, 1924. 2.; lásd még a következő, a 64. sz. jegyzetet. Zimmer Ignác (1879–1964) Aradról vándorolt ki 1904-ben, az adott időben közjegyzői és utazási, illetve ingatlanirodája volt.

[64] Dongó, 1924. július 15., 14. – Címlapon a szobor fényképe, benne Tarnóczy Árpád verse, melynek két sora adja a jelen tanulmány fejezetcímét. Ezt a lapot mutathatta be a Petőfi Társaság októberi gyűlésén Szávay főtitkár, lásd Budapesti Hirlap, 1924. október 7., 9. (Tarnóczy esetleges véleményét nem ismerjük, mert az Akroni Magyar Hirlap 1924-es számai sem maradtak fenn.)

[65] Amerikai Magyar Hirlap (Youngstown), 1924. július 19., 1.

[66] Hazudnak rendületlenül. Amerikai Magyar Népszava, 1924. július 26., 5. A lap június 30-i száma megírta, hogy mikor lesz az ünnepség,
s röviden ismertette a programot. Felavatták Amerikában Petőfi első szobrát. Magyar Jövő, 1924. július 25., 5.; valamivel bővebben ugyanez: Szegedi Uj Nemzedék, 1924. július 23., 3.

[67] A Kultur Kör Petőfi ünnepe. Szabadság, 1923. január 24., 4.

[68] Emléklapok a Petőfi szobor leleplezésének ünnepélyéről. Összeáll.:
Király Imre. Clevelandi Egyesült Magyar Egyletek, Cleveland 1930, 49. – A továbbiakban, ha más forrás nem jelöli, az adatok ebből
a kiadványból származnak.

[69] Szót kérek. Dongó, 1926. május 15.

[70] Fejős i. m. 2003, 95–100.; Mathey Éva: Kossuth zarándoklat
az Egyesült Államokba. In: A mondat becsülete: Írások a hetvenéves
Abádi Nagy Zoltán tiszteletére. Szerk.: Bényei Tamás–Bollobás Enikő–
D. Rácz István. Debreceni Egyetemi Kiadó, Debrecen 2010, 459–466.

[71] Dűlőre jutott a Petőfi-szobor ügy. Amerikai Magyar Népszava, 1929. január 3. A hírt jókora túlzással és tárgyi tévedésekkel ismertette a nyíregyházi közvéleménnyel a helybeli újság: Király Imre volt nyíregyházi tanítónak, a Nyirvidék munkatársának agitációjára Petőfinek szobrot állítanak Cleveland szabadságterén. Nyírvidék, 1929. január 25., 3–4. Király Imre (1883–1979) rövid életrajzát lásd Ötven év a köz szolgálatában (1904–1954). Testvériség / Fraternity, 1954/8., 2–4.; Bethlen Naptár, 1980. 203–204. (nekrológ).

[72] Kun Andor: Budapesti séták. Amerikai Magyar Népszava, 1928. május 30., 4.; A Petőfi-Társaság ülése. Pesti Hirlap, 1928. október 13., 9.; Magyar Országos Tudósító, 1929. január 14. [001] – megjelent számos napilapban.

[73] Finta Sándor, az Amerikába szakadt híres magyar szobrász Budapesten. Pesti Hírlap, 1929. július 13., 4. Finta Sándor: Trianontól Buffaloig. Ujság, 1929. július 14., 10.; Revízió annyit is jelent, mint revideálni az egész magyar életet! Pesti Napló, 1929. július 19., 8.

[74] „János vitéz” Clevelandben, az amerikai Petőfi-szobor. Amerikai Magyar Népszava, 1930. február 4., 2.; Háromezer főnyi közönség nézte végig a „János vitéz”-t. uo. február 18., 5.; A magyar darabot
a Plain Dealer, 1930. februári 9-i száma ismertette, majd folyamatosan írt róla, illetve a bemutatóról. Az idézet: The Modern Language Journal, 14. 1930/6., 462., illetve Emléklapok, i. m. 1930, a darab részletes szereposztásával. A clevelandi Szabadság, amely az Emlékalbum szerint folyamatosan „lelkesítette a közönséget”, 1930-as lapszámai Magyarországon nem hozzáférhetők.
Cser Ferencnéről haláláról lásd Amerikai Magyar Népszava,
1937. augusztus 14.

[75] Felavatták Clevelandben az új Petőfi-szobrot. Amerikai Magyar Népszava, 1930. május 27., 1. A szobor fényképe. Emléklapok, i. m. 1930, 4.; A celevelandi Petőfi szobor. Az Ember, 1930. május 31., 3.; Pesti Napló, 1930. június 8., 40.; Képes Pesti Hirlap, 1929. július 14. (156. sz.). 5,000 Unveil Bust of Hungarian Poet. Cleveland Plain Dealer, May 26, 1930. 1. (képpel).

[76] Margócsy i. m. 2011, 297.

[77] Csúfos kudarc a fascisták Petőfi-ünnepélye Clevelandon. Uj Előre, 1930. május 28., 1., 6. A tüntetést szervező csoport felhívása
a május 22-i számban jelent meg, amely leszögezi: „Nem Petőfi ellen vagyunk, hanem a Petőfit és szellemét bemocskolók ellen.”

[78] Paizs Ödön: A magyar kultúra diadalmas előretörése Amerikában. Pesti Napló, 1930. május 25., 40. – a bombasztikus cím több más,
a cikkben felsorolt eseménnyel együtt értendő

[79] Király Imre: Névtelen levelekre válasz. Bethlen Naptár, 1944, 229–234.

[80]  Amerikai Magyar Népszava, 1929. február 28.

[81] A 30 éves Petőfi Körről. Amerikai Magyar Szó, 1968. november 28., 6.

[82] A kiállításról lásd Fejős Zoltán: „Kincsek pusztulnak el az évek folyamán az amerikai magyarság kezén”. Vázlatok a magyar kivándorlás és diaszpóra muzealizációjáról. Első rész, 1910–1945. MúzeumCafé, 83. 2021,153–229. (173–175.).

[83] Egységes az amerikai magyarság! Szabadság, 1929. június 1., 1–3.; A buffaloi Nemzetgyűlés a Petőfi-szobornál. Amerikai Magyar Népszava, 1929. június 1., 1. Vö. Puskás i. m. 1984, 330–331., 338.; Dudás Róbert Gyula: Az amerikai magyarok 1929-es nemzetgyűlése a New York állambeli Buffaloban, különös tekintettel az egyházak szerepvállalására. Egyháztörténeti Szemle, 21. 2020/2., 94–111.

[84] Az Amerikai Magyar Segély Akció Buffaloi Nagybizottságának szabadságünnepe. Verhovayak Lapja, 1945. március 28. (13. sz.), 7.; Szabadság ünnep Buffaloban. Magyar Jövő, 1945. március 29., 4.; A Petőfi szobor megkoszorúzása. Buffalói Hiradó, 1948. március 18., 3.

[85] Mike Vogel: Poet-hero Endures in His Deeds. Buffalo News, 7 Mar, 1984. 13.

[86] Marta A. Cseh: Hopes for recovering Petofi statue fade. Buffalo News, 14 Apr, 1990. 28.

[87] Statue of Hungarian hero stolen in ’89 is replaced. Buffalo News, 22 Nov 1992. 20.; Cúth János: Petőfi szobrot avattak Buffalóban. A Hét (Pozsony), 1993. január 15. (3. sz.), 4–5.; Magyar művész Petőfi-szobra Buffalóban. Amerikai Magyar Népszava – Szabadság, 1993. március 5., 18. (képpel). Koszorús-Varsa F. Gabriella (1916–2008) működéséről lásd Gyimesy Kásás Ernő–Könnyű L. László: Külföldi hivatásos magyar képzőművészek. American Hungarian Review, St. Louis 1977, 81–82.; Képzőművészek Tata városában. XVIII–XX. század. Art Limes, 12. 4/1. (49.) 2015, 54.; Nyugati Hírlevél, 110. 2008. április 1. (nekrológ).