HARALD SZEEMANN AZ IGAZSÁG HEGYÉN
MúzeumCafé 92.
A Getty Research Archive and Library őrzi Harald Szeemann-nak (1933–2005), a radikális, kísérleti kurátori gyakorlat svájci mesterének szellemi hagyatékát. Az archívum minden egyes munkáját dokumentálja, minden olyan projektet, amelyben Szeemann részt vett, a kiállításoktól a kiadványokig, interjúkig, cikkekkel, filmekkel, tárgyi anyaggal. A több mint hatszáz dobozból és több ezer dokumentumból álló hagyaték felbecsülhetetlen értéket képvisel a Szeemann-életmű tanulmányozásához, a modern, önálló alkotásként értelmezhető kurátori gondolkodás megértéséhez. A mindenkitől és az intézményi szempontoktól is magát függetlennek tartó Szeemann a klasszikus és neoavantgárd bűvöletében valamifajta dadaista műként tekintett kiállításaira, sajátos logikával pakolt egymás mellé fotókat, dokumentumokat, néprajzi és vallásos tárgyakat, képzőművészeti alkotásokat, hogy a lényeg végül nem a kiállított anyag, hanem maga a kurátori gondolat legyen. A hetvenes évek közepétől tíz éven át több kiállítást is rendezett Helena Blavatsky, Rudolf Steiner, a teozófia és az antropozófia szellemében. Ma a kultikus Monte Veritá állandó kiállítása is Szeemann tervei szerint látható.
Harald Szeemann, 2001
Lucrezia De Domizio Durini felvétele, Wikimedia Commons
¶ Szeemann 28 éves korától vezette a berni Kunsthalle-t, 1972-ben a documenta 5 művészeti igazgatójaként radikálisan átalakította a kiállítás programját, ahogy később elindította a maga forradalmát a Velencei Biennálén is. A documenta 5 után fordulat következett be pályáján, és nem kisebb feladatot tűzött ki maga elé, mint hogy a modern kultúrát és gondolkodást átfogó tárlatokat rendezzen, teozófiai és antropozófiai alapokra helyezve a kreativitásról, a művészi folyamatról és a művészetről alkotott elképzeléseit. A Gettyben őrzött archívum abban is segít, hogy az eredeti szándékával is tisztában legyünk. Néhány meg nem valósult projekt megismerésének lehetősége különösen érdekes, mivel annak elemzésében segítenek, hogy a tervek, elképzelések később – átdolgozva – hogyan valósultak meg más kiállításokban. Azaz dokumentálható a teljes alkotói folyamat. A végül megvalósult trilógiá-
ban (Junggesellenmaschinen, 1975 – Monte Verità, 1978 – Der Hang zum Gesamtkunstwerk, 19831) Szeemann a 20. század számára fontos mítoszait emelte ki azzal együtt, hogy a művésznek a társadalomban betöltött szerepét is hangsúlyozta. Lényeges megjegyezni, hogy a sorozat egyik – tervezett – darabja, a La Mamma című csak vázlatként maradt fenn, de a kurátor méltatói szinte teljes értésű kiállításként elemzik.
¶ A Junggesellenmaschinen (Bachelor Machines, Agglegénygépezetek) középpontjában Marcel Duchamp Nagy üveg című műve állt, erre a részben mechanikus, részben organikus – tökéletes – kompozícióra fűzte fel a férfierő, a gyönyör, az örök energia, a hatalom ábrázolását és ehhez keresett vizuális, irodalmi és filozófiai kapcsolatokat más szerzőktől, Alfred Jarrytől Franz Kafkáig, az olasz médium, Eusapia Palladinótól a svájci gyógyító Emma Kunzig. Szeemann kísérlete a kiállítással egy modern mítosz vizualizálása volt, egy mechanikus metafora: ahogy a kurátor elképzelte a történelem működését, a másik nemmel vagy egy magasabb rendű entitással való kapcsolatot.
Harald Szeemann: Museum of Obsessions, 2008
Gunnar Meier felvétele, Kunsthalle Bern
¶ A Junggesellenmaschinen az energiamegtartásról szólt, míg
A Monte Veritá alapítói 1903-ban, bal szélen Ida Hofmann, a harmadik (profilból) Henri Oedenkoven
a meg nem valósult folytatása, a női szempontú La Mamma az energia felszabadításáról és a halál elfogadásáról. A kiállítást Szeemann az anyai fejlődés tanulmányozásának szentelte volna, a Földanya mítoszának, olyan témákat és tudományágakat érintve, mint a vallástörténet, teozófia, feminizmus, irodalom, pszichoanalízis, antropológia a görög mitológiától napjainkig. Szeemann bátran nyúlt az ezoterikus tanulmányokhoz közel álló nők tapasztalataihoz, a teozófiához és általában a spirituális kereséshez. Emma Kunz (1892–1963) az egész életét a gyógyításnak szentelte, gyógyító energiáit grafikákon vizualizálta, képzőművészeti előképzettség nélkül. Az orosz médium, Helena Blavatsky (1831–1891) a hinduizmus alapelveire támaszkodva, de azon túllépve – spirituális élményei tapasztalatával – alapította meg New Yorkban a Teozófiai Társulatot. Annie Besant (1847–1933) különösen alkalmas főszereplője lett volna ennek a kiállításnak: válása után elvesztette a két fia felügyeleti jogáért folytatott harcot, ezért úgy döntött, hogy erejét mások megsegítésére fordítja, a szabadságáért küzdő nép „anyjává” válik. Besant 1889-ben találkozott Blavatskyval, és megtért a teozófiához. Indiába költözése után is aktív maradt, megalapította a Központi Hindu Főiskolát Varanasiban, részt vett az Indiai Nemzeti Tanács működésében. Szerepet kapott volna a kiállításon Lou Andreas-Salomé (1861–1937), Freud tanítványa, aki regényeiben olyan emancipált és szabad nőket ábrázolt, akik elutasítják a házasságot az önmegvalósítás érdekében. Szeemann terve szerint ez után következett volna az Auroville-nek szentelt része a kiállításnak. A dél-indiai várost 1968-ban alapított Mirra Alfassa (1878–1973), francia származású, Az Anya néven ismert francia misztikus, guru, jógaoktató. Auroville egy nemzetektől, mindenféle politikai hatalomtól független, spirituális közösség, békében élő családokkal, kollektíven nevelt gyermekekkel.
¶ A Lago Maggiore partján, Ascona fölött emelkedik a Monte Veritá, ahová Szeemann a hetvenes évek közepén költözött, új élettársához, Ingeborg Lüscher (1936) német–svájci képzőművészhez. A hely antipatriarchális közösségek, művészkolóniák, életreform-követők, filozófusok és antropológusok,
a különböző spirituális irányzatok követőinek otthona, és geológiai sajátosságainak köszönhetően állítólag valóban erős mágneses kisugárzással rendelkezik. Természetes, hogy Szeemannt kurátorként is foglalkoztatta a hegy, ennek lényegét négy témacsoportba osztotta: anarchia, életreform, pszichés és szexuális forradalom, művészetek. Lehetőséget látott abban, hogy a Monte Veritán keresztül egyszerre gondolkodjon pszichológiai, vallási és társadalmi témákról.
¶ A 20. század elején telepedett le itt az első alternatív közösség, főleg vegetáriánusokból álló kolónia, a Monte Verità mítoszának ismertté válásával egyre több művész, anarchista, gondolkodó, közéleti személyiség töltött itt több-kevesebb időt, köztük Hermann Hesse, Erich Maria Remarque, Isadora Duncan, Paul Klee, Martin Buber, Brauer Marcell és Moholy-Nagy László, de Trockij és Lenin is, aki 1910-ben járt a hegyen. Az alapítók és a kolónia első tagjai, utópiák, reformmozgalmak követői, meditációval, meztelen táncolással és fürdőzéssel töltötték napjaikat, csak növényeket fogyasztottak, és Wagner szellemében nevezték el a terület egyes részeit (Parsifal rétje, Valkűr sziklája). Nagy hangsúlyt fektettek a női emancipációra, a természet tiszteletére, a szellem és lélek művelésére. A kis művészeti központot a területet megvásárló Eduard von der Heydt német báró, bankár, műgyűjtő szállodaépületekkel bővítette, a modern szállodaközpont a művészeti, politikai és kulturális színtér találkozóhelyévé vált. (A báró az 1950-es években Ticino kantonra hagyta örökségét, a jelenlegi konferencia- és látogatóközpontot az 1980-as években alakították ki.)
¶ A húszas években itt letelepedő, élete hátralévő részét meditációval és az indiai filozófia tanulmányozásával töltő Olga Fröbe-Kapteyn (1881–1962) holland teozófus 1933-tól a birtokán látta vendégül az Eranos vitakört, a különböző tudományterületekről érkező vendégek között volt Carl Gustav Jung is, aki egyébként kezdeményezője is volt az évente megrendezett találkozóknak. Az elsőt ugyancsak Jung javaslatára Gestalt und Kult der Grossen Mutter (A Nagy Anya formája és kultusza) címmel hirdették meg – ez az elképzelés nyilvánvalóan hatott Szeemann La Mamma kiállítási tervére. A Monte Verità kiállításon Szeemann az első vegetáriánus kommuna,
az avantgárd művészeti kolónia és az életreform követői, valamint a két szellemi mozgalom (teozófia, antropozófia) közötti dinamikát vizsgálta.
Der Hang zum Gesamtkuntwerk, 1983 Düsseldorf
kiállítási plakát
¶ A kiállítás Alfredo Pioda (1848–1909) svájci filozófus személyének és jelentőségének bemutatásával kezdődött: a milánói teozófiai páholy elnökének háza Ticino régió szellemi központja volt. 1899-ben vásárolt földterületet a Monte Verità közelében, és kezdeményezte egy teozófiai szentély, templom felállítását Fraternitas néven. Törekvését támogatta a közösség elnöke, a spiritualizmussal és teozófiával elkötelezetten foglalkozó Constance Wachtmeister grófnő (1838–1910), Helena Blavatsky közeli barátja, aki az 1890-es években Annie Besants mellett is tevékenykedett Indiában. Fontos megemlíteni, hogy Rudolf Steiner 1911-ben Locarnóban tartott konferenciát, amelyen a vegetáriánus kommuna számos tagja részt vett, Steiner előadása nagy hatást gyakorolt a közösségre, különösen Ida Hofmann (1864–1926) zongoraművészre, íróra, pedagógusra, a hegyi vegetáriánus kommuna egyik alapítójára.
¶ Szeemann nagy hangsúlyt fektetett Piet Mondrian teozófia által ihletett művészetére, holott Mondrian nem járt a hegyen, ám a kurátor úgy gondolta, hogy az avantgárd művészet és a teozófia kapcsolata Mondrian utópisztikus, „az új ember, új világ” felé mutató művein keresztül ábrázolható a legplasztikusabban. Mondrian egyébként később eltávolodott a teozófusoktól, mivel többször illették kritikával, öncélú művészetét nem tekintették arra alkalmasnak, hogy közvetítse a közösség szellemiségét és üzeneteit. A hegyi kolónia és a teozófia nem nagyon tudott mit kezdeni a képzőművészettel, a Lábán Rudolf által alapított művészeti iskolában nem volt része a tantervnek a képzőművészet, hanem csak a „formaművészet” alá rendelve jelent meg, többek között a kertészettel és a főzőtudománnyal együtt.
¶ A pozsonyi születésű, eredetileg festőnek készülő Lábán Rudolf (1879–1958) Németországban találkozott Rudolf Steiner antropozófiai irányzatával és a keleti szertartások gyakorlatával, ennek nyomán egyre többet foglalkozott (elméletben és gyakorlatban is) tánccal és mozdulatművészettel. Szabadiskoláját 1913-ban alapította meg a hegyen, előadásokat rendezett, és kidolgozta a térharmónia tanát, amelyet rajzokkal és modellekkel is illusztrált. Néhány év után Zürichben, majd német városokban (Mannheim, Stuttgart) is létrehozta tánciskoláit, a szabadiskola működését tanítványaira bízta.
Az állandó kiállítás otthona, a Casa Anatta, Monte Veritá – Ascona
Wikimedia Commons
¶ A kiállításon megjelentek a templommal kapcsolatos elképzelések is, amelyek Fidus, azaz Hugo Höppener (1868–1948) grafikus terveihez kötődtek: a teozófia elvei szerint és ősi egyiptomi és germán motívumok felhasználásával kívánt felállítani egy (kubista) épületet, ehhez keresett olyan telket, amely megfelel az épület szellemiségének. 1907-ben meg is jelent a Monte Veritán, hogy kiválassza a legalkalmasabb területet. A terv végül nem valósult meg, Fidus pedig a náci pártban próbálta túltenni magát a mellőzöttségén.
¶ Der Hang zum Gesamtkunstwerk (Törekvés a teljes műalkotás felé) volt a trilógia utolsó darabja, szimbolikusan a hegyről való leereszkedést jelképezi, az utópisztikus közösség elszigeteltségéből Szeemann visszatért a művészethez és az alkotás lényegéhez. Érdemes megjegyezni, hogy a Rudolf Steiner Archive mérföldkőnek tekinti ezt a tárlatot, mely elsőként mutatta be, hogy Steiner és az antropozófia milyen hatásokat gyakorolt a modern, különösen az avantgárd képzőművészetre. A kiindulópont Wagner volt, összeszedte az ideális művészetre vonatkozó elképzeléseket a zene, a színház, az építészet, a képzőművészet területéről, a világ átalakítását célul kitűző törekvéseket, így fontos szerepet kapott a Bauhaus, a totális művészet legfontosabb modern műhelye. A kiállítást Szeemann azoknak a művészi gyakorlatoknak szentelte, amelyek a spirituális felemelkedés eszközeként szolgáltak. Nagyobb teret kapott a színház és az építészet, a képzőművészeti részt pedig három szekcióra bontotta: romantikus festészet, klasszikus avantgárd és kortárs művészet. A kiállítás középpontjában Kandinszkij, Duchamp, Mondrian és Malevics egy-egy műve volt látható – mindannyian kötődtek az okkultizmushoz és a teozófiához. Kiállította a Rudolf Steiner által megálmodott Goetheneum modelljét és Steiner grafikai vázlatait. Szeeman úgy tartotta, az antropozófia atyja volt az egyetlen, aki az emberi élet minden aspektusának megreformálását tűzte ki célul.
Az állandó kiállítás részlete, Casa Aanatta, Monte Veritá Ascona
Wikimedia Commons
¶ Az egykori spirituális központ területén ma a több épületből álló Monte Veritá múzeumkomplexum működik. Központi épülete a Casa Anatta, melyet a vegetáriánus kolónia egyik alapítója, Ida Hofmann élettársa, a belga kereskedő, Henri Oedenkoven (1875–1935) tervezett, a teozófia elvei szerint: lekerekített sarkokkal, kupolákkal, hatalmas ablakokkal. A hely szelleme adott: itt hallgatta Martin Buber Ida Hoffmann zongorajátékát, itt őrizte keleti gyűjteményét Eduard von der Heydt báró, és ma itt látható Szeemann állandó kiállítása Mammelle della Veritá címmel. Részben állandó, ez lenne a helyes kifejezés, ugyanis a csaknem ezer, Szeemann által katalogizált tárgy egy része időnként más kiállításokra utazik, ilyenkor némileg átrendezik a tárlatot – a kurátor eredeti szándékának megfelelően, aki egy mobilizálható és variálható anyagot állított össze 1981-ben. Az intézmény vezetői, tartva attól, hogy Szeemann elképzelései túl sűrűek és nehezen értelmezhetők, a múzeumkomplexum többi épületében magyarázatokkal, értelmezési javaslatokkal egészítik ki, multimédiás alkalmazásokkal teszik fogyaszthatóvá.
¶ Szeemann gigantikus méreteket öltött könyvtárát, gyűjteményét és archívumát a nyolcvanas évek közepén az Asconától pár kilométerre lévő Maggia városának volt óragyárában helyezte el, a „fabbrica rosa” volt élete végéig a kiállításrendező műhelye, irodája, itt modellezte kiállításait. A Getty történetének egyik legnagyobb beruházása volt a hagyaték megvásárlása 2011-ben, hiszen csak fotóból 45 ezer került a múzeumba. A Getty 2018-ban rendezett ebből kiállítást Harald Szeemann: Museum of Obsessions (A megszállottságok múzeuma) címmel.
Harald Seemann 1978-ban összeállított „állandó” kiállítása, a La Mammelle della
Veritá (Casa Anatta) folyamatosan megújul
Plakát a 2017-ben újranyitott tárlathoz
Irodalom
Cowart, Corrie Franz: Waldorf Education and the Laban Connection: Excavating the Shared History of Steiner Based Movement Forms and the Laban/BF Framework. Konferencia-előadás: LABAN 2018 International Conference celebrating the 40th Anniversary of the LABAN/BARTENIEFF Institute of Movement Studies
Kovács Ágnes: „Au revoir, M. Szeemann”. Az első sztárkurátor.
In: Balkon, 2011/3. 2–13.
Phillips, Glenn and Reed, Marcia: Preserving the Legacy of Harald Szeemann. Getty Blog, 2011. június 8. http://blogs.getty.edu/iris/preserving-the-legacy-of-harald-szeemann/
Rigolo, Pietro: Instilling in humanity warmth and a new spiritual light – Theosophy and Modern Art in Harald Szeemann ’s exhibitions. Konferencia-előadás, Enchanted Modernities. Theosophy and the arts in the modern world. University of Amsterdam, 2013. szeptember 26. https://www.academia.edu/10872605/Instilling_in_humanity_warmth_and_a_new_spiritual_light_Theosophy_and_Modern_Art_in_Harald_Szeemann_s_exhibitions
Rigolo, Pietro: Harald Szeemann’s La Mamma: Notes on an Unrealized Exhibition Author(s). In: Getty Research Journal, Nº7 (2015), 207–213.
http://www.eranosfoundation.org/page.php?page=4&pagename=history https://www.rudolf-steiner.com/en
https://www.monteverita.org/en
Jegyzet
[1] Junggesellenmaschinen, Kunsthalle Bern, 1975. július 5.–augusztus 17., majd: Velencei Biennále, Palais des Beaux-Arts, Brüsszel, Kunsthalle Düsseldorf, Musée des Arts Décoratifs, Párizs, Malmö Konsthall, Stedelijk Museum, Amsterdam, Museum des 20 Jahrhunderts, Bécs.
Monte Verità – Le mammelle della verità, Casa Anatta – Monte Verità, Ascona, 1978. július 7.–augusztus 30., majd: Kunsthaus Zürich, Akademie der Künste, Berlin, Museum der 20. Jahrhunderts,
Bécs, Museum Villa Stuck, München.
Der Hang zum Gesamtkunstwerk – Europäische Utopien seit 1800, Kunsthaus Zürich, 1983. február 11.–április 30., majd Städtische Kunsthalle e Kunstverein für die Rhienlande und Westfalen, Düsseldorf, Museum Moderner Kunst / Museum des 20. Jahrhunderts, Bécs, Schloss Charlottenbur